Békés Megyei Népújság, 1972. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-13 / 293. szám

Megkezdődött az országgyilÉs ülésszaka (Folytatás az 1. oldalról) lesz, de még mindig nem éri el a kiadások színvonalát. A nemzeti jövedelem 1973_ra tervezett elosztási folyamatai az állami költségvetés kiadásai elő­irányzataiban is tükröződnek. A költségvetési kiadásoknak több mint az egyötöde a felhalmozás­sal kapcsolatos Ennek mérsékelt, mindössze 1—2 százalékos növe­kedési előirányzatát nagymér­tékben az határozza meg, hogy az állami beruházások körében az egyedi nagy beruházások ki­adásai abszolút összegben csökkennek valamelyest, a köz­ponti fejlesztési programokra vi­szont többet fordítunk. A köilt- ségvetés a tanácsi fejlesztési ala­pokba több mint 11 milliárd fo­rintot juttat, amely túlnyomó- részt az állami lakásépítés fi­nanszírozását szolgálja. A jövő esztendőben is vállal­nunk kell, hogy egy-egy indokolt és önmagában szükségesnek lát­szó beruházás megkezdését ké­sőbbre ha'asztjuk. Az erőforrások összpontosított felhasználás «+ igazolja, hogy a terv és a költségvetés 1973-ban 23 egyedi nagyberuházás befeje­zésével, és mindössze 5 új indí­tásával számol. Az induló beru­házások a következők: magyar— szovjet gázvezeték építése, a szé­kesfehérvári szélesszalaghen- germű II. üteme, a leninvárosi kőolajfinomító, a Dunaújvárosi Hullámpapírgyár, a Kiskörei Vízlépcső II. üteme. Ezek gazda­ságunk távlati fejlesztése szem­pontjából egytől-egyik meghatá­rozó és sok irányba kisugárzó nagy vállalkozások. A költségvetési támogatások összege 1973-ban kereken 7 mil­liárd forinttal növekszik. E ki­adások negyede termelési és for­galmi támogatás. Az eddiginél nagyobb terhet vállal a költség- vetés az importáruk drágulásá­nak (pl. bőr, gyapjú st'o.) kö­zömbösítésére vagy mérséklé­sére. Ez alól kivétel az import fa drágulása, amelynél a világ­piaci árak emelkedését érvénye­sítjük a hazai árukban. A jövő évben is számottevő a mezőgazdasági gépekre, gépal­katrészekbe és műtrágyára jutó költségvetési dotáció. A termelés ösztönzése érdekében jelentősen növekszik a szarvasmarha, ki­sebb mértékben az élő sertés fel- vásárlási ára, úgyszintén az azo­kat feldolgozó iparágak termelői ára és ennek folytán, az állam részéről nyújtott fogyasztói ár- kiegészítés. Továbbra ís vallott gazdaság- politikai elvünk, hogy a fogyasz­tói árarányokat, általában az árarányokat közelíteni kell a termelői árarányokhoz, úgy azonban, hogy ezek rendezése társadalmilag elfogadható le­gyen. Bár több mezőgazdasági termék árának rendezése köz­gazdaságilag indokolt lenne, csak a tej- és tejtermékek fo­gyasztói árát emeljük 1973-han. A műanyag tasakos tej ára 3 fo­rint 60 fillér helyett 5 forint, a kannatejet 3 forint helyett 4 fo­rint 50 fillér, a vajé 5 forint he­lyett 6 forint lesz. a sajtoké 10— 15 százalékkal emelkedik. E cik­kek fogyasztását az áremelés el­lenére a költségvetés továbbra is támogatja. A lakosság azon rétegeinél pedig, amelyek a tej- fogyasztás, illetve a jövede’em- színvonal szempontjából legin­kább érintettek, szociálpolitikai intézkedéssel ellensúlyozzuk az áremelkedés hatását. A nyugdí­jakat, családi pótlékot, gyermek- gondozási segélyt, és más szociá­lis juttatásokat, amelyek együt­tesen közel 4 millió állampolgárt érintenek, január 1-től havi 50 forinttal emeljük. Ennek mérle­ge a költségvetés oldaláról azt mutatja, hogy a tej- és tejtermé­kek áremelése kereken 1,4 mil­liárd forinttal csökkenni, a szo­ciális intézkedések 2,3 milliárd forinttal növelik az állami ki- adá-sokat. A tejáremeléssel érintett ter­mékek közül a tejes péksüte­mények és a fagylalt ára válto­zatlan, viszont a cukrászati és vendéglátói árak egy kisebb ré­sze emiatt valamelyest emelke­dik. A költségvetés kiadásainak mintegy kétötöde — kereken 97 milliárd forint — a társadalmi közös fogyasztás céljait szolgál- | ja. E kiadások több, mint 9 szá­zalékkal növekednek, ezáltal fo­kozatosan megteremtjük a tár­sadalombiztosítás, az egészség- ügyi törvény, valamint az álla- j mi oktatás fejlesztéséről hozott ' határozatok végrehajtásának anyagi feltételeit és a legtöbb területen az ellátási színvonal emelésének szerény lehetőségét. A költségvetés az úgynevezett gazdasági feladatok ellátására 12,6 milliárd forintot irányoz elő. E kiadásoknak majdnem a fele — kereken 6 milliárd forint — ' az utak karbantartását, felújítá­sát, a forgalombiztonságot segí­tő intézkedéseket támogatja. Az igazgatási kiadások szeré­nyebb aránya jelzi azt a szán­dékunkat, hogy e téren takaré­kosság érvényesüljön. A határo­zottabb irányításra és felelősség- vállalásra vonatkozó követel­ményt az alkalmazottak létszá- j mának emelése helyett jobb ; szervezéssel, felkészültebb mun- i katársak segítségével kell keres­ni. Mint említettem, a népgazda­ság egészét az 1971. évben még a túlfelhasználás jellemezte Ez­zel együttjárt a külföldi erőfor- ; rások nagymértékű igénybevé- ' tele. Az 1972. évben már a nem­zeti jövedelem termelésének és felhasználásának kedvező ará­nyáról számolhatunk be. Az 1973. évi térv ezt a javuló egyensúlyt kívánja megerősíte­ni és ez nyilvánul meg a költ­ségvetés helyzetének lassú javu­lásában is. Az állami költségve­tés hiánya 1971-ben a tervezettet meghaladta és 3,3 milliárd fo­rintot tett ki. 1973-ra a tervezett hiány 2,7 milliárd forint, ezt úgy fedezzük, hogy a hitelforrások ' egy részét az államháztartás ve­szi igénybe. A költségvetési hiány teljes megszüntetéséhez nem lett vol­na helyes mereven ragaszkodni, mert az a g&zdasági növekedés , lassulását eredményezné^ vagy j érzékenyen érintené az éíetszín- | vonalat. . | A jövőre változatlanul fenn­tartjuk a hitelpolitika jelenlegi irányelveit. A vállalatoknak szá­molniuk kell azzal, hogy a hi­teligények változatlanul szigorú elbírálás alá esnek, és elsősor­ban a központi fejlesztési prog­ramokra, valamint az állam ál­tal támogatott célok beruházá­saira összpontosulnak. A nemzetközi pénzügyi hely­zetünket 1972-ben elsősorban külkereskedelmi forgalmunk kedvező alakulása alapozta meg. A külkereskedelmi mérleg szo­cialista viszonylatban számotte­vő aktívumot, tőkés viszonylat­ban pedig mind az 1971. évhez, mind az 1972. évi tervhez képest jelentős javulást mutat. Az or­szág helyzete a külföld felé való fizetőképesség terén szilárd, mindenkinek megbízható part­nerei a magyar vállalatok. Hitelképességünk jó, ezek megőrzését a jövőben is fontos feladatnak kell tekinteni. Terveink szerint 1973-ban a behozatal mind rubel, mind dol­lár-viszonylatban növekszik. A behozatal növekedése némileg meghaladja ugyan a kivitelét, de a kedvező kereskedelmi mérleg­helyzet lényegében 1973-ban is fennmarad. Külgazdasági kap­csolatainkban is hosszútávú gaz­daságpolitikát kell folytatnunk, külpolitikánk elveinek és gazda­sági érdekeinknek megfelelően. Amint egész népgazdaságunk­nak, úgy a vállalatok, szövetke­zetek munkájának is szervező ereje a terv. A terv megvalósí­tása szempontjából nagyon fon­tos a szabályozórendszer. A gazdaságirányítás alapelve­inek tartós érvényesülése mellett természetesnek kell tekinteni, hogy a gazdasági helyzet, egyes gazdaságpolitikai célok változá­sával szükségképpen együtt jár a szabályozók módosítása. Vál­lalati jövedelmek gyarapítását azonban elsősorban nem a sza­bályozórendszer gyakori változ­tatásától, hanem a vállalatok jobb munkájától, tartalékaik feltárásától, a termelési költsé­gek csökkentésétől várhatjuk» A vállalatok nyugodt munká­ja érdekében is az a célszerű, ha a szabályozórendszer to­vábbfejlesztését a középtávú ter­vekkel harmóniában végezzük el. Gazdaságpolitikánk nyomán folyamatosan javul gazdaságunk ágazati szerkezete. Az ipari ter­melés a terv szerint az ideihez közel azonosan, 5,5—6 százalék­kal eme'kedik, a gépipar, a vegyipar és a villamosenergia­ipar termelésnövekedése az át­lagosnál gyorsabb lesz. Az ága­zati szerkezet módosulásának fo­lyamatát ki kell, hogy egészít­se több helyütt a vállalatok ter­melési szerkezetének átalakulá­sa. Nem tekinthető ez a fe'adat néhány, gondokkal küszködő vállalat „magánügyének”. Egész gazdaságunkat át kell hatnia a szerkezetjavítás igényének. An­nak az eltökéltségnek, hogy a termelő munka eredményei mi­nél jobban megfeleljenek a szükséglet, a korszerűség és a gazdaságosság hármas követel­ményének. Az expozé ezután az élő munka célszerű takarékos felhasználására hívta fa1, a fi­gyelmet, majd bérkérdésekkel foglalkózott, A bérszabályozásnak a szük­ségletekhez igazodó termelésre, a hatékonyság ösztönzésére, az elosztási és az egyensúlyi szem­pontokra egyaránt figyelemmel kell lennie. A bérszabályozás korábbi és jelenlegi módszerei nem képesek ezeket a követel­ményeket ellentmondás nélkül kielégíteni. Az új tartós átfogó megoldások kidolgozása még hosszabb időt követel, de ki­sebb módosítások addig is sokat segíthetnek. Kísérletképpen, ta­pasztalatok gyűjtése céljából né­hány nagy vállalatnál bevezet­jük a bértömegszabályozást. Megszűnik az az előírás, amely a bérfejlesztési mutató romlása esetén többszöri befizetési köte­lezettséggel terhelte a részese­dési alapot. Sokszor hajiunk arra, hogy a termelési szerkezet javításának teendői az ipari termelésre szű­kítsük, holott ez mezőgazdasá­gunkban sem kevésbé időszerű. A mezőgazdasági üzemek ki­emelkedő feladata: a szarvas­marha-tenyésztés komplex fej­lesztési programjának végrehaj­tása is az egész élelmiszergaz­daság átfogó szerkezeti változá­sának folyamatába tartozik. En­nek feltételeit az idén hozott kormányhatározat teremtette meg azzal, hogy a tej felvásárlá­si árát január 1-től literenként 5 forint 30 fillérre, a vágómar­háét kilónként átlagosan 30 fo­rintra emelte fel. Tovább ösztönzi a borjú sza­porulatot és a tehénállomány növelését a nagy- és kisüzemek­nek nyújtott tenyésztési tárnom gatás, valamint a kedvezőbb hi­teleiéi tételek. A kormányhatá­rozat megjelenése óta már élén­kült a szarvasmarhatartási kedv, de az intézkedések életbeléoéséu től még erőteljesebb fellendülést várunk. Az állattenyésztésben, főleg a sertéstenyésztésben ta­pasztalható fejlődés mellett meg kell állapítani, hogy a cukorré­pa, de különösen a zöldségter­mesztés területén még sok ten­nivaló van a hazai szükségletek kielégítése érdekében. Az idei év jó termést hozott a kalászosokban és a kukoricá­ban, amit nagyon nehéz körül­mények között kellett betakarí­tani. Szövetkezeteink, amelyek lassan már a zárszámadáshoz készülődnek, bizonyára megem­lékeznek majd azokró1, akik leg­inkább helyt álltak a nehéz na­pokban a közös gazdaságban és azokról is, akik támogatást ad­tak ehhez. Biztosan eszükbe jut­nak majd a szomszéd megyéből, vagy az ország távolabbi részé­ből jött kombájnosok, katona fiaink, akik küzdöttek a Dráva mentén az árvíz ellen és ahol kellett, segítettek a betakarítás csúcsidejében is. Az ilyen szerve­I zettség és összefogás biztatást kell adjon a jövőre, hiszen az előirányzott további 1—2 száza­lékos terme’ésnövekedés, amire számítunk, újabb, komoly erő­feszítéseket igényel! Köztudott, hogy országunkban milyen fontos szerepe van a külgazdasági kapcsolatoknak. Tisztában kell lennünk azzal, hogy az 1973. évi gazdasági nö­vekedés dinamikája nagyrészt attól függ, hogy a nagyobb bel­földi fogyasztás által táipasztott kereslet mellett mennyire tudják vállalataink exportjukat fokoz­ni. A vállalati gazdálkodás alakí­tásában nem jelentéktelenek azok a hatások, amelyek világ­piaci részvételünkből adódnak. A tőkés piacokon ránk is hat­nak a konjunkturális tényezők, viszont kívánatos, hogy az idő­leges világpiaci árváltozások le­hetőleg ne jelenjenek meg a bel­földi árakban. Ezért fordítot­tunk az elmúlt években növekvő milliárdokat a tőkés országokból behozott főbb termékek áremel­kedésének ellensúlyozására. A világpiaci árak elég széles körben kisebb és mérsékelt ár­változásokat mutatnak. Ebben a körben elsősorban a vállalati ár­politikának kell a stabilitásra fi­gyelemmel lennie. Vállalataink döntési szabadsága az árpoliti­kában is elég nagyfokú. De ez­zel a lehetőséggel is mint min­den mással, előre’átóan kell él­ni. A jövőben ezért az eddiginél nagyobb szerepet kívánunk biztosítani az ún. árkülönbözeti tartalékalapoknak, amelyekből az időleges, a belsőgazdaságban nem kívánatos ármozgást a vál­lalatoknál ’ehet kiegyenlíteni. Külkereskedelmi vállalataink­kal és kiviteli joggal rendelke­ző iparvállalatainkkal szemben természetes követelmény, hogy termékeink külföldi értékesíté­sekor használják ki a világpiaci áralakulás lehetőségeit. Ehhez elsősorban versenyképes termé­kekre van szükség. Az utóbbi években ipartermékeink egy ré­sze már elérte a világszínvona­lat. De szakembereink szerint sok termékünk van, amelyek majdnem olyan jók, mint az iparilag fejlettebb országoké, és még olcsóbban is értékesítjük azokat. Nekünk azonban nem majdnem olyan jót kell gyárta­nunk, hanem legalább olyan jót. Több figyelmet kell fordítani te­hát a gyártás utolsó fázisaira, a festésre, a csomagolásra stb. Kedvezőbb árakat csak akkor érhetünk el külföldön, ha a ter­mék jobb, haladottabb műszaki színvonalat képvisel, s egyúttal külsejével is „kedvet csinál” a vásárláshoz. Ami most már közelebbről, a hazai árszínvonal alakítását il­leti, a valóság az, hogy ebben a termelő és kereskedelmi válla­latok közvetlen érdekei gyakran eltérőek. A termelők költségeik emelkedését igyekeznek a keres­kedelemnél érvényesíteni. Ez azonban társadalmilag akkor jo­gos, ha a költségemel­kedés jóval magasabb tech­nikai színvonalat, jóval na­gyobb értéket tükröz. El­lenkező esetben a kereskedelem kötelessége, hogy árleszorításra törekedjék. Sajnos, korántsem ritka, hogy a költségek emelke­dését a fogyasztókra hárítják. A megoldás útja az, hogy egy­részt a kereskedelem tehervise­lésének feltételeit fokozatosan szélesítsük. A jövő évtől a fo­gyasztási cikk-kereskedelemben csökkentjük a» kereskedelmi adót, s ezáltal több lehet az ár­kockázati alap. Másrészt erőtel­jesebben érvényesítjük a fele­lősséget, jobban ellenőrizzük az árakat és érzékenyebb szankci­ókat alkalmazunk. A beruházások területén — előrelátóan kell számolni a pénz­ügyi lehetőségekkel, tartalékokat is mindig előirányozva. Intő pél­da mind az irányító szervek, mind a vállalatok számára az a több tucat beruházás, amelyek költségtúllépése végül is fedezet- hiányhoz vezetett, és ez akadá­lyozta a beruházás befejezését A vállalatoknak tudniok kell, hogy nekik is hozzá kell járul­niuk egyensúlyi törekvéseikhez: a beruházási erőforrások kon­centrálásával, gondosabb előké­szítéssel, szervezettebb kivitele­zéssel ellenkező esetben újabb intézkedésekre kényszerülünk. Az árszabályozás tervezett mó­dosításai — az építőiparban, de más beruházási termékek szál­lítójánál is — hozzásegítenek jövőre a tervszerűbb munkához. Az építőipari teljesítmények mintegy 4 százalékos növekedése lehetővé teszi, hogy a kereslet­nek jobban megfeleljen a kivi­telezők kínálata. Építkezéseinket gyakran az anyagi lehetőségeinken túlmenő megoldások jellemzik. Akik ki­zárólag a költséges megoldások útján keresik a korszerűnek az alkalmazását, nem tesznek jó szolgálatot az országnak. A kor­szerű építészet a gyakorlatban is igazolta már, hogy a „szép” és az „olcsó”, nincs szükségképp ellentétben egymással. Mind a munkaerő, mind a be­rendezések és a készletek fel- használásához nélkülözhetetlen a korszerű szervezés — hangsú­lyozta az expozé, majd az ad­minisztrációról szólott: A vállalati munka egyik tar­tósan gyenge pontja nálunk az adminisztráció. Az adminisztrá­ciós munka ésszerűsítése — amellett, hogy munkaerőgazdál­kodási szempontból hasznos — költségmegtakarításra is lehető­séget nyújt, amit nem szabad le­becsülni. Bár összegében nem jelentős, de társadalmi nézőpontból ko­rántsem mellékes a reprezentá­ciós költség. A nagyzolás, az ünnepségeken rendezett meg- vendégelések, az ajándékozás felesleges, és — ami ennél is fontosabb — erkölcsileg sem le­het szerves velejárója a szocia­lista gazdálkodásnak. Az e té­ren tapasztalható kedvezőtlen jelenségek megfékezésére az ál­lami szerveket, valamint a vál­lalatokat illetően megfelelően intézkedtünk A közvéleménnyel együtt elvárjuk, hogy mindenütt — minden társadalmi szervnél, minisztériumban, vállalatnál és szövetkezetnél — a legésszerűb­ben és a legtakarékosabban gaz­dálkodjanak. Tisztelt Országgyűlés! Társadalmunkban az állam gazdaságszervező tevékenységé­nek középpontjában az életkö­rülmények tervszerű és rendsze­res javítása áll. A bérek és a személyi jövedelmek tekinteté­ben ez általában meg is valósul. Ha azonban aránytalanság áll elő, különösképp a legfontosabb rétegek jövedelmei között idejé­ben közbe kell lépni. Mivel az állami ipar — azon belül a nagyipar —• munkásainak kere­sete az elmúlt években mérsé­keltebben nőtt, 1973. március 1-én az állami ipar munkásainak és művezetőinek bérét — köz­ponti intézkedéssel — átlagosan 8 százalékkal emeljük. Azonos bérintézkedésre kerül sor az ál­lami kivitelező építőiparban, át­lagosan 6 százalékos mértékben. Ezt kiegészíti a vállalati nyere­ségből történő, átlagosan mint­egy 4 százalékos béremelkedés. Ezek együttesen az iparban és az építőiparban több mint 4,5 milliárd forintos bérnövekedést tesznek ki. A parasztság bevételeit a gaz­dálkodás eredményeiből szár­mazó jövedelmeken kívül, nö­veli a szarvasmarha és a tej fel- vásárlási árának emelése. Az ebből származó jövedelemtöbb­leteket ugyanis a földadó és a jövedelemadó-emelés nem tel­jesen vonja el, e két alapvető termék előállításának az egész társadalom számára előnyös és szükséges ösztönzése miatt. Mindezek hatására — összes­ségében — megvalósul az az életszínvonalpolitikai cél, hogy társadalmunk két. alapvető osz­tályának, a munkásságnak és a parasztságnak a jövedelemszín­vonala párhuzamosan fejlődjön és kiegyenlített legyen. Életszínvonalpolitikai céljaink teljesítésének alapvető feltétele a reáljövedelem előirányzatának (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom