Békés Megyei Népújság, 1972. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-06 / 263. szám
Október városában eningrád, október 29. őszi vasárnap, amilyen talán csak egy, de lehet, hogy tucatnyi van egy esztendőben. Szürkefelhős ég, szürke utcákon fáradtan baktató emberek. Éjszakai munkából igyekeznek haza, boltba indultak, a hajnali vonattal érkeztek a környékről, hogy Itt töltsék a hét végét. Az arcokat a sízürke uralja. Nem csoda. Csúnya, hangulattalan a város. A máskor vidám Néva-csa to mákon is halottnak tűnnek a mozdulatlanul visszatükröződő épületek. Lassan törik meg a szürke csend. Kék-sárga villamos kanyarodik a szomszéd utcábólj fékcsikorgás riasztja a fület, megjelennek a pirogárusok, kül_ földi meg hazai rendszámú turistabuszok futnak a Palota tér felé. Évszázadok óta ez a város szíve. Most, a forradalom 55. évfordulója előtt kilenc nappal különösen az. Hiszen a kettős ferde árkád alól Itt lódultak utolsó rohamra a matrózok, vöröskatonák, hogy végleg elűzzék a Téli Palota urait Most pedig már készül a tér az idei felvonulásra. Az aszfalton színes festék, csíkok irányítják majd a menetet, a palotát derekáig takarják a frissen ácsolt tribünök, a szomszéd épületen sokemelet magas Lenán-kép. Idegen szemnek szokatlanul hatalmas. Itt azonban mások az arányok. Kisebb festményt talán elképzelni sem lehet ide. — A Téli Palota ma múzeum. A világ egyik legértékesebb műgyűjteményét láthatja benne a szerencsés jegytulajdonos Mert szerencsésnek kell mondani, aki a többszáz méteres sorból jegyhez jut. A kapun belépve boldo. gan fellélegezhet egy percre, aztán elkapja a türelmetlen ember-futószalag, hogy körbevigye a termeken, egyetlen pillanatot engedve csupán Leonardonak, Rembrandtnak, Rubensnek, a művészettörténet óriásainak. Nyugalom csak néhány földszin, ti teremben van, ahol az ókori görög művészet kincseit őrzik az üvegtárlók. Barna-fekete vázákon, tálakon a csaknem teljes görög élet: munka, harc, tánc szerelem. A cserép jól állja az időt, eredeti pompájában neveti a mellette ronccsá rozsdásodott vele egykorú vasfegyvereket. S még egy anyag van, amelyik fitymálja a századokat. Az arany. Régi. régi mesterek elképesztően aprólékos munkájától szarvassá, emberfejjé, leheletfinom láinccá, robosztus kengyellé, zablává alakulva, orosz sztyeppék dombsírjaiba temetve, onnan régészek fáradtsága nyomón múzeumi termekbe s művészeti könyvek legszebb lapjaira kerülve váltja ki a mai ember csodálatát. Vér, veríték tapadt mdnr den gramjához és mégsem ez, hanem a megmunkáló mester iránti bámulat, ami először a látogató eszébe jut. A legszebb darabokat nézni nem is elég az emberi szem: hatalmas nagyítókon keresztül férhetünk csupán igazi valójukhoz... A páncélajtó előtt három teremőr. Egyikük a felnőtt látogatókat igazit, ja el, a két másik asszony a gyerekekkel foglalkozik. Három —négy—ötéves apróságoknak mesél, 'ad nekik papírt, ceruzát, hogy rajzoljanak, kérdezi őket mindenféléről. Jól érzik magukat, míg a szülők a belső termekben a nagyon távoli ősök emlékeivel, életével ismerkednek. Egy példa a lépten-nyomoin szembetűnő gyerekkultuszra. Amihez méltán sorakozik a játszóterek sokféle ötletes és nagyon egyszerű kivitelű hintája, forgója, rakétája, a boltokban az olcsó gyermek-sport-felszere- lés, a gyermekszínházak, mozik változatos műsora. — S mint a gyerekeket, ugyanolyan természetes gyámo- lítással, segítőkészséggel veszik körül a helybeliek az idegent. Jöjjön az a Szovjetunió távoli tájairól vagy annál közelebbről, mondjuk Európa másik zugából. Nyolc-tízen is összegyűlnek néha, hogy útbaigazítsák a metró- állomást, múzeumot, kevéssé ismert emlékművet keresőt. Van, aki el is kiséri néhány utcasarkot a vendéget s közben minden idegenvezetőnél nagyobb buzgalommal magyaráz: — És feltétlenül el kell mennie Puskin hajdani lakásába, a Mojka-csatoma partján volt, ma múzeum. Minden olyan ott, mint Puskin életében. Nagyon nagy költő volt És regényíró. És drámaíró is. Fiatalon kellett meghalnia. Egy szörnyűséges és igazságtalan párbaj miatt. A Puskdn-házba azonban nem olyan könnyű bejutni. Harmincán mehetnek be egyszerre, többen nem férnének. A többieknek kint kell várakozni a kapu alatt. Aztán kiszól egy alkalmazott, hogy már csak egy csoport mehet be, hiszen így is túl vagyunk már a hivatalos zárórán. A sorból valaki megszámolja a várakozókat A harmincegyedik s többiek nem túlzott jókedvvel, de tudomásul véve a megváltcztathatatlant, indulnak másfel#. Az Idegennek, persze, itt' is kivételes helyzete van. Csak any- nyit kell mondania, hogy néhány óra múlva elviszi a vonat s máris mindenki invitálja, maradjon harmincegyediknek. S amikor nyílik az ajtó, tényleg beengedik őt is. A múzeum igazolja az alkalmi idegenvezető lelkesedését Nem annyira tárgyaiban, hiszen a bútorok egyszerűek, a falon függő képek — a laikusnak is szembetűnő módon — átlagosak, az ablakokból a kilátás olyan, mint még tízezer lendngrádi lakásból. A múzeum hangulata az, ami megdöbbentő. A könyvtár- szoba barna világítása, a polcokon az emberi szellem sokezer kincse — és mellette néhány mé. térrel a heverő, ahol a politikai okokból párbajra kényszerftett s a párbajban halálosan megsebesült költő utolsó óráit szenvedte végig. A szomszéd szobában az emlékek között hátborzongató medália, benne Puskin hajából egy tincs. Óhatatlan a hasonlat: a második világháború koncentrációs táboraiban a fasiszták gyűjtötték össze az áldozatok levágott haját. A tábori hajhalmok a huszadik századi terror áldozataira emlékeztednek; a medallion tincse a tizenkilencedik század zsarnokságának áldozatára. Az embertelenség szimbólumai, úgy látszik, sokszor azonosak. Egyformán borzalmasak, ugyanúgy felháborítanak. — Külünös Leningrádban az őszi este. Életre kelnek, kivirül- nak az utcák, nevetni kezdenek az emberek, a csatornáik fodrozódó tükrén megfordított impresszionista festményként vil- lődznak a hí^lámpék, az épületek színes neonjai. A pirogáru- sokaf felváltják a fagylaltotok s a vásárlóknak eszébe sem jut, hogy a higanyszál lassan a nulla alá süllyed a hatalmas utcai hőmérőkön. A szabadtéri bazárban a Nyeyszkij proszpckten pi- ros, zöld Ságra lámpasorok, luft. ballonkötegek alatt májusi hangulatban pezseg az élet. Edesséi- get, gyümölcsöt, könyvet, virágot, gyerekjátékot kínálnak a pavilonokban. Aki magyar szót akar hallani, csak ide jöjjön. Ez az egyik olyan hely Leningrádban, ahol mindig találkozni lehet hazánkfiával. — Nézzétek, milyen kedves az a műanyag zsiráf! — Vigyük haza a gyereknek! — Igen, de hogy mondják oroszul, hogy zsiráf? Senki sem tudja. Aztán megr oldódik a dolog. Sok-sok mutogatás, gesztikulálás után az eladó leveszi a polcról a kért állatot, s kiderül, hogy a zsiráf oroszul is zsiráf,-nem kell a fordítással bajlódni. Hasonló^okokból nincs gond a kenguruvásárlással. És azonos a két nyelvben a languszta neve is, amit azonban már nem a bazárban árulnak, hanem az egyik halbolt kirakatában mutatnak be sok más tengeri állat társaságában az arra sétálóknak. A vita itt nem is akörül folyik, hogy ,hogy mondják oroszul a páncélos, furcsa állatot, hanem, hogy micsoda is tulajdonképpen. Languszta-e vagy valami más? A vélemények megoszlanak. Egészen addig, míg meg nem jelenik hajós-egyenruhában egy sokcsillagos, bozontos szakálla férfi, s a szakember biztonságával dönti el: — Természetesen languszta, össze sem lehet mással téveszteni! S a hajósembernek nagy becsülete van errefelé. Hiába közel a tenger. A városban mindennapos látvány a tengeri hajó. Ott sorakoznak a fekete vizen a Vasziljevszklj sziget partján, vitorlások, apró motorosok, hajóvendéglők között. Matrózok, tengerésziskclások sétálnak a rakparton, büszkén húzzák ki magukat a lányok oldalán. moszkvai-pályaudvar melletti metróóllo- másnál hatalmas, mozgó fényújság hirdeti a legújabb filmet. A hajnalok itt csendesek című kisregényből született. A második világháború egyik Leningrád környéki tragikus epizódjáról szól, hat fiatal lány esett ej itt a fasiszta túlerővel szembeni harcban. Rájuk emlékeztek az alkotók. Rájuk emlékeznek majd a leningrádi nézők. A forradalom győzelme után negyedszázaddal kilencszáz napig állta az ostromot a város. A mai negyven—ötven—hatvanévesekben ma is él még az emlék ... 1972. október 29. Leningrád. Daniss Győző A Szmolnij. Innen irányították a bolsevikok a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat. Elektronikus költészet A költők általában különös emberek. Hát még, ha egyesül bennük a fi'mrendező és a szer. kesztő is. Rajnai András immár ,14 évvel ezelőtt verseivel jelentkezett a nyilvánosság előtt: Már kezdeti verseivel kereste a hétköznapok mélységeit, s-kife. jezésmódjában is mindig újra törekedett. 1958-ban került a telet vízió nagy aaparátusába. — Ügy éreztem és érzem ma is — mondja Rajnai András —, hogy a televízió adja a legtöbb kifejezési lehetőséget. Persze költőket nem alkalmaztak akkor sem a televízióban, ilyen státusz nem volt. Díszítő munkásként kezdtem pályafutásomot. Egy évig hordtam, építettem a diszketeket a stúdiókban. Ekkor kezdtem el egyetemi tanulmányaimat a bölcsész karon. Közben átminősítettek a szerkesztők, rende. zők sorába. — Milyen elképzelésekkel in. dúlt? — Szinte „mániám” volt és maradt is, hogy valamiféle tiv meghatású költészetet, audovi- zuális költeményeket, valósítsak meg a képernyőn; kísérletezés képben és hangban. Verseket publikálni, s azokat a legbonyolultabb módszerekkel is érthetővé tenni. — Tudna erre példát? — Az éjszaka képei című Juhász Ferenc vers aratta az első sikert ebben a műfajban. Egyébként erre a versre mondták, hogy még olvasva is nehezen érthető. Képpel vizuálissá téve, úgy érzem, nagy tömegek előtt vált élvezhetővé, érthetővé e nagyszerű költemény. Miközben ezen a fajta költészetátültetésen kísérleteztem az alkotólaboratóriummal, ami nálunk az elektronika, a stúdió, érdekes ered. ményre jutottam. Kicsit másra is, mint amire akartam. Rádöbbentem, hogy a televízióban az elektronika, milyen különleges lehetőségeket kínál. Mert véleményem szerint — a film csak lefényképezi, mintegy hűségesen tolmácsolja, láthatóvá teszi a valóságot. Az elektronika viszont alkalmas a fantáziakép megteremtésére. — Ez a tévében is új. — Talán. De mindenesetre k&* zelebb került az író, illetve általában a művészeti nyelvhez, éa lassan, de teret is hódít. Ennek hírnöke például Az ének a galaktikáról című elektronikai költemény, melyet én írtam és rendeztem is. — Egyébként ez a mű tudomásom szerint elnyerte a trieszti filmfesztivál különdíját. Most min dolgozik? — Az első tudományos, fantasztikus elektronikai sorozatot Leram: Pirx kalandjai című művéből rendezem. Csak példaképpen említem, hogy a díszletet kedvem szerint varriálhatom az elektronika segítségével. Négy. ven színész játszik benne, ötször egy óra az időtartam. Jövőre mutatják be, de most novemberben rögzítem az egész anyagot. Ha ennek sikere lesz úgy érzem, egy izgalmas kísérleti időszak zárult le, és aztán kezdődhet az újabb, hiszen sok elképzelésem van. R. L 10 BÉKÉS MME/s-i 1972. NOVEMBER 6
