Békés Megyei Népújság, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-22 / 250. szám

KÖRÖS TÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Olvasnak-e a szakmunkástanulók? b ár országos adat nem áll rendelkezé­sünkre, több felmérés alap­ján is vála­szolhatunk. Debrecenben például 285 általános isko­lát végzett szakmunkásta­nuló közűi mindössze négy akadt, akiről többé kevésbé bebizonyosodott, hogy sem­mit sem olvas. A győri 401- es szakmunkásképző intézet 122 megkérdezett fiatalja közül pedig csak 18,8 szá­zalék volt, aki semmilyen könyvtárba sem váltott be­lépőt. Az idézett adatokkal összhangban van: az ország közművelődési könyvtárai­nak beiratkozott olvasói közű] csaknem minden ne­gyedik 15—18 éves. Számuk tehát meghaladja .az 500 ezret. Nyilvánvaló, hogy nem lebecsülendő részük szakmunkástanuló. Meggyőződésem, hogy mégsem tesz jót a holnap szakmunkásai ügyének, akit a föntiek elégedettség­gel töltenek el. Az jár he­lyes úton,, aki a jövővel veti össze az adatokat. Az­zal a jövővel, amely a mai 15—18 évesek — azaz a szakmunkástanulók zöme — ■ számára sokkal közelebbi, mintsem gondolnák. Egy­két évtized múltán csöppet sem számít különlegesnek az a szakma, amelynek munkásai nem tudják nél­külözni a szakkönyvet. Nemcsak azért, mert külön-. ben képtelenek lépést tar­tani a fejlődéssel, hanem mert napi munkájukat sem tudják másként elvégezni. Nem túlzás tehát: az ö kezükben a könyv egyút­tal —• munkaeszköz lesz! Mégpedig nélkülözhetetlen munkesaköz, hiszen nékik már legalább annyira a fe­jükkel is kell dolgozniuk, mint a kezükkel. S az sem véletlen, hogy könyvről, s nem kizárólag szakkönyvről van szó. Ma­gasszínvonalú szakkönyv olvasási kultúrát ugyanis nem lehet kialakítani álta­lános olvasási kultúra nél­kül. Alapos tévedés azt hin­ni, hogy az irodalom és á szakirodalom emberformáló hatása ég és föld. Minde­nekelőtt magának az olva­sásnak a hatása alakítja. át az ember gondolkozásmód- ját. S ennek a hatásnak csupán az egyik eszköze az új információk, új tények, s a műszaki-tudományos újszerűségek közlése. A másik eszköz: az élet is­mert dolgainak új művészi megvilágítása rádöbbenteni arra, ami minden korban más-más formában az em­beri lélek mélyén rejlik. Ki merné tagadni, hogy az atomkor automatáit irányí­tó munkás számára ez nem lesz éppoly nélkülözhetet­len. mint a matematikai képletek és fizikai jellem­zők ismerete? S ha ennek a kérdésnek a kapcsán keresi az ember a választ arra: olvasnak-e az atomkorra készülődő szak­munkástanulók? — akkor még kevésbé nyugtathatnak meg bárkit a cikk beveze­tőjében idézett fölmérések számadatai. Az a jő, hogy az egészséges nyugtalanko- dók között vannak a leg­illetékesebbek: a szakmun­kásképző intézeteket irá­nyító Munkaügyi Minisz­térium vezetőd. Néhány hónapja jelent meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesü­lésének jelentése az iskolai könyvtárakról. A többi kö­zött 22 szakmunkásképző intézet könyvtárát vizsgál­ták meg. Nincs benne sem­mi meglepő, hogy csöppet sem rózsás helyzetről ad­tak számot. Megállapították például, hogy az 1969/70-es tanévben a középiskolákban átlagosan 12,5 forint jutott diákonként új könyvek vá­sárlására — a szakmunkás- képzőkben viszont mind­össze 3,5. Érthető, hogy komoly gond: fölöttébb foghíjas a könyvtári könyvállomány. Egy tanulóra a középisko­lákban átlagosan 11,12 kö­tet, a„ általános iskolákban 2,37 kötet, a szakmunkás- képzőkben 1,68 kötet jut. Nem csoda, hogy a szak­munkástanulók veszik a legkevésbé igénybe az inté­zeti könyvtárat. Az általá­nos iskolások 42,7, a közép- iskolások 56,1, a szakmun­kástanulók 34,7 százaléka kölcsönök könyvet a szá­mára legközelebbi, a legké­zenfekvőbb könyvtárból. A szóban forgó jelentés egyik legelgondolkoztatóbb része: megpróbálták felbe­csülni, mennyi időbe telik, amíg a többé kevésbé el­fogadhatónak tartott tanu­lónkénti öt kötettel rendel­kezni fognak a szakmun­kásképző intézetek könyv­tárai. A számítások szerint — hacsak a körülmények számottevően meg nem változnak — ehhez 19 évre van szükség. Ha még a 70- es években nagyjából meg­felelő könyvállományt akar­nak kialakítani, meg kell kettőzni a gyarapításra szánt pénzt. Az elmondottakról még a nyáron sok szó esett a Munkaügyi Minisztérium­ban. De nemcsak vitatkoz­tak, hanem intézkedtek is: 1. Szakmunkástanulón­ként 45 — összesen mintegy 6,5 millió — forintot sza­vaztak meg az intézeti könyvtárait állományának gazdagítására; 2. Október elsejétől mind­azokban az intézetekben, ahol legalább ezer fiatalt tanítanák, függetlenített könyvtárost kell munkába állítani; 3. Többé nem épülhet az országban szakmunkáskép­ző intézet, ahol nincs ön­álló helyiség a könyvtár számára. Elhárultak tehát az útból az akadályok? Szó sincs ró­la! Csupán sokkal kedve­zőbbek a feltételek. Meg le­het például vásárolni az úgynevezett alapkönyveket, amelyeknek minden vala­mirevaló könyvtárban kéz­nél kell lenniük. Gondoljuk meg: ez nem is olyan egy­szerű dolog. Először is: me­lyek ezek a könyvek? Pil­lanatnyilag a Könyvtártudo­mányi és Módszertani Köz­pontban törik a válaszon a fejüket. S remélhetőleg nemsokára eljut az ajánlott lista a könyvtárosokhoz. De ők se igen lesznek irigylésre méltó helyzetben: nem lesz könnyű kiválasz­taniuk az 5 tanulóik számá­ra szükséges köteteket. Nemcsak azért, mert a több száz szakma elsajátítására készülő tizenévesek igényét, ízlését, valamint az ezzel kapcsolatos pedagógiai tö­rekvéseket kell egyeztetni a lehetőségekkel. S minden­nek alpján kell kialakíta- niok a helyi könyvtári kon­cepciót; az olvasóvá neve­lés helyi stratégiáját. Azt hiszem, az is sok fej­törést fog okozni, hogy na­gyon kevés a leendő szak­munkásokhoz szőlő könyv. Kevés olyan olvasnivaló je­lenik meg, amely nem pusz­tán tankönyvszerű ismerete­ket ad. hanem fölébreszti a kíváncsiságot egy-egy szak­ma iránt. Kedvet csinál ah­hoz, hogy egy — szellemi­leg még korántsem kitelje­sedett — tizenéves jó szak­emberré akarjon válni. Fölismertesse vele, hogy milyen úton-módon lehet alkotó munkássá, akit nem kizárólag a létfönntartás kényszerít a munkapad mel­lé, hanem egyéniségének kibontakoztatása is. Veszprémi Miklós Mihalik József Életfa Emlékezés Orlai Petrich Somira icsérctre méltó f M \ szokásunk, hogy Jkiemelkedő sze­mélyek születési évfordulójáról megemléke­zünk. Mezőberénynek az 1972-es év alkalmat ad rá, hogy szülöttjének, Orlai Petrich Soma festőmű­vésznek 150 éves születési évfordulójára emlékezzünk, Mezőberény község 1973- ban ünnepli újratelepítésé­nek 250 éves évfordulóját, s ennek keretében fog meg­emlékezni neves fiáról, Or­lai Petrich Somáról, a ma­gyar történelmi festészet megindítójáról. Mivel a 150 éves évforduló ebben az év­ben van, szükséges, hogy ha röviden is, de emlékezzünk rá. Petrich Soma (Sámuel) 1822. évi október 22-én szü­letett Mezőberényben. Ap­ja Petrich Sámuel, anyja Salkovics Karolina volt. Házuk a mai tanácshdza he­lyén állt. Az ifjú Soma gimnázium után Pápán a jogakadémiát végezte el. Már akkor is sokat és jól festett. Mint joggyakornok Pesten megismerkedett Ba­rabás Miklós festővel, aki felismerte tehetségét és biz­tatta a művészi pályára. 1847-ben a bécsi művészeti akadémián tanult. Becsben festette meg „István király ébredése” című első törté­nelmi képét. Részt vett a szabadságharcban, s lefes­tette, rajzolta Görgeyt, Be­met, Lenkeyt és másokat„ Megsebesült, hazatért szüle­ihez, s itt festette le má­sodunokatestvérét, Petőfit, segesvári útja előtt. 1851- ben II. Bajos holttestének feltalálását festi. Azután Münchenben képezi tovább magát. Hazatérve megnő­sült. Pestre költözött, s fes­tette Zách Felicián, Ónodi országgyűlés, Attila halála és több más történelmi ké­pét, arcképeket és más irá- nyúakat. 1853-ban nevét Or­lai Petrich-re változtatta. Részt vett 1861-ben a Ma­gyar Képzőművészeti Tár­sulat megalapításában. 1862-ben képeivel szerepelt á londoni világkiállításon. Mint illusztrátor is az elsők között volt. Rajzokat készí­tett Vörösmarty „Szép Ilonkájához”. Több száz ké­pet festett. Szépen induló, s felfelé Ívelő pályája után családja és az ő sorsa is tragikussá vált. Elvesztette felnőtt fi­át, leányát, utána felesé­gét, s maga is rövid idő múlva 1880-ban, 58 éves korában meghalt. Orlai Petrich Soma tör­ténelmi festészetünk meg­indításával, a Képzőművé­szeti Társulat megalakításá­ban való részvételével ko­ra művészeti életében je­lentékeny helyet foglalt él. Megérdemli, hogy szüle­tésének 150 éves évforduló­ján értékeljük, megbecsül­jük, emlékét ápoljuk és megemlékezzünk róla. Hathy Tibor Mindig örülni Mnesi József Csak dalolni és mindig örülni, vágtató táltos hátára ülni, és szállni, szállni az üveghegyre, nem tekinteni a földi rögre, üveghegy csúcsán'harmatot inni, ajándékba csillagcsokrot vinni, a csúcsról nézni a naplementét, köszönteni az est közeledtét. Harmat vizétől harmattá válni, bárányfelhőként hazáig szállni, átölelni az itthon élőket, megtanítani örülni őke< Romvári Etelka Győr

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom