Békés Megyei Népújság, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-09 / 213. szám

Marija Békéscsa bán A TIT Békés megyei szerve­zete meghívására két napot töl­tött a megyeszékhelyen a le­gendás hírű Marija Fortusz, a nemzetközileg is nagy tisztelet­nek, népszerűségnek örvendő idős szovjet internacionalista harcos. Csütörtökön a Tudomá- i nyes Ismeretterjesztő Társulat ! Hadtudományi Szakosztálya tagjainak tartott előadást, pén­teken pedig a Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépisko­lába látogatott, ahol küzdelmes életéről beszélt az orosz tagoza­tos II/E osztály tanulóinak, majd megtekintette az iskola szertárait, szakelőadótermeit; A TIT-előadás előtt a Központi Tiszthelyettes Iskola parancs­noka fogadta a vendéget. Marija Fortusz a különlegesen érdekes orosz órán. BÉKÉSCSABAI BÚTORIPARI SZÖVETKEZET felvételre keres férfi asztalos szakmunkásokat, polyeszter csiszolónak férfi és női segédmunkásokat Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: Bútoripari Szövetkezet, Békéscsaba, III., Heré­nyi út 122. sz. x Felvételre keresünk egyetemi végezettséggel és nagy gyakorlattal rendelkező közgazdászt Ajánlatokat „Informálható” jeligére a békéscsabai Magyar Hirdetőbe kérjük. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. 80441 Áss asztalon színes szőtte®, rajta feketemá­zas kancsó, pi­ros rózsákkal. A kép harmoni­kusan illeszke­dik a modem bútorzathoz. Ha nem tudnám, akkor is sejteném, hogy nő lak­ja a tanácselnöki szobát Csak nők tudják ilyen finom ízléssel megteremteni a színek harmó­niáját. A csabacsűdí tanács­ház elnöki szobájának be­rendezésében a pedagógus tuda­tos esztétikája is benne van. Oláh Miklógné tanácselnök, pedagógus. E szép pólyát hagyta ott a nagyobb közösségiért, az osztály helyett egy egész falu munkájának irányításáért. — Nem vagyok jó riporta­lany — ezzel kezdte szavait a bemutatkozásnál, hogy miért, ar­ra azonnal válaszolt —, mert jót nem tudok magamról mon­dani. Sosem gondoltam, hogy el kell hagynom a katedrát — folytatta, erősen hangsúlyozva a „kell” szót, s ezt nem lehetett nem észrevenni. — Ezt a pozíciót is úgy kaptam, hogy nem volt más, vállalnom kellett. Ugye furcsa hallani az ilyen szavakat? De higyje el, nekem a tanáccsal régebben csak annyi kapcsola­tom volt, hogy évente egyszer befizettem az adót. Talán így érthető, hogy nem lelkesedtem, amikor megválasztottak. Ta­nácstag is alig pár éve vagyok, s most az új ciklusban lettem elnök. Egészen váratlanul a nyakam­ba zúdult egy község gondja. A férjem hallani sem akart róla. „Nehogy elvállald, sok bajod lesz!” — intett Aztán mégis be­letörődött, sőt vállalta a gyere­keket. Két kislányom van, 9 és 4 éves. A gondozásuk és nevelé­sük — mivei nemcsak anya, pe­dagógus is vagyok — eddig az én feladatom volt. Természetesnek vettem, hiszen a férjem öntő szakmunkás, Szarvasra jár dol­gozni, így hát kevés ideje volt erre. És mégis nagyobb részt vállalt most a családi teendők­ből, így a nevelést is. Kell ez a segítség: hiszen sok­szor későn megyek haza, s az első hónapokban azt sem tud­tam mihez kezdjek. Aztán el­küldték öthónapos tanácsakadé­miára Szombathelyre. Ott elá­rasztottak bennünket előadások­kal, elméleti anyagokkal, törvé­nyek ismertetésével. Zúgott a Az elnöknő mssza-visszanéz... fejünk. De mindez hogyan lesz a gyakorlatban, mit kell tennünk újaknak, arról egy szót sem hal­lottunk. Szerencsére voltak ott tapasztalt, régi, gyakorlattal rendelkező elnökök is, így hát tőlük érdeklődtünk egyről és másról. Amikor hazajöttem viszont már egészen másként láttam a munkához, mint elmenetelem előtt. Persze, most — hátam mögött a másfél évi tapasztalat­tal — sem mondhatom azt, hogy belejöttem. Vissza-visszanézek a pedagógiai pályára, a szívem cdáhúz. Miért? A gyermekekkel sokkal könnyebb... Ezeket hallgatva már-már az az érzésem támadt, hogy a ta­nácselnöknő tele van pesszimiz­mussal. S őszintén szólva ezen nem is lehetne csodálkozni. Van alapja. Nem sok segítséget ka­pott — és kapnak általában az újak — a felsőbb vezetéstől. A járási hivataltól mégcsak el-el- látogatnak, bár ezek is inkább ellenőrző, mint gyakorlati ta­pasztalatokat átadó találkozá­sok. A megyétől viszont még­csak látogató sem volt, nem ér­deklődnek hogyan, kínlódik a nehézségekkel egy új ember és milyen segítségre van szüksége. Elmek ellenére amikor a falu gondjaira terelődött a beszélge­tés egyszeri bea megváltozott. Tenniakarás, a közös gondok iránti felelős­ségérzet feszült benne. Arca ki­pirult, s hol ag­gódó, hol lelkesedő hangon szélt a jelenről és a jövőről. Jól látja hol szorít a cipő. fis itt is első­sorban a pedagógus szólalt meg benne. Kicsi az óvoda, kevés az iskolai tanterem! Bővíteni kel­lene, de a község a vízmű miatt még adósságban van. Így hét megyei segítség és társadalmi összefogás szükséges. A művelő­dési ház bővítése is évek óta égető gond. Szereti az ifjúságot, örülne, ha szép, kellemes kör­nyezetben szórakoznának. Mind­ehhez azonban pénz, pénz és harmadszor is pénz kell. Sok... A községben viszont nincs na­gyobb üzem, csak egyetlen tsz, amelyre támaszkodhatnak. Az állami gazdaságnak is csak üzemegysége van. Más forrás, ahonnan pénzt várhatna egy község, nincs. Így hát nagy je­lentősége van a közös összefo­gásnak, vagyis a társadalmi munkának akár az óvoda, vagy éppen a művelődési ház bővíté­séről volna szó. Ennek szervezé­sén fáradozik... Az is kitűnt a beszélgetésből, hogy még nincs egyedül, hiszen a helyi tanácsnál ott vannak a régiek,'a sok tapasztalattal ren­delkező munkatársak, elsősorban a jólkópzett vb-titkár: Balczó Pál, aki a legtöbb segítséget ad­ja. A többiekre is lehet támasz­kodni. Tisztelik és meg is sze­rették 3bz új tanácselnököt. A korábbi előítéleteket pedig lassan sikerült leküzdenie, s a lakosság ma már egyre nagyobb bizalommal fordul hozzá. Egy idős bácsi nemrég valami gond­jával kereste fel, de a monda­nivalójának volt egy része, amit nem tudott csak szlovákul kö­zölni. A meglepetés akkor érte, amikor a tanácselnöknő szlová­kul válaszolt. Nagyon megörült, hogy anyanyelvén szóltak hozzá, és búcsúzául ezeket mondta: el­jövök máskor is, nemcsak ha baj van, hanem csupán egy kis Ezeket hallva József Attila szép sorai jutnak eszembe: Én egész népemet fogom /nem kö­zépiskolás fokon/ taní-tani! Kasnyik Judit iimniiiiiiiiiminminiiiimiiMiniimiMiiiiiiiiiniiiMiiiiintnimiiiiuiinvi 8 K ÓPIUM - MORFIUM - CSANDU M ° Mákon; — Mámor » 2| Gyilkosság 2 HASIS—MARIUH AN A—MESZK AL—LSD \ Heroincsempészet t Isztambul a világ legnagyobb > kábítószer-kereskedelmi köz- ; pontja. Innen indul el a leg- ; nagyobb mennyiségű ópium a ■ világ minden tájára. A. Mos­■ kow ismert amerikai • újságíró 5 egy álló évig tanulmányozta: S hogyan kerül egy nevezőre a ■ máktermesztő, a csempész és a S fogyasztó. Tapasztalatairól ér- ! dekes riportsorozatban számolt S be — ennek alapján ismertet- g jük a kábítószer útját Törökor­• szágból Amerikába. S * * * ■ , ■ A Karaván-bár előkelő hely. ■ Berendezése fényűző, s diszkrét ■ megvilágítása, valamint állandó • zsúfoltsága nagyszerű környeze- ; tét nyújt teljes titoktartást kö­• vetelő üzletek lebonyolításához. ■ Itt ült Levoinien heroinkereske­■ dő, aki származását tekintve ör- : mény, de Franciaországban nőtt i fel. Isztambulba a marseille-i 5 alvilág vezető személyiségének • megbízottjaként érkezett. Ha si- | keres üzletet köt, részesül a o mindig éhes amerikai piacon értékesített „áru” profitjából. Ez természetesen igen magas ősz- szeg, de Levoininnek további tervei is voltak — ennek az üzletnek a végén bekerülhet a nemzetközi kábítószer-csempé­szet főnökeinek szűk körébe. Az üzlet is, a karrier is attól az embertől függött, akivel a Ka- ravan-ban találkája volt, Csakhamar meg is pillantotta, amint hanyagul a bárpulthoz dőlt. Nála valamivel fiatalabb volt. alacsony termetű és meg­lehetősen kövér. Eleganciája el­árulta, hogy Isztambul leggazda­gabb emberei közé tartozik. Ah­med Baykalnak hívták. A legnagyobb szívélyességgel üdvözölték egymást. Éjfélig együtt szórakoztak, amikor a tö­rök felszólította Levoinient: — Menjünk be a terembe, nézzük meg a műsort! Egy sötét sarokban levő asz­talhoz mentek. Nem volt való­színű, hogy a rendőrség itt le­hallgatókészüléket helyezeti vol­na el. Ugyanis az isztambuli rendőrség már hosszabb ideje figyelte Baykal virágzó üzletét és sejtette, hogy a legnagyobb török kábítószercsempészek egyike, de bizonyítékok hiányá­ban tehetetlen volt. Baykal mindent csempészett de főleg ópiumot. Az ópiumter­melő parasztokat a rendőrség szigorúan ellenőrzi, senki idegen velük kapcsolatba nem léphet tudtuk nélkül, csak Baykal tud­ta, hogyan lehet tőlük illegáli­san ópiumot venni és azt a tö­rök határon túlra szállítani. Ők ketten már működtek együtt, de a nagy vállalkozásra ezúttal került sor. — Sikerült meggyőznöm mar­seille-i üzlettársaimat, hogy ön­nek lehet hinni — mondta Le­voinien. — Most 500 kiló ópi­umra van szükségem. Baykal először elképedt, aztán elégedetten nyugtázta a hallot­takat. — Rendben van. Három hét múlva szállítom a kért mennyi­séget. Ezután az ár feletti vita kez­dődött. Baykal nagyobb összeget kért, mint a múltkor, de Levoi- niennek erős ütőkártyái voltak, azok az emberek, akiket ő kép­visel, úgyszólván kezükben tart­ják a kábítószerpiacot. Végül megegyeztek: kilója 350 líra, összesen 175 000, fele előre fize­tendő, a többi az áru átadása­kor. — Három hét múlva embere­ink a Szíriái Azazban találkoz­nak. Az ön embere a Blue Cof-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom