Békés Megyei Népújság, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-17 / 220. szám
400 növendék 10 tanszakon Tizenhét évvel ezelőtt, amikor 1955-ben mostani helyére került az orosházi zeneiskola, mindössze 4 kinevezett tanár tanított ott 150 növendéket. Azóta sokat változott a helyzet és ebben a tanévben már 16 zenetanár közel 400 tanulót oktat. Kezdetben a legtöbben zongoraórákra jártak, más hangszereik iránt alig mutatkozott érdeklődés. Dr. Kovács József, a zeneiskola igazgatója elmondta, hogy az utóbbi időben sikerült megteremteni az egészséges arányt az egyes tanszakok között, és ma már igen sokan és szívesen tanulnak vonós- és fúvóshangszereken is. Az orosházi zeneiskola a város zenei életének kisugárzó központja lett. Jó a kapcsolata más intézményekkel, elsősorban a városi művelődési házzal és természetesen az iskolákkal. KISZ-seregszemlékre, kulturális vetélkedőkre — kétévenként például a gyulai Erkel Diákünnepekre '— a zeneiskola tanárai készítik fel a növendékeket. Közös programokat szerveznek a művelődési központtal is, évente két nyilvános növendék-hangversenyt tartanak itt, egyszer pedig tanári koncertet. Ez az idén decemberben lesz. Rendszeresek a stúdió-hangversenyek, melyen egy- egy tanszak növendékei évente egy alkalommal bemutatják felkészültségüket, ezeket a hangversenyeket az iskola nagy zenetermében tartják, 50—60 szülő és érdeklődő jelenlétében. Túlnyomórészt az orosházi zeneiskola tanárai muzsikálnak a nagyhírű Orosházi Szimfonikus Zenekarban is, a valamikori Orosházi Filharmonikus Társaság utódjában. Az idén például az Ifjú Zenebarát Hangverseny-sorozat III. évfolyamán szerepelnek és Mező László gordonkaművésszel együtt 10 alkalommai a romantikus muzsikával ismertetik meg a fiatal hallgatóságot. Az Országos Filharmónia négy bérleti hangversenyt rendez Orosházán, ezek közül egyen az Orosházi Szimfonikus Zenekar adja a műsort. Az idén is gond, már évek óta az, hogy a zeneiskola épülete szűk és ez az iskola fejlődését gátolja. A vonós-tan szak ki is szorult az épületből, és a 2-es számú általános iskolában kapott ideiglenes elhelyezést. Ugyanakkor a zeneiskola tíz évvel ezelőtt épült nagy zeneterme veszélyessé vált, alapozása megsüllyedt, az épületrész felülvizsgálata azonban — többszöri kérésük ellenére — nem történt meg. A közelmúltban összegezték a Gyopároson megrendezett II. Zenei Tábor eredményeit. A táborban a megye zeneiskoláinak legjobb vonós-növendékei vettek, részt, és .ismerkedtek meg a országos hírű vendég- művészekkel is. Az orosházi zeneiskola igazgatója elmondotta, hogy a tábort jövőre is megszervezik és örül annak, hogy kezdeményezésüket a, megyei tanács művelődésügyi osztálya tavaly és az idén is megfelelően támogatta. A KNER NYOMDA felvesz férfi segédmunkásokat és nyugdíjas éjjeliőrökéi Jelentkezni: '■ Békéscsaba, Lenin u.9. Terv- és Munkaügyi Osztály x tóKÉS Q • V**5* || 1972. SZEPTEMBER 17. V / Egy eszméről — a pártról, egy korról vallanak... Krisztóff Andrásné: a veteránok emlékezéseinek olvasása egy életreszóló élményt, tanulságot jelent. Iskolásán gyeirmekies és resz- ketően elfáradt kezek írásainak olvasása közben találtam éppen Krisztóff Andrásnét, a Népfront megyei titkárságon, Békéscsabán. Pillantásom elkapott egy sort: „... amire még emlékszem, szívesein megírom.. Nem tudom, melyik idős ember írta le e szavakat, de nekem úgy tűnt, mindegyikük, vallomása ez, akjk életüket, sorsúkat leírták ég eljuttatták ide, a népfronthoz. Nem is tudom, mi szabja meg, milyen külső és belső törvények, hogy egy ember ne önmagáért, hanem másokért éljen? Ha siet, ne önmagáért siessen, ha sürget valamit, ne önmagáért sürgesse, ha kér valamit, ne önmagáért kérje. Az igazi magyarázatot csak egy teljes emberi élet, csak egy teljes embert egyéniség adhatja meg. Ilyen egyéniségeknek, ilyen embereknek tartjuk azokat akiknek élete, gondja, ■ kudarca és eredménye ott fekszik a kézzel írt sóinkban. De ilyen egyéniségnek, tartom Krisztóff Andrásnét is. a Békés megyei Népfront Bizottság munkatársát, akinek egész eddigi életéin végig ívelt a másokért élés szándéka. Korát tekintve ő még nem veterán, ám társadalmi tevékenységében töltött ideje, már-már súrolja a határt. Huszonkét éve párttag, és tizenöt éve munkásőr. Kellemes külsejű, élénken beszédes asz- szony. Szabatosan beszel, szavait gondosan illeszti egymás mellé. Nem saját magáról faggatom, hanem munkájáról, annak is egy részéről, melyet a legszebbek közé sorol. — Mióta foglalkozik visszaemlékezések gyűjtésével? — 1968 ősze óta, amikor a Hazafias Népfront mellett megalakult megyénkben a Honismereti Helytörténeti Bizottság, kapcsolódtam be ebbe a nagyon szép munkába, vagyis csatlakoztam azokhoz a „megszállott” emberekhez, akik ezt a munkát hosszú évek óta végzik megyénkben. Ám ilyen szervezett formában 1971 óta foglalkozom vele, pártmegbizárásként. Huszonkét év alatt nagyon sok szép és felelősségteljes pártmeg- bizatást kaptam, s ha lehet árnyalati különbségiét tenni, úgy ez a legszebbek közé tartozik. — Hogyan érlelődött meg a gondolat? — Mint említettem, pártmeg- bizatásként kaptuk, melyet számos aktívával, pártvezetővel folytatott beszélgetés, meditáció előzött meg arról, hogy miként lehetne mielőbb, minél több visszaemlékezést gyűjteni. A konkrét megbízatást a megyei pártbizottság illetékes vezetőjétől — aki egyben a megyei népfront választott tisztségviselője is — kapta bizottságunk. Az elvtársak, veteránok saját maguk írta visszaemlékezés módját azért választottuk, mert így láttuk a legszélesebb alapok biztosítását annak, hogy mielőbb, minél több visszaeml§jíezést tudjunk öszszegyűjteni. Annak tudatában, hogy már így is sok értékes szellemi kincs összegyűjtését mulasztottuk el a megyében, igyekeztünk minél előbb munkához látni. Levélben kértük fel a Viharsarok 1919-es internacionalistáit, partizánjait, ellenállóit, fel- szabadulás előtti párttagjait az emlékeik megírására. A válaszok, melyek felkérésünkre érkeztek, igazolták, hogy nem volt alaptalan aggodalmunk: számos idős veterán írta: „előbb kellett volna, mert sokmindent elfelejtettem már”, vagy: „amire még emlékszem, szívesen megírom”, stb. Még egy év sem telt el a felkérés óta, s mintegy 270 "'közül néhány híján 120 elvtárs visszaemlékezése jutott el hozzánk az általunk rendelkezésükre bocsátott, e célra rendszeresített füzetekben megírva. Kérésünkre olyan, történelmi értékű dokumentumokat is csatoltak visszaemlékezésükhöz — csaknem öt- venet, melyek ritkaság számba mennek. Ezek a számok és tények is érzékeltetik, hogy a veteránok' jelentős része is kötelességének érezte közölni az utókorral mindazt, amit átélt. — Mi a hasznossága a gyűjtésnek? — Nagyon sok. Egyike ezeknek az a nagyon fontos momentum, hogy egy-egy visszaemlékezés egy ember életútját mutatja be gyermekkorától napjainkig, mely egyben társadalmi tükörképet is ad két társadalmi rendszerről. Rendkívül sok apró részeseményt írnak meg, melyek eddig alig, vagy egyáltalán nem voltak ismertek a 'feltárt eseményekből. A megíráshoz több hónap áll a veteránok rendelkezésére, így sok olyan apró részletet meg tudnak örökíteni, melyek egy meghatározott beszélgetésnél talán nem is jutnak eszükbe, vagy csak a későbbi időben. Külön érdeme nagyon sok írásnak, hogy olyan korabeli személyekről szólnak részletesen, akiktől már nincs módunkban visszaemlékezést gyűjteni, de tevékenységük szorosan ösz- szeforrt a Viharsarok történelmével. Csak egyetlen nevet — Birkás Imre nevét említem meg az ilyen jeles személyiségek között. Ezekkel talán érzékeltettem is, hogy egyik nagyon fontos momentuma a gyűjtésnek a Viharsarok korabeli eseményeinek minél részletesebb feltárása. Igaz. nem kronológiai sorrendben, nem az események téma szerinti csoportosításával történt az írás, erre nem is törekedtünk. A történészek dolga lesz, hogy a visszaemlékezésekből megfelelő csoportosítással — a mozaikok összerakásával — történelmi képet alkossanak. Mi az életek krónikáját kértük és kaptuk. — Mi tetszik legjobban a, visszaemlékezésekben? — A legjobban az, hogy megíródtak. Általuk megőrizhetjük mindazt, amit a veteránok együtt és külön-külön tettek egy adott korban és társadalmi rendben. Amit átéltek, láttak, aminek részesei voltak. Egy olyan kor krónikáját írták meg, amely a fiatal nemzedék számára ma már történelem. Azt, hogy bár önmagukról írnak, mégsem ezt teszik egészen, mert egy eszméről, a pártról, egy korról vallanak elsősorban, amelyben felnőttek, éltek, dolgoztak. Számomra a veteránok emlékeinek olvasása, a velük való találkozás, levélváltás egy életre szóló élményt, tanulságot jelent. Ezért én gyűjtőfogalommal fejezem ki mindazt, ami vala*- mennyiből kicsendül: .......mind ig azt tettem, amit a párt feladatul adott számomra.” Talán még azt emelném ki, hogy a krónikák egy része Oroszországban kezdődött a ■forradalommal. 1917-ben és folytatódtak a dicső Tanácsköztársaság eseményeivel, majd a fehér terror szennyeit feltárva jutnak el a régen megálmodott, oly sok áldozattal megszületett felszabadulásig. A részesemények felelevenítik a felszabadulást követő hősi korszakot, az 1956-os ellenforradalmat, ezek helyi eseményeit. Mi - ez, ha nem egy emberöltő történelme, krónikába megörökítve? — A további sorsa ezeknek az írásoknak? — A csatolt dokumentumok másolatai elkészültek, most folyik ezek beazonosítása. Az emlékezésekbe való beragasztásuk után átadjuk a Békés megyei pártarchívumnak megőrzésre. Nagyon sok szempontból fontos, hogy ott legyen. Mindenekelőtt az, hogy ott van a helye az eddig összegyűjtött hasonló dokumentumok mellett. így mind a megyei kutatáshoz, mind a párttörténeti intézetben folyó gyűjtések adatainak kiegészítéséhez, újabb kutatásokhoz együtt van minden eddig összegyűjtött írásos és fényképdokumentum, amely a Viharsarok forradalmi munkás- és agrárszocialista mozgalmával kapcsolatos. — Kik segítették a gyűjtést? — Pártbizottságok és párt- szervezetek, KISZ-esek és úttörők, csapatvezetők, feleségek, gyermekek, unokák, tanácsi dolgozók, ki-ki hogyan tudott, igyekezett segíteni. Szeretném kiemelni azon fiatalok, KISZ-esek és úttörők munkáját, akik önként, emberségből, törődésből siettek az idős, beteges veteránok segítségére, hogy diktálás után hetekig, hónapokig róják a sorokat, majd gyöngybetűkkei átírják a füzetekbe. Ök a szórakozás, pihenés, játék helyett vállalták e nemes munka segítését. A sok kedves ismert és ismeretlen fiatal közül is szeretném három békésszentandrási kislány nevét megemlíteni, akik 10 veterán visszaemlékezését írták meg. Kovács Etelka, Szító Ágnes, Farkas Edit volt ez a három derék kislány, akik kiérdemelték munkájukkal, hogy fényképük is bekerüljön az általuk megírt füzetekbe, a veteránok fényképe mellé. És olvassa csak ezt a levelet, így fogadták felkérésünket: Tisztelt titkár elvtárs! Először is megköszönöm hozzám küldött levelét. Kötelességemnek éreztem ezt a munkát elvégezni, hiszen ezeket az idős veteránokat tiszteletben és becsületben tartottam mindig, az önfeláldozó munkájukért és cselekedetükért. önök kérését szívesen teljesítem, s itt e levélben küldöm a fényképemet" A Megyei Múzeum Igazgatóságának segítségével vált lehetővé, hogy az elkészült másolatokból a népfront egy veterán albumot készíthet magának. Kérem tolmácsolja a sajtó néhány kérésünket. Kérjük, akik még nem küldték be írásaikat, tegyék azt meg, és küldjenek fényképet. A szerkesztőségtől pedig azt kérjük még, találjon módot, lehetőséget arra, hogy a visszaemlékezésekből minél több részletet közöljenek. Nemes gesztus lenne a Népújság réskéről, ha elsőként közölne részleteket az emlékezésekből, e beszélgetést követően. * * * Örömmel teszünk eleget a kérésnek és a közeljövőben jóné- hány visszaemlékezésnek adunk helyt a Népújság hasábjain. Miért? Hogy az elvtársnő szavaival éljek: „az, hogy bár önmagukról írnak, mégsem ezt teszik egészen, mert egy eszméről, a pártról, egy korról vallanak elsősorban, amelyben felnőttek. éltek és dolgoztak.” Ez pedig a fiatal nemzedék számára már történelem. Rocskár János A derék három kislány: Kovács Etelka, Szító Ág nes, Farkas Edd
