Békés Megyei Népújság, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-12 / 215. szám

Takarékosság vagy valami más? ÁFÉSZ ÁRUHÁZ SZEGHALOMBAN MM ’ va^ Kétszintes áruházat építtet Szeghalomban az ÁFÉSZ. Az az al­só szinten ABC-áruház, fölötte pedig ruházati részleg lesz. Az építők vállalták, hogy az épületet ez év végéig befejezik és eb­ben az esetben jövő év április 1-én az új ttzlctházat megnyitják. (Fotó: Demény) Ország-világjáró szövetkezeti tagok H árom hét alatt több mint 204 ezer holdról learat­ni a búzát nem kis tel­jesítmény. Hogy így si­került, arra megyénk termelő- szövetkezeteiből legkevesebb 90 százaléknyi jogosan lehet büsz­ke. Emellett mi az a négyezer hold, ami július 23-a után még aratatlan maradt. Mindössze 2 százaléka a búza összterületé­nek. Két százalék — semmiség. Semmiség? Annak tűnik. Ha hozzátesz- szük, hogy azt a 4 ezret is csak learatták végül, akkor méginkább az. Ezek szerint igazuk volt azoknak a tsz-veze- tőknek, akik azért nem vették igénybe a többiek felajánlott kombájnjait, mert takarékos­kodni akartak a tagság pénzé­vel? Hiszen egy holdat 350 fo­rintért arattak le a kölcsön- gépek. Négyezer holdra számít­va ez egymillió 400 ezer forint lett volna. Dicséret jár ezért a megfontoltságért? Lehet, hogy vannak, akik így érzik. Joguk­ban áll így érezni. De nekünk, akik másképp ítéljük ezt meg, szintén jogunkban áll nem megdicsérni e vezetők mate­matikai felkészültségét. A megyében — nem végleges adatok szerint — 18 mázsa az idén a búzatermés átlaga. De vegyünk csak tizet holdanként. Mázsáját 300 forinttal számít­va: az 3 ezer forint. Ebből ha levorijuk a 350 forintot kom­bájn-kölcsönzési díjat: az 2650 forint holdanként a 4 ezer hol­A vegyész, aki a titkos labora­tóriumot vezette — bár jövedel­mének nagy részét a laborató­rium korszerűsítésére fordítot­ta — havonta mintegy 36000 dollárra tett szert. Két hónapot azonban nem dolgozott, ügyelt az egészségére... Elérkezett a szállítás napja. Két fontos dolog várt Levoini- enre: elkészíteni a Simeát az útra és egy társat szerezni. így ismerkedett meg egy egyetemi hallgatóval, Toros Malikkal, aki. nek már a hajójegye megvolt A hajó Le Havre-ból indult. Le­vőimen megkérdezte a diákot: nem akarna-e könnyen pénzt keresni? Egyetlen dolga, hogy New Yorkban a hajóról átve­gyen egy új gépkocsit Malik ezért 200 dolcsit kap. A Simca valóban speciális ko­csi volt — hátsó ülése és a cso­magtartó között elég helyet hagytak a tervezők, hogy elfér­jen ott egy jól álcázott fémtar­tály a heroinnal. A hajó indulása előtt Levőim­en együtt ebédelt Benuccival és amerikai vendégével, a maffia New York-i fiókjának főnöké­vel, Joseph Bianival. Biani sze­mélyesen sohasem foglalkozott csempészéssel, de neve rajta volt a r< ndőrség list.lián. Ami­kor Feni cci hívta, azonnal Mar. seille-be repült. Az ebéd alatt Benucci új vé­denceként mutatta be Levoini- ent Bianinak). Nyomban felai- jánlotta, hogy ezután Levoinien látja el a New York-i fiókot a heroinnal, mégpedig azzal a mi­nőségűvel, aminek ára kilogra­annál inkább. De kockázatvál- lalás-e ez a szó nemesebbik értelmében vagy inkább valami más? Számoljunk most mázsákban! Takarékoskodóink négy má­zsát tettek kockára holdan­ként összesen mintegy 4 ezer holdon. Ez 16 ezer mázsa bú­za, ugye? De legyünk nagyvo­nalúak és mondjuk azt, hogy az egész nem több 14 ezer má­zsánál. Megállapították ugyan­is, hogy a lemaradásoknak csak 90 százalékban volt oka a be­takarítás rossz szervezése és a „takarékoskodás”. Egy ember egy évi kenyér­szükségletét állítólag két mázsa búza fedezi. Tizennégyezer mázsa búzá ezek szerint hét­ezer ember egész évi kenyere. Képzeljük csak el: Mintha Kö- rösladány. vagy Füzesgyarmat, vagy Zsadány plusz Sarkadke- resztúr egyetlen egy lakója sem kapna 1973-ban kenyeret. Tény­leg csak takarékoskodás ez vagy esetleg valami más? Igaz, most megkérdezhetnék: miért okoskodom én itt? Meg­mondom azt is: két okból. Az egyik: az AGROKER sze­rint a tsz-ek mostanában egy­más után visszamondják ko­rábbi műtrágya-megrendelésü­ket. Nem tudom, hogy az előb­biek után hányán fogadják el, hogy takarékosságból teszik? A másik ok pedig az, hogy itt van a nagy őszi betakarítás, amelynek idején — mivel a nyárinál jóval nehezebbnek ígérkezik —, jó lenne, ha most ■ monlként 12 500 dollár. Biani- ■ nak tetszett az üzlet, mert nem • kellő tisztaságú heroinért is! gyakran kellett montreali ügy-: nököknek kilónként 16 000—; 18 000 dollárt is fizetnie. Hármuk között a megállapo-; dás világos volt: Levoinien! 10000 dollárt kap a heroin ki-: lójáért Benucci százaléka 2 500 • dollár kilónként, Biani viszont! az áru átvétele után azonnal fi-! zet.. ! * * » ■ Levoinien ott állt a parton,! hogy saját szemével lássa, ami-! kor Tcros Malik és a Simca ki- ; hajózik a Le Havre-i kikötő- ■ bőL Ö repülőgépre ült. A New! York-i repülőtéren Triganó vár-! ta. ; * * * * ■ A New York-i kikötőben a ■ hajót váró tömeg között mind-! ketten ott voltak. Minden terv: szerint zajlott le. Triganó meg- ; kereste Malikot, a Simca áte-! sett a vámvizsgálaton, Malik t megkapta a 200 dollárt. A Sim-! cából pedig az áru Triganó la-: kására került Innen egy másik ; albérletbe vitték a táskát.! amelybe átrakták a fémtartály-! ból a 250 000 dollár értékű he- ! roint Következett az „akció” végső : pillanata: átadni az árut kizáró- ; rólago® vevőjének, Bianinak. ! Livoinien elérte célját — új S láncszemként épült be a kábító- : szercsempészés óriási hálózatába. ■ (Folytatjuk) összeállította: SZABÓ ENDRE Következik: A felelőtlenség teteje. : Kilencvenegy vagon mézestermék készül az idén Békésen Az Országos Méhészeti Szö­vetkezet békési cukorkaüzemé­ben a hagyományos pemetefű gyógycukorka és mézcukorka mellett, sokféle mézestermék ké­szül. Többek között nyolc fajta mézes süteményt állítanak elő, közöttük citrom-, kakaó-, na­rancsízű mézessüteményt. Gyor­san teret hódított hazai piacokon is a kókuszcsemege. Közkedvelt az ízesített gömbnyalóka, ami­ből legtöbbet Angliába exportál­nak. A nyalókából például éven­te legalább hat és fél millió da­rabot gyártanak. A, békési cukorkaüzemben az idén előreláthatólag 91 vagon terméket állítanak elő, húsz va­gonnal többet, mint 1971-ben. Ehhez legalább 35 vagon kiváló minőségű mézet használnak fel. Az üzem kollektívája eddig idő­arányosan teljesítette, sőt túl­teljesítette tervét s minden re­ményük megvan arra, hogy év • végén sem lesz lemaradás. Az Indokínai Szolidaritási Hét gazdag programjából kivették részüket a művelődési létesítmé­nyek is. A MÁV Törekvés Mű­velődési Központban vietnami és magyar fiatalok baráti talál­kozóján filatelista és fotókiállí­tást, vietnami élménybeszámo­lót, ifjúmunkás vietnami vetél­kedőt rendeztek^ Az édesanyák táviratban tiltakoztak a vietna­mi agresszió ellen. A Művelő­dési Központ dolgozói havi munkabérük egy részének fel­ajánlásával és egy rendezvény teljes bevételének adományozá­sával fejezték ki szolidaritásu­kat a hős vietnami nép mellett. Festő, mázoló munkát lakosság és közület részére, rövid határ­időre vállalunk. Kislakásépítő Ktsz Gyula, Nagyváradi út 74. 366727 A COOPTOURIST Békés me­gyei irodájának szervezésében augusztusban sok szövetkezeti tag kerekedett fel, hogy megis­merje hazánk természeti szépsé­gekben gazdag tájait, de eljusson a határon túlra is, más országok népeinek életét, történelmi ne­vezetességeit, szép vidékeit meg­ismerve. Érdekes, élményekben gazdag útja volt augusztus elején a te- lekgerendási Vörös Csillag Ter­melőszövetkezet két csoportjá­nak, melynek 80 tagja a Duna­kanyar nevezetességeit ismer­hette meg, s ellátogatott a fővá­rosba is, ahol részt vett a Nagy­cirkusz egyik előadásán. A Kö­rösvidéki Cipész Ktsz és a Békés megyei Vegyesipari Vállalat szintén két különautóbusszal utazott augusztusban erre a vi­dékre. A Mezőhegyesi ÁFÉSZ dolgozói viszont Pécsre látogat­tak, gyönyörködhettek a Mecsek tájaiban és megismerhették egyik legszebb dunántúli városunkat. A bucsai Űj Barázda Termelő- szövetkezet 80 taggal látogatott el a Szegedi Ünnepi Játékokra, s tekintette meg a város nevezetes­ségeit is. A békésszentandrási községi KISZ-bizottság szervezé­sében pedig 42 fiatal Miskolcra és Aggtelekre látogatott. A pusz­taföldvári Dózsa Termelőszövet­kezet tagjainak egy csoportja au­gusztusban balatoni körúton vett részt Az orosházi Szabadság Termelőszövetkezet 45 főnyi kol­lektívája viszont a határokon túl_ ra is ellátogatott, Lengyelország­ban hétnapos túrán vett részt. Ezt tették a kevermesi Lenin Termelőszövetkezetből is 45-en augusztus végén. A szeptemberi program is gaz­dag. megyénk termelőszövetke- • A KNER NYOMDA felvesz férfi segédmunkásokat és nyugdíjas éiJelittrttkei Jelentkezni: Békéscsaba, Lenin u. 9. Terv- és Munkaügyi Osztály. x BÉKÉSJKMmSi 5 1972. SZEPTEMBER 12. zeti tagjai közül, de az ÁFÉSZ- ek dolgozói közül is sokan vá­lasztották az egy—két, vagy többnapos kirándulásokat. A Bé­késszentandrási ÁFÉSZ agilis szervezője, Fedorják Pálné szb- titkár egy külön csoportot állí­tott össze, melynek tagjai Lő­csére, a „Fekete Városba” láto­gatnak el szeptember 17-én. A békéscsabai Szabadság Ter­melőszövetkezet a lósport kedve­lőinek szervezett egy kirándulást, összesen 35-en látogatnak két napra Visegrádra, szeptember 16-án és 17-én, ahol részt vehet, nek a lovasbemutatókon. A na­pokban jött haza az a 80 tagú vésztői csoport, amely szeptem­ber elején Eger nevezetességei­vel ismerkedett. Az endrődi Üj Barázda Terme­lőszövetkezetből is országjáró út­ra indulnak szeptember 22-én azok, akik meg akarják ismerni a Duna-kanyart. Programjukban szintén szerepel a Fővárosi Nagy_ cirkusz előadásának megtekin­tése, majd hajóval Esztergomba látogatnak. Az őszi hónapokban már nép­szerűekké váltak a hévízi üdül­tetések is, melyeken elsősorban idősebb szövetkezeti és ÁFÉSZ- tagok vesznek részt, s 8—lo napot tartózkodnak a melegvizű für­dőhelyen. A COOPTOURIST sa­ját szállodájában helyezi el a résztvevőket. Kőműveseket, ácsokat, kubikosokat, komplett brigádokat és segédmunkásokat 18 éves kortól azonnali belépéssel keresünk b idapesti, kiemelt építkezésekre. Jelentkezés: Április 4. Építőipari Szövetkezet Budapest, VIII.. Auróra u. 23—25. z dón. Mi történt viszont a taka­rékos vezetők tsz-eiben? Az in­dokolatlanul sokáig lábon álló búzát kilúgozták az esők. Tíz mázsa helyett csak hatot arat­tak a „megtakarítást” hozó sa­ját kombájnok. Hatszor 300 fo­rint pedig legfeljebb csak 1800. A 2650 forinthoz képest, a kü­lönbség 850 forint. Ügy tűnik nem a „takarékoskodók” javára. Az ő bajuk. Az ő bajuk? Ügy tűnik, hiszen egymillió 400 ezer forint kiadásával (kombájnok kölcsönzésére) 3 millió 400 ezret „vághattak vol­na még zsebre”. De nem vág­tak. Na és akkor is van? Az sem előírás, hogy aratáskor es­sen az eső. Mondják kockázat nélkül nincs is nyereség. Igaz, itt nyereségről nem igen be­szélhetünk, kockázatról viszont már mindenki az előbbiek fi­gyelembevételével számolgatna. Tudom, hogy a diákok több­ségének mumusa a matemati­ka. És, hogy a felnőttek közül sem mindenki a számok embere. Lehet, hogy az én itteni szá- mítgatásaim sem hibátlanok. De talán mégsem árt számolgatni. Legalább alapfokon. Azaz ösz- szeadni, kivonni, szorozni és osztani. Gyököt vonni, integ­rálni és deriválni egyébként sem feltétlenül fontos ahhoz, hogy eldöntsük takarékosságról van szó vagy valami másról. Például felelőtlen kockázatvál­lalásról, amit egyébként úgy is szoktak emlegetni, hogy hazar- dírozás. Talán még ennél is több, amikor hétezer ember ke­nyerét teszik kockára. És ha csak egyetlen ember kenyeréről lenne is szó, akkor sincs más­ként. (KÉP)

Next

/
Oldalképek
Tartalom