Békés Megyei Népújság, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-12 / 215. szám

MA FOGADÓNAPON (3. oldal) • CÉLOK, TERVEK. TÉNYEK (4. oldal) TAKARÉKOSSÁG, VAGY VALAMI MAS? (5. oldal) Kialudt az olimpiai láng Münchenben Bőségesebb áruválaszték a kisker üzleteiben Tegnap este befejeződtek Műn. chenben a XX. Nyári Olimpiai Játékok. Az olimpiai stadionban rendezett színpompás záróünnep­ség 80 ezer néző előtt, a résztvevő nemzetek formaruhába öltö­zött képviselőinek bevonulásával kezdődött. A sportolók menete a nemzeti hovatartozástól függet­lenül indult meg. Virágokkal in­tegetve, zászlókat lobogtatva, egymásba karolva Vonultak Vasárnapi érmeseink Arany: HEGEDŰS CSABA ' birkózás GEDÓ GYÖRGY ökölvívás Labdarúgó­válogatototL Kajái János. Orbán Lásxló ökölvívás Kiss Ferenc birkózás ázsiai, európai, afrikai sportolók és kísérőik. Ezután Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság búcsúzó elnöke lépett az emel­vényre, majd a 300 tagú katona­zenekar eljátszotta a görög, ka­nadai és a nyugatnémet him-! nuszt. Az eredményjelző táblán pedig megjelent Montreal-felirat. Avery Brundage rövid záróbe­szédében köszönetét mondott a rendezőknek és befejezettnek nyilvánította a játékokat. Egy­ben felhívta a világ fiatalságát a következő, négy év múlva ren­dezendő olimpián való részvé- ; telre, az olimpiai szellem meg­• őrzésére és ápolására. i Egyperces néma csenddel adóz- S tak a müncheni tragikus esemé­• nyék áldozatainak. Kialudt a 17 • napja égő olimpiai láng, teljes : sötétségbe borult a stadion és be. ■ vonták az olimpiai zászlót. A I szomszédos dombon pedig szivár- : ványszerűen megvilágosodott az 5 olimpiai öt karika — a béke és ■ a népek barátságának jelképe- 3 ként. Sport­i hagyományainkhoz méltóan 5 A XX. Nyári Olimpiai Játé- : kok befejezése után dr. Beckl : Sándor, a Magyar Olimpiai Bí-j ■ zottság és az MTS elnöke az ■ alábbi nyilatkozatot adta Mün- » chenben: 3 A hétfői zárőiinnepéllyel be- 3 fejeződtek a XX. Nyári Olim- ; piai Játékok küzdelmei. A mer- ; leget teljes pontossággal meg­• vonni, az eredményeket rész- 3 letesen elemezni természetesen 3 még korai lenne. Erre a későb- 5 biekben kerül sor, mégis bizo­■ nyos értékelést a teljesség igé­• nye nélkül — már adhatunk. ; Ami a sporteseményeket ille- : ti, igen magas színvonalon foly- 3 tak a küzdelmek. A legtöbb 5 esetben a világcsúcs megjavítá­• sa sem volt elegendő az első 5 helyhez, sőt sokszor még az 5 éremszerzéshez sem. Nem volt : tehát könnyű helytállni, ered­■ ményesen szerepelni München­■ ben. 5 Mi azza\ a célkitűzéssel jöt- 3 tünk ide, hogy sportolóink ösz- : szességében a mexikóihoz ha- E sonló eredményt érjenek el és ■ ezzel megtartsuk előkelő he- ; lyünket a nemzetek élvonalá- j ban. örömmel mondhatjuk, S hogy ezen az olimpián megőriz- : tűk helyünket a világ Iegjobb- S jai. között. E Örülünk annak, hogy sporto­■ lóinknak több sportágban is si- 5 került a vártnál jobban szerepel- 3 ni. Vonatkozik ez elsősorban a S vívókra, az ökölvívókra, a ■ súlyemelőkre. Minden elismerés » megilleti öttusázóinkat és bir- < kózóinkat is. 3 Ezt az olimpiát sportbelileg ; hatalmas küzdelmek. magas S színvonal és nagyszerű ered­■ mények jellemezték. Mindch­5 he,; a mi sportolóink is hozzá- 3 járultak teljesítményeikkel. ! Eredményeinket ismét felidéz- S ve úgy ítéltem meg, hogy ösz- ; szességében a XX. Nyári Olim- 5 piai szereplésünk méltó volt a • magyar sport hagyományaihoz. A KISZ távirata A befejeződött XX. Nyári Olimpiai Játékok után őszinte szeretettel köszöntjük a magyar olimpiai csapat minden tagját, versenyzőinket és szakvezetőin­ket egyaránt. Büszkeséggel tölt el bennün­ket, hogy a világ legjobb spor­tolóival összemérve erőtöket, méltóképpen küzdöttetek ha­zánk színeiért. A nagy verse­nyeken és mérkőzéseken tevé­kenységetek kiváló szakmai felkészültséget, küzdeni akarást bizonyított. Az olimpia egész időszakában becsülettel helytáll­tatok és a korábbi olimpiák ha­gyományaihoz híven méltóan képviseltétek hazánkat, a Ma­gyar Népköztársaságot. Szerep­lésetek tovább gyarapította ha­zánk nemzetközi hírnevét és te­kintélyét. Az olimpia nehéz napjaiban eskütökhöz híven, példamutató sportszerűséggel szolgáltátok az olimpiai eszmét, a világ népei­nek és ifjúságának barátságát, a békét. A Magyar Kommunista If­júsági Szövetség és hazánk if­jú nemzedéke nevében ezúton is gratulálunk a szép teljesít­ményekhez, a fáradtságot nem ismerő versenyszellemhez, amely a ragyogó érmeket és a kiváló helyezéseket eredményez­te. Az olimpiai csapat vezetőinek és tagjainak további szép si­kereket kívánunk a sportban, a munkában és a magánéletben egyaránt. MAGYAR KOMMVNISTA IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG KÖZPONTI BIZOTTSÁGA ftudósítónktól) A Békés megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat a kö­zelmúltban több ÁBC-áruházat adott át a megyében, s tervé­ben szerepel újabbak építése is. Így többek között Gyulán, a Budrió lakótelepen épül egy ÁBC-áruház a Csete-féle ház helyén. A vállalat központjában be­szélgettünk Szűcs Péter igaz­gatóhelyettessel arról, hogy eb­ben a félévben hogyan tudták kielégíteni a lakosság igényeit. Elmondta, hogy az árubeszer­zés — az 1972-es év hasonló időszakához viszonyítva — kö­zel tíz százalékkal emelkedett. Mivel a korszerű táplálkozás­hoz több fehérje szükséges, így halból 67,5, halkonzervből 20,8, baromfiból 55,5, tojásból 58,5 százalékkal szereztek be többet, mint az elmúlt év első hat hó­napjában. Nagy sikere volt az ; árubemutatóknak és az új ké- ‘ Nyolc évvel ezelőtt alakult ki a testvérvárosi kapcsolat Gyula és az olaszországi Bud­rió között. Az eltelt idő alatt a városok vezetői kölcsönös lá­togatást tettek egymásnál, s ma ismét az olaszok látogatnak Gyulára, Giorgio Roda Budrió polgármesterének vezetésével. A vendégeket Gyula vezetői tájékoztatják a város életéről, megismertetik velük a neve- I zetességeket. s elviszik néhány I üzembe. Holnap, szerdán a I szítményeket ismertető kósto­lóknak. Tej-tejtermékek be­szerzése nem volt kielégítő, tervük a jövőben a jobb dél­utáni tej-ellátás megszervezése. A lakosság körében kedvelt az egykilós cipókenyér, ezt azonban az első félévben nem minden esetben tudták biztosí­tani. Éppen ezért megállapo­dást kötöttek a Békéscsabai Sütőipari Vállalattal nagyobb mennyiségű cipókenyér szállí­tására. Ugyancsak hiányos volt a sörellátás, ezért cseh, oszt­rák és jugoszláv sörrel próbál­ták a választékot bővíteni. Bár 42,2 százalékkal emelkedett a sörkészlet, mégis egy-két he­lyen nem tudták kielégíteni az igényeket. Végül elmondta Szűcs Péter, hogy célunk a jövőben a lakos­ság igényeinek még jobb kielé­gítése és újabb készítmények megismertetése. Budrió lakótelepet keresik fel, ahol emléktáblát lepleznek le. Pénteken este magyar—olasz •barátsági estet rendeznek, ame­lyen a Körös Táncegyüttes mu­tatja be műsorát. A delegáció ezenkívül tisztel­gő látogatást tesz a megyei pártbizottságon, a megyei ta­nácsnál, majd a fővárosba utaznak, ahol látogatást tesz­nek a Minisztertanács mellett működő tanácsszervek hivata­lánál is. A „Pajzs 72” ma kezdi gyakorlatát Szlovákia fővárosa a Varsói Szerződés egyesi- nyitányaként délután Pozsony legnagyobb terén, tett fegyveres erőinek magasrangú vezetőit, a Gottwald téren ünnepi gyűlési rendeztek. Ké­„Pajzs 72” fedőnevű hadgyakorlaton részvevő ... . . __.. . a lakulatok parancsnokainak és katonáinak képvi- punkon: csehszlovák es magyar katonák oarat­selöit köszöntötte hétfőn. \ nagyszabású gyakorlat kozása a gyakorlat előtt. A testvérváros küldöttségre Gyulán

Next

/
Oldalképek
Tartalom