Békés Megyei Népújság, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-17 / 193. szám

Perónista és trockista gerillák géprablása Argentínában Bebörtönzött elvbarátaikat menekítették Chilébe A kínai szakadárokat és külföldi követőiket megsemmisítő csapások érték Buenos Aires Perónista és trockista irány­zatú gerillák pontos haditerv szerint átmenekítették börtön­ben levő elvbarátaikat Argentí­nából Chilébe. Az akció kedden este kezdődött a dél-argentinai Trelew városka közelében, a helyi katonai börtönnél. A po­litikai foglyok egy részének ki­törését éppen akkorra időzítet­ték, mikor az „Austral” nevű honi légitársaság menetrend- szerű gépének Trelew repülő­terén le kellett szállnia. A kí­vülről érkező gerillák segítségé­vel a foglyok közül jó néhány­nak — a pontos szám nem is­meretes — sikerült megszöknie, s fegyverekkel, valamint robba­nóanyaggal felszerelkezve a re­pülőtérre hajtatnia. Amikor az „Austral” BAC— 111 mintájú gépe földet ért Trelew betonján, a kis repülő­tér irányítótornya és épülete már a támadók kezében volt. A váró elé gördülő gépbe — amelynek fedélzetén csaknem száz ember tartózkodott, s amely Comodor Rivadaviából Buenos Aires felé tartott — 8— 10 gerilla ugrott be, s míg tár­saik sakkban tartották a repü­lőtéri személyzetet, Chile irá­nyába parancsolták a járatot. Mire a rendőrség és a katona­ság a repülőtérre érkezett, a BAC—111-es már Chile fölött járt, s a túsztartó gerillák — szám szerint 19-en — harc nél­kül megadták magukat. A gép először a Santiagotól 700 kilométerre délre fekvő Pu­erto Montt repülőterén szállt le, hogy üzemanyagot vegyen fel, majd szerdán hajnalban megér­kezett Santiagoba. A gerillák nem szálltak ki a gépből, ha­nem követelték, hogy a chilei külügy- és belügyminiszter jöj­jön hozzájuk, s tárgyaljon ve­lük. A Reuter és az AFP érte­sülése szerint Allende elnök — miután telefonon érintkezésbe lépett Lanusse argentin elnök­kel — a követelést azon nyom­ban elutasította. A gerillák egyike végül fel­emelt karral kilépett a gépből, s a tranzitváró felé indult, ahol Arsenio Poupin, a chilei rendőr­ség főnöke, valamint Argentína santiagói nagykövete várta. Az eset legújabb fejleménye: Arturo Mór Roig argentin bel­ügyminiszter közölte, hogy a kiszabadított és Chilébe mene­kített foglyok a trockista irány­zatú népi forradalmi hadsereg vezetői, akiket felelősség terhel számos emberrablásért és gyil­kosságért, beleértve a Fiat ar­gentínai vezérigazgatójának, Oberdan Sallustronak elrablá­sát és kivégzését. Mór Roig közölte, hogy kérni fogják Chi­létől az illetők kiadatását, mi­vel nem tekinthetők politikai menekülteknek. Santiago A géprabló gerillák —, akik mint végül kiderült hatan van­nak — megadták magukat a chilei hatóságoknak. Mint kö­zölték, a „chilei igazságszolgál­tatás gondjaira bízzák magu­kat”. Valamennyiüket őrizetbe vették, s ezzel egyidejűleg a BAC—111-es utasai megkezd­hették a gép elhagyását. (MTI) Újabb részletek A repülőgéprablásos fogölyszök- tetést végrehajtó argentin ge­rillák börtönőrnek öltözve jutot­tak be a Trelew meletti Raw- son büntetőtelepre, s könnyű­szerrel legyűrték az útjukba ál­ló valódi őröket. Amikor a po­litikai bűncselekményért, illet­ve gerilla-tevékenységért fogva tartott elvbarátaik közül hu­szonötöt kiválogattak, s velük együtt megindultak a büntető­telep bejárata felé, lövöldözés tört ki, amelyben két börtönőr életét vesztette és egy harma­dik megsebesült. A fogoly szöktető* után a Rawson-i telep 800 foglya fel­lázadt s az őrök közül jó né­hányat túszként tartva foglyul, hatalmába kerítette az egész börtönt.. Nem sokkal később a hely­színre érkeztek a katonaság és a rendőrség alakulatai, s körül­zárták a lázadás színhelyét. Egyelőre nem törtek be erő­szakkal a telepre, hanem tár­gyalásokba bocsátkoztak a lá­zadókkal. Az erre vonatkozó adatokat részint Mór Roig argentin bel­ügyminiszter, részint a Trelew- ben illetékes 5. hadtest főhadi­szállása tette közzé Buenos Aires-ben és Bahia Blancá- ban. (Reuter) Böez Sándor, az MTI tudósító­ja jelenti: Az egyiptomi parlament rend­kívüli ülésszaka kedd este jóvá­hagyta a nemzeti egység védel­mét szabályozó állam,biztonsági törvényt A törvény, amelynek kidolgozását Szadat elnök kezde­ményezte, börtönbüntetés terhe mellett megtiltja, hogy politikai szervezeteket, csoportokat, tár­saságokat hozzanak létre az Arab Szocialista Unión és az or­szág törvényes szervezeteim in­tézményein kívül. Ugyancsak börtönbüntetéssel sújtják azo. kát, akik erőszakot, fenyegetést, illegális eszközöket alkalmazva szembehelyezkednek az állam által meghirdetett politikával, illetve befolyásuk alá vonják az állam politikai és alkotmá­nyos intézményeit. Börtönbün­tetéssel és pénzbírsággal bünte­tik a nemzeti egységet fenyegető rémhírterjesztést. E bűncselek­mények elbírálásakor súlyosbító körülményként veszik figyelem­be, ha azokat háborús időben követik el, s ha a vádlottak el­lenséges országgal tartanak fenn kapcsolatot. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT Merénylet-kísérlet Hasszán ellen Szerdán újabb merényletet kíséreltek meg II. Hasszán ma­rokkói uralkodó ellen. Mint nyu­gati hírügynökségek egybehang­zóan jelentik, a marokkói légi­erő több F—5 vadászgépe gép­fegyverrel lőtte a rabat! repülő­teret abban az időpontban, ami­kor a franciaországi látogatásról hazatérő király Boeing—727 kü- lönrepülőgépe leszállt. Hasszán a sorozatos támadásokat sértet­lenül vészelte át. * A francia hírügynökség gyors­híre szerint a marokkói hadse­reg megszállta 'a főváros straté­giai fontosságú pontjait, többek között a rádió épületét. Ugyan akkor Rabatban a helyzet nyu­godt, s a lakosság szemlátomást nem tud semmit a repülőtéren történtekről. Moszkva (MTI) Apaiin a Trud szerdai számá­ban arról ír, hogy az utóbbi időben a kínai szakadárokat és külföldi követőiket megsemmi­sítő csapások érték. A kommentár szerzője megál­lapítja, hogy a különböző orszá­gokban a munkásosztály eleve elutasítja a maoizmus elméletét. Bármit is tesz a pekingi vezető- ség, nem tudja aláásni a mun­kásosztály vezető szerepét abban a küzdelemben, amely a forra­dalmi erők egységéért folyik. A szovjet szakszervezeti lap rámutat, hogy a kínai vezetés szakadár irányvonalára mért legsúlyosabb csapás a kommu­nista és munkáspártok 1969 jú­niusi moszkvai értekezlete volt, mert az világosan kimutatta an­nak a maoista kísérletnek a meddőségét és kilátástalansá- gát, hogy antilenindsta állásfog­lalását a munkásmozgalomra erőltesse. A cikk a továbbiakban a kül­földön tevékenykedő renegát csoportok számának, e csoportok létszámának állandó csökkené­sére mutatott rá. A Trud megállapítja: Peking szakadár tevékenységében kész Mentesülnek viszont a felelősu ségre vonás alól azok a vádlot­tak, akik a hatóságokat tájékoz­tatják az illegális szervezetek létrehozásáról és működéséről. Szadat elnök csütörtöki beszé­dében az előzetes hírek szerint behatóan foglalkozik a közel- keleti térség legutóbb fejlemé­nyeivel, különös tekintettel a Kadhafi elnökkel folytatott tár­gyalásaira, amelyek során meg­állapodás született Egyiptom és Líbia teljes egyesítéséről. I Saigon—Hanoi (MTI) Szerdára virradó éjjel, Kissin­ger, Nixon amerikai elnök nem­zetbiztonsági főtanácsadója sai­goni látogatásának előestéjén amerikai repülőgépek 25 hul­lámban támadták a Vietnami Demokratikus Köztársaság sű­rűn lakott területeit és Dél-Viet. nam felszabadított térségeit. A demokratikus Vietnam terü­letét kilenc bevetésben bombáz­ták, újabb terrortámadásuk fő célponja a Hanoi és Haiphong közötti terület, valamint Dong Hói kikötőváros térsége volt. A kikötő környékére több mint 600 tonna bombát szórtak le. A déli országrészben 16 beve­tésben Saigon főváros 80—82 ki- lométeres körzetében szórták le bomba terhüket. Dél-Vietnamban a népi felsza­badító erők folytatták támadó akcióikat Quang Tri és Hűé egykori császárváros környékén. Egy saigoni szóvivő szerint ked­den a hazafiak csaknem 200 tü­zérségi lövedéke csapódott be a saigoni bábhadsereg Quang Tri összefogni bármilyen erővel, ha az szemben áll a munkásosztály, lyal. Kész összefogni akár a trcokistákkal vagy az anarchis­tákkal, ha a munkásmozgalom egységének bomlasztásáról van szó. Peking tehát a főcsapást nem az osztályellenség ellen irá­nyítja, hanem, éppen a munkás- osztály szervezett és élenjáró csapatai ellen, s közben arról fecseg, hogy ezzel „múlhatatlan internacionalista kötelességé­nek” tesz eleget. A Kínai Népköztársaság veze­tői például — írja a cikkíró —, helyeslik a monopóltőke nemzet­közi egyesüléséből származó „Közös Piac” tevékenységét, sőt a Közös Piacon belül támogat­ják mindazt, ami az európai tő­kés rendszer szilárdításának ér­dekeit szolgálja. Hivatalos kínai személyiségek az egyesülést ta­nácsolják a nyugat-európai mo­nopóliumoknak. De mihelyt a különféle forradalmi csapatokról van szó, beleértve a munkás­mozgalmat is, alapvetően válto­zik a helyzet: egymás után írják a bomlasztás receptjeit. A pekingi vezetők felforgató tevékenysége — állapítja meg végezetül a Trud — nagy kárt okoz a munkásmozgalomnak. Arra azonban képtelen, hogy be­folyásolja a különféle országok dolgozói fokozódó szolidaritásá­nak uralkodó tendenciáját. (MTI) Kissinger Saigonban Saigon Szerdán délután megérkezett Saigonba Henry Kissinger, az amerikai elnök nemzetbizton­sági főtanácsadója. A előzetes értesülések szerint Kissinger Nguyen Can Thieu elnökkel folytat eszmecserét. tartományi székhely körüli ál­lásaiba. A VNA hírügynökség szerdán részleteket közölt a VDK egyik termelőszövetkezete ellen elkö­vetett barbár amerikai bomba­támadásról. Amerikai repülőgé­pek augusztus 4-én,, hajnali há­rom órakor több golyós és re­peszbombát szórtak le a Quang Binh tartományban levő An Lac termelőszövetkezetére. A kato­nai célpontnak egyáltalán nem nevezhető termelőszövetkezet sok tagját álmában érte a halál, összesen 86 személy — zömük­ben nők és gyermekek — vesz­tette életét, illetve sebesült meg. Sok lakóház elpusztult. Saigoni amerikai források sze. rint Nixon szeptember 1-től kez­dődően a Dél-Vetnamban állo­másozó amerikai csapatok lét­számának újabb csökkentését tervezi. A csapatcsökkentés mé­retéről semmit sem közöltek. E létszámcsökkentés — az ed­digiekhez hasonlóan — nyilván­valóan csak megtévesztő manő­verül szolgál Mint az AP ame­rikai hírügynökség közli, a Gu- am-szigetén és Thaiföldön levő amerikai támaszpontokról, va­lamint a vietnami felségvizeken cirkáló amerikai hadihajókról továbbra is mintegy 106 000 amerikai katona vesz részt a vi­etnami hadműveletekben. (MTI) Brandt megtekinti a bűnjeleket Willy Brandt kancellárnak a Wiesbaden! bűnügyi rendőrsé­gen bemutatták a Baader-lVBeinhoff terrorista csoport lefog­lalt bűnjeleit. (TéLafotó: AP—MTI—KS) I Állambiztonsági törvény Egyiptomban Kilenc bevetés a VDK ellen

Next

/
Oldalképek
Tartalom