Békés Megyei Népújság, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-11 / 161. szám
Tűzveszélyes évszak! Veszélyes a mozdonyszikra - Fontos a megelőzés - Telefon és rádióösszeköttetés A MÜLT ÉVI mezőgazdasági statisztika szerint a gabona beta, karításának időtartama alatt a gabonatáblákban és a mezőgazdasági gépekben a tűz 63 ezer 800 forint értékű kárt okozott megyénkben. A kár értéke ugyan nem nagy. Mindez azonban nem adhat okot a veszély lebecsülésére. Csupán megnyugtatásul szolgál, hogy az állami és az önkéntes tűzoltók jól végzik munkájukat. A tűzikeletkezési okok közűi első helyen a mozdonyszikra sze_ repel. Nem csoda, hiszen a gabonatáblák többsége érinti a vasútvonalakat. Éppen ezért írják elő a tűzvédelmi szabályok, hogy a vasutak mentén az éréstől a betakarításig őrizni kell a gabonatáblákat A szabálynak a mezőgazdasági üzemek eleget tesznek. Ám gyakran olyan dolgozót bíznak meg ezzel a feladattal, aki idős koránál, vagy betegségénél fogva más munkára nem alkalmas. Nyilván a tűzvédelmi feladatoknak sem tud eleget tenni. A múlt évben moz. donyszikra okozta a tüzet a mu- ronyi Lenin Termelőszövetkezetben és hat katasztrális hold gabona égett eL UGYANCSAK a gabonatáblá. kát veszélyeztetik az avartüzek. A múlt hónapban megyénkben hét esetben riasztották avartűz. hoz a tűzoltókat A tűz két esetben búzatáblát veszélyeztetett Csak a gyors közbelépésnek köszönhető, hogy a tűz nem kapott bele az érő gabonába. AZ ARATÁS ma már nem tar. tozik a legnehezebb munkák közé. Ám új jelzőt kapott. A gabona betakarítása a legtűzveszélyesebb mezőgazdasági munka. A múlt évben éppen a betakarítást segítő gépek okoztak jelentős károkat. Gyakran okozott tüzet a gépek elektromos berendezése ái a felforrósodott géptest Nem egy ízben fordult elő a múlt évben, hogy a szemlén kifogástalannak talált gép munka, közben meghibásodott, s tüzet idézett elő. A vésztői Aranykalász Termelőszövetkezetben az egyik kombájn elektromos vezetékei hibásodtak meg. A tűz több mint 10 ezer forint értékű kárt okozott. A legtöbb nagyüzemben aratás után felégetik a tarlót. A gyakorlatnak agrotechnikai indokai vannak. A tarlóégetés azonban tűzveszélyes munka, csak engedéllyel végezhető el. Az engedélyt nem a tűzvédelmi hatóságok, hanem a mezőgazdasági üzemek adják meg. Nyilván, hogy ez egyben felelősségvállalást is jelent. Az engedélyben meg kell határozni a tűzvédelmi követelményeket, amit ugyancsak a gazdaságok vezetői szabnak meg. A tűzvédelmi szabályok betartása és betartatása elsősorban a gazdálkodószervek feladata. A betakarítással kapcsolatos tűzvédelmi felügyeletet a tanácsok mezőgazdasági osztályai és tűzoltóparancsnokságok látják el. A szabályok megsértőivel szemben eljárást kezdeményeznek. MINDEZ végső soron a megelőzést szolgálja. Sokszor azonban még a legnagyobb körültekintés ellenére is tűz üt ki. Bár a tűzoltó-parancsnokságok az év minden szakában állandó készenlétben vannak a nyári tüzek — különösen azok gyakorisága — sokszor nehéz próbatétel elé állítják a parancsnokságok dolgo. zóit. A megyei tűzoltóparancsnokság fő hangsúlyt a megelőzésre és a gyorsaságra helyezi. A telefon- és a rádió-összeköttetés biztosítja, hogy az egységeket minél röVidebb idő alatt riasz- szák. S. J. — Ä bárónő Magyarországon maradt, illetve visszautazott? — Nem tudom. Erről Balátai nem beszélt Én csak annyit tudok, Balátai sok pénzzel tartozott neki. Hogy aztán ezt a ipénzt követelte tőle az anyósa vagy sem, ezt szintén homály fedi. Nem peresítette, az 'biztos, mert akkor kezembe került volna az akta. — Feltehető, hogy lánya elköltözéséig Balátai zártkutat- mányi jogdíjait anyósa fizette be? — Igen, bár erről a mérnök nem nyilatkozott. Azért is netóz volt nekem ezt a pert vinnem, mert sok részletét én sem ismer, tem. Valakinek az ügyét képviselni pedig csak úgy lehet, ha a tárgyi anyaggal teljesen tisztában vagyunk Én sejtettem azonban, hogy az elköltözés és a zártkutatmányi részletekkel való elmaradás között szoros kapcsolat, összefüggésben van. — Miért hagyta el a bárónő és a lánya a geológus-mérnököt? Mit gondol ön? összeveszhettek valamin? Történt valami, ami miatt az asszony megharagudott?... vagy az anyósa akarta a kapcsolatuk felbontását? — Elképzelhetőnek tartottam, hogy a bárónő és Balátai a házasságkötéskor megegyezhettek valamiben. Erre utal az is, hogy ez a házasság részben üzleti alapokon állt. A bárónő finanszírozta a felfedezőt, ö pedig valamit vállalt, amit aztán nem tartott meg. Feltehetően Balátait válaszút elé állították vagy állította valaki. Ha megteszi, akkor marad, ha nem, akkor megy az asz- ■Bony, s vele megy a pénz is. Ügy vélem, Balátatnak ultimátumot adhattak át. Finomabb kifejezéssel, ajánlatot tettek neki, amit ő nem fogadott el. Könnyen elfelejtjük, hogy a kiválóság az élet egyik területén nem föltétlenül jelent kiválóságot más területeken is. Newton fizikája nem bizonyíték teológiája mellett... A tisztán értelmi képességek túlzott kifejlődése nyilván más képességek sorvadásához vezet. Innen a professzorok hírhedt gyermekessége, valamint nevetségesen naív tanácsaik az élet kérdéseinek megoldására. Balátainál, azt hiszem, szintén egyoldalú, szakosodott tudással állunk szemben. — Ügyvéd úr arra gondol, hogy Balátai jóllehet tájékozat, lan volt a pénzügyekben, tudta, hogy nem mindegy, ki ajánl fel pénzt. A Német Birodalomtól jövő összeget például biztosan visszautasította volna. Feltétlenül Balátai egy ízben tárgyalásunkat félbeszakítva elvett íróasztalomról egy újságot, amelynek címoldalán Hitler beszélt a horogkeresztes csődületnek: „A demagógia ördögi jel. képe: szamárbőgés” — ennyit jegyzett meg, és ledobta a lapot. — Tételezzük fel, hogy Balá- tainak a zártkutatmányairól való lemondás fejében a németek pénzt kínáltak. Hatalmas összeget... Pontosan 3 millió pengőt... Ezt az ajánlatot nem tehette meg a követ vagy a kereskedelmi attasé, sőt maga Ludger Westrick sem. Kin keresztül érkezhetett el hozzá? (Folytatjuk) Új „arcok9* a mesőkovácsháxi járásban Augusztus közepére tervezik a központi rendelőintézet átadását. Évről évre Jelentős összegeket költenek a mezőkovácsházi járás fejlesztésére. Jelenleg átadás előtt ál Mezőkovácsiházán, az Alkotmány utcában a tíz munkahelyes központi rendelőintézet, amely 6 millió forintba kerül. Ottjártunkkoír a belső festési munkákat végezték. A járásbeliek most is Kovácsházára viszik rossz televíziójukat, rádiójukat, amelyeket aztán Békéscsabára szállítanak megjavítani. Ez az utaztatás megszűnik majd, ha elkészül Mezőkovácshózán 1,5 millió forint költséggel az új GELKA- szexviz, Már hozzáfogtak a GELKA-szervlz építéséhe*. Sokan keresik fel Kaszaperen az autós csárdát. Fotó: Demény \ Gyors ütemű villamosítás a mezőgazdaságban Bemutató mintatelepek az Alíöldön A hetvenes évek elejéhez viszonyítva 1980-ig több mint két. szeresére nő a mezőgazdaság vil- lamosenergia-felhasználása — állapította meg az országos mű. szaki fejlesztési bizottság tanulmánya, amely összegezi a szükségleteket és a lehetőségeket. A nagyszabású tervek megvalósítására fel kell készíteni a mezőgazdasági üzemeket — han. goztatja az OMFB tanulmánya. Elsődleges feladat a megfelelően képzett szakembergárda létrehozása. Napjainkban a mezőgazdaságból 300 mérnök és technikus, továbbá háromezer villanyszerelő hiányzik. Ki kell jelölni a gazdaságok energetikusait, akik ifányítják a villamosítást. Na. gyón fontos feladat, hogy a mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztérium, a nehézipari minisztérium és az országos energiagazdálkodási hatóság közösen létrehozzon egy tanácsadó szer. vezetet, amely a villamosgépek alkalmazásáról részletes tájékoztatást ad a mezőgazdasági felhasználóknak. A mezőgazdaságban ma még nincsen olyan üzem, mely a korszerű villamosítást reprezentál. ja. Éppen ezért az OMFB támogatásával bemutatótelepeket hoznak létre. Az első ilyen telepet már berendezték a solti Vörös Csillag és a kecskeméti termelő- szövetkezetben. Kecskeméten a szarvasmarha-telep teljes gépesítésére rendezkedtek be. Hasonló szinten gépesített a solti termelő- szövetkezet telepe is. ahol a korszerű sertéstenyésztést mutatják be. A bemutatógazdaságok tapasz, talatai alapján látják majd el fon. tos tanácsokkal, gazdaságossági számításokkal a villamosításra készülő mezőgazdasági üzemeket.