Békés Megyei Népújság, 1972. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-03 / 129. szám

A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1972. JÜNIÜS 3., SZOMBAT Ara: 1 forint XXVII. ÉVFOLYAM, 139. SZÁM Tudományom főhadi§zállá§ Ä szocialista országok tudósai­nak, mérnökeinek és konstruk­tőreinek közös munkáját a mind szorosabb együttműködés jel­lemzi. A KGST-országok a szer­vezet megalakulása — vagyis több mint húsz év — óta rend­szeresen kicserélik egymás kö­zött az elméleti és kísérleti ku­tatások eredményeit, a gyakor­lati tapasztalatokat, s összehan­golják a fontosabb tudományos és műszaki problémák megoldá­sát, A testvéri együttműködés mindegyik partner számára lehe­tővé teszi, hogy gyarapítsa és szilárdítsa saját országa tudomá­nyos és műszaki teljesítőképes­ségét. Hogy milyen lehetőségek kínálkoznak ebben a vonatkozás, ban, tanúsítja az a tény, hogy a KGST-országokban körülbelül egymillió ember dolgozik tudo­mányos területen. Ez a világ va_ lamennyi tudományos dolgozójá- nk hozzávetőlegesen egyharma- da. A tudósok előtt széles távlato­kat tár fel a szocialista gazdasági integráció komplex programja. Nemcsak azt tűzi ki feladatul, hogy az együttműkdöés kereté­ben közösen dolgozzanak ki bi­zonyos tudományos témákat, ha. nem azt is, hogy hangolják össze a közös tudományos kutatások taktikáját és stratégiáját. Az ojonány kimerítően foglal­kozik á tudományos integráció, a műszaki fejlődési szint emelé. se. kérdéseivel. Hogyan valósul meg ez a program? Mi történt már eddig és mi várható ez irányban a közeli jövőben? Hogy ezt megtudjuk, a KGST új szer. véhez, a Tudományos és Műszaki Együttműködési Bizottsághoz fordultunk. A KGST 25. üléssza­kának döntése alapján alakult bizottságban elmondották, hogy az új szerv, amely a tudományos s műszaki kutatásokkal foglalkozó és időközben megszűnt állandó KGST-bizottság hatáskörét vette át, már megkezdte a munkát. A szocialista országok tudósai előtt álló problémák sokaságából ki­választották a legfontosabbakat, íme, néhány abból a 18 témakör­ből, amelyet a bizottság legfon­tosabbnak tart: a biológiai élet területén végzendő kutatások, a világtengerék főbb térségeinek tanulmányozása, az élelmiszerek tápértékének növelése, a mű­anyagok szintézise, új félvezetők és számító-technikai eszközök létrehozása. E témák mielőbbi kidolgozá­sára az együttműködés leghaté­konyabb formáit választották ki. így például az érdekelt országok 34 koordinációs központot hoz­tak létre. A koordinátori funk­ciót rendszerint az adott terüle­ten legkiemelkedőbb eredménye­ket elérő országok tudományos, kutató-, illetve tervezőintézetei, intézményei töltik be. A faanya­gok komplex hasznosítása téma­körében például az Európa-hírű pozsonyi kutató intézet tölti be a koordinátori szerepet. De meg­említhetnénk még természetesen más témakörben, a Szovjet Tu­dományos Akadémia puscsinói biofizikai intézetét, vagy a ka­talízis-kutató szibériai intézetet, és így tovább... A KGST-országok rendelkezé­sére állnak az olyan egyesületek is, mint például ideiglenes nem. zetközi tudós-kollektívák, közös laboratóriumok, nemzetközi tu­dományos, kutató és tervező in­tézmények. A moszkvai vezetés­tudományi intézetben például megalakult a tudósok nemzetközi kollektívája. A komplex prog­ram ennek a kollektívának is adott feladatot — végezzenek ku­tatásokat, felméréseket a szerve­zett irányítás, a kibernetika és a művelet-kutatás területén. Hamarosan megkezdik gyakor­lati tevékenységüket az egészen új típusú nemzetközi szervezetek — a tudományos és termelési egyesülések. Ezek a „trösztök” együttesen végzik majd az új géptípusok kialakításával kap. esolatos kutatásokat,- tervezése­ket és próbákat. Másik funkció­juk lesz a közösen kialakított géptípusok gyártása és szállítása az érdekelt országoknak. Természetesen nem szabad megfeledkezni a régi, jól bevált együttműködési formákról sem. A bizottság sok figyelmet szen­tel az együttműködésnek az elő- retervezések, a káderképzés, a korszerű műszerekkel való ellá­tás kérdéseinek is. A korábbiak­hoz hasonlóan, de nagyobb mé­retekben folytatódik a kutatá­sok eredményeinek kicserélése. A Szovejtunió kezdeményezé­sére a bizottság első ülésén ja­vaslatot vitattak meg a tudomá­nyos és műszaki felfedezésekkel kapcsolatos adatok cseréjéről. A tudomány nemzetközi gyakorla­tában először jött létre ilyen megállapodás. És ez csak a test- vémépek szocialista közösségé, nek körülményei között vált le­hetővé. Június 5-től 30 százalékos árengedmény a hazai tüzelőanyagokra Az átlagostól eltérő tavalyi és ez évi enyhébb időjárás követ­keztében a tüzelőanyagkereske­delmi vállalatok szén- és brikett­készletei a szokásosnál jóval ma­gasabban alakultak. Ez a helyzet a tüzelőanyagtelepen tárolási ne­hézségeket okoz és zavarokat idéz elő a szénbányák termelé­sének folyamatos átvételében. A tüzelőanyagkereskedelmi vállalatok az értékesítés meg­gyorsítása érdekében — költség- vetési támogatással — hazai szén- és brikettfeleslegeiket jú­nius 5-től — amíg a felesleges készletek tartanak — legfeljebb agusztus 15-ig — átlagosan 30 százalékos árengedménnyel áru sítják. A tüzelőanyagtelepeken a ta­tai, dorogi és a várpalotai bri­kettet mázsánként 15 forinttal, a mecseki brikettet 5 forinttal, a berentei diószenet, az ózd-vi- déki, nógrádi és középdunántúli durva szeneket, a várpalotai sze- nesített lignitet és a hazai da­raszeneket 10 forinttal olcsóbban vásárolhatják meg a fogyasztók. Az időleges árleszállítás kedvez­ményét a tüzelőakciós utalvá­nyokkal rendelkező dolgozók és nyugdíjasok is igénybe vehetik. Pedagógusokat tüntetett ki a KISZ Megyei Bizottsága Tegnap délelőtt 11 órakor Bé­késcsabán, az Ifjúsági és Űt- törőházban a KISZ Megyei Bi­zottsága a Pedagógusnap alkal­mából ünnepséget rendezett. Az ünnepségen Mizó Mihály, az MSZMP Megyei Bizottságának munkatársa köszöntötte a meg­hívottakat, a kiemelkedő mun­kát végző pedagógusokat. Ezt ' követően Mihalik György, a KISZ MB első titkára adta át ötvenöt pedagógusnak a kitün­tetéseket. Ifjúsági Érdemér­met kapott Nagy János, a Me­gyei Tanács elnökhelyettese és Janurik György, szarvasi peda­gógus az ifjúsági nevelőmunká­ban kifejtett áldozatkész tevé­kenységéért. Űttörővezető Ér­demérmet Dombos László gyo­mai, Molnár Lászlóné szarvasi, Dér Lajosné gyulai és Rakon- czás János gerlai pedagógus ka­pott. Kiváló Űttörővezető kitün­Az ifjúmunkás és a mezőgsziaságí rétegtanács ülése az Orosházi Üveggyárban A KISZ Békés megyei Bi­zottsága, valamint az Orosházi Üveggyár üzemi KlSZ-bizottsá- ga rendezésében június 2-án, tegnap tartották a Békés me­gyei Ifjúmunkás Rétegtanács, valamint a Falusi és Mezőgaz­dasági Rétegtanács együttes ülését az Orosházi Üveggyár­ban. A program délelőtt 10 óra­kor kezdődött. A mintegy ötven részvevő több órás gyárlátoga­tás során ismerkedett az öblös- üveg-üzemmel, a már működő Hungaropán, vaJ.am.it az épülő síküveg-üzemmel. Ennek során találkoztak KISZ-íiatalokkal. is­merkedtek azok munkájával. A délelőtti program után kez­dődött a tanácskozás, amelyen Szabó Miklós, a KIS-Z Békés megyei Bizottságának titkára vitaindító előadást tartott a ré­tegtanácsok működéséről, azok feladatairól, ezen belül a moz­galmi munkáról, az érdekvédel­mi tevékenységről, a KISZ-bi- zottságok és az alapszervezetek ezzel kapcsolatos tennivalóiról. A vitaindító előadás után a részvevők hozzászólásaikkal egészítették ki az elhangzotta­kat, saját személyes tapasztala­taik alapján mondtak véle­ményt, javaslatot a rétegtalál­kozó munkájáról, további fel­adatairól. tetésben tizennyolcán részesül­tek, az Aranykoszorús KISZ-jel- vényt tízen, a Kiváló Ifjúveze­tői Munkáért elismerést tizen­kilencen kapták meg, a KISZ KB Dicsérő Oklevelét két ifjú­sági vezetőnek adták át. MAS TÖBBSZÖRÖSEN V1SSZATÉRÜLÖ BEFEKTETÉS (3. oldal) „MINDENT TÜDŐK RÖLAD...” (3. oldal) ISKOLAPOLITIKÁN K KÉRDÉSEI «3. oldal) • MINI-MAGAZIN (S. oldal) • JÖVÖ HETI RÄDIÖ-, ÉS TV-MÜSOR (10. oldal) Korszerűtlen körülmények között — eredményes gyégyítómunka Ülést tartott a Békéscsabai Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága Tegnap délelőtt tartatta so- rcmlevő ülését a Békéscsabai Vá­rosi Tanács Végrehajtó Bizottsá­ga, amelyen a városi kórház munkáját, működését tárgyalta meg a választott testület. Az er­ről szóló jelentésit dr. Juhász László városi főorvos terjesztet­te élő és többek között beszá­molt arról, hogy 1971-ben a kórházban — amelynek műkö­dése a városon kívül a megye öt járására is kiterjedt — 15 500 beteget ápoltak. Ez a szám egy­ben azt is jelenti, hogy a beteg­forgalom a békéscsabai kórházi­ban az országos átlagnál na­gyobb. Arról is beszámolt a jelentés. hogy a belgyógyászat 30 ágyával országosan is a legkedvezőtle­nebb helyet foglalja eL Ezen az osztályon az ápolási idő átlago­san 10 napig tart. A munkát a zsúfoltságon kívül nehezíti a ki­józanító állomás hiánya. A bel­gyógyászatra beszállított alkoho_ los Sizemélyek zavarják a bete­gek nyugalmát. Mindezek elle­nére az osztályon korszerű gyó­gyító munka folyik amit az is bizonyít, hogy a vese-betegségek, vérképzőrendszer megbetegedé­sek gyógyításában újabb gondo­zási formát vezettek be és ma­gas színvonalon folyik a cukor­betegek gondozása is. A kórház többi osztályairól gazdasági munkájáról szóló be­számolóból figyelemre méltód hogy a szakorvosokkal legjob­ban ellátott szülészeten, nőgyó­gyászaton a korszerűtlen körül­mények nagy gondot jelentenek, elsősorban az újszülöttek elhe­lyezése, fertőzéstől való megóvá­sa tekintetében. A traumatoló­gián kevés a hely. s amint a je­lentés fogalmaz, ezen az osztá­lyon sok esetiben tűrhetetlenek az állapotok. A kótermek köze­pén pótágyakon is fekszenek a betegek, így ellátásuk és az osz­tály tisztántartása sem lehet tökéletes. A 10 ezer Lakosra jutó kórházi ágyszám tekintetében Békéscsa­ba a hét felsőfokú ellátási köz­pont között az utolsó helyet foglalja eL A végrehajtó bizottság tudo­másul vette a tanács elnökének tájékoztatását a megyei tanács legutóbbi üléséről ,amelyen töb­bek között arról számoltak be, hogy a gazdasági bizottság dön­tése alapján a IV. ötéves terv­ben megkezdik a békéscsabai kórházpavilon építését. Ezután a végrehajtó bizottság a kórház működéséről szóló jelentést el­fogadta és elismerését fejezte ld. a kórház dolgozóinak azért a magas szintű gyógyítómunkáért, amelyet viszonylag korszerűtlen körülmények között elértek. B. J. Fidel Castro látogatása Martonvásáron Dr. Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt Központi Bi­zottságának első titkára, a Ku­bai Forradalmi Kormány elnö­ke és kísérete pénteken délelőtt Martonvásárra, a Magyar Tudo­mányos Akadémia Mezőgazda- sági Kutatóintézetébe és gazda­ságába látogatott el. Elutazott hazánkból a Sztane Kavcsics vezette szlovén delegáció A Szlovén Szocialista Köztár­saság delegációja, amely dr. Tímár Mátyásnak, a Miniszter- tanács elnökhelyettesének meg­hívására Sztane Kavcsicsnak, a szlovén kormány elnökének ve­zetésével baráti' látogatást tett Magyarországon, pénteken ha­zautazott. A szlovén küldöttség tagjai a Szlovéniával határos Vas és Zala megye tanácsi ve­zetőivel tárgyalást folytattak a két szomszédos terület együtt­működésének továbbfejleszté­séről. Mindkét fél részére elő­nyös határmenti árucsereforga­lom növeléséről, a kulturális kapcsolatok kiszélesítéséről, a gazdasági szervezetek együtt­működésének lehetőségeiről. A kubai vendégeket a látoga­tásra elkísérte Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnök- helyettese és dr. Ajtai Miklós, a Minisztertanács elnökhelyet­tese. A kutatóintézet fitotron üze­ménél dr. Dimény Imre mező­gazdasági és élelmezésügyi mi­niszter, Herczeg Károly, a Fe­jér megyei pártbizottság első titkára, dr. Tapolczai Jenő, a Fejér megyei tanács elnöke, dr. Köpeczi Béla, á Magyar Tudo­mányos Akadémia főtitkára és az intézet vezetői fogadták a kubai párt első titkárát, a ku­bai kormány elnökét és kísére­tét. Dr. Rajki Sándor, a kutatóin­tézet igazgatója az intézet és a gazdaság munkájáról tájékoz­tatta a vendégeket, akik ezt kö­vetően megtekintették az inté­zet több részlegét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom