Békés Megyei Népújság, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-12 / 110. szám
a megyei pártbizottság és a megyei tanács papja ista. MÁJUS 18., PÉNTEK Ára.: 80 fillér XXVII. ÉVFOLYAM, 110. SZÁM A Népfront V. kongresszusa utánit Megtartotta első ülését a megyei elnökség — Ünnepi megemlékezés Szeghalmon Mezőgazdasági kisgép gyártmányismertetőt és bemutatót rendeznek Békéscsabán A Hazafias Népfront megyei elnöksége május 11-én megtartotta az újjáválasztás utáni első ülését Békéscsabán Nagy József elnökletével. A tanácskozáson részt vett dr. Rusznák János, a megyei pártbizottság osztályvezetője, a Népfront Országos Tanácsának tagja. Az elnöki megnyitó után Nyári Sándor, a népfront megyei bizottságának titkára tájékoztatta a testületet az V. kongresszus munkájáról, egyben körvonalazta a következő időszak legfontosabb tennivalóit, a testületi és a tömegpolitikai munka területén. A népfront-mozgalom iránt támasztott nagyobb társadalmi igényből következő feladatok ellátása és a mozgalmi munka továbbfejlesztése érdekében kidolgozták és elfogadták a megyei bizottságnak és az elnökségnek 1972. második félévi munkatervét. A megyei elnökség figyelembe vette a népfront V. kongresszusának — sajtóban is megjelent — állásfoglalásait Az általános politikai tennivalókon belül meghatározta a megyei és helyi sajátosságokat, melyekre szükséges külön is gondot fordítani. Ilyenek például: a népfront tanácstagok munkáját segítő tevékenysége s a testületek együttműködésének tapasztalatai: a háztartásban élő és dolgozó nők életkörülményeinek vizsgálata, a közéleti és politikai aktivitásuk növelése; a tanyai népfrontbizottságok működésének tapasztalatai az orosházi járásban; a kongresszusi anyag és a megyei program feldolgozása a szarvasi járásban. Háromnapos tanfolyamot rendeznek a nőbizottságok részére Gyopároson. Mindezeken kívül még számos más olyan megyei körülmény és adottság van, mely meghatározója a további népfront-munkának. Az elnökség ajánlja, hogy a helyi népfrontbizottságok a megtartandó munkaüléseiken ezeket is vegyék figyelembe saját programjuk meghatározásánál. Általában reális igények és kérések hangzottak el. A hozzászólók keresték a javaslatok megoldásának lehetőségeit. A mozgalmi munka hatékonysár*T< | », „ r «1 Uj kotouzem epul Gyomán A Gyomai Háziipari Szövetkezet megkézdte az új 1800 négyzetméteres alapterületű üzem építését, ahová 52 japán síkkötő- és 34 összeállító- és kikészítő gépet szerelnek be. A gépek októberben érkeznek, a termelés várhatóan novemberben kezdődik. Jövőre 50 tonna japán importanyagot dolgoznak fel. A kötöttáru 75 százaléka belföldre, 25 százaléka exportra kerül. gának fejlesztése érdekében alapvetőnek tartották, hogy a helyi bizottságok ,a pártszervezetekkel egyetértésben dolgozzák ki feladatterveiket. A továbbiakban a testületi ülés elfogadta Nagy József elnök. tájékoztatóját a bizottságok újjáválasztása, valamint a megyei küldöttértekezlet tapasztalatairól. Ülését bejelentésekkel zárta. * * * Ugyancsak ezen a napon dr. Horváth Jánosné arról értesítette szerkesztőségünket, hogy a Hazafias Népfront szeghalmi járási bizottsága is megtartotta a kongresszus utáni első ülését. Ünnepélyes színfoltja is volt ennek az ülésnek: Tóth Sándor, a járási pártbizottság titkára megemlékezett május 9-ről, a Győzelem napjáról. Major János pedig bejelentette, hogy a körösladányi Magyar—Vietnam Barátság Tsz keltetőgépet küld a hős vietnami népnek 80 ezer forint értékben. E szép akciót örömmel fogadták a részvevők. Varga Istvánná, a helyi népfrontbizottság elnöke felszólalásában egy csokorba kötötte azokat a legszebb gondolatokat, melyek a kongresszust jellemezték, s mint mondotta: újra a cselekvés, a munka, a tettek napjai következnek. A műszaki fejlesztési hónap j keretében a Gépipari Tudományos Egyesület megyei szervezete a MEZŐGÉP Vállalat Békéscsaba és a Budapesti HERMES ÁFÉSZ közreműködésével május 13-án, szombaton mezőgazdasági kisgép gyártmányismertetőt és gyakorlati bemutatót rendez. A program szerint délelőtt 9 órakor tartják meg a gyártmányismertetőt Békéscsabán,! a ŰÉMÁSZ tanácstermében. Ezután itt és a Munkácsv téren megkezdődik a gyakorlati gépbemutató. Ezen működés közben láthatják az érdeklődők a háztáji gazdaságokban, kertészetekben, parkok, kertek ápolásában használatai legújabb mezőgazda- sági kisgépeket, berendezéseket, kéziszerszámokat, valamint különböző öntöző felszerelésekek 1 szakmunkás- képzésért A közelmúltban két jelentős intézkedés látott napvilágot; mindkettő a szakmunkásképzés színvonalának emelését, s a képzésben résztvevő tanulók helyzetének javítását szolgálja. .Az egyik ilyen intézkedés a közteherviselés- bevezetése a munkás utánpótlás növelésében» A jövőben ugyanis a vállalatok a mérlegük szerinti bérköltségük, a termelőszövetkezetek fjedig bruttó jövedelmük alapján 0,2 százaléktól 0.35 százalékig terjedő összeget fizetnek be a közös „kasszába”, amelynek hivatalos neve: Szakmunkásképzési Alap. A munkaügyi és a pénz,, ügy miniszter együttes rendelet® már ebben az ötéves tervben érezteti hatását; az 1972-es évre szóló első befizetések 300 mii* liós öszege ugyanis 1973. júliusa« ban már szétosztásra kerül a vállalatok között. Akik tehát szakmunkásokat képeznek a népgazdaságnak, azok támogatást élveznek, akik pedig csak a készből élnek, ilyenformán adóznak. A szakmunkásképzési alap létesítését kiterjesztették minden állami vállalatra, továbbá az ipari és a'mezőgazadsági szövetkezetekre. társulásokra is így a jövőben a szakmunkás utánpótlás nevelésére milliókat költő gyárak rovására senki nem elégítheti ki szakember« igényét. A szakmunkásképzési alap jó eszköz lehet arra isi hogy kiegészítse az állami költségvetést, amely a negyedik ötéves tervben 41 új szakmunkás« képző iskola, 33 új kollégium és 27'iskolai tanműhely felépítését irányozza elő a szakmunkástanulók számára. A munkaügyi miniszter javaslata alapján nemrég született meg a másik nagy horderejű kormányhatározat, amely igazságosabbá és korszerűbbé teszi a szakmunkástanulók ösztöndíját, a legnehezebb és a legfontosabb szakmák tanulóinak pedig külön kedvezményeket is biztosít. A rendelet szerint 1972 szeptemberétől a nehéz fizikai munkát' igénylő, s az átlagosnál kedvezőtlenebb munkakörülményekkel járó húsz szakma tanulóit a jelenlegi ösztöndíjukon felül — a tanulmányi eredményüktől függetlenül — havi '200 forint ösztöndíj-kiegészítésben részesítik. Differenciáltabb, magasabb ösztöndíj illeti meg a vájárt, a hegesztőt, a hengerészt, a forrasztárt, a kovács, öntő, gépi forgácsoló. üvegfúvó, fonó, szövő, tímár, ács-állványozó, .kőműves, tetőfedő, útburkoló és karbantartó, sütő, vasbeton-készítő-, vízszigetelő, mélyfúró és kútüzemeltető, valamint a bánya- elektro-lakatos szakmunkástanulókat. Ezekben és tovább' 23 szakmában, a fentieken kívül a vállalatok kétszeresére emelhetik a társadalmi ösztöndíjat, havonta 500 forintot juttathatnak szakmunkástanulóiknak: az isko lai ösztöndíjon felül. További kedvezmény, hogy a harmadéves tanuiók szakmunkásbérben foglalkoztathatók. A nehéz fizikai szakmák ilyen módon, történő külön megbecsülése. — a tanu- lóotthonokban elsőbbségük biztosítása. valamint munkakörülményeik szüntelen, javítása — nagy társadalmi egyetértéssel találkozott, s minden bizonnyal hat majd a szakmunkás-pálya nagyobb megbecsülésére, az utánpótlás javulására. A két rendelkezés? egymásutánja azt mutatja, hogy mind nagyobb figyelmet és támogatást kapnak a szakmunkástanulók életviszonyaik javításával, szakmájuk elsajátításának korszerű körülményeivel. Ennek a felsőszintű, gondoskodásnak azonban minden vállalatnál párosulnia kell már a jelenben, a holnapi munkásosztályt megillető társadalmi megbecsüléssel. Száztagú szovjet művészeti csoport érkezik megyénkbe Kedves vendégeket várnak május 13-án Békéscsabán, Gyulán és Orosházán, valamint Szarvason. A hazánkban ideig- 1 lesen tartózkodó szovjet alakulatoknak egy száztagú művészeti csoportja érkezik. A csoport tagjai ellátogatnak Békéscsabára, Gyulára, Orosházára, ahol a városok nevezetességeit tekintik meg s üzemekbe is elmennek. Este pedig Szarvason, a művelődési ház nagyterme-1 ben lépnek fel. A műsor féli nyolc órakor kezdődik, s gazdag' j programot ígér. A látogatás viszonzásaként május 14-én Békés megyéből is mennek művészeti csoportok. Kecskemétre és Szegedre látogat a gyulai Körös együttes. Szegeden délelőtt. Kecskeméten pedig délután ad színvonalas műsort. A csoportot elkíséri a dévaványai citerazenekar és a Röpülj páva versenyből jól ismert, közkedvelt Nacsa János Citeraművész. Ezenkívül május 14-én délután Kecskemétre megy és műsort ad a KPVDSZ Napsugár Bábegyüttese is. utnn«nmmniinnnniniiii»nnnH>iniiiiimmn»i»iiirat>n > 5¥sgasBSft«sssBaaasaaatBasassE»Be‘ss Együttműködési értekezlet Fock Jenó. a Minisztertanács elnöke fogadta a Négyoldalú Együttműködés Közös Bizottság minisztereit. akik a Szovjetuniói, Bulgáriát, az NDK-t, valamint hazánkat képviselték a mezőgazdasági jellegű tanácskozáson, (MTI Fotó — Yigovszki telv. — KS) k. é.