Békés Megyei Népújság, 1972. április (27. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-09 / 83. szám
KOROST AJ KULTURÁLIS MELLÉKLET % Á Diplomások romániai sajtóvisszhangja affaS Sarolta diplomások című drámája román ősbemutatójának Miszlai István rendezésében, élénk visszhangja van — Aradtól Bukarestig — a romániai sajtóban. Az aradi „Vörös Lobo- gó”-ban megjelent kéthasá- bos cikkében, Mózer István elragadtatással ír a dráma hőseinek cseho-’; ábrázoláséról, az író legszínesebben megrajzolt hősnőjét, Zsó- kát pedig Gogolnak oly népszerű Iván Kuzmios Spekinjéhez, a szilveszteri .nagyjelenet csúcspontját viszont Móricz Zsigmond „Űri muri” és „Kivilégos virradatig” című színműve- ineik legtökéletesebb konfliktusaihoz hasonlítja. A békéscsabai Jókai Színház igazgatójának rendezői teljesítményéről Mózer István a következőket írja: „A rendezés a darab egészének, az írói mondanivaló .összefüggéseinek és nagy vonulatainak édes megvilágítására törekedett. Ezen belül az árnyalatok kidolgozása, a rejtett és mögöttes drámai részletek dzeUá- lása sem kerüli el Miszlai István figyelmét. A szilveszteri éjszaka drámai, a zárókép lírai felfogásban a realista rendezés tudatosan a megértést, az író gondolat és érzelmi telítettségét fogalmazza meg, Raffai Sarolta jellemrendszerének s a darab mondanivalójának szellemébein megfelelő gonddal választotta ki a szereplőket. A színészek a jó ügyhöz méltó buzgalommal és lelkesedéssel követték utasításait, érvényesítették elképzeléseit. A Diplomások román ősbemutatója Aradon közönségsikert hozott. Az előadáson megjelent Raffai Saroltát és Miszlai Istvánt csakúgy, mint az Aradi Állami Színház művészeit hosszasan ünnepelte a közönség. S ebben a román-magyar művészi értékeseire újabb eredményének, s a testvéri kapcsolatoknak köszöntése is érvényre jutott.” A bukaresti „A hét” hasábjain, Raffai Sarolta a szferző, Miszlai István a rendező és Dán Alecsand- rescu a vendéglátó Aradi Állami Színház igazgatója és főrendezője nyilatkoztak a román nyelvű ősbemutató alkalmából. Az alábbiakat Dán Alecsandrescu nyilatkozatából idézzük: „Amikor egyáltalán felmerült az a gondolat, hogy a szomszédos Magyarország mai drámairodalmából vá-" lógassunk, az a meggyőződés vezérelt, hogy végeredményben egy olyan ország művészetéről van szó, amelyben ugyanazt a társadalmi rendet építik, mint nálunk. Az írónő meA Költészet Kapja H atvanhét éves lenne József Attila ezen az április 11-én, ha élne. Mondhatnám úgy is, a halál megmásíthatatlan időtávolából, hogy mindössze hatvanhét éves. Mert mi is az a hatvanhét év? Az emberiség történetében egyetlen másodperc, apró töredék. Csak harminckét, éves volt ott, Balatonszárszón. Amikor nem csikorduU meg a vasúti szerelvény fékrendszere, és halálra tépték a kerekek. Amikor 'már régen nem fékezte magát a világ és a Rend, hogy a Költőt óvja-védje, amikor már régen széttépték sorsa őrlő kerekei az életét. Nagyszerű szimbólum, hogy József Attila születésére emlékezve ünnepeljük a Költészet Napját. Az elmúlt költőket és a ma költőit, akik a nagy előd útján forrnál ják-keresík-őrzik a szépséget, az emberséget és az ember visszavonhatatlanul megteremtett jogait. A hagyomány nagy erő, és a költészet ünnepnapja már hagyomány. Itt is az, a Körösök mentén, ahol a hatvanhét éve született Költő is járt, és ahonnan sokan indulták régen és nem régen a költészet erőt-te- hetséget-őszinteséget-igazsághitet követelő útjára, szívükben a szépség lángoló gyönyörűségével, és — kell, hogy így legyen — lebírhatatlanságával. A vers fényes drágakő. Sugara izzó-bársonyos-félrá- zó-téljeséletű. A vers maga a . hűség, a versben soha nem csalatkozik az. aki megszereti. A vers az emberé. Embertől emberig ívelő fényes híd. az életből a halhatatlanságba emelő csoda. A Költészet Napján e csoda előtt tisztelgünk. ' & EL részem ég rendkívül őszintén tárja elénk a problémákat — darabjában az öntudat tisztulásáról, a kispolgári életmódtól való elszakadásról van síző. János, a Diplomások központi figurája, akit én a magyar drámairodalom egyik sikerült alakjának tartók. ArSa a kérdésre, hogy mfért választottuk ezt a darabot a román színpadra, azt is mondhatnám, hogy éppen ezért a hősért. Mert, bár megvannak a gyöngéi, gyarlóságai, de ember marad, önmaga megtisztulásáért küzdeni tudó és a ■ becsületes küzdelmet vállaló ember. A színdarab világa rendkívül sokrétű. És figurái is mint általános magatartásformák jellemzőek egy korszakra. Már harmadik éve, hogy nagyon gyümölcsöző kapcsolatot teremtettünk a két színház között. A kölcsönös vendégjátékok után díszlettervezők és rendezők vendégeskedtek Békéscsabán, illetve Aradon. leién mai, jelenkori darabokat mutatunk be, jövőre egy-egy magyar, illetve román klasszikust rendezünk színházainkban.” \ Dunajecz László Tavaszok Papp Miklós üveggömb-hajnal, fehér, fátylas, falakra rontó tavasz-ének. hártyás bőrödön átver a szív, — melengess minket — megidézlek. Bukó csillagból, sajgó éjből, repedt csatornák gyöngyöző levéből, riadt denevér-surranásból, húsodba maró élethasadásból — oldozz fel minket — megidézlek. Tavasz — háromszor daloló, szívünket veri a lángod! Cikázva jöttél, egyre szebben, zúzni a szennyes világot. Térdig jártunk már halálban. Vérben, s minden tél után hívtunk, vártunk — mennyi bukásban, milliós jajban káromolt keserű fohászunk! Tavasz — háromszor csillagos! Háromszor új a pusztulásban! Felhő-ringató selymes szelekkel lobogózz hatalmasan és vidáman! Ki látta ezt a tájat? Zsadőnyi Lajos Ki látta ezt a tájat? Csak a madár, ki ablakomon bekiabál. Ki látta ezt a tájat? Csak az asszony, ki ágyamra dől, mint földre nyurga rozs... Kenyér-színű a bőre és illatos. Már megtanulta... Boór András Erő-vadító konok hidegben Budát figyelte szálkereszten Horgas kezében lapult a puska Hogyan tovább már megtanulta \lom-napokat hozni jöttek Virág-levegőt meggyötörtnek Szabadulást a szolgalétre Örök idők becsületére A zene világa A korszerű operajátszás Az utóbbi száz évbem nagyon megváltozott a színjátszás. A patetikus szavalást az élő beszédhez közelebb álló stílus váltotta fel; a nagy egyéni teljesítmények mellett egyre inkább előtérbe került az együttes játék és ezzel kapcsolatban a rendező munkája is; a modem világítástechnika pedig egészen új lehetőségeket nyújtott a legfontosabb mozzanatok kiemeléséhez és a gyors színváltozások végrehajtásához. Hogyan jelentkezett a színjátszás megújulása az opera világában, milyen változásokat hozott a zene- drámák előadási stílusában? Régebben az operajátszást teljesen ének-központú művészetként ismerték: szép hanggal és megfelelő zenei adottságokkal bárki jó operaénekes lehetett. Csak ki kellett állnia a rivalda elé és — néhány szokványos kézmozdulattal kísérve, minél szebben előadnia áriáját akkor mindig biztos sikerre számíthatott. Az, hogy alakja nem megfelelő a szerephez, hogy nem is kíséreli meg a megszemélyesítendő figura színészi ábrázolását — ez cseppet sem izgatta a nézőket. Az operajátszásnak ez a módja azonban ma már teljesen korszerűtlenné vált! Napjaink közönsége, amely joggal érezheti ezt a stílust a színház karikatúrájának, már sokkal többet kíván meg a mai operaénekesektől: illúziót keltő alkatot és mozgást, lélektani hitelességű em- berálbrázolásí. Persze, túlzott követelményeket nem lehet támasztani az énekesekké!, szemben, nem szabad ed- feledkezni arról, hogy elsősorban hangjuk és zened tehetségük révén kerülnek a pályára, a színészi mesterséggel csupán tanulmányaik alatt ismerkedhetnek meg és csak hosszabb színpadi gyakorlattal sajátíthatják el igazán. Van olyan énekes is, akiből sohasem lesz jó színész, de egyébként olyan tehetséges, hogy vétók volna eltanácsolni az opera színpadáról Egy időben ama törekedtek, hogy az operaszínpadon is pontosan úgy játsz- szanak az énekesek, mint a színészek a prózai színházakban. Ez a célkitűzés azonban több okból is megvalósíthatatlan. Elsősorban : az éneklés nehéz fizikai megterhelést jelent. Bármilyen testhelyzetben, vagy állandó gyors mozgás közepette nem lehet hosz- szabb ideig énekelni. Nehezíti még az operaénekes játékát az is, hogy egy pillanatra sem veszítheti el a zenei kapcsolatot a vezénylő karmesterrel és partnereivel, ezért állandóan figyelnie kell rájuk, anélkül, hogy ez a közönség számára feltűnő volna. Itt vannak azután az áriák, együttesek, kórusok, melyek egy-egy opera zenei csúcspontját jelentik. Ezek a zeneszámok önmagukban annyi kifejezést hordoznak, hogy — igen káros ás helytelen módon — csak elterelné róluk a közönség érdeklődését, ha előadójuk, vagy más valaki, aki még a színpadon tartózkodik, bármiféle színészi játékkal felhívná magára a figyelmet. Ilyenkor tehát inkább arra van szükség, hogy a színpadon minden mozgás megszűnjön. Ezért sem lehet az operát úgy játszani, mint a prózai színműveket Erősen megváltozott századunkban a zenei előadás stílusa is. Régebben az énekesek, muzsikusok sokkal szabadabban bántak a tói- máosolandó művekkel, kedvük szerint változtattak & leírt előadási utasításokon* sőt a dallamokon is. Napjainkban már szigorúan ragaszkodni uk kell a szerző elképzeléséhez, melyet a kottában rögzített. Érdekes hatással volt a zenei előadóművészeire a hangfelvétel feltalálása. A modem hanglemezgyárakban — technikai fogások segítségével — szinte tökéletes zenei produkciókat tudnak előállítaná. A zene- számot sokszor felveszik, a legkisebb pontatlanságnál, hamisságnál megállnak, azután — a hibás résszéket kivágva és jókkal pótolva —- összeáll egy sohasem volt, hibátlan, tökéletes tolmácsolás. A másik feljavítás! mód az, amikor a hangmérnökök az úgynevezett .ykeverési” művelet segítségével, a valós arányokat megváltoztatva, a zenekarhoz képest nagy erejű, fényes hangot csinálnak az eredetileg kicsiny, gyenge énekhangból. Űj követelményeket támasztott az előadókkal szemben a zenei stílus megváltozása is. Korunk operája igen sok szempontból különbözik az elmúlt századok dalműveitől. Más a dallamformálása, a ritmikája, a hangszerelése, a témaválasztása, más a darabok dramaturgiai felépítése és a szereplők lelkivilága. Erről szólunk a következő alkalommal, operasorozatunk utolsó írásában. Kertész Iván
