Békés Megyei Népújság, 1972. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-24 / 46. szám

Várható idő­járás ma estig: Időnként fel­szakadozó felhő­zet, már csak néhány helyen kisebb eső. Fő­ként az éjszakai és reggeli órákban többfelé köd. Gyenge, napközben kissé élén- kebb változó irányú szél. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 0 — plusz 5, leg­magasabb nappali hőmérséklet 5—10 fok között. Köszönetnyilvánítás Fájó «szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak akik szeretett jc férjem. édesarx>nk, apósunk, nagyapánk, UHUIN ÄDÄM temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, so­ha el nem múló fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csillád 349313 A MEGYE I PÁRT Bl ZOTT SAG íS A MEGYEI TANÁCS 14Pj4 Héi község takarékszövetkezete — GÉPKEZELŐI TANFOLYAM. A békéscsabai Kertészeti és Köztisztasági Vállalatnál egyre több a korszerű gép, ezért a vál­lalaton 'belül megszervezték az építőipart könnyűgépkezelői tanMyamoí, melynek előadá­saira harmincán jelentkeztek. ■­— GONDOSKODÁS AZ ÖRE­GEKRŐL. Húsz férőhellyel bő­víti a szeghalmi községi tanács az öregeb napközi otthonát. A bővítés után 40 idős embernek nyújtanak elhelyezést. Az épü­letben kapott helyet a nyugdíja­sok klubja is. — SZERENCSÉS zuhanás. Bordatöréssel és apróbb záró­dásokkal úszta meg 40 méteres zuhanását egy Buenos Aires-i munkás. Egy épülő ház 14. eme­letén megcsúszott, zuhanás kö­bén egy kiálló gerendának üt­között, majd egy föld'hárnyason kötött ki. amely tompította az esést. — NÉPFRONTGYÜLÉSEK. Ma este Bélmegyer-Fáspuszta, Al­máskamarás. Békésszentandrás és Bncsa lakói választják meg a helyi népfrontbizottságaikat. Nemrégiben tartotta küldött- gyűlését a Keverroes és Vidéke Takarékszövetkezet, amelyen beszámoló hangzott el az elmúlt évi eredményekről, A hót község 110 küldötte előtt a községi kultúrházban Bera Bálint igazgatóság elnöke foglalta össze a szövetkezet el­múlt évi gazdasági munkáját. Bknondta. hogy az eredetileg 2 cs fél millió forintos betótnöve- lóri. tervüket. több mint 4 és. fél millió forintra teljesítették. Ez­zel a . szövetkezet betétállomá­nya meghaladta a 27 millió fo­rintot. A falusi lakosság köré­ben azéirt is kedvelt ez a szövet­kezeti forma, mert az arra rá­szorulók kölcsönt is vehetnek fel. Az elmúlt évben legtöbben, 1037-en. személyi kölcsönt vet­tek fel 4 és fél millió forintot. A szövetkezet 12 éves fennál­lása óta a? elmúlt évben értét el a legnagyobb — 300 ezer fo­rintos — nyereséget. Hamarosan felépül az új székház, ahol még kultúráltabban tudják fogadni az ügyfeleket. — EGÉSZSÉGHÁZ ÉPÍTÉSÉT tervezik. Dombagyházán a IV. ötéves tervben az elképzelések szerint 4 millió forintos költ­séggel új egészségházat építe­nek. Jutalmak gyermekraj sokért Sikerrel szerepeltek a békés­csabai városi gyermekrajz-kiállí- táson az Ifjúsági es Úttörőhöz textilfestő; .valamint kisdobos és úttörő képzőművészeti, szakkö­rének tagjai. A ház vezetősége társasjátékokkal- ismerte el a fia., talok jó munkáját s jutalmat kaptak a szakkörök vezetői is: Tóth Valéria, Vágréti János és Romvári Etelka. illeg1 egyszer a Évforduló Öt évvel ezelőtt., 1967. február 24-én halt meg Kecskeméten az 1384-ben ugyancsak ott született Kocsis Pál, kiváló szőlőnemesítő. Az a tudományos és gyakorlati célkitűzés lebegett előtte, hogy az alföldi homoktalajra alkal­mas bor- és csemegeszőlő faj­tákat állítson elő. Eredményes munkásságát bizonyítja, hogy mintegy két és fél ezernyi hib­ridjéből ma is 67 fajtát ter­mesztenék. Leghíresebb szőlő­fajtái: Irsay Olivér, Glória Hungáriáé, Kecskeméti rizLing. Fehér kadarka. A legmagasabb állami elismerést, a Kossuth- díjat kapta meg 1959-ben. — ZENÉS FARSANGI KLUB­EST. A megyei tanács, a városi tanács, a 8-as számú AKÖV, a városi kórház és az OTP KISZ- alapszervezetei közös zenés far­sangi klubestet szerveztek. Az összejövetelt ma este a megyei tanács kultúrtermében tartják. — SZÍNÉSZ-SZTORIK. Február 25-én, pénteken délután 6 órai kezdettel a békéscsabai Jókai Színház művészeit látják ven­dégül a, Fegyveres Erők Klubjá­ban. Az érdekesnek ígérkező ese­mény Sztorik a színpadon és a függöny mögött címmel, kerül megrendezésre. — KÖZLEMÉNY. Békéscsaba Városi Tanács V. B. Termelés- EHátásfelügyeleti Osztálya érte­síti a zártkert-tulajdonosoiiat (használókat), hogy a Békés Megyei Tanács Végrehajtó Bi­zottsága a 36/1967. (X. 24.) Komi. sz. rendelet 41- § (2) bekezdése alapján zártkertrendezést enge­délyezett. A zártkertrendezésre 1972. év TI. felében kerül sor. A zártkertrendezés a földek tu­lajdoni és használati viszony tisztázása érdekében történik. A zártkert-tulajdonosök (hasz­nálóik) a rendezésről értesítve, illetve előadás formájában a későbbiek folyamán tájékoztat­va lesznék. 349351 — GÉPKOCSIK HAJON. Egy japán hajógyár átadta a meg­rendelőnek a Tama Maru nevű 9200 tonna vízkiszorítású autó- szállító hajót, amely 2500 sze- mélygópkocsi szállítására alkal­mas. — OSCAR-DÍJ. Kedden nyilvá­nosságra hozták az Oscar-díjra javasolt filmszínészek listáját. Az Amerikai Filmakadémia di­jáért többek között Jane Fonda, Juliet Christie, Glenda Jackson és Vanessa Redgrave, illetve Peter Finch és George C. Scott indul a legnagyobb eséllyel. — FÖLDGÁZ BÉKÉSEN. Még az idén elkészülnél! a térvei an­nak a gázvezetéknek, amely Békés központjába hozza a föld­gázt. A gáz eljuttatása az üze­mekbe és lakásokba 12 millió forintba kerül majd. Nincs többé kopasz fej! című tudósításról Minden érdekelt figyelmébe! Lapunk február 19-i számá­ban Nincs többé kopasz fej! címmel tudósítást közöltünk, arról, hogy Bánfi András, a Bé­késcsabai Faipari Ktsz üzem- rendésze sokéves kísérletezés eredményeképpen feltalálta a kopaszság megszüntetésének sze­rét. Az írás megjelenése óta tömegesen keresik Bánfi And­rást és szerkesztőségünket, vi­dékről. helyből, személyesen, telefonon és levélben és tuda­kozódnak: hogyan lehetne fel­venni a kapcsolatot Bánfi And­rással, illetve igényelni a szer használatát. Bánfi András kéré­sére közöljük minden érdekelt­tel: Legyenek türelemmel és ne keressék őt addig, ameddig a szer nem kap szabadalmat a Találmányi Hivataltól és amed­dig nem kezdődik el a BHSZ gyártása. Ezt megelőzően ugyanis a fennálló rendelkezé­sek szerint nem engedhető meg a szer tömeges használata. Lapunk kellő időben értesí­teni fogja az olvasókat, a szel sorsa felől. Szerit. ^gyelefmf^ünli Fogadóóra a megyei tanácsúul Békéscsabán február 26-án, szombaton 9—12 óráig tartja szokásos fogadóóráját a megyei tanács épületében Csepregi Fái tanácselnök-helyettes. A RENDŐRSÉG FELHÍVÁSA Február 18-án este 9 óra' kö­rüli időben Békéscsabán a repü- lőhíd. a fűtőház melletti úton a Fajtás soron, a Franklin úton kei’esztül. a szegedi vasútvonal melletti kerékpárúton egy 170— 180 centiméter magasságú 30—40 év körüli, erős testalkatú, mély, rekedt hangú férfi, aki három­negyedes sötét felsőkabátot vi­selt és kerékpáron közlekedett feltehetően ittas állapotban — több nőt megtámadott. A rend­őrség kéri. aki találkozott a személyleíráshoz hasonló férfi­val, vagy tud róla valamit, sze­mélyesen vagy telefonon jelent­se a Békés megyei Rendőr-fő­kapitányságnak. HALÁLOS BALESET A medgyesbodzási Egyetértés Termelőszövetkezet pusztaottla- kai üzemegységében fakiterme­lés közben az egyik fa Balta Vazul 59 éves Pusztaottlaka, Tanya 22 szám alatti lakosra zu­hant. Az idős férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A felelősség megállapítására a rendőrség vizsgálatot rendelt él. SOK AZ ITTAS VEZETŐ A Békési Járási Rendőrkapi­tányság eljárást indított Csikós László 63 éves. Békés VIII. Ta­nya 43 szám alatti lakos ellen, aki kerékpáron Békés belterü­letén. B. Kovács Sándor- 31 éves. Békés, Malomkert 2 szám alatti lakos ellen és Rácz Sándor 23 éves Tarhcs, IV. Tanya 22 szám alatti lakos ellen, akik ittasan vettek részt a közúti forgalom­ban. Az Orosházi Városi-Járása Rendőrkapitányság Valastyán György 25 éves Kondoros Thah u. 35 szám alatti lakos és Ha­rangozó József 29 éves Újkí­gyós, Hosszú u. 19/a szám alatti lakos ellen indított büntető el­járást, mert ittasan véttek részt járművükkel a közúti forgalom­ban. — TÖBB MINT KÉTSZÁZ TA­GOT SZÁMLÁL. Több szakosz­tály működik a Békéscsabai Ba­romfifeldolgozó Vállalat Oros­házi Gyárában. Közülük a leg­több, 207 tagot számláló a ter­mészetjárók szakosztálya, amely a múlt évben tizenhat túrát bo­nyolított te. Jártak a Bükk— Mátra—Mecsek. Bakony—Pilis, hegységekben, Vöröskőn és Ba- konybélben. Az idén a belföldi utak mellett külföldre is szer­veznek túrát. BÉKÉS urna Äz MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja, FŐSZERKESZTŐ; CSEREI PÁL. . FŐSZER KESZTOHELYETTES: Deák Gyula. olvasoszerkesztok : Varga Dezső, Varga Tibor BELPOLITIKAI ROVATVEZETŐ: Rocskár János. GA ZDA S AGPOLITIKA1 RO V A TVEZETÖ: Podina Péter. MŰVELŐDÉSPOLITIKAI ROVATVEZETŐ: Sas9 Ervin. SPORTROV A TVEZETŰ: Machaiek István, Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság tér 17. m. emelet Telefon: 12—198. 12--&M Kiadja a Bé&é3 megyei Lapkiade Vállalat. Békéscsaba EL, Tanácsköztársaság ütja s. Telefon: 11—021. u—OSI. FELELŐS KIADÓ: Leüoc-zki Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dij egy hőnapra ED—Ft. Békés megy« Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. indes; 2505L fe újonnan mennyül Univarzal vasudvar választékából most ezt ajánlja közuleteknek, vállalatoknak, intézményeknek viz*, gáz-, por-, és habbal oltó tűzoHökészülék minden nagyságban fülüH!-" ■I:;:::“’ ui; Békéscsabán, Bartók Béla u. 42 sz. alatt Nyitva: mindennap fél 9-től 16 óráig szombaton fél 9-től 12,30 óráig Univerzál Kiskemske'delvn Vállalat

Next

/
Oldalképek
Tartalom