Békés Megyei Népújság, 1972. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-25 / 47. szám
Világ proletárjait A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÍS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1972. FEBRUÁR 23., PÉNTEK Ára.: 80 fillér XXVH. ÉVFOLYAM. 47. SZÁM MA: NÖVEKVŐ LEHEIÜSß- GEK... (3. oldal) NAPIRENDEN A SZOLGÁLTATÁS FEJLESZTÉSE <3. oldal) KÉPEK ROMÁNIA ÉLETÉBŐL (5. oldal) Kormányhatározatok az egészségügyről, az építéstervezésről, a betegségbiztosítás kiterjesztéséről, a szakmai utánpótlás ösztönzéséről Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A kormány meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vette Fock Jenőnek, a Minisztertanács elnökének vezetésével február i 2—9. között a Vietnami Demokratikus Köztársaságban hivatalos, baráti látogatást tett párt. és kormányküldöttség útjáról ké- j szített beszámolót. A Minisztertanács megelégedéssel állapította meg, hogy az; elmúlt években a marxizmus—{ leninizmus és a poletár nemzet- ] köziség alapján szüntelenül erő- j södtek a Magyar Népköztársaság j és a Vietnami Demokratikus Köztársaság testvéri kapcsolatai, j A magyar párt- és kormányküldöttség látogatása újabb hozzájárulást jelentett a két párt, aj két kormány, a magyar és a vietnami nép testvéri barátságának megszilárdításához és továbbfej lesz leséhez. A magyar kormány nagy.l ra értékeli a vietnami nép í hősi, önfeláldozó küzdelmét,' ismételten kifejezi szilárd j elhatározásai, hogy a végső! győzelemig támogatja a vietnami népet az amerikai agresszorok és csatlósaik ellen vívott hazafias harcában, és segíti a Vietnami Demokratikus Köztársaságot a szocializms építésében. A magyar kormány támogatja a Dél-vietnami Köztársaság Ideiglenes FoiTadalmi Kormányának 1972. február 2-i és a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának 1972. február 5-i nyilatkozatát a vietnami kérdés békés rendezéséről. A Minisztertanács határozottan követeli, hogy az Egyesült Államok szüntesse be Vietnam, Laosz és Kambodzsa területének bombázását. A terrorbombázások nem akadályozhatják meg a vietnami népet abban, hogy kivívja a függetlenségen és a szabadságon alapuló békét. Egyidejűleg azt bizonyítják, hogy az Egyesült Államok úgynevezett béketerve a világ népeinek félrevezetését szolgálja. A kormány kifejezte meggyőződését, j hogy az indokínai népek igazsá-1 gos ügye a szocialista közösség; országaink segítségével és az egész haladó világ támogatásával győzedelmeskedni fog. Az egészségügyi miniszter és az igazságügyminiszter előterjesztette az egészségügyről szóló törvény, valamint a végrehajtásáról intézkedő kormányrendeletek tervezetét. A kormány megvitatta és elfogadta ezeket, majd úgy határozott, hogy a törvényjavaslatot az országgyűlés legközelebbi ülésszaka elé terjeszti . o súg szabályozásáról. A kormány- rendelet értelmében építéstervezést fő tevékenységként csak erre a célra létrehozott szervezetek végezhetnek. A kiegészítő tevékenységként folytatott építés- tervezést az új jogszabály nem korlátozza, csupán megfelelő szakmai és jogi keretek között tartja. A Szakszervezetek Országos Tanácsa, a munkaügyi miniszter és a pénzügyminiszter közös előtérjesztése alapján a kormány határozatot hozott a kötelező betegségi biztosítás kiterjesztéséről. Az 1972. április 1-én hatályba lépő kormányrendelet szerint a kötelező biztosítás kiterjed a kisiparosokra, a magánkereskedőkre, az egyénileg gazdálkodókra, az egyszerűbb mezőgazdasági szövetkezetek tagjaira, valamint az egyéb jövedelemadó fizetésére kötelezett személyekre, akik eddig betegségi biztosítással nem rendelkeztek vagy önkéntes alapon vettek ebben részt. LA kormány határozatot hozott a Budapesti Nemzetközi Vásár végleges területének kijelölésére. A Budapesti Nemzetközi Vásárt a mezőgazdasági kiállítás területére telepítik át, ahol az eddiginél kétszer nagyobb vásárterület, korszerűbb pavilonállomány és közszolgáltatási berendezés áll rendelkezésre. A Városligetet újból a fővárosi lakosság pihenő parkjává alakítják át, a lágymányosi területet pedig egyetemi beruházások céljaira adják át. o A Minisztertanács az építésügyi és városfejlesztési miniszter előterjesztésére rendeletet hozott az építéstervezési jogosultA kormány a munkaügyi miniszter javaslata alapján megtár. gyalta azoknak a szakmáknak a helyzetét, amelyekre jelenleg kevés szakmunkástanuló jelentkezik, s a szükséges intézkedésekre határozatot hozott. Negyven- három szakmában a vállalatok kétszeresére emelhetik a társadalmi ösztöndíj összegét, e szakmák utolsó éves tanulóit meghatározott feltételek mellett az egész tanév folyamán szakmunkásbérben lehet foglalkoztatni, nagyobb arányú kollégiumi elhelyezést biztosítanak számukra. A 43 szakmán belül húszban e kedvezményeken túl, 1972 szeptemberétől havi 200 Ft-os ösztöndíjkiegészítés is bevezetésre kerül. Ezekben az úgynevezett hiány- szakmákt>an fokozottan kell szorgalmazni a felnőtt segéd, és betanított munkások szakmunkásképzését. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Kádár János vezetésével magyar párt- és kormányküldöttség utazott Romániába Csütörtökön délelőtt kilenc óra előtt néhány perccel (magyar idő) tűnt fel Ötopem, Bukarest nemzetközi repülőtere légteré- _l>en a magyar párt- és kormány- küldöttség különgépé, amelyet az országhatártól a román fegyveres élők sugárhajtású vadászgépei kísértek. A magas rangú, magyar vendégek tiszteletére ün- ; népi köntöst öltött a repülőtér. A főépület homlokzatán a piros-fehér-zöld és a piros-sárga-kék zászlók mellett Kádár János, Fock Jénő, illetve Nicolae Ceausescu és ion Gheorghe Maurer nagyméretű arcképét helyezték eh Az épület előterében kétnyelvű felírat, hirdette: „Éljen a román és a magyar nép barátsága, együttműködése és testvéri. szövetsége!” „Üdvözöljük a Magyar Népköztársaság párt- és kormányküldöttségét!” Pontosan kilenc óra volt, amikor a légikikötő főépülete elé gördült a TU—134-es gép. Ajtajában elsőként Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a magyar párt- és kormányküldöttség vezetője, majd Fock Jenő, a Forradalmi Munkás—Paraszt Kormány elnöke, azután Vályi Péter, a kormány elnökhelyettese és Péter János külügyminiszter tűnt fel (Martin Ferenc bukaresti nagykövetünk a román fővárosban csatlakozott a küldöttséghez). A magyar, veaidegek fogadására á repülőtéren megjelent Ni- colae Ceausescu, a Román Kommunista. Párt Központi. Bizottságának főtitkára, az államtanács elnöke; Ion Gheorghe Maurer, a minisztertanács elnöke, Emil Bodnaras, az államtanács alei- nöke, Manea Manescu, a KB titkára, az államtanács alelraö- ke, Paul Niculescu-Mizil, a KB ] titkára, Gheorghe Pana, a KB titkára, Gheorghe RadulescU. a minisztertanács elhökhélyettese, Virgil Tröfin, a Román Szak- szervezetek általános szövetségének elnöke, Ilié Verdét, a minisztertanács első elnökhelyette- ' se, a Román Kommunista Párt KB Végrehajtó Bizottságának és állandó elnökségének tagjai. A gépből kilépő magyar államférfiakat Nicolae Ceausescu, Ion Gheorghe Maurer és a többi román párt- és állami vezető I szívélyes, baráti kézfogással kö- j szöntötte. A kölcsönös üdvözlések után a repülőtér betonján! felsorakozott díszegység parancs- j noka tett- jelentést. Felcsendül-' tek a magyar és a román- himnusz hangjai és közben 21 dísz- ! lövés dördült el a magas rangú magyar vendégeik megérkezésé- j nők tiszteletére. Kádár János, Nicolae Ceausescu társaságában; ellepett a felsorakozott egyseg sorfala előtt, majd látványos Az URH rádiózás bevonult » korszerűsödő vasúthálózat életébe is. Rádiókapcsolat van már a fővárost körülvevő — úgynevezett körvasút — összes állomásaival, illetve a nyílt pályán haladó mozdonyokkal. Az URH rádiózás könnyíti és gyorsítja a munkát. Ezért az idén kiépítik az URH láncot Budapest—Szob, Budapest—Cegléd—Debrecen—Nyíregyháza— Záhony vonalon is. Képünkön: a körvasúti menetirányító munka közben. (MTI fotó: Bajkor József felvétele — KS>) diszmemettel zárult az ünnepélyes fogadtatás hivatalos része. Piros nyakkendős úttörők kedveskedtek virágcsokrokkal delegációnk tagjainak, aikik ezután a bukarestiek képviselőit, a vendéglátó főváros küldötteit köszöntötték mosolyogva, integetve. A magyar »küldöttség a szívélyes, meleg fogadtatás után fe- hér bukósisakot; díszmoforosoik kíséretében — szállására hajtatott. Kádár János Nicolae Ceausescu társasagában nyitott gépkocsiban foglalt helyet. Amerre küldöttségünk autósora elhaladt, tíz- és tízezreik, a román főváros lakói üdvözöltek meleg szeretettel a magyar vendégeket. Orosházi párttitkárok látogatása Gyulán Az Orosházi Városi Pártbizott. ság ezen a héten tartja titkári tan. folyamát. Ezt az alkalmat használták fel arra, hogy eleget téve a gyulai pártbizottság meghívá. sának, szerdán reggel három au. tóbusszal tapasztalatcsere-látogatásra Gyulára érkeztek Gonda József első titkár vezetésével. A résztvevők között ott voltak az alapszervezeti , a csúcstitkárok és az üzemek pártbizottságainak titkárai. * A pártházban Kovács,Lajos titkár fogadta és köszöntötte a vendégeket. Gyula múltjáról, jelenéről, fejlesztési terveiről, az elért eredményekről és nehézségekről dr. Bereczky Sándor, a városi tanács végrehajtó bizottságának titkára, a húsprogram megvalósításáért kifejtett tévé. kenységről, a húsüzem nagyarányú fejlesztéséről Csíki József, az állatforgalmi és húsipari vállalat igazgatója, a harisnyagyár munkájáról, a közeljövőben megvalósításra kerülő fejlesztésről pedig Horváth István igazgató adott ismertetést. Az elhangzott, nagy érdeklődéssel hallgatott tájékoztatókhoz több hozzászólás, kérdés hangzott el, amelyekre az illetékesek válaszoltak. A délelőtti tanácskozást követően felkeresték a két ismertetett üzemet, ahol a helyszínen tájékozódtak a vendégek. A délután folyamán ellátogattak a várba, majd a Várfürdőbe. Elutazásuk előtt hangoztatták, örültek a helyszínen szerzett ismereteknek, tapasztalatoknak, a szívélyes fogadtatás és vendéglátás pedig tovább erősíti a két város kapcsolatát A búcsúzáskor viszontlátoga- tásra hívták meg a gyulai párt- tükárokat L RH rádió a MÁV szolgálatában