Békés Megyei Népújság, 1972. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-20 / 43. szám
A Sárrét fia Rapszodikus gondolatok Sárándi József portréjához S dkssof hangzik «8. értékítéletként, amikor a pedagógusok munkáját mérlegre teszik, hogy munkájuk eredménye nem mérhető számokban, s ez az eredmény, teljesítmény, csak viszonylagosan időhöz kötött. Ez így igaz!. A pedagógus mindennapos munkája nem jelentkezik imponáló gazdasági mutatókban, s ezért hosszabb távon a laikusok hajlamosak arra is, hogy ezt a munkát improduktívnak értékeljék. Ezzel a nézettel viszont határozottan szembe kell szállni, mert a való élet nem ezt igazolja. Mit is igazol valójában? Mindenekelőtt azt, hogy semmilyen magasabbrend ű műveltség megszerzése nem képzelhető el a pedagógusok tevékenysége nélkül, akik megtanítják a betűvetés, olvasás, számolás, logikus gondolkodás alapvető készségeit, s ezzel lehetővé teszik az egyén számára, a magasa bbrendű kibontakozás felé vezető At járhatóságát. Amikor az egyes tanévék végén „számyrakelnek” a végzett évfolyam«*, búcsút vesznek az alma materektől, pedagógusok sokasága leszi fel a kérdést önmagának: Vajon hová vezet irtatok, hol találjátok meg helyeteket az ÍHetfoen? Vannak, akik gyorsan sietnek a válasszal, s közvetlen környezetükben veszik át a munka stafétabotját, s nap, mint nap szemünk előtt érnek emberré. De vannak olyanok is akiket messzire sodor a Episztola helyett Glass Anna Vria, félek fázom vágyom Rád gondolva létezem, de fázom mert magamnak élhetek szerény de végtelen kitárulkozással a magány kínzó nyomorúságában mert csak magamnak élhetek, élhetnék kínzó egyflttlétflnk néma lázadásában! Szemeink beszélnek kínról. visszafogottságról örök széttaszítás, örök lezuhanni akarás, mérleg, melynek egyik végén Te állsz ' mert állsz, míg én zuhanok Üti egyre lejjebb, átölelném a világot belekapaszkodnék az ég hínárjaiba, hogy legalább nyugodtan eshessek, de esak zuhanok egyre lejjebb, és a kör másik felén téged látlak, egyre távolodva, gyáván saját szerelmed hiábavaló akarásán túl, zuhanok, Te behúzódsz a végtelen égbe vakító szemek. Tündérképed, lelkiismeretűnk elől a végtelenségbe hiszen tudod: bármennyire hallgatunk, egyre közeledünk ordító csendben, biztosan éa vísszatar (hatatlanul ».<, sors, az élet kiszámíthatatlan forgószele, s évekig nem kapunk róluk hírt, pedig kíváncsian várnánk, mert éreztük, hogy szent törekvés fűti őket valanj- lyen magasabb cél elérése érdekében. így jártam én Sárándi Józseffel, aki 1961-ben hagyta el Bucsát, ahol 1960 óta élek és dolgozom. A hitelesség kedvéért meg kell vallanom, hogy elszórt információk néha-néha eljutottak hozzám sorsának alakulásáról, a közvetett hírszerzés csatornáin át. Tudtam, hogy gyürkőzik a sorssal, meg-meg villantja költői énjét Azt azonban nem tudtam, hogy az eltelt évtized alatt segédmunkásként csavarogta be a Dunántúlt, levelező tagozaton érettségizett, katonáskodott, tanított s most ötödéves bölcsészhallgatói. Mindezt a „Kortárs” 1972. évi februán számából tudtam meg. Sárándi József küldte, nekem ajánlva. Mellbevágóit a küldemény, a szívem elszorult, szemem a meghatottságtól lett fátyolos. Kutatná kezdtem emlékeimben, s hamarosan rá is találtam — a még ma * jó állapotban levő házra —, ahol Sárándi, mint fogadott gyermek nevelkedett A sors furcsa Iróniája, hogy a ház — bár lakója azét® több is volt — most is üres, mintha idézné a múltat, a „fészkét” elhagyó, repülni tanuló lakó egykori emlékét Azét, aki a folyóirat borítólapján így vall itteni emlékeiről: „A paraszti munkák szigorát szerszámnyelektől tanultam. Voltam tehenészfiú tüdőt-szemet nyilazó ammóniákon istállókban. Nyűttem borsót didergetó, harmatos hajnalokon. Gyűjtöttem szénát, kapáltam csípős, ketús földeket tomboló nyári napok össztüzében Ekkor azonban ml még nem tudtuk, hogy a „nyári napok össztüze” gyümölcsöt érlel benne, a költészet édes és keserű gyümölcsét Ezt talán csak ő érezte még akikor, titkos akarással. A „Kortáns”-ban megjelent 3 ver&e elé, Alexa Károly írt reális „Bemutatás”-t, melyből az alábbi sorokat emelném ki, azért is, mert lelkemhez ezek állnak a legközelebb: „Az élettől eddig nem sok jót kapott. Megtartó közösségeket bizonyosan nem, se falun, se itt a városban. Am — örömmel és tisztelettel írjuk lg — egye- dülvalőságát nem teszi világmagyarázó elvvé; közös dolgainkat a maga személyes ügyeinek érzi... Vannak már sebei, hegesülők és újra fölszakadók. Vissza is üt, de versben csak akkor, ha látja, hogy ami érte, máson is csattan. Közéleti érzékenység? — Inkább a küStlás bátorsága. A „legkisebb fiú” merészségével és hitével. Prófétáéig? — Inkább valamiféle korszerűvé formált néptri- buni gesztus. Igazságai emberszabásúak, mert emberként megszenvedettek. A maga útját <járja, de nemcsak önmagáért”. Mit tükröznek a „Kor- társ”-ban közölt versek, ebből a kísértetiesen „vá- cis” ars poeticából? (Talán az sem véletlen, hogy a „Kartács” ugyanezen számában, Sárándi Váci Mihály arcképéhez ír „voná- sok”-at, megkapó líraiság- gal.) „Visszapillantás a jövőbe” c. versében nagyszerű bravúrral ötvözi hármas énjét , Így ín „lombos csend remeg azon a tájon és farkasszemet ne® két idegen egyik aki voltam s ki most vagyok kicsit távolabb sirat aki lehetnék” „Ezer év” c. költeményében keserű szájízzel rajzolja meg a mohóság, a kapzsiság, az egoizmus és elidegenedés, a mindent a pénz imádatán keresztül szemlélő elsekélyesedés üres távlatait Azt a „légkört”, amelyben a „takarékkönyvek szív alatt hordott ronggyá fogdoeott” bibliák, s tulajdonosaik; „Semmiékben gazdag SEHOLIÁ- BA húz”-nak. önmagát nem azonosítja ezzel a világgal, s eddigi sorsa tükrében ezt el is hisszük neki. Ügy érzem, hogy múlt, jelen és biztató jövendő szerencsés trilógiája teljesedik ki majd Sárándi életművéből. Erre bőven van még ideje is — hiszen mindősz- sze 27 esztendős —, s az időn túl, úgy látszik, ereje és tehetsége is, „Az ítélet napja” e. verséből kölcsönzőm záró gondolataim, üzenetem szimbólumaként; „A szél is hagyja el régi medrét Tombolja ki haragos kedvét Felleg legyen a madarak szállása Szebb onnét a csillagok állása” Szilárd Adám Szlofta András Szín) átszósdí A z iskola igazgatója ugyan nem rendelt el hivatalos vakációt, ám a tanítás mégis napokig szünetelt. Nem pusztított járvány, éa szén is bőven jutott a kályhákba, de az órakezdést jelző csengő mégis hallgatott. Az iskolai szünetet furcsa ok magyarázta: szinielőadásra készültek a diákok. Megkezdték a próbát jókor reggel, és .járták a színpadot késő estig, hogy szándékuk szerint hiba nélkül szép előadássá álljon össze a bemutatásra kiválasztott Twist Olivér. Igen, a Twist Olivér színrevitclére vállalkoztak a most emlegetett iskola diákjai; Dickens kedves regényhősének történetét szándékozták bemutatni három teljes felvonáson át. Rendezőként a magyar szakos tanárok adták a® utasításokat; díszletfestő, díszletállító sironikusként » fizikusok irányították a tanulók legügyesebbjeit; a jelmezek összefércelését pedig — ugyancsak gyermeki segítséggel — a hímzésben járatosabb kartásnők vállalták. A bemutató előtti napon karikás szemek lassú pillantásai kisérték a főpróbát, a bemutató utáni napon pedig többen beteget jelentettek. Az iskola, mondhatni, belerokkant a kis londoni fM históriájának — több mint három órán át tartó — színrevitclébe. Tanár, diák egyaránt értékes napokat, he. leket áldozott arra, hogy az egyetlen előadást élőké- szitsc. Twist Olivér, Csongor és Tünde, Lillomfl — érdek, lődve az iskolák tájékán, rendre az ilyen sok-sok man. kát igénylő darabok bemutatásáról hallani hírt. Nem vitatjuk: oktatási intézményeink életéhez szorosan hozzátartoznak különféle műsoros estek, a hagyományos ,»színi-bemutatók”. Szükség van rájuk, hiszen a szereplésre kiválasztott diákok, esak így adhatnak számot arról amit a szép magyar beszéd elsajátításában, a mozgáskultúrában megtanultak. £a valljuk be: a szülőknek is jó látni ezt. Azt viszont már tagadni kell, hogy csupán az efféle szuperprodukciók alkalmasak a tehetségek, képességek nyilvános bemutatására. A tüllruhácskák tucatjait felvonultató „tündér-játékok” meg a háromfelvonáson drámák helyett sokkal hasznosabb, ha a diákok életkorához, szellemi és testi érettségéhez, jobban Olé „műsorrendet” alakítanak ki iskoláinkban. Hogy miket is játsszanak? A kisiskolásokhoz a mesefeldolgozások ölének • legjobban. A kevés szereplős, nem sok segédeszközt igénylő „átírások”, amelyek betanulása nem hogy fárasztó, de szórakoztat, felfrissít: szellemi örömöt ad. A nagyobb diákok számára például a gondolatokban gazdag irodalmi összeállításokat lehet ajánlani, meg azokat a rigmusokból szerkeszthető népi játékokat, amelyek előadásához ugyancsak alig szükséges kellék, s ráadásul alkalmat adnak, táncra, dalolásra is. Alsóbb osztályosoknál is felsőbb osztályosoknál Is egy a fontos: az életkorhoz igazodjanak a pódiumra szánt darabok, összeállítások. Ne késztessenek a szükségesnél nagyobb erőfeszítésre, s szinrevitelük ne zavarja, — vagy éppen ne függessze fel a megszokó*# munkát. Az iskolai színjátszásnak nem monstre-elő- adásokat kell produkálnia, hanem ellenkezőleg: tartalmasabbá, színesebbé kell tennie a tantermek be- népesítőlnek életét. A kis előadások tudnak igazán nagy élményt adni.., Akáez László öregség
