Békés Megyei Népújság, 1972. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-29 / 24. szám
Eredményező zárta a tavalyi esztendőt a Gyomai Háziipari Szövetkezet A Gyomai Háziipari Szövetkezet tavalyi termelése értékben csaknem 60 millió forint volt, ami 20 millióival több az 1970 évinél. A nyereség előreláthatólag eléri a 6 millió forintot, s így a dolgozók 1 havi keresetnek megfelelő összegű nyereségrészesedésre számíthatnak. A szövetkezet az idén a kötő- és a szövőüzem gépeinek fejlesztésével a termelés mintegy 10 millió forint értékű növelését irányozta élő. A további fejlesztésre 20 és fél milliő forintot fordít. Ebből az összegből 1973 végéig új kötőüzemei építtet és korszerű gépeket vásárol. Tervezi azt ás, hogy Hunyán varróüzemet hoz létre, ahol 40 nő dolgozhat majd. A községi tanács erre a célra megfelelő épületet bocsátott rendelkezésre. Dévaványán a kivarró üzem varrodával bővül, amely további 30 nő foglalkoztatását teszi lehetővé. így a községiben a szövetkezet dolgozóinak a száma csaknem 200-ra emelkedik. A Gyomai Háziipari Szövetkezetnek 1968 előtt csak 300 bedolgozója volt Ma 600-an dolgoznak a közös üzemben, a bedolgozók száma viszont 650-re csökkent. Síkénél szerepel Békés a Duna Művészegyüttes Bírósági munka a Békéscsabai Tanács VB-ülésének napirendjén Tegnap délelőtt a Békéscsabai Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága dr. Honti János tanácselnök elnökletével ülést tartott Első napirendi pontként a soron következő tanácsülés anyagát készítette elő, amelyen többek között megvitatják a város kereskedelmi ellátottságának helyzetét, az árszínvonal alakulását, s a vásárlók érdekvédelmét Ezt követően dr. Vági József a városi bíróság munkájáról tájékoztatta a végrehajtó bizottságot. A városi bíróság elnöke a személyi feltételek ismertetése után az érdemi ítélkezésről adott számot. Elmondotta. hogy a városi bíróság következetesen betartja a szocialista törvényességet, a jogpolitikai elveket Az ítélkezés gyakorlata kiegyensúlyozott. A városi bíróság elé kerülő büntető ügyek száma fokozatosan csökken. 1985- ben 521 büntető üeyet tárgyaltak, 1971-ben pedig 422-t. Továbbra is jelentős számot képviselnek a vagyon elleni büntettek, a garázdaság és az ittas vezetés. A vádlottak közül sok a visszaeső bűnöző. A vagvon elleni bűntettek elkövetésében a rendszeres ellenőrzés, a bizonylati fegyelem, s a szervezettség hiánya is szerepet játszik. Gyakran pedig éppen ez ad „csábító alkalmat” a társadalmi tulajdon fosztogatására. A bíróság a büntetés kiszabása során általában arra törekedett, hogy a bűncselekmény tárgyi súlyával, s a vádlottak bűnösségének fokával arányban álló büntetést állapítson meg. A másodfokú bíróság a büntetések többségét változatlanul hagyta, szigorításra csak elvétve került sor. A büntető ítélkezésben jelentős változást hozott az ez- év január 1-ével hatályba- lépett BTK-novella, amely várhatóan majd fokozza a bűnüldözés hatékonyságát. A polgári ügyekben az ítélkezés és az ügyintézés a személyi változások miatt nem volt olyan kiegyensúlyozott, mint a büntető ügyekben. 1967 óta több olyan új jogszabály jelent meg, amely alapos megismerése és helyes értelmezése nagy erőpróbára tette a polgári ügyekben eljáró bírákat. Ehhez még az is társult, hogy míg a büntető ügyek száma csökkent, a polgári pereké évről évre emelkedett. Nehezítette az ítélkezés munkáját az is, hogy — különösen a házasság felbontása iránti perek között — megnövekedett az olyan ügyek száma, amelyekben igen bonyolult házassági vagyonközösség megszüntetése felől kellett dönteni. A lakásügyi perekben a legtöbb problémát a lakás kiürítését elrendelő Ítéletek végrehajtása jelentette. Az 1971. július 1-én hatályba lépett új rendelet a lakás kiürítésére kötelező bírósági ítéletek végrehajtását, s a lakáscsere elrendelését bírósági végrehajtás hatáskörébe utalta. A kisajátítási kártalanítás miatt indult perekkel kapcsolatban elmondotta, hogy a városi bíróság arra törekedett, hogy az ingatlan tulajdonosa a tényleges értéknek megfelelő kártalanítást kapjon. Ezt követően a városi bíróság elnöke a népi ülnökök munkáját méltatta. A beszámolót élénk vita követte, maid a végrehajtó Az Alföldi Vendéglátóipari Vállalat az elmúlt évet igen eredményesen zárta, egyre népszerűbbé válnak az üzemi dolgozók körében készítményei. A Békéscsabán működő négy konyhájában — a Gábor Áron utcai központi, téglagyári, konzervgyári és ipari tanuló intézeti — összesen 340 ezer adag előfizetéses ebédet készítettek az elmúlt Harminchárom és fél millió forint évi felvásárlás Az Orosházi Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet jó eredménnyel zárta az elmúlt esztendőt. A kiskereskedelmi áruforgalom például — amihez a választékos és bőséges árukészletet kínáló Csillag Áruház nagymértékben hozzájárult — 334 millió 869 ezer forint volt. A vendéglátóipar több mint 19 milliót forgalmazott, az ipari szolgáltatás meghaladta a 14 milliós nagyságrendet. Jó eredményeket hozott a felvásárlási ágazat is. Orosházán a szövetkezeti mozgalom kezdete óta igen nagy gondot fordítanak erre az ágazatra. A szövetkezet körzetében 14 egyszerűbb társulás — közöltük baromfitenyésztő és hizlaló, házinyúltenyésztő, méhész — működik. Egyetlen év alatt 33 és fél millió forint értékű árut vásárolt fel a társulásoktól, a város és a tanvvilág háztáji portáiról .Baromfiból például 2600 mázsa, tojásból 1800 mázsa. há_ zinyúlból 200 mázsa, mézből oe- dig 400 mázsa szerettei a múlt évi felvásárlási összesítőn. Mezőkovácsházi, körösladányi, gyomai, kardoskúti sikere után ma este 6 órakor a megyeszékhelyen, a téglagyári lcultúrott- honban búcsúzik a békési közönségtől a Belügyminisztérium Duna Művészegyüttese. A népi zenekar egyebek közt a híres Pacsirtát, és Brahms Magyar táncát mutatta be Mészáros Tivadar vezetésével, a táncosok az Üvegestánccal, a Kunsági tánccal és a szintén Náfrádi László koreo- grafálta Farsanggal igyekeznék majd elnyerni a nézők, hallgatók tetszését Az egész Európát bejárt együttest hagyományos szálak fűzik Békés megyéhez, több alkalommal mutatták már be tudásukat városaink, községeink BM-dolgozóinak, önkéntes rendőreinek, munkásőreinek. A mostani látogatás érdekessége, hogy az együttes néhány hónap múlva ünnepli fennállásának 15. évfordulóját, ezenkívül pedig, hogy a fellépő művészeket fogadta Budai István alezredes, mely alkaévben. Ezenkívül az ipari tanulóknak 90 ezer adag reggelit és vacsorát is. A konzervgyári konyhán IV. osztályú áron bevezették az étlapos étkezést, ami összesen mintegy 85 ezer forint bevételt jelentett, s naponta 400- an étkeznek étlapról, többféle készítményből válogatva. A választékra jellemző, hogy háromnégy féle levest, öt-hat féle főételt és 4—5 féle köretet készítenek étlap szerint A vállalatnak mintegy 20 üzemmel és kisebb gazdasági egységgel van kapcsolata, amelyek a központból szállítják ki az adagokat, kivétel ez alól a kötöttárugyár, ahová naponta 500 —550 adagot szállítanak az üzem gépkocsijai. Az 1972-es tervek- szerint a kötöttárugyárban a jelenlegi új étteremben korszerű, minden igényt kielégítő büfét létesítenek. mintegy 500 ezer forintos költséggel biztosítják ehhez a berendezést. Ügy tervezik, hogy a büfé az üzem dolgozói részére klubhelviségnek is megfelel különböző rendezvénvek tartására szintén célszerű. Átadása előreláthatólag ez év március 16-án lesz. A IV. ötéves tervben korszeFiatal gépésztechnikust gyártáselőkészítőé munkakörben alkalmaz Vasipari Szövetkezet Békéscsaba, Berényi ut 124. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: a személyzeti vezetőnél. x lomból Csende Béla, a Megyei Tanács Művelődésügyi Osztályának csoportvezetője tájékoztatta őket Békés művészeti életéről, látogatásuk egy másik napján pedig megtekintették a gyomai Kner Nyomdaipari Múzeum állandó kiállítását. Az egymilliomodik minszki polgár Belorusszia fővárosa Minszfc, csütörtök óta a Szovjetunió milliós városai közé tartozik. Az egymilliomodik minszki lakost, aki csütörtökön született, Oleg Boszkónak hívják, szülei a város egyik nagyüzemének dolgozói. A legifjabb minszki polgárt a Moszkvai Televízió mutatta be az egész országnak. rűsítik a központi üzemet is. A jelenlegi vegyestüzelésű fűtést átalakítják gázfűtésre, s a vendéglátóipari vállalat által bérelt emeleti cukrászüzem áthelyezése után — erre valószínűleg még ez évben sor kerül —, elkezdik egy korszerű IV. osztályú étterem kialakítását, ahol a vállalat különböző termékeiből bő választékot biztosítanak. Tovább folytatják a már ked- veltté vált hidegtál-bemutatók szervezését Békéscsaba boltjaiban .Jelenleg mintegy 30-féle hidegtál-készítményt ismerhetnek meg a vásárlók, de a jövőben a választékot tovább bővítik. A legközelebbi bemutatót a Kulich Gyula lakótelepi ABC-ben tartják. A városi tanács felkérésre vállalták, hogy a Békéscsabán működő .napközi otthonos konyhát tehermentesítik és 1200 gyermek részére főznek majd ebédet a szabadkonyhai kaoacitás terhére. Az előzetes megállapodások már megtörténték erre vonatkozóan. 1975-re kiépítik a hűtői áncot is, így még nagyobb lehetőség nyílik arra, hogy az üzemi büfékben szintén bevezessék a hidegkonyhai készítmények árusítását. A MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT függetlenített vagy másodállásé zongorakísérőt keres balett» és néptánckísérethez. 350930 Felhívás! A Szentesi Ipari Szakközépiskola, Szentes, Mait: tér 9-«, asz 1972—73-as tanévre felvételt hirdet as alábbi szakközépiskola! tagozatokra: erősáramú villamosenergiaipari szakközépiskolai tagozat, gépészeti szakközépiskolai tagozat. / Képzési idő: 4 év. Fölvételi feltételek: 3 általános iskolai végzettség és szakmunkás- bizonyítvány. Érettségivel és szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezők részére 2 éves gépészeti tagozatú levelező oktatást indítunk, megfelelő jelentkező esetén. Jelentkezési határidő: február is. AZ ALFÖLDI KŐOLAJ- ÉS GÁZIPARI GÉPGYÁR gyakorlattal rendelkező pénztárost és anyagkönyvelőt vesz íel Bérezés megegyezés szerint Jelentkezés a vállalat munkaügyi előadójánál; Orosháza, Bajcsy-Zs. u. 41—43. 255388 bizottság lezárta a napirendet. S. J. fiárontszázncgi/vcttezer adag ebéd — Új büfé o Kötöttben — Étié rem a Gábor Arait utcán A Farsang című tánckép egyik jelenete (Fotó: dr. PárzSa János)