Békés Megyei Népújság, 1971. december (26. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-01 / 283. szám

Naponta kilencezer flakon

Így hiábavaló az igyekezet

tej, negyezer

Jlakon kakaó

Átadták a nagybánhegvesí tejüzemet

Tegnap, november 30-án Nagy hánhegy esen napi 20 ezer liter tej feldolgozására alkalmas üzemet avattak. A tejüzemet — amelyben a próbaüzemelést szeptember 1-én indították és amely állóeszközeinek bekerülési értéke mintegy 10 millió forint — a nagybánhegyesi Zalka Máté Termelőszövetkezet és a Hajdú-Bihar megyei Tejipari Vállalat közös vállalkozásában hozták létre.

Délelőtt 11 órakor a községi művelődési ház nagytermében dr. Koroknál Sándor, a Hajdú- Bihar megyei Tejipari Vállalat igazgatója köszöntötte a vendégeket Megnyitója után Veraj János, a Zalka Máté Termelőszövetkezet elnöke a tejüzem létesítésének történetéről, a próbaüzemélés eredményeiről és a járás tejellátásában betöltött szerepéről, feladatairól tájékoztatta az átadási ünnepség résztvevőit

Az ismertetőt követően a vendégek megtekintették az üzemet amelyben jelenleg literenként 20—30 filléres haszonnal 10 ezer

j00 liter tejet dolgoznak fel naponta. Ebből ezer liternyi 2,5 decilSteres, ötezer liternyi egyliteres műanyag flakonokba, 1500 liter pedig kannákba kerül. További ezer literből két és fél deeis flakonos-kakaó, illetve kétezer literből félzsíros túró készül. Tervbe vették azt is, hogy a későbbiekben Mezőikovácsházi j árás és Orosháza város lakóit az előbbiek mMtett tejföllel és egyéb tejtermékekkel is ellátják majd.

A Hajtómű- és Felvonógyár

békéscsabai gyáregységében negyedévenként értékelik a munka versenyt. Legutóbb Knyíháx György hat_ és Tyetyák Mihály nyolctagú csoportja lett az első. A két csoport tavaly még — többekkel együtt — Demancsik János háromszoros szocialista brigádjába tartozott. Más feladatok következték, megváltozott a szervezés, s az idén — e!i- felejtkezve a múlt szép sikereiről — csoportokra osztódott a brigád.

A III. negyedévi elsőségért elismerés illeti a két csoportot Gratulálok is Knyihár Györgynek, aki azonban ezt szerényen elhárítja magától:

— Semmi az egész... Sürgőé volt a meló és csináltuk.

— Miért volt sürgős?

— Nékem a beszéd nem kenyerem. Talán Gyuri bácsi jobban meg tudja mondaná.

Gyuri bácsi pedig Poionfca György. a gyár termelési osztályának vezetője, aki a közelünkben tartózkodik. Hozzá fordulok tehát!

— Hosszú mesét mondjak? Nem.

Inkább rövid leszek...

Francia licenc alapján készül egy csőtörő és morzsoló kombájn Magyarországon. A tsz-ek az idén jöttek rá, hogy ez milyen kitűnő gép. Kellene minél több belőle. Mi gyártjuk hozzá a haj. tóműveket, ami Knyiháréfcnák és Tyetyákéfknak is a feladatuk. Végső soron tehát — és ezt ők is tudják — a tsz-ek sürgetik őket.

Knyihár György megszólal:

— Igen, tudjuk. Ami pedig a mezőgazdaságnak jó, az nekünk

is. Igaz, néha-néha káromkodunk egyet. Nem azért, mert csinálni kell, hanem mert nincs elég alkatrész.

— Miért nincs? — fordulok ismét Polonka Györgyhöz.

— Rosszul készültünk fel a gyártásra, ez az igazság. A gyáregység a szerelési időszak meg- | kezdése előtt nem gondoskodott | anyagról. Az alkatrészek eszter- gályozása és a szerelés most i párhuzamosan történik, pedig az 1 esztergályozásnák legalább egy szériával meg kell előznie a szerelést A mulasztásunkat most a két csoport igyekszik korrigálni.

— Ki a felelős?

— Annyi bizonyos, hogy azt nem a gyáron kívül kell keresni.

A mulasztásra azonban Knyi- hárék és Tyetyákék fizetnek rá Mert hiába a nagy igyekezet, ha egyszer ilyen, másszor olyan munkát kell. csinálni. Közben járkálnak, hurcolják ide-oda a szerszámokat, ami nem számít bele a teljesítménybe. De kár ez természetesen az egész gyárnak.

Az viszont nagyon dicséretes, hogy Polonka György mint máskor, most sem próbálja elkendőzni az igazságot. Éppen az őszinteségével teremtett magának erkölcsi alapot arra, hogy bárkinek megmondhassa a véleményét.

Ha jo,

ba rossz is az.

Am Knyihárékról Tyetyakékről csak elismeréssel tud nyilatkozni Szerinte ez a két csoport a munkája és magatartása alapján továbbra sem lenne esélytelen a szocialista címre. Persze, ha az álszerveződések: után is versenyben maradtak volna. De abbahagyták, méghozzá — Tyetyák Mihály szavai szerint — azért, mert nagyon el voltak foglalva.

De talán más oka is van, ami a régi, háromszoros szocialista brigád tagjainak elvette a kedvét a munkaversenytől. Erről pedig Szolár György lakatos így beszél:

— Hat éve dolgozom a gyárban. Az órabérem 9 forint. Volt aki nemrég került ide és 9 meg 10, sőt H forint órabért kapott mindjárt Minek örüljön az ember?

Knyihár György szakszervezeti bizalmi is. Tőle kérdezem:

— Az, ski nem kap annyit, amennyit megszab, odébbáll Mit csináljunk? Kell a munkaerő.

Igaz, ez a legkevésbé sem a törzsgárda megbecsülése, amiről neki sincs más véleménye.

Oláh Tamás 13 éve a gyár lakatosa. Jó munkáját nemcsak a főnökei, hanem a társai is elismerik. Ennek eredménye, hogy most, november 7-én Kiváló dolgozó jelvényt kapott. Gratulálok is neki, amit köszönettel fogad, örül a kitüntetésnek, bár vélemény«, szerint az elismerés alapvetően az órabérben mutatkozik meg. Van, aki „hosszas vándorlás” után érkezett a gyár- , ba, mégis többet kap.

— Kinek van nagyobb becsülete? — teszi fel a kérdést, maid válasz várás néMifl folytatja;

— Én nem tudok vándorolni

Sajnálnám a gárdát ftfhagyni. Igaz, egyes vándorlóknak, akikkel együtt szabadultam, nem merném megmondani, hogy 10 forint 80 fillér az órabérem.

Azt is mindnváiam jól látják, hogy ha egy vándormadár idejön, hetekig csak bámul, alig csinál valamit És előfordult már jó néhányszor, hogy a vándormadárnak esze ágában sem volt a végleges „fészekrakás”. Amikor már várták volna tőle valamit, odébb „repült”.

A többiek pedig annyit dolgoznak. amermvire csak képesek. Elvárják egymástól a tisztességes munkát Olyat, ami egvbfll jó és nem kell újra csinálni. A lustaság és a hanyagság rontja a teljesítményt, csökkenti a százalékot, amit mindenki tud. Ritkán kell rá figyelmeztetni valakit. Ilyen emberekből áll Knyihár György és Tyetyák Mihály csoportja, amely a III. negyedévben az első lett S bizonyára előbbre lehetne jutni, ha a gyár vezetői meghallgatnák azt a néhány jótanácsot, ami beszélgetés közben elhangzott

Ipari tv a főiskolán

— Miért nem szól bele?

Pásztor Béla

iiwmiwmii ,

Ipari tv kamerával veszik az előadásokat és esemenyeket a szarvasi mezőgazdasági főiskolán, s közvetítik a képet és hangot más helyiségekbe. így megtöbbszörözhetik a hallgatók számát. Kitűnően lehet alkalmazni ezt a módszert a szemléltető jS. (Fotó; Demény Gyula)

A síkon még iboiyas, szem- fcápráztatóan tiszta volt az ég.

A hőség tikkasztó.

Zsályák és akácok illatától sűrű.

Rozoga, nagyokat bukdácsoló bárka: csak nyögve és hosszú porfarkat lobogtatva tudott benne előrehaladni a fehérvár—peren teli autóbusz.

Ám a kapaszkodón, ahol vén, hámló törzsű platánok húznak az országút fölé lomb- és ágboltozatot, egyszer csak elbúsult, majd nyakig szőrzsákba bújt a nap.

Szél támadt.

Parázna: vetést fektető, bokrok szoknyáit köldökig rángató szél.

Az eget szilvakék, cafrangos szélű felhők borították el. Bur- jánozva, egyik a másik hátán, ahogy a káposztán borul levélre levél.

. Egy-két cikkanó, penge élű i villámlás.

S Rá ugyanannyi, szilaj, tömör. ! görgőkön guruló mennydörgés.

És — máris lerobbant, valóságos nylon-zuhatag gyanánt szá- ! szegett, suhogott, patakzott a zápor.

Az úttest eltűnt.

Araszos, nőttem növekvő aradat tüntette el.

! Ée víz fent, víz lent: most

valóban bárka lett az autóbusz. Inkább úszott, mint gördült, és mocskos, kavargó tajtékból akasztott magának uszályt.

Utasa mindössze négy volt.

Négy hírmondónak maradt, hetipiacról hazafelé tartó nő. Tyúk módra, gubbaszkodva húzták meg magukat a hepehupás, törött rugójú üléséken. És — hiába tréfált, heecelődött velük a kalauz, egy sudár, jól fésült, barna-piros fiatalember, csak ültek, borzomgtak, és úgy bámulták a sofőr szalonnás, gallérból kidagadó tarkóját, mintha bizony oda lett volna fölírva a jövő vagy legalábbis a javában dúló égiháború szerencsés kimenetele.

Hirtelen kit-kat-kat: leállt, és meg se moccant többé az ablaktisztító kefe.

A szélvédő üveget nem is víz, valósággal egy vödör brillantin folyta be.

Az imbolygó, szeme világát vesztett autóbusz — mert egy útszéli bazaltkupac termett előtte — fölágaskodott, megfarolt, esúsztában egy kilométerkövet is kibillentett a helyéből és már ült is: első kereke a levegőben, hátulja a színig víz árokban, akár egy terebélyes, vastojásokat melengető tyúkanyó-ször- nyeteg.

Honismereti nap Dérarányán

Ha a sok használattól elkopott

is a szó, ezúttal mégis le kell írni: rendkívül érdékes programú honismereti napra hívja csütörtökön délelőtt 9 órára a könyvtárba a község lakóit a dévaványai tanács és a Hazafias Népfront helyi bizottsága.

Először Töltési Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára tart előadást a honismereti mozgalomról, dévaványai népnyeivi felvételek hangzanak el a Magyar Tudományos Akadémia anyagából, a község helytörténeti anekdotáival ismerkedhetnek a hallgatók, majd helyi népdalokat és századeleji munkásmozgalmi dalokat játszanak le magnetofonszalagról, dévaványai és környéki táncokat megörökítő filmeket vetítenék a Magyar Tudományos Akadémia és az Állami Népi Együttes archívumából.

A felsoroltakon kívül a honismereti nap programját gazdagítja az a kiállítás, amelyen bemutatják dr. Bereczki Imrének, valamint a dévaványai honismereti gyűj tőknek helyi munkáit, valamint a szakkör gyomai, mezőtúri, bucsai, endrődi tagjainak alkotásait.

Csak szép lehet a háziasszony?

„Az a háziasszony okos, aki tudja, hogy az arany- repce étolaj nélkülözhetetlen". — Ezt a rádió reklámműsorában sokszor hallottam már. Most, a november 30., kedd reggeli reklámműsorban is. A csabai Speizné, Erzsiké pedig a november 30. napon, kedden is az arcomba nevetett, amikor találkoztunk: „Reklám az van, de étolaj hetek óta nincs a vegyesboltban, ahová járók”.

Ügy látszik, Speizné legfeljebb csak szép háziasz- szony lehet, de okos nem.,.

De ez miég csak hagyján?

A szerencsés karambol pillanatában — hogy az utasoknak megijedni se maradt idejük — a villám is levágott.

Mindjárt előttük egy kétlábú, vastagon kátrányozott táviró- póznába talált bele.

Csattanás, de akkora, hogy az autóbusz is megemelkedett tőle.

A pózna kigyulladt.

Tetejétől a talpáig zöld, fosz- foreszkáló pokolfény vonta be,

— Nyomás! — üvöltött föl a sofőr. — Vasból van a busz, mienk a következő adag!

Azzal már ugrott is: fejjel előre, nagyot csobbanó csuka- ugrással.

Ügy tűnt, hogy elhibázta: a nyaka törött, vagy a keze mar- jult ki. De nemi Jóllehet kövér volt, igazi duda-ember, csak vetett egyet magán, és uccu: csupán a legázolt szőlővesszők kígyózása mutatta, hogy él, megvan, és hogy föl a dombra, egy vén présház oltalma alá kergeti rémülete és villám-iszonya.

Ez volt a jel, erre az autóbuszban is kitört a pánik.

Verseny kezdődött: farral, mellel, könyékkel. Először csak az ülések közt, aztán az ajtónál, végül az árok partján, mert az se volt elég széles a megrémült asszonyok számára, azon se fértek el egymásba gabalyo- dás nélkül.

— Folyvást, csak folyvást! Sorjában, hölgyeim! — kiabált utánuk térdét csapkodva a kalauz, és csak a hordónyi tomporok és hullámzó dinnye-keblek eltűnésével eszmélt, hogy... ho- hó, nincs ki a létszám! Négy utasa volt, négy bizony: egy pokolian csinos, remekbe szabott ifjú hölgy és három csupa-hús

r