Békés Megyei Népújság, 1971. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-29 / 203. szám
w Állatorvos a Sárréten Az állatnak megméri a lázát Közben figyeli a jószágot. A tulajdonostól pedig kérdez. Sóikat kérdez, de nem fölöslegesen. Szegfű a tehén neve. Szabó Sándor bácsi, a gazda gondterhelt. Érthető. A napi 20 liter tejet adó Szegfű, napok óta nem eszik. A lázmérő 41 fokot mutat. Az állatorvos a fejét csóválja. Komoly a baj. A táskából előkerül a phonendoscóp. Csak a beteg állat nehéz lélegzése hallatszik. Az orvos végig tapogatja a tehén oldalát. Amikor a marjánál megszorítja a gerinchúst, Szegfű felnyög. Barkóézi István dr. nem fontoskodik. Csendesen mondja a diagnózist: szeges a Szegfű, vagyis: idegen test jutott a recés gyomorba. Húsz köbcenti láz. csillapítót fecskendez az állat nyakába. Másnap újból felkeresi majd a Szabó portát. Lehet, hogy meg kell műteni a tehenet. Aztán kezet mos és fertőtleníti a fecskendőt. Fial a 3 mázsás koca Dobosiék portája ragyog a tisztaságtól. Az anyakoca — van vagy 3 mázsás — bent fekszik az ákólban. Szemed nedvesen fénylenek. Lázas. Az állatorvos sokáig vizsgálja és végül megnyugtatja a háziasszonyt, nem lesz semmi baj. Másnap reggelre megfial az állat és elmúlik a láza is. Persze ő is megkapja a lázcsillapítót. Idegesen felhorkan, amikor a vastag tű a nyakába hatol, de aztán megnyugszik. Sok munkája van Füzesgyar- maton az állatorvosnak. A változékony időjárás nemcsak az embert viseli meg, az állatokra is kihatással van. Amíg a tíz „pácienset” felkeressük, Barkóczi doktortól sok mindent megtudok. Többek között azt is, hogy a Vörös Csillag Termelőszövetkezet állatorvosának jó segítsége van. Lovász János bácsi, a tanult felcser. Nélküle szinte megoldhatatlan lenne a nagy állatállomány orvosi ellenőrzése, ellátása. Csak közös munkával tudják ellátni az 1363 marhát és lovat, a 4400 sertést, a 3100 birkát és a csaknem 14 ezer baromfit. Már reggel 5 órakor ott lehet látni mindkettőjüket az állatok körül és este 7—8-ig nem- nagyon van megállás. ,,Száz tű hossza” Egy hónapja Füzesgyarmaton a fertőző sertésbénulás miatt zárlat v£m. Augusztus 25-én járt volna le az ideje. A Sötét ág egyik portáján rossz hír fogad bennünket. Négy szép süldő közül az egyik nem bírja a hátsó bal lábát. Fertőző sertésbénulás? Erre csak az állat kiirtása után a szövettani vizsgálat ad majd választ. Az orvos addig is zárlatot rendel el a portán. Járjuk a község kanyargós, poros utcáit. Be-betérünk egy- egy házhoz. Az istállókban és az ólakban beteg jószágok várják a falu szülöttjét, dr. Barkóczi Istvánt. Az emberek bizalommal fogadják. Mindenki ismeri és ő is nevén szólít mindenkit. Tizenhárom évvel ezelőtt Moszkvában végezte el az állatorvosi egyetemet. Utána három évig Szeghalmon dolgozott. A szülőföld, a szűkebb otthon azonban hazahívta. Szükségük volt a gyarmatiaknak ál. latorvosra és Barkóczi István jj BÉKÉS Htmsása 1971. AUGUSZTUS 29. szívesen jött. Tíz éve minden reggel öt órakor kel. Mire három fia, a 12 éves Zoli. a 9 éves István és a 4 éves Attila felébred s reggelit kér az anyutól, apa már megjárja „száz tű hosszát”. Héttől-nyolcig a lakásán rendel. Nincs úgyszólván sem éjjele, sem nappala. Amikor hívják, mikor baj van, mennie kell. Nem számít sem az ünnep, sem a vasárnap. Naponta 12—13 órát dolgozik. Megvan az eredménye. A Vörös Csilláig Termelőszövetkezetben már elérte, hogy az állatállomány negatív, Egyórás bárány Régen elharangozták már a delet, mire asztalhoz ülhettünk. A háziasszony — pedagógus — kedves szóval, ízletes étellel kínál bennünket, őszintén szóL va jól is esik. Tíz porta már mögöttünk van. Éppenhogy lenyeljük az utolsó falatokat és a középtermetű, mosolygós állatorvos már ismét útra kész. A Hosszú pusztán kavarog a por a kocsi mögött. Távolban juhhodályok falai fehérlenek. A fák alatt csomóban piheg- nek a birkák. Gábor bácsi, a juhász „jelent” az orvosnak. Nincs semmi baj. Az elletőben minden rendben van. Vagy nyolcvan anyajuh pihen a hűvösben, körülöttük fehér bárányok. Egynémelyik alig egyórás ,de már szopja az anya- bárka tőgyét. Vannak rossz anyák is. A szoktatóba kell őket zárni, hogy a néhány órás csemetéjüket magukhoz engedjék. Az állatorvos a megnyugtató jelentés ellenére mindent végignéz. Állatorvosi etika A rendtartás ugyan nem írja elő a munkaszüneti ügyeletet, az élet azonban követeli. S, amikor az állatorvosi etikáról beszélgetünk, ezt is megemlíti Barkóczi doktor. Mert vajon melyik lelkiismeretes szakember szívlelné el, hogy ünnepnapokon ne legyen a községben olyan, akihez a gazdák vagy a termelőszövetkezet bizalommal fordulhat. Vajon megcsinálhatják-e a füzesgyarmati állatorvosok, hogy reggel 6 előtt vagy este 8 óra után dupla díjt számoljanak fel munkájukért. Jogilag megtehetnék. De úgy tartják, nem lenne méltányos. Etikai ügynek tekintik. S azt is, hogy a községet egymás között felosztották magánpraxis gyakorláséra. Az is az etikához tartozik, hogy — kevesen tudják, ezt — Barkóczi doktor felesége éjszakánként „ügyeletet” tart. Mert az állatorvosnak is pihennie kell. így hát az asszony éjfélig csak úgy alszik, mint a nyúl — elnézést a hasonlatért —, s ha megcsörren a csengő már nyitja is az ajtót. Éjfél után pedig a doktor az éberebb. Egy napot töltöttem Barkóczi doktor mellett. Meggyőződtem arról, hogy a szakmai dolgain túl a község tanács tagjaként, a községi pártbizottság tagjaként is sokat tesz a közügyekben. Kétségtelen, nem megvetendő a jövedelme. Becsületes, lelki- ismeretes munkából ered. Az is igaz viszont, hogy a háromszobás családi házat csak a felesége után járó pedagógusházépítési akcióban tudta felépíteni. Botyánszki János NVÁR A SZÚRA PARTJÁN Riportsorozat a Balassi Együttes penzai vendégszerepléséről Két hét, fél hónap. Egy teljes hónap, fele, nagy idő. Tizennégy, sőt tizenöt nap, ugyanannyi nappal és éjszaka. Az ember a negyedik-ötödik napon már nem érzékeli az idő múlását, a napok összemosódnak, az élmények megállítha- tatlanok. Világutazók lettünk, és ez nagyon jó. Megismerni más népeket, országokat, tájakat és városokat: nagyszerű érzés. Negyvenötén gondoltuk így, negyvenötén éreztük igy. Engedjék meg, hogy elmondjam, kik voltunk mi negyvenötén és merre jártunk a nagyvilágban? Barátoknál. Penzában. Innen 2 ezer kilométerre repülőgépen Moszkváig és még 600-ra vasúton a sztyeppék és erdők országában. Ott, ahol a városok határában, gyárak előtt virágcsokrokkal és a Nagy Jelképpel: kenyérrel és sóval vártak bennünket. És, hogy kik voltunk mi? A békéscsabai Balassi Együt. tes. Táncosok, muzsikusok, kísérők, vezetők. Nagy út volt. Ha megszokottan, talán kissé elkop tátottán hangzik is, le kell írnom, hogy felejthetetlen út volt. Bizonyára mind a negyvenötünknek másért-másért. Hogy nekem miért, azt szeretném egyszerűen, méltó szavakkal elmondani ___ 1 0 kilométer magasan Moszkva felé. Két és fél óra múltán Moszkva. A Vörös Tértől kétszáz méterre, a Rosszija Szállóban lakunk. Egy éjszakánk és egy napunk lesz Moszkvában. Először vagyok itt, mint sokan Önök közül, akik olvassák ezeket a sorokat, most velem először. Sétálunk. A Kreml toronyórája hetet üt. Méltóságteljesen jön az őrségváltás a Lenin Mauzóleumhoz. Lehet, hogy kétezren nézzük. De az is lehet, hogy ötezren. Moszkvaiak és külföldiek. Fényképezőgépek kattannak. Az őrség lassú díszlépése mérhetett len erő. A mauzóleum mögött a fenyők lombjának árnyékában a három űrhajós nevének apró táblája. Koszorúerdő előtte. Este fél Il-kor mintha koraeste lenne. Fények mindenütt. A Lenin Mauzóleumtól végigfut a tekintet a Metropol Szálló üvegportálján is túl, a Nagy Színházig. Körül tötte hófehér kandeláberek. És Moszkva, a Gorkij utca, a Kreml, a Vörös Tér és valahol messze, 30 kilométerre az emlékmű az autósziráda mellett: idáig jutottak a németek. Két iszonyú tankcsapda Kőalapzaton. A buszban, amikor a repülőtér felől jöttünk, csend lett, egy pillanatra. Valamennyien ugyanarra gondoltunk, Sass Ervin (Következő riportunk lapunk keddi számában jelenik meg.) be, 180 kilométert utazott volna a megyeszékhelyig, Pénzéig, hogy magyarul beszélhessen, és elmondhassa, ide ment. férjhez, boldog, és ha gyereke lesz, megtanítja a magyar szóra is... Elmondani Önöknek azt, hogy milyen érzés belépni egy kultúrpalotába és olvasni egy feliratot: „Éljen a dicső magyar nép!” Vagy megállni a Vörös porba karcolt vonalak, a fák hajladozó bokrok. Aztán felhők, sötétkék égbolt felettünk, s lent, mélyen valahol fehér felhőpamacsok libegnek hátrafelé. TU—104-esünk 10 kilométer magasan száguld Moszkva felé. A Kárpátok. Kiev. A Dnyepr vízgyűjtői. Orosz stewardesek kedves mosolya és ebéd... Azt, hogy milyen érzés, két és fél ezer kilométerre a mi hazánktól a bjelinszkiji kolhoz kultúrházának előcsarnokában megismerkedni egy Munkács- kömyéki magyar asszonnyal, aki ha nem jövünk Bjelinszkijis egy kicsit, az út izgalma már közénk érkezett. Ferihegy. Tíz óra pegyven. öt perc múlva már fél kilométer magasan dübörögnek a hajtóművek, alattunk a házak apró gyufásdobozok, az utak Téren és csalhatatlanul tudni ott, túl az ötszáz éves falakon az aranykupolás templomok és az üveg-acél kongresszusi palo-: ta egy hatalmas ország egész; történelmét magában hordozza. Vagy megérkezni Moszkvába egy TU—104-es fedélzetén és a leszálláshoz készülődő gép ezüst- szárnyai alatt vitorlások százát! látni a tavakon, vízisíelők porzó futását és szárnyashajók száguldását a csillogó vizen. Megérkezni és megpillantani a hat betűt: MOCKBA. Legyenek tehát vendégeim. Azért, is csatlakoztam a ba-, lassistákhoz, hogy tisztelettel meghívhassam Önöket a távoli I tájra, a testvéri Penzába, ahol fél hónapot töltöttünk. Augusztus elsején kezdődött. Kora reggel. Négy órakor. A városi tanács panorámás autóbusza mintha légpárnán futna Pest felé... Jókedv, talán sok Séta a Kreml-ben és körülöttünk a történelem. A Lomonoszov egyetem előtt.
