Békés Megyei Népújság, 1971. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-09 / 57. szám

Hatezer vagonnal több táp A megyében épülő szakosí­tott sertéstelepeken, baromfi, kombinátokban és a háztáji gazdaságokban fellendült állat­tartás szükségessé teszi a takar­mányellátás minden eddiginél átgondoltabb szervezését A Bé­kés megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat ebben az esztendőben hatezer vagonnal több tápot készít, mint 1970-ben. Ezzel a keverőüzemek kapacitá­sát maximálisan kihasználják. Szó van arról, hogy új takar­mánykeverő-üzemeket Is építe­nek. de ezeknek még a tervei sem készültek el, A hústermelési program Békés megyel részének megvalósításá­hoz további húszezer vagon ta- karmánytáp készítése lenne szükséges. Ebből a gabonafelvá­sárló és feldolgozó vállalat nem tud többet vállalni az 1971. évi­nél. Ezért szóbg került a kon- centrátumok árusítása azért, hogy a termelőüzemek rendez­kedjenek be takarmánytápok összeállítására, keverésére. A Kondoros környékén gaz­dálkodó termelőszövetkezetek példát mutatnak, részt vállal, mák e közös gond megoldásából. Olyan takarmánykeverő-üzemet építenek, amely ellátja a szako­sított telepeket a szükséges ta­karmánytáppal. A megyében a kondorosin kívül még négy ha. sonló kapacitású üzemi takar­mánykeverő kellene, amely meg­oldhatná az időközben jelentke­ző takarmány.gények teljes ki­elégítését, természetesen a ga­bonafelvásárló kapacitásával együttesen. Több termelőszövet­kezet vezetősége tanulmányozza a kondorosiak kezdeményezését, hogy üzemük, esetleg a közös vállalkozásban épített szakosí­tott telep takarmány-ellátását saját erőből oldják meg. (ÍLenln Műveinek teljes gyűjte­ménye, 33. kötet, 95. old. oro­szul). Az említett koncepciók ellentétesek a világszocializmus tapasztalataival, s a történelmi gyakorlat tanulságaival is. Ez a gyakorlat ugyanis bebizonyítot­ta, hogy a szocialista állam szervező szerepe nélkül sem az átmeneti időszakban, sem a fej­lett szocialista társadalom vi­szonyai között nem lehet ered­ményesen megoldani a gazda­sági és a kulturális épités fel­adatait Éppen ezért a szocialis­ta államnak és legfontosabb láncszemének, a tanácsoknak tökéletesítésével és megszilárdí­tásával kapcsolatos problémák állandóan a Szovjetunió Kom­munista Pártja figyelmének központjában állnak. A legnagyobb mértékben ha­mis az az állítás, hogy a társa­dalmi és a politikai élet demok­ratizmusa a politikai pártok számától, hatalmon létük perió- dikus váltakozásától függ Szá­mos olyan országot említhetünk, ahol sok politikai párt műkö­dik, mégis baj van a demokrá­ciával. Azokban az államokban viszont, ahol polgári demokra­tikus intézmények működnek,« lakosság pedig minimális pol­gárjogokkal rendelkezik, ezt nem a többpárt rendszer révén, hanem a munkásosztálynak és más dolgozó rétegeknek jogai­kért vívott állhatatos harcával ért^c el. A szocialista társadalmi rend­szer demokratizmusát és igazi humanizmusát világosan kife­jezi az a körülmény, hogy «rinden nemzetiség tagjai telje« Ismert közmondás: Más szemében a szálkát, a magúé­ban a gerendát sem veszi eszre. Elsősorban azokra vonatkozta­tom most ezt, akik a minden­napi életben előforduló hiányos­ságokat .hibákat hangoztatják, miközben ők maguk is „terme, lik”, sót, „újratermelik” azokat. Számos példa van erre, de ve­gyük először talán a manapság! leg.nkább szóbeszéd tárgyát ké_ pezó árrendezéseket, amelyeket legtöbbször áremelésnek is ne­vezhetünk. Induljunk ki abból, hogy Ma­gyarországon csak a munkából lehet megélni. Lényegében tehát a felnőttek (akik nem betegek vagy nyugdíjasak), dolgoznak valahol, méghozzá számszerint legtöbben valamelyik iparágban, termelőmunkában. Aki Péíhg keres, az a pénze értékének ere­jéig fogyaszt is. Persze nemcsak olyan termekekel, amelyeket ó, illetve az az üzem Aliit elő, ahol dolgozik, hanem igen sokfélét. Hogy m.lyen áron jut hozzá, az elsősorban azoktól függ, akik egy-egy termék előállításának a folyamatában részt vesznek. Talán felesleges részletezni, hogy valamilyen termék olcsóbb előállításának és így a kedve­zőbb fogyasztói ár kialakításá­nak mik a feltételei. Nyllvánva. lóan elsődlegesen a rendelkezés, re álló termelőeszközök azok, amelyek meghatározzák a lehe­tőségeket. De bármilyen is az adottság, megfelelő szervezéssel, fegyelmezett, gondos munkával, takarékossággal lehet csökken­teni a termelési költségeket. Hányszor tapasztaljuk egy-egy üzemben vagy például valamelyik építkezésnél, hogy a dolgozók a munka szervezetlen­sége miatt alig tesznek valamit, pedig a költségek (gépek üzem­ben tartása, munkabérek, stb.) nem kevesebbek, mint máskor. Akadnak, akik a maguk számára a „könnyebb megoldásokat” ke. res.k, pihenni, lógni Járnak a munkahelyükre és amikor ki­lépnek a gyár kapuján, még de­rülnek is magukban: ..No, ma is jól átejtettem a főnökömet” — gondolják. Nem ritka, hogy egyes vezetők kevesebb gondot, pénzt fordí­tanak a termelőeszközök és ter­mékek korszerűsítésére, az újí­tások, ésszerűsítések díjazására, bevezetésére, mint amennyi erre egyenlőséget élveznek, s az együttműködés és a kölcsönös segítségnyújtás alapján minden nemzet szabadon fejlődik. A szocialista forradalom megszün­tette a nemzetiségi elnyomást s a nemzeti vagy faji ismérv alapján történő megkülönbözte­tés minden megnyilatkozását. A kommunista párt és a szovjet hatalom minden szükséges in­tézkedést megtett a korábban elmaradott nemzetiségi terüle­tek gazdaságának és kultúrájá­nak fellendüléséért, fejlettségi szintjeik ki egyenlítődé jéért. Ez a rendkívül nehéz feladat sike­resen megoldódott A míg a tőkés világban a fejlett országok kizsák­mányolják és fosztogatják az elmaradottakat s a fejlett és az elmaradott országok közötti különbség nem csökken, hanem inkább növekszik, addig a szov­jet társadalomban minden nép és nemzetiség számára kedvező társadalmi és gazdasági felté­teleket teremtettek, és vala­mennyien nagyszerű sikereket értek el fejlődésükben. A gaz­dasági és a kulturális fejlettség szintjeinek kiegyenlítődése, s a nemzetek tényleges egyenlősé­gének megvalósítása egyetlen nemzedék élete folyamán: az SZKP lenini nemzetiségi poli­tikájának világtörténelmi jelen­tőségű eredménye. A Szovjetunió példáján ke­resztül bebizonyosodott, hogy a kommunista építésre való át­téréssel. « kommunista építés méreteinek és lendületének nö­vekedésével együtt törvénysze­rűen fokozódik • néptömegek Az árról és a minőségről a lehetőségük. Ez előbb-utőbb súlyos károkhoz vezet. Van igaz­ságtalan és goromba vezető, Edd puszta jelenlétével is elveszi a dolgozók kedvét a munkától. Az ilyen és hasonló fogyaté­kosságok, mulasztások és emberi gyengeségek nem tűnnek el nyomtalanul, A termelésben, végső soron a termékek előállí­tási költségében mutatkoznak meg, amj a fogyasztói árra is kivetítődik. Aki p>edig valami módon előidézője egyes cikkek árdrágulásának, milyen erkölcsi jogcímen lehet bírálója is an­nak? És az ilyen ember hogyan mer bátorságot venni magának arra, hogy az életszínvonal eme­lését követelje a társadalomtól? A má«fk, ami szorosan kapcsolódik az árakhoz, az a termékek minősége. A dolgozók nehezen szerzik meg a pénzüket és elég könnyen elköltik. Érthe­tő, ha felháborodnak amiatt, hogy például 250 forintért vesz­nek egy cipőt, (ami a havi ke­resetük — mondjuk — több m:nt egynyolcada), ám egy hó­napig sem tudják használni, mert leválik a talpa. Itt az a kérdés: kinek van er­kölcsi jogcíme arra, hogy felhá­borodjék? Természetesen annak, aki nem gyárt hasonlóan hasz­navehetetlen inget, kabátot, eke. vasat, tv-t, gépkocsit vagy bár­milyen más árut Igaz, « dolgozóik a termelés folyamatának csak egy láncsze­mét képezik, de együttesen még is ők egy-egy gyár, üzem gaz­dái. S. akik ott becsületesen helytállnak a munkában, azok­nak módjuk van arra, hogy be­leszóljanak az ügyekbe és meg- rendszabályozzák azokat, akik hanyagságukkal, mulasztásukkal az áru drágulásának és minőségi romlásának az okozói. Más­különben kitől vagy mitől vár­hatjuk, hogy ez a mindnyájunk számára kedvezőtlen jelenség megszűnjék? A párt vagy a kormány nem tud csupán intézkedésekkel vál- toztani rajta. A cél elérése az üzemek vezetőinek, dolgozóinak helytállásán múlik. Azokén. akik maguk is fogyasztók. Egyéni ér­dekük tehát, hogy az árak ne emelkedjenek, hanem inkább csökkenjenek és amit megvásá­rolnak, azt használhassák, sőt örülni is tudjanak neki. Pásztor Bél« Az MHSZ manftSjál segíti a Tar'aiékos Ulóképzési Bizollsäg A tartalékos tisztek és liszt- helyettesek honvédelmi nevelé­sét, katonapolitikai képzését szervezi és irányítja a Tartalé­kos Utóképzési Bizottság. En­nek. az MHSZ-en belül működő bizottságnak a tagjai katonai­lag jól képzett hivatásos és tar­talékos tisztek, akik társadal­mi munkában végzik tevékeny­ségüket Legfontosabb feladatuk a tartalékosok oktatásának irá­nyítása, ezenkívül tömegverse­nyeket és hadifegyverrel végre­hajtott lőgyakorlatokat is szer­veznek. Megyénkben a szarvasi járás Tartalékos Utóképzési Bizott­sága a legeredményesebb. Sike­reiknek az a titka, hogy a járás­ban dolgozó vezetők nemcsak állampolgári kötelezettségük­nek tekintik a bizottság támo­gatását, hanem fontos pártfel­adatként is végzik "a honvédelmi munkát. Ezért a szarvasi járás­ban jól halad a tartalékosok tá­jékoztató oktatása, eredménye­sen szerepelnek a különféle tö­megversenyeken, s legutóbb több mint ötszázan végrehajtották a lőgyakorlatokat is. Mentőállomást építenek Szeghalmon C j mentőállomás építéséhe* Jt rullalt hozzá a szeghalmi Járás községei, • az állomást Szeghal inon, a Járás központjában épí­tik. Az egymillió 789 ezer forintos költséggel készülő mentőál­lomást a tervek szerint Júniusban átadják rendeltetésének. (Fotó: Oravszki) II szarvasi járás tüzelő- és építőanyag-ellátásáról j aktivitása, és tevékenységük• Szervezésének jel-ntósége la. S Az állami és a társadalmi | szervezetek gazdagon szerteága- * zó rendszere által minden szov. ! Jet ember alkotó energiáját a | kommunista építés feladatainak • megoldására lehet összpontosi- > tani. De egyesítő és irányító erő : Is szükséges ahhoz, hogy ez a | rendszer a leghatékonyabban • szolgálhassa a közös ügyet. Ez: az erő — a kommunista párt. 5 A Szovjetunió és a többi szoci- • alista ország tapasztalata meg- • győzőén bebizonyította, hogy j marxista-leninista párt mint irányító erő és a nép politikai vezetője nélkül — amely a leg­mélyebben és a legteljesebben kifejezésre juttatja a nép érde­keit — nem léterfiet igazi nép­hatalom. Csakis a kommunista párt irányítása biztosítja a szo­cialista demokrácia fejlődését és állandó tökéletesedését. A kommunista párt, miután részletesen tanulmányozza és elemzi a társadalmi fejlődés • reális folyamatait és tendenciáit, S ésszerű, helyes, tudományosan i megalapozott politikát dolgoz ki. I Tehát a társadalom életének • minden területén — a gazdaság, : a társadalmi viszonyok, a kuitú- j ra és a tudomány, az irodalom ! és a művészet terén — követen- 1 dő politika kidolgozásáról, az j ország fejlődésével összefüggő | valamennyi probléma megoldá- [ sóról alkotott, valóban tudómé- I nyos szemlélet biztosítása a leg- i első előfeltétele annak, hogy fo. j kozódjék a párt vezető szere- 5 pe a kommunizmus építésében. A szarvasi járásban a szövet­kezetek öt tüzelő- és építő­anyag-teleppel rendelkeznek, s ezenkivüli a TÜZÉP Gyomán és Szarvason áll teleppel a vásár­lók rendelkezésére. Az AFÉSZ- ek 1969-ben 25 milliós forgalmat bonyolítottak le, míg tavaly már 31 millió 609 ezer forint volt a forgalmuk. A TÜZÉP-telepek 74 millió 59 ezer forint értékű árut adtak el, s ez a korábbi évihez képest, 23,2 százalékos növekedést jelent A tényleges növekedés azonban még na­gyobb, mivel az adatok nem tar­talmazzák az állandóan növekvő mennyiségű fűtőolajat és az UNIVERZÁL Kiskereskedelmi Vállalat valamint a DÉGAZ ál­tal forgalomba hozott propán­bután gázt Az elmúlt évek tüzelő- és épí­tőanyagellátása nem volt zavar­talan, különösen 1969 végén és az elmúlt év elején. Az 1970— 71-es télre való felkészülés mi­nősítése azonban már jó. Jelen­leg is nagy készletek állnak rendelkezésre, hiszen az end- rődi TÜZÉP-telep készlete szén­ből 20 vagon, tűzifából 30 va­gon, s a szarvasi TÜZÉP-telep 160 vagonos szénkészlete hat fajta választékú, tűzifakészlete 24 vagon, s jelentős mennyiség van a TÜZÉP gyomai telepén is. A fűtőolaj-ellátással több köz­ségben azért voltak ellátási prob­lémák, mert a tárolótér kevés volt. Különösen Kondoroson, ahol viszont ez a gond a követ­kező fűtési szezonra az új töl­tőállomás építésével megoldódik. A fűtőolajat forgalmazó AFÉSZ-ek jelentős erőfeszítése­ket tesznek a tárolótér növelése ' érdekében. Kiemelkedik az End- rod és Vidéke ÁFÉSZ új TÜ- ZÉP-telepén épülő tüzelőolaj el­árusító hely készítése, amit ez év második negyedében adnak át Az ez évi beruházási tervek között szerepel a békésszentand- rási telep tárolóterének növelése is. A kereskedelem építőanyag­ellátottsága lényegesen jobb, mint a megelőző években volt A TÜZÉP szarvasi telepe 214 vagon cementet tárol, s az át­lagosnál jobb az ellátás épület­fából is. Bitemmé 3 197L MAKCIUS ft.

Next

/
Oldalképek
Tartalom