Békés Megyei Népújság, 1971. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-09 / 57. szám

Miről beszéljünk? Néhány hét múlva választunk, országgyűlési képviselőket és he­lyi tanácstagokat. De már most sok szó esik arról, milyen prog­rammal indulnak a kommunisták és pártonkívüliek ezen a válasz­táson. A közős program alapjai adva vannak. Következő éveink ten­nivalóit már tavaly megalapoz­ta a párt X. kongresszusa. Évek­re felvázolta országépítésünk feladatait, s így lett a párt leg­magasabb fóruma a választások első számú kortese. Mégis van, amit a jelölőgyű­léseken és az ezeket megelőző beszélgetéseken megvitassunk. Azokat a feladatokat, amelyek­nek megvalósítása egy-egy üzem, község vagy város dolgo­zóira, vezetőire vár. Ezekről a gondokról, felada­tokról szóljanak a kommunisták, s arról, kik legyenek azok, akik a feladataink megvalósítását, mint a tanácsok tagjai vagy országgyűlési képviselők segít­sék. Ezekben a hetekben a párt tagjainak az is feladatuk, segít­sék^ megyénk lakosságával meg­értetni, megismertetni a Haza­fias Népfront választási prog­ramját, azt a programot, amelyet a pártkongresszus alapozott meg. Beszéljenek arról a párt tag­jai, hogy a helyi érdeken túl, or­szágos tervek is vannak, ame­lyeknek jó vagy kevésbé jó meg­valósítását ezen a választáson alapozzuk meg. Szóljanak arróí, hogy a veze­tő testületekben dolgozó fiatalok és nők aránya nem kielégítő, szóljanak az egyenjogúság fo­kozottabb érvényre juttatásáról. Mert a nők gondjait senki nem képviselheti olyan eredményesen a tanácsokban, és az országgyű­lésen, mint maguk a nők. A fiatalság törekvéseiről, gondjai­ról senki nem szólhat a válasz­tott testületekben olyan közelről, mint maguk a fiatalok. Beszéljenek arról is, hogy a munkások államában az állam- igazgatás. vezető testületéiben — legyenek azok tanácsok vagy az országgyűlés — több munkás­nak kell lennie. Szólni szükséges a szocialista mezőgazdaság nö­vekvő gondjairól s arról is, ezeknek a gondoknak vajon kik lehetnének legilletékesebb szó-- szólói, mint a legjobban hozzá­értők, a parasztság képviselői. A kommunisták magyarázzák meg a választási törvényünk de­mokratizmusának jelentőségét is. Feladatuk elmondani: az új tör­vény akkor válik joggyakorlattá, amikor a választópolgárok meg­értik tartalmát és élnek az új törvény lehetőségeivel. Harmadik ötéves tervünk bi­zonysága annak: nem ígérünk megvalósíthatatlan programot. Erről is beszéljenek a kommu­nisták, s szóljanak arról, nem az a közösség igazi képviselője, aki csak ígér, s a gondokat el­hallgatja. A Hazafias Népfront válasz­tási programja a valóságra épül, nincs szükség nagy szavakra. Azt azonban, hogy politikánk megvalósításában — amelynek eredményei kézzelfoghatók —, eddig is közös utat jártunk, s ezután is ezt tesszük, el kell mondani. A Hazafias Népfront programja a dolgozó nép prog­ramja, ezt a kommunisták min­den erejükkel támogatják, segí­tik. Botyánszki János 1971. MÁRCIUS 9., KEDD Áraz 1 forint XXVI. ÉVFOLYAM, 57. SZÄM Világ proletárjai egyesüljetek! TANÁCS LAPJA AMEGYE I PÁRT 612 0 TTSÁC GTE-vezetük i kitüntetése Szombaton tartotta meg Bu­dapesten, a Technika Házában a X. küldöttközgyűlését a Gép­ipari Tudományos Egyesület amelyen megyénkből is többen részt vettek. A küldöttközgyűlés keretében kiosztották a különböző díjakat és kitüntetéseket. Gyulavári Pált, a Gépipari Tudományos Egyesület megyei szervezetének elnökét a Gépipar Kiváló Dol­gozója kitüntetésben részesítet­ték. Ketten kapták meg a kohó- és gépipari miniszter elismerő oklevelét. A kitüntetettek: Ho- ducz György üzemi összekötő, a Szerszám- és Gépelemgyárak Békéscsabai Forgácsoló Szer­számgyár gyárának dizspécsere és Kiss László, a GTE megyei szervezete hegesztő szakosztá­lyának titkára, a Békéscsabai Mezőgépgyártó és Szolgáltató Vállalat kísérleti üzemének ve­zetője. Megalakultak és letették az esküt a választási elnökségek és az országgyűlési választókerületi bizottságok Intézkedéseit a magyar— jugoszláv ulaslsrgalomrél A magyar pénzügyi hatóságok intézkedése szerint március 15- től a Magyarországra beutazó jugoszláv állampolgárok részére a kötelező valutabeváltás 240 forintra emelkedik, a kötelező beváltás alól mentesítettek kö­re változatlan marad. A Jugoszláviába utazó magyar turisták —■ ugyanqsak március 15-től — a személyenkénti évi 1000 dinár helyett 1500 dinárt igényelhetnek. Ugyanilyen arányban emelkedik az egyéb magánútlevéllel utazók dinár- ellátása is. A megalakult választási szervek tagjainak eskütétele Békéscsabán. (foto: ucmcny uyuia) Az országos választási elnök­ség — amelynek tagjait a vá­lasztójogi törvények értelmében a Hazafias Népfront Országos Tanácsának Elnöksége jelölte ki és a Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa megerősítette tisztségük­ben— hétfőn délelőtt a Parlament Munkácsy termében Losonczy Pál, a Népköztársaság Élnöki Tanácsának elnöke előtt esküt tett Ezt követően all tagú or­szágos választási elnökség meg­tartotta alakuló ülését, megvá­lasztotta vezetőségét és elfogad­ta munkaprogramját. Elnökké dr, Papp Lajost, a Miniszterta­nács Tanácsi Hivatalának elnö­két, elnökhelyettesnek Kaszás Lászlónét, cipőgyári brigádveze- tőt, titkárnak pedig Barati Jó­zsefet, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának titkárát vá­lasztotta meg. lékéscsabán, a megyei tanács nagytermében március 8-án — miután a me­gyei tanács végrehajtó bizottsá­A megyei tanács vb-üléséről ielenMük: ga tisztségükben megerősítette a Hazafias Népfront megyei bizottság által jelölt megyei választási elnökség, valamint az országgyűlési választókerületi bizottság tagjait — került sor a hivatalos eskü letételére. E vá­lasztási szervek alakulásánál és eskütételénél jelent volt Nyári Sándor. a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára. A hivatalos eskütétel előtt Klaukó Mátyás, a megyei tanács vb-el­A közérdekű bejelentések 79 százaléka elintéződött — Újabb diákotthonuk építésére ran szükség nőké ismertette a választási el­nökség és az országgyűlési vá­lasztókerületi bizottságok fel­A megyei tanács végrehajtó bizottsága március 8-án tartotta ülését Békéscsabán, Klaukó Má­tyás elnökletével. A testületi ülés első napirendként dr. Kér* tész Márton vb-titíkár által elő­terjesztett beszámolót vitatta meg és fogadta el, mely a Mi­nisztertanács Tanácsi Hivatala vizsgálata alapján készült intéz­kedési terv végrehajtásának üte­méről szólt. Ezt követően Deák Ferenc megbízott osztályvezető | adott jelentést az általános isko-1 lai diákotthonok és középiskolai kollégiumok működéséről, az in­tézmények nevelő munkájáról. A vita a jelentést kiegészítette és a vb megállapította, hogy to­vábbi körzetesítésre és diákott­honok létesítésére van szükség. A megyében eddig körzetesí- tett iskolák száma 111. TA. leg­jobb eredményt a békési járás és Gyula város érte el, ahol be­fejeződött a körzetesítés. Ilyen feladatok várnak még a gyulai, a szarvasi járásban, valamint Orosházán. A mezőkovácsházi, orosházi, szeghalmi járásban és Békéscsabán több, így a megyé­ben összesen 35 iskola körzetesí­tését kell megoldani. Ennek megvalósítása további általános. iskolai diákotthonok létesítésé­nek a függvénye. A hozzászólók hangsúlyozták, hogy a személyi jó ellátottság alapvető feltétele a diákottho­nok eredményes működésének. A kollégiumban dolgozó,nevelők élet- és munkakörülményeinek javítására, munkabeosztásuk arányosítására, a nyári szabad­ságok biztosítására nagy szűk. ség van. A helyileg nem meg­oldható tennivalókat a szakosz­tály javaslat formájában a Mű­velődésügyi Minisztériumhoz el­juttatja Mindezt összevetve a végrehajtó bizottság eredmé­nyesnek tartotta a körzetesítés eddigi ütemét. Megállapította, l hogy további diákotthonok épí­tésére is szükség van, aminek lehetőségeit megvizsgálják. Végül a végrehajtó bizottság, a művelődésügyi osztálynak az általános iskolai diákotthonok j és középiskolai kollégiumok működéséről, az intézmények I nevelő munkájáról készített je- ] lentését elfogadta. Elismerését fejezte ki a békési, gyulai, me-| zőkovácsházi, orosházi és szarvasi járási, valamint Gyula városi és a működési terület szerinti községi tanácsoknak azí általános- és középiskolai diák­otthonok létrehozása és fenntar­tása érdekében kifejtett erkölcsi és anyagi támogatás biztosítá­sáért. A továbbiakban az 19G7.évi országgyűlési képviselői és ta­nácstagi iétöTogvűléséken el­hangzott közérdekű bejelentések és javaslatok intézéséről szóló jelentést fogadták el. Megyénk­ben az 1967-es választásokat megelőzően összesen 15 ország­gyűlési és 3594 tanácstagi vá­lasztókerületben tartottak jelö­lőgyűlést. Ezeken összesen 13 578 bejelentés és javaslat hangzott el. Ebből közérdekű volt 10 832. A mostani négyéves számvetéskor azt állapította: meg a végrehajtó bizottság, hogy — példás társadalmi munka se­gítségével — a közérdekű beje­lentéseknek 79.1 százaléka el­intéződött megyénkben. Csupán 20.9 százaléka vár még megöl-; dásra. Végezetül a megyei tanács végrehajtó bizottsága megerősí­tette tisztségükben a Hazafias Népfront megyei bizottsága ál­tal kijelölt megyei választási el­nökség és az országgyűlési vá­lasztókerületi bizottság tagjait. . adatait. Hangsúlyozta, hogy minden választási szervtől el­sődleges követelmény: őrköd­jék a választások törvényessége felett A választási elnökségnek a választással 'kapcsolatos vala­mennyi teendő a feladatát je­lenti. Megbízatásuk az ország- gyűlés, illetve a tanácsok meg­választásának idejére szóL A rövid bevezető után a me­gyei választási elnökség és az országgyűlési választókerületi bizottságok tagjai Klaukó Má­tyás. a megyei tanács vb elnö­ke előtt esküt tettek. Ezt köve­tően az elnökség és a választó- kerületi bizottságok megtartot­ták alakuló ülésüket, megválasz­tották vezetőségüket. Az öttagú megyei választási elnökség elnö. ke: Dr. Fekete Antal. Tagjai: Bocskai Mihályné, Nagy Imréné, Szabó Miklós és Hrabovszki Ju­dit. A 15 országgyűlési választóke­rületi bizottságok szintén öt-öt tagúak, akik maguk közül elnö­köt és titkárt választottak. M

Next

/
Oldalképek
Tartalom