Békés Megyei Népújság, 1971. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-28 / 74. szám

<uaéá«aá*aAa«««*a* •i«u«uiituu*t< «»***»•*#*«•••**•#*•«•.•##**•***• a**£su* e WllHWlMlllHWMaiMBMIMlMiilüMfimiHllii^twifflii A mczőkovácsházi ÁFÉSZ jubileumi kiadvánra ogy nőt hozott Nagy- bánhegyes számára az 1963. évi egyesülés? Sokat És ezt teljes meggyőződéssel mond- szövetkezet egykori Szavukból ki érző­a nem egyesülnék, saját anyagi erejé- szövetkezet aligha jutott idáig És máris sorolják ják a alapítói, dik: hí 1963-ban, bői a volna azokat a létesítményeket, ame­lyekkel gazdagabb lett Nagy- bánhegyes. rts megértjük: nem a véletlen legszükségesebb élelmi cikkek- műve volt, hogy a felszabadulás hez, ha terményüket adják ösz- után négy hónappal megalakult sze. Nagy jelentőséggel bírt ab- Nagybánhegyesen a munkásszö- ban az időben a földbirtokos vetkezet Olyan emberek álltak padlásán maradt jelentős meny- a szövetkezet megalakításának nyiségű napraforgó mag, amit a az élére, mint Szilágyi Lajos, a szövetkezet kiüttetett A belőle Vörös Hadsereg volt katonája, nyert olajért már nemcsak élel- aki a szövetkezet első elnöke miszert, hanem textíliát és kö- lett Rajta kívül többen mint totitárut 18 kaptak «“«*, v , 19-es vöröskatonák, mások mint 8föveíkez^t gazdasági hely- a 19-es ifiúsáei kör taeiai áll- zete Nagybánhegyesen is csak a , .3 !, í g3 , forint megjelenésével kezdett tak a szövetkezett mozgalom kibontakozni. És méginkább két és eszközöket, aki részjegyet .. élere, 1948-tól, amikor átvették a Han- jegyzett 2 gya szövetkezetei és földműves- .... . . _. . .8 s zövetkezetté lettek. Igaz, még M‘«dent egybevetve ma, hu- : ekkor is csak két kiskereskedel- szonot év távlatából elmond- ; mi és két italbolttal rendelke- hatjuk: nr—szerű tetteket vit- : zett az fmsz. tek véghez Nagybánhegyes sző- : Nagybánhegyesre is jellemző vetkezői. Olyat, amely az évek j volt az a helyzet, hogy a nagy- múlásával mindinkább történe- jj birtokon elhagyott mezőgazda- lem lesz. S az alapítóra itt is, É sági gépeket és egyéb felszere- akárcsak a mezőkovácsházi * léseket a szövetkezetnek kel- ÁFÉSZ egész működési terüle- » lett kezelésbe venni. És bár a tén, tisztelettel emlékeznek ■ szövetkezet sokat költött e gé- majd az utódok. De lépjünk ■ pék kijavítására, üzemképessé visszább. Ne siettessük az időt ; tételére, de szívesen vállalta Legnagyobb örömünkre ugyanis • ezt hiszen ezekkel az eszközök- még itt van közöttünk az alapi- ■ kel az új földhözjuttatottakat tök legtöbbje. És ami különösen • segítették. Más szóval a mező- örvendetes: közülük még számo- ■ gazdasági termelés beindítását, san naponként részt kérnek an- ; az annyira szükséges életet je- nak a mozgalomnak a tovább- • A korszerű üzletház egy részlete Nagybánhegyesen Modern önkiszolgáló bolt Nagybánhegyesen Az egyesülés óta önkiszolgáló élelmiszerbolt nyílt a község központjában. Cukrászdájukat bármelyik városban szívesen el­fogadnák. Közben két italbolt­juk is átalakításra került. A községi művelődési otthonban büfét nyitott- a szövetkezet A nagybánhegyesiek örömére új TÜZÉP-telepet is kapott a köz­ség. A múlt évben a TÜZÉP- telep 3 millió 700 ezer forintot forgalmazott Ebben az évben viszont már 4 millió forint for­galmat vár a teleptől a helyi in­téző bizottság. És miközben az egyesülés óta eltelt évek eredményeit összege­zik a szövetkezet alapítói, arcu­kon a megelégedettség látszik. Megelégedettség és jogos büsz­keség is. Szinte olvasni lehet a szemekből: „nem dolgoztunk hi­ába, a fa, melyet oly* nagy gond­dal neveltünk, ha negyedszázad­dal később Is, érett gyümölcsöt terem. Közben visszakanyaro­dunk a kezdethez, a huszonöt évvel ezelőtti induláshoz és má­Sajnos a körülmények olya­nok voltak, hogy Balázs János, G. Csicsely János, Král András, F. Csicsely János, Szák Kocsis Mátyás, Nagy Mihály, Tetlák Já­nos, Faragó Mihály, Szák Ko­csis Pál, Csicsely Sámuel, Zsi- lák Mihály, Oravecz György. Szilágyi Lajos, Krnács Pál, Sza­bó György, Zsilák Pál, István Mihály, Szalai Pál, Tetlák Mi­hály és Mogyorósi Mihály, a szövetkezet lelkes alapítói is csak nagy nehezen tudtak meg­birkózni a kezdeti nehézségek­kel. Nem ők tehettek többek kö­zött arról, hogy a munkásszö­vetkezet megalakulását követő­en a 246 tag által részjegyenként befizetett 100 pengők hamarosan értéktelenné lettek. A szövetke­zet vezetői és tagjai azonban eb­ben a helyzetben is rátaláltak’ egymásra. És bár 1945-ben Nagy bánhegy esen is kongtak az ürességtől a kamrák, a szövet­kezet tagsága megértette: csak saját erőfeszítése hozhat számá­ra kedvező változást. Azaz, hogy csak akkor juthatnak hozzá a Kulturált szórakozóhely a nagybánhegyes! cukrászda fejlesztéséből, amelynek kibon- • takoztatásáért ők tettek a leg- • többet. Egy héttel ezelőtt, amikor a • nagybánhegyesi veteránokkal ! beszélgettünk, az a gondolat ér- £ lelődött meg bennünk: ha újra * kezdhetnék ezek a ma már fá- ; radttá lett emberek, valameny- ; nvien gondolkodás nélkül ismét * vállalnák a nagyszerű mű meg- § alkotását. (x) : / ® Verseny­mozgalmunk Hogy ■ mezőkovácshazi ÁFÉSZ egyenletesen (elfelé Ívelő ered­ményekről adhat számot, az Jó­részt a szocialista munkaverseny aktív létezésének, mozgósító ere­jének köszönhető. E mozgalom a rugója annak, hogy a mezőko­vácsházi járás S községére kiter­jedő fogyasztási szövetkezet, nemcsak gazdasági, hanem tár­sadalmi vonatkozásban is mind­jobban betölti hivatását. Ugyanis a szocialista brigád, a kiváló te­lep, a kiváló brigád, a kiváló boltegység és a kiváló dolgozó cím megszerzéséért indított ver­seny évek éta mind nagyobb jelentőséggel bir a mezőkovács­házi ÁFÉSZ több mint SCO dol­gozója körében. Ezt példázza a munkaverseny 1969-ben elfoglalt helye is, amikor 3 kollektíva ér­demelte ki a szocialista brigád címet. 1970. első napjaiban 7 kol­lektíva tett váUalást e kitüntet« cím elnyerésére. A 7 brigád kö­zül 6 — a mezőkovácsházi méter­áru, a készruha, a vas-edénybolt, a központi Igazgatás pénzügyi, a kontírozó s a leíró könyvelés dol­gozói — érdemelte ki e elmet. Ki­emelten keU szólni a mezők©- vácsházl vas-edénybolt dolgozói­ról, akik már ötödszörre érde­melték ki a Szocialista brigád elmet. Elismerés Illeti a méter­árubolt kollektíváját is, amely háromszor bizonyult érdemesnek e cím elnyerésére. A „Kiváló telep“ elmet 1970. évi eredményei alapján a kevermesl ciroktelep dolgozói érdemelték kt, míg a mezőkovácsházi kelte­tőállomás a magyarbánhegyesi seprűkötő üzem dolgozói dicsérő oklevelet kaptak a versenyben történt helytállásukért. A „Kivá­ló brigád” cím elnyerésének fel­tételeit a festó-mázoló és a műszaki brigád szerviz részlege teljesítette a múlt évben. A „Ki­váló boltegység” elmet a nagy- bánbegyesi 3. sz. Iparcikk, a ma­gyarbánhegyesi ruházati, a vég­egyházi 3. sz. vegyes, a ref.-ko­vácsházi 4. sz. vegyes, a mező- kovácsházi fűszer-csemege, a kultúrcikk, a hús, a bútor, a S. sz. vegyes, a nagybánhegvesl 3. sz., valamint a magyarbánhegye­si 1. sz. TÜZEP kollektívája ér­demelte ki múlt évi vállalásuk teljesítése alapján. A munkaversenyben részt vett esaknem 300 dolgozó közúl 30-an kapták meg 1070-ben a „Kiváló dolgozó” kitüntető jelvényt egyé­ni munkájuk elismeréseként. A szövetkezet dolgozói közül Jelen­leg 105-en tulajdonosai a „Kiváló dolgozó” kitüntető jelvénynek. Ez a szám ónmagában Is sokat mond. Az OFT által adományo­zott „Kiváló Szövetkezeti Mun­káért” kitüntetést az ÁFÉSZ 11 dolgozója kapta meg sok éves munkájának elismeréseként. ■ ■«■•■nHHMmHHHn,, A szövetkezel alapitól Nagybánhegyes lentő kenyér- és takarmányga­bona betakarítást segítette a szövetkezet. A történelmi hűség miatt azt is el kell itt mondani, hogy Nagybánhegyesen az új földhöz- juttatottaknak kötelező volt a szövetkezet tagjának lenni. Csak az az új gazda kapott sót, élesztőt, gyufát, ecetet, de még inkább csak az vehette kölcsön a szövetkezet által javított, kar­bantartott mezőgazdasági gépe-

Next

/
Oldalképek
Tartalom