Békés Megyei Népújság, 1971. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-10 / 8. szám
Őszi csoda Apriiy Lajos Szemem maholnap őszi színt se lát, sem tarkaságot fenn a hegy fokán. De láthattam egy őszi szép csodát- láttam októberi dédunokám. (1967 áprilisi Idő Pardl Anna myám arcán egyre több a ránc icsém felnőtt megcmberesedett apám meghalt fekete gyolcsba pőlyálja őket egy születésnap míg varjak májusfája sőtétlik a havon míg táncbakezd egy szemüveg hogy visszamenekfiljön a gyerekkori játékok közé s három dioptrián át leolvashassam a legkisebb virág nevét akiért meg kellett tanulnom az egész biológiát idején, és jót röhögünk rajtatok, mert azt hiszitek, hogy ti vagytok a normálisak. Nézd, apóca, legyek én hülye, de legyen pénzem, és legyél te okos, és mid van? A fene nagy semmid. Na látod, apóca, ez van, és semmi több. Szia, vagy bonzsur mössziő, helyezzen engem ad acta, helyes? Elhatároztam, szó sem lehet, innen el nem megy, amíg nem tudom, hogy kicsoda. Az ajtó elé álltam, és ráordítottam: Hé, te ni- mand ürge! Hátra arc! Leülni, és bemutatkozni! Hol tanultad az illemet? Meghökkent. h0Sh2 voltam az első, aki rá mert ordítani? Hát akkor hurrá; lelkendeztem, most már tudom, hogy mit kezdek vele! Megteszem negatív hősnek, legfeljebb azt mondom a szerkesztőnek, hogy fordítós volt a film. Már éppen boldog mosollyal akartam megnyugtatni a főhős izét, hogy sem. mi baj, ne féljen, nem vagyok én rossz fiú, amikor csengettek az előszobában. Ki az ördög lehet, hasított belém az ijedelem, csak nem a házmester, aki markáns egyéniség hírében állott, és arról ismert a környéken, hogy a fusizők védőszentje, halottkémek barátja, gyilkosok kitalálója és áldozatok megsiratója?! Űjabb csengetés. Ha harmadszor is csenget, ki kell mennem. A főhős izé űr vigyorgott. Belenyúlt a zsebébe, és előkapott egy revolvert. Mars ki! üvöltötte, kinyitni! Semmi közöm magához, ordítottam vissza, és abban a pillanatban elhatároztam, hogy kiugróm az ablakon. Teljesen benne vagyok & csávában, és ha még a telefon is megszólal, mindennek vége, És akkor, 3* állt az ablak alatt egy mentőautó. Valaki öblös, mély hangon felordított: ■ nem láttak egy őrültet errefelé? Keressük! Az én főhős izém félresodort, feltépte az előszobaajtót, és lerohant a lépcsőn. Az ajtóban pedig ott állt Ödönke, a szomszédék hatéves fiacskája, és felém nyújtotta a kezét: Gyere, pajtikám, még nem fejeztük be a tegnapi bridzs- partit! Boldogan mentem, hiszen ha ödönke nem csönget, egész másképe alakul az életem azzal a főhős izé úrral egy szobába zárva, meg minden. Héztefrők Megmenekülésem _ »* _ r _ Sass története saw. az ajtómon, Kopogott mondtam tes&éfc, nyitva van, de ő csak kopogtatott, úgyhogy fej kellett állnom, odamenni, kinyitni. Aztán bejött Csodálkozott, hogy éppen a tévét nézem, & ,ss ép» vártam, pedig már többször is jelezte, hogy el. jön egyszer. Tulajdonképpen igaza volt Most aztán megjöttem, mondta, nevetett, vagy vigyorgott, fene se tudja már, ahogy visszaemlék- szem, inkább valami gú- myos pofát vághatott, és azt gondolhatta magában, hogy sóher egy ürge ez az író, ha nincs az előszobájában előszobafal, olyan eredeti, vasból hegesztett amilyet mostanában az újgazdagok és utánzóik fabrikáltainak ügyetlen lakatosokkal. ' Már azt hittem, hogy ez rqs valamiféle lakatos, és fusiműveiből akar a nyakamba sózni valamit mostanában, mondják, divatosak az elválasztófalak is, meg a mennyezetről lógó virágtartók, bár a cserépbe tett virágot öntözni tilos, mert különben lepi- sili a vendéget, a legváratlanabb időben és éppen akkor, sünikor elsétál alatta. Szóval már megijedtem, Hogy egy lakatos, de a végén. hálistennek kiderült, Hogy, nem lakatos, még- csák nem is- hasonló' mesterségbeli, hanem főhős. Különbejáratúan modern főhős lehet, gondoltam, mert letelepedett a fotelembe, felrakta a lábát az asztalra, és semmi mást nem volt hajlandó csinálni. Akkor már biztosan tudtam, hogy nem lakatos, egyáltalán semmiféle szakmája sém lehet, és még- esak nem is ezelőtt húsz évről való, amikor előregyártották még a regényhősöket is bizonyos hivatalokban. Az író csak bement, és azt mondta, hogy szükségem van egy pozitív főhősre, naná, hogy pozitívra, próbált volna negatív főhőst kérni, ad 1: nem kapott volna, mert olyat nem gyártottak, ad 2: ideje sem lett volna becsoma- goltatni, mert máris megvonták volna tőle a ceruza, kiutalási határozatot, és a vérével a giccsfestők Petőfije óta nem ír már magyar író. Szóval ez nem onnan jött, ez szerintem teljesen a mából jött, csak azt nem tudtam, honnan. Láttam, hogy találgatni kényszerülök, de miért is ne találgasson az ember, ha már írásra szánta a fejét? Ajánlattam neki egy barkochbát, de elröhögte magát, és azt mondta, hogy csak nem képzelem, hogy igen-nemet, meg ls-ist fog mondaná két órán keresztül, mert hiába is erőlködöm, úgyse mondja meg nekem kicsoda, és honnan jött." Elégedjek meg annyival, hogy ő az én novellám főhőse, és kész. Mondtam aztán szegénynek, hogy álljon meg a menet, még egyáltalán nem főhős, hiszen hol a fenébe van az a novella, meg aztán, ha én nem akarom, akkor nem lesz főhős, manapság már senki sem tukmálhat az emberre főhőst, csak úgy ismeretlenül. Provofó’gatlam, no, Volt kitől tanulnom,- mert az egyik ismerősöm mást se csinált naphosszat, mint egyikünknek szidta a másikat, a másikunknak az mert a jő mesterember, legyen az lakatos, vagy akár halottkóm, házhoz megy, ha hívják. Mindent a közért, mondta valamikor Széchenyi vagy a Beöthy Zsolt, de az is lehet, hogy Cziczvarek II, a nagy focisztár. Kérem, drága főhős úr, mondja meg végre, miből él? A főhős mosolygott. Hanyag, de pontosan összeállított, harmonikus mozdulattal cigarettára gyújtott, hátravetette fekete üstökét, miután a kalapját már elegyiket, és aztán szaladt, hogy ki mit mondott kire. Ez volt a hobbyja, meg a pénzgyűjtés. Sose tudtam, hogy ezt a kettőt össze lehet egyeztetni, mondta is egyszer valaki, hogy elég nagy marha vagy, hallod, mert aki ezt a kettőt egy sínre teszi, annak arany az élete. Mondom, jó nekem a re : is, esetleg az ezüst, hehe, de az arany az csak maradjon azoknak, akik úgyis elcsúsznak egyszer a nagy gazdagságon. Szóval, felrakta a lábát ez az én főhősöm az asztalra és képeket vágott. Láttam, hogy az italt hiányolja, üssön belé a rúd. Van ugyan kint a konyhában fél liter kövidinka, de ez kivágna vele az ablakon. Esetleg, ha megforralnám, némi majoránnával, meg citrommal, morfondíroztam, amikor a sarokba vágta a kalapját, mert azt is a fején hagyta a neveletlen alak idáig, és rámför- medt. Szóval barátocskám, én vagyok a te novellád főhőse, mutatkozz be szépen, hogy ki a fenéhez ereszkedem le, aztán mars az írógéphez, és diktálok. Mit csodálkozol? Talán azt azt gondoltad, te szerencsétlen, hogy te írod majd azt a novellát? Egy frászt! Majd én diktálom. Aztán, ha leadod valamelyik szerkesztőségben, a fele honorárium az enyém. Mégis szeretném, motyog, tam, ha tudnám, kivel állok szembe. Az előbb már azt hittem, valamiféle lakatos szakember, és házhoz megy dolgozni, ha hívják. A Mihály is mesélte, a versíró komám, mesteremberek házhoz is mennek. „Hívásra házhoz megyek” ugye, tetszik érteni, hajította az imént. Letette egyik lábát az asztalról, a másikat kicsit megigazította, és így szólt: kuss. Láttam, hogy ennek már a fele se tréfa, vagy álmodom, vagy belekeveredtem valami nagy disznóságba, és ez a pacák itt nem az én főhősöm, jószerével nem is vártam ma estére, hogy jöjjön. A végén kiderül, hogy ha nem főhős és nem lakatos, meg nem is halottkém, akkor vagy egy gyilkos lesz, vagy az áldozat, aki még mindig él, pedig már ezelőtt másfél órával meggyilkolták. Forogni kezdet! lem a világ, és nem tudtam, mitévő legyek. Ha ez nekem itt sokáig terpeszkedik, meg hőbörög, idetéved a rendőrség, és ki tudja, mi a fenébe bonyolódók bele, ha nem tudom megmondani, hogy ez az izé, főhős, vagy lakatos, vagy halottkém, vagy gyilkos, vagy áldozat, mit keres itt, és miért éppen nálam cigarettázik, fél lábát az asztalon nyű j tózta tva. Miután így felmértem a helyzetet, és rájöttem, hogy ennek valóban a fele sem tréfa, elhatároztam, hogy koncentrálni kell. Mégpedig alaposan, és észrevétlenül. Hogyne, ha véletlenül ez az izé észreveszi, hogy koncentrálok, még rámveti magát és arra kényszerít, hogy írjak. Szó sem lehet róla! Akkor nincs az az isten, aki lemosná rólam, hogy közöm van hozzá, ehhez a lakatoshoz, vagy halottkémhez, vagy gyilkoshoz, illetve áldozathoz. Mit mondok, mi közöm hozzá? Miért van közöm hozzá? Én kérem, nem szoktam fusiz- tatni, csak ha muszáj, és az áHanri vagy a szövetkezeti szektor rákényszerít, mert nincs olyanja, amilyen nekem kellene. És halottkémet sem kértem még soha, nem is szeretnék, aztán meg, ha ez itt a gyilkos, akkor rámfoghatják, hogy bűnrészes vagyok, és bevonják a szakszervezeti beutalómat. Ha meg kiderül, hogy áldozat, abban a pillanatban én leszek a gyilkos! Még szerencse, hogy nincs revolverem, de még pisztolyom sincs, bár az egész nem mentő körülmény, mert nájlonzsinór az akad á kamrában, és meg is fojthattam vele, csak már kivittem, gyorsan, hogy eltüntessem a bűnjeleket. Hát nagy pácban voltam, az tény. Se ki, se be. A főhős űr, ez az izé csak ült, ült, szívta az olcsó kis egyiptomi cigarettáját, és törte a fejét. Láttam ugyanis, hogy kidüllednek azok a szép barna szemei, ilyenkor általában gondolkoznak az emberek, vagy mást csinálnak, de azt mégsem gondoltam, hogy itt bent, a szobában képes volna rá. Persze, egy főhős Ízétől minden kitelik. Lassan váioz’at’am térbeli elhelyezkedésemen, hogy megközelítsem a tele. font. Közben azt sem tudtam, hogy ha sikeresen megközelítem, mit is csinálok vele, mert úristen, elfelejtettem a diliház számát, pedig tegnapelőtt találkoztam egy barátommal, integetett, és mondta, hogy a dilibe megy kipihenni az élet fáradalmait, hívjam fel, ha ráérek, de csak délután, mert a program szerint délig dühöngés van előírva, és aki nem dühöng, azt kivágják, mint a huszonegyet, úgyis kevés a ketréc az Igaziaknak.' Szóval, már majdnem elértem a telefont, amikor az én főhős izém félrekapta a fejét, rámmeredt, és elordította magát: állj! Megálltam és vártam, most mi lesz. Az én főhős izém elnyomta a cigarettavéget, le. emelte kinyújtott lábát az asztalról, barátságosan integetett, és a világ leghízelgőbb hangján megszólalt: írókám, mégsem írunk novellát. Ma fáradt vagyok, visszavonulok a transzcendens régiókba. Vagyis a sarki butikba, ahol a magamfajta fenegyerekek összejönnek néha. j.-«y.án, de főleg holdtölte Sollai Lajos Volliuuth t-iigjea montázsa
