Békés Megyei Népújság, 1970. november (25. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-28 / 279. szám
HIM! A AZIN Csalódás Mennyire igénybe vesznek a szellem dolgai egy gondolkodót, példázza egy történet, melyet Ernst Bloch filozófus többször idéz előadásaiban: „Miután Immánuel Kant hosz- szasan tanácskozott önmagával, elhatározta: megnősül. Midőn azonban választottja házában közölte elhatározását, legnagyobb csalódására megtudta, hogy az elhagyta a várost — már húsz éve!” Gyorsan akar olvasni? Ne vokalisáljon! Pszichológusok az olvasásról — Ön vokalizál? __ ?! — A vokalizálás a szavak belső kifejezése. Lassítja az olvasást. Az emberek többsége abban a hiszemben él, hogy nem vokalizál, mivel nem mondja ki hangosan a szavakat, sem nyelvve, sem gégefője nem végez mozgást. Az olvasás-ps2iichológia tapasztalatai évtizedek tanulságai szerint, a jó olvasás matematikai feladat megoldásához hasonlítható. Ha előttünk áll egy összeadás: 2+2=4, ennek a műveletnek a végrehajtását nem mondjuk ki belsőleg; nem mondjuk, hogy kettő meg kettő egyenlő néggyel, hanem rátekintve a számokra, máris megoldjuk a feladatot. Így kellene olvasnunk is, de erre csak nagyon kevesek képesek. Az ideális az lenne, ha olyan gyorsan olvasnánk, mint gondolkodunk. De mi jellemző a különféle olvasótípusokra? Az első csoportba az önművelők tartoznak. Ök szakirodalmat, kultúrfilozó- fiai, szociográfiai, ideológiai műveket olvasnak. Nem kedv és ötlet szerint, nem válogatás nélTárgy: A „Józsika napi 30 forintja” — cfmfi cikkel kapcsolatos észrevét. Az alábbi levelet egy, a Mini Magazinban korábban megjelerit írásra kaptuk. Készséggel adjuk közre, bár a cikkben foglaltak nem a mi megyénkben tapasztaltak alapján íródtak, de a megyei gyámhatóság mégis szükségesnek tartotta, hogy „Józsika napi 30 forintjá”-val kapcsolatos megjegyzései megjelenjenek. íme: kül, hanem módszeresen. Az ilyen önművelő típus, ha a szerzőt nem ismeri, lexikonokban utánanéz adatainak. Számára fontos a bevezetés vagy az előszó, iránymutató a tartalomjegyzék. Ezek alapján dönti el, hogy a könyvet érdemes-e elolvasni vagy sem. Ha igen, akkor minden fejezetet tüzetesen átböngész, átdolgoz, széljegyzetekben vagy külön cédulákon bírálatokat készít. Olvasás közben támadt gondolatait rögzíti. A másik csoportba tartozók csak azt olvassák, ami éppen szükséges, amit értékesíteni tudnak, ami munkásságukat előbbre viszi. Fő elvük a hasznosság. A „hasznossági olvasók” a tartalomjegyzéket utólagos kéziratként kezelik. Képek, térképek, grafikonok, dőlt betűk alapján tájékozódnak. Tallóznak. Csak egy érdekkörükbe vágó fejezetet vagy bekezdést olvasnak el. A megfigyelések szerint a nők gyorsabban olvasnak, mint a férfiak. Száz nő közül 68, ugyanannyi férfi közül csupán 58 mondható gyors olvasónak. S hogy miként emlékeznek az olvasottakra? A nők memóriája jobbnak mondható. A női olvasóknak több mint a fele kitűnő emlékező, a férfiak nem érik el, csupán megközelítik ezt az arányt. Ám a férfiak közt kife5ezetten gyönge emlékező nem akad, míg száz nő között átlagosan öt is előfordul. írószerek Válasz a „Józsika” írójának A cikk szerzője szemléletesen írja le egy kisfiú életét, aki egy, meg nem nevezett kisváros piacán szorgoskodik, segít az árusoknak, cipekedik, munkájával naponta 20—30 forintot megkeres. Ezt aztán a szülei elszedik tőle. Iskolába nem jár, büszke a foglalkozására, egyes piaci árusok a mintaképei. A szerző tehetségesnek találja, jobb sorsra, biztosabb jövőre érdemesnek. A gyámhatósághoz fordul segítségért, de ehelyett ott csak vállvonogatást és kioktatást kap; Azzal a gondolattal zárja sorait a szerző, hogy nagyon esedékes már a decemberben kiadásra kerülő új gyámügyi rendelet megjelenése, amely majd megoldja az ilyen lelkiismereti problémákat. A cikk szerzőjét, „B. M”-et nem ismerj üli, így személyesen nem tudjuk megmondani neki, hogy enyhén szólva, tájékozatlan. Ez év decemberére ugyanis semmilyen gyámügyi jogszabály kiadása nem várható, mert az új gyámügyi rendelet már tavaly október óta, tehát több, mint egy éve hatályban van. Ez a formai része a kérdésnek. Érdemi vonatkozásban ugyanis főleg azt kell tudni, hogy soha semmilyen „új rendelet” nem oldott meg lelkiismereti problémákat, mert mindig a jogszabály végrehajtásának módján múlik, hogy a közösség érdekében kiadott jogszabály célja megvalósul-e vagy sem. Tehát nem a kinyomtatott betű, hanem az élő ember az, aki valóra válthatja a jogalkotó célkitűzését. Biztosra vesszük, hogy a cikkben említett gyámügyi előadó U 1970. NOVEMBER 28. mentalitásán egy esetleges uj jogszabály sem sokat segítene. Biztosra merjük venni egyben azt is, hogy az elmített „Józsika” nem megyénk egyik városának, vagy akár községének a piacán ténykedik, mert, ha ezt bárhol is tapasztalták volna, a tanácsi gyermekvédelmi bizottságok általában igen tevékeny aktívái nem hagyták volna szó nélkül, aminek alapján a gyámhatóság előadója intézkedett is volna. Az igaz, hogy a gyámhatóság nem aszerint választja meg a gyermek érdekében teendő védő- és óvóintézkedést, hogy a gyermek tehetséges-e vagy nem. Nagy hiba volna, ha csak a kimondottan tehetséges kiskorúak érdekében intézkednék a hatóság! Intézkednie, segítenie mindig kell, amikor, akár a cikkben is említett, rossz szociális körülmények-, de akkor is, amikor az erkölcsi züllés veszélye fenyegeti a gyermek egészséges testi, szellemi fejlődését. Ekkor sem mindig és mindjárt állami gondozásba kerülnek a „Józsikák” és „Évikék”, hanem előbb általában más intézkedésekkel igyekszik a gyámhatóság a szülőket segíteni, vagy jobb belátásra bírni. Ebben is hathatósan segítenek a sokat meglátó gyermekvédelmi aktívák. Sem nekik, sem a gyámhatósági előadóknak nincs etekin- tetben „lelkiismereti problémájuk”, és nincs szükségük újabb és újabb rendeletre. A cikk szerzőjének viszont alaposabb körültekintésre volna szüksége; így a hangulatos írás nem szolgálta feltehető célját, a gyermek- és ifjúságvédelem további fokozását, annak elősegítését, hogy az valóban az egész társadalom ügye legyen. Mert ennek előmozdítására valóban szükség van — megyénkben is. Farkas Pál osztályvezető A tinta őse a folyékony lakk. Az ember időszámításunk előtt 3 ezer évvel kezdte használni, és mindjárt „pacát” ejtett. A régészek által előásott írásos dokumentumok hemzsegnek a pacáktól. Ezért aztán az ember újított mintegy 4 ezer évvel ezelőtt az ókori Egyiptomban megjelentek az új írószerek: a papírt helyettesítő papirusz, s egyúttal az a nyersanyag, amely elégetés és vízben való feloldás után a tinta szerepét töltötte be. Most tegyünk egy „kis” másfélezer éves ugrást előre, és máris a pergamen és az igazi tinta korába jutottunk. De ezzel a tintával is sok baj volt: nem akart lefolyni a toliról, besűrűsödött és ugyanakkor telefröcskölte az értékes pergament. Nem is tudtak vele zöldágra vergődni addig, amíg Ázsiából el nem jutott Európába a kínaiak által feltalált papír és a mai tintával csaknem azonos összetételű kínai tinta. Az írás technikájában az ember rendkívül konzervatív. Az egyetlen, ami fejlődött, a toll: a lúdtollról a mai golyós- toliig. A zsebkendő A zsebkendő valamikor nem orrfúvásra szolgált. Egészen a reneszánszig más volt a rendeltetése: a verítéket törölték le vele az emberek a homlokukról. Még később is, a romantika korában, amikor a zsebkendő használata jobban az orrhoz kötődött, rejtegették a zsebkendőt az emberek, restelték a használatát. Érzelmes delnő, érzelmes ifjú — és orrfúvás? Ez nem illett ösz- sze. Legfeljebb a könnyeket törölték le vele. Azzal is sokáig tétováztak, hogy hol is tartsák a zsebkendőt. A rokokó korában a hölgyek dekoltázsa rejtette magába, később, a biedermeyer- korban a zsebbe vándorolt. A szoros, testhez tapadó ruhák divatja ruhaujjba vagy a kesztyűbe száműzte. Végül is megjelentek a retikiilök, ahol mindmáig tartják a nők. A fésű A fésű történetéről hosszú értekezést lehetne írni. Történelem előtti kor — ez lenne az első Miéri kell áj palota? Alfabét király elhatározta, hogy új palotát építtet magának. Nem is akármilyet: tizenhat- tornyát. Zéró, a bolond nemtetszésének adott kifejezést, ismerve az udvar anyagi gondjait, s az alattvalók nyomorúságos kunyhóit. Tudta, hogy csak azért emel a király 16 tomyú palotát, hogy a külországból jött vendégeknek eldicsekedhessen vele és hatalmát fitogtassa. Persze volt még egy ok, amit az egyébként szókimondó bolond is csak. önmagának mert bevallani... A király lusta volt, nem szeretett a nép közé menni, de a 16 tomyú palota legtetejéről kényelmesen szemmel tarthatta az alattvalók kunyhóit. Csak ki kell pillantania az ablakon, s rögtön látja, mi történik birodalmában. A bolond tudta, hogy nem képes lebeszélni a királyt a2 építésről. Ezért aztán a nagy titkot pergamenre vetette, s a jövőnek szánt üzenetet egy, a király asztaláról elcsent üres borosüvegbe téve, az épülő palotába falazta. A harsány hangú építők nem is sejtették, hogy miért piszmog a bolond az új királyi Iák falánál. Azt hitték, hogy megint valami ostoba csínyen töri a fejét... <br) Eszperantísták a leánykollégiumban Eszperantó — bevalljuk őszintén, hogy alig egy hónapja még nem sokat tudtunk a ma már százezrek által beszélt nemzetközi nyelvről. Pedig e nyelv birtokában bárki meg tudja értetni magát hazája határain túl is, ami még fontosabb, barátokra, segítőtársakra talál mindenütt, mert nincs a Földnek olyan országa, ahol eszperantóul tudók ne léteznének. Ez a cél vezette a Kulich Gyula Leánykollégiumban Fekete Mária és Palotás Ádámné tanárnőket, amikor elhatározták, hogy eszperantó szakkört indítanak. Mi, lányok ezt a kezdeményezést nagy örömmel fogadtuk, s hamarosan megalakult két csoport, az egyik az elsős, a másik a másodikos évfolyamból. Hetente két órát tartunk, s most már az órákon beszélgetünk, fordítunk, és természetesen sok új szót tanulunk. Távolabbi céljaink között szerepel baráti levelezés valamelyik szomszédos ország fiatal eszperantista csoportjával, s cgy-két év múlva talán kölcsönösen vendégül Is láthatnánk egymást. Mindnyájan szívesen tanuljuk ezt a szép és főleg könnyű nyelvet. Igazat keU adnunk Lev Tolsztojnak, aki fgry nyilatkozott a nemzetközi nyelvről: „Az az áldozat, amelyet az ember az eszperantó megtanulására hoz, olyan csekély, és az eredmény, amelyet elérhet, olyan nagy, hogy ezt a kísérletet senkinek sem szabadna visszautasítani*’. MAGONY MARGIT a békéscsabai Kulich Gyula Leánykollégium n. b. oszt. tanulója Ki találta fel? A mindennap használt tárgyakat megszokottaknak, maguktól értetődőknek tartjuk. Csak ritkán ötlik fel bennünk, ugyan ki találta fel a konzervet, mióta használ az ember zsebkendőt és fésűt? Nézzük meg mindennapjaink e fontos kellékeit, ezúttal történeti oldalukról. fejezet címe. A régi Egyiptom — a második, Babilon, az asszírbirodalom, Görögország, Róma, középkor és így tovább egészen a mai időkig. Fésű fogantyúval és anélkül. Egyfogú és több fogú. Díszes és sima. Néhány centis és félméteres. Érdekes a fésű használata tájak, országok szerint is. Szomália négerei egy hosszú, vékony, kétfogú villához hasonló valamivel fésülködnek ma is. A laongói négerek fésűje már jobban hasonlít a mi fogalmainknak megfelelő fésűhöz, de a fésű gerincére egy pelikán van kifaragva. A dél-amerikai népek a legkülönösebb eszközökkel fésülködnek. Üj-Guineában a fésű meghajlik akár a kasza. A Samoa-szigeteken a fésű egy furcsa kis figura, amelynek alján ecset van. A gomb A legősibb idők óta ismert valami. Az első kínai gombok mind kerek formájúak voltak és elefántcsontból készültek. Közel- keleti hatás az egy gombbal záródó kaftán viselése. Volt, aki acélgombokat, mások zománcozott gombokat, arany, gyöngyház-gombokat viseltek. A lengyel nemesurak a XVIII .században egész kis ékszerkiállítást hordtak. A cipő Az ősember olyan sarut hordott, ami lényegében nagyon hasonlított a mi fogalmaink szerinti saruhoz is. Igaz, hogy mi már nem szárított béllel vagy innan fűzzük össze ezt a lábbelit, dehát ez végeredményben apróság. A görögök már különböző alkalmakra különböző lábbelit viseltek, bár otthon többnyire mezítláb jártak. A • görög színházak színészeinek kontur- nusai 30 centiméter magasak voltak. A rómaiak kitartottak a saruk, szandálok mellett. Szerették az úgynevezett „crep- diá”-t, melynek talpa több réteg bőrb;l álltés a szép az volt benne, hogy „nyikorgóit”. A középkor lezárta a saru-korszakot, jött a cipő. A XIII. század óta 300 éven keresztül kínlódtak az elegáns urak a felhajló orrú cipőkkel: minél előkelőbb volt valaki, annál hosszabb orrú cipőt kellett viselnie. A hegyes orrú cipőt követte a „kacsacsőrű” cipő; amit oldalt kitömtek. Később jött a hosszúszárú csizmák divatja, ami Franciaországból indult ki. Ott találták ki a magas-sarkú cipőt is, amit egy idő után felváltott az angolok lapossarkú lábbelije. És így tovább — egészen napjainkig. A konzervek Monsieur Appert neve nem sokat mond számunkra, még a napóleoni időkben sem igen ismerték. Egész életében a fazekak körül tett-vett, udvari szakácsmester volt, és egy császári parancs tette feltalálóvá. A moszkvai hadjáratra készülőben szükség volt nem romló élelemre. Napóleon igényes volt: a szárított és füstölt élelmiszer nem •felel meg számára. Valami újat követelt. így találta ki hosszú kísérletezés után 150 évvel ezelőtt Monsieur Appert a konzervet, bár akkor fogalma sem volt róla, milyen szédületes karriert csinál majd találmánya.
