Békés Megyei Népújság, 1970. október (25. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-14 / 241. szám
saiemi boszorkányok fi Szovjetunióban tanult diplomások találkozója Budapesten Xz 1965-ös Színházi Világnap-1 ra Arthur Miller írt üzenetet. Amikor megnéztem színházunk j évadnyitó előadásán A salemí boszorkányokat, fel kellett lapoznom ezt az üzenetet. Még akkor is, ha gondolataink a világról, színházművészetről nem is másak. Azonban ahogyan ír, amit ír, az nem mindegy. És amit ír, a pénteki előadás megítéléséhez a legjobb művészi viszonyítás: ide kellett eljutnia művészeinknek, az alkotó-társ, az író ezt akarta. Milleré tehát a szó, taM a Saleimin. „Vajon hányán tudtuk ezekben az években — amikor pedig időről-időre a pusztulás reális félelmével álltunk szemben — megismételni Shakespeare felismerését, és vele együtt kijelenteni, hogy a hiba nem a csillagokban, hanem bennünk magunkban van. Ezért van szükségünk a színházra, mert a színház mindenekelőtt az embert helyezi a világ középpontjába. Meg kell találnunk a várakozásteli csendnek, a vihar mozdulatlan pontjának azt az állapotát, amelyben tanúi lehetünk az ősi pillanatnak: hogyan száll szembe az ember a sorsát alakító erőkkel. Erre a legalkalmasabb eszköz az élő színház.” Pénteken este a mi színházunk rezonált erre a Miller-i megfogalmazásra és a Miller által kimondott általános igazságra. Rezonált azzal, hogy évadnyitásként műsorára tűzte A saiemi boszorkányokat, rezonált úgy is, hogy Máté Lajos harmadik Miller-rendezésével alkotta a legmaradandóbbat, (már amennyire az emlékezet képes megőrizni egy színházi élményt), és rezonáltak a művészek is azzal, hogy meglepő mélységekig jutottak el, hogy az egész együttesről elmondható: az akarat egysége jelzi az előadás minden pillanatát. Lehetne szólni arról, hogy a rendező kiválóan érzi, érti és megérteti azt a játékstílust, ahogyan a Saiemi megjelenítését elképzelte, azt is megemlíthet-, ném ezúttal, hogy az évadkezdés frissesége, vagy a szakmai továbbképzés, vagy új, többet akaró energiák hozták-e, de i tény: hosszú ideje ez az első bemutató, amikor a színészi ala- ! kítások a legkevesebb sallanggal, unott manirral kerültek a' reflektorok fényébe, amikor a legkevesebb olyan pillanat volt, amikor az értő néző felszisszen, mert érzi, hogy amit lát, az csak rutinpillanat. Nem mondanánk igazat, ha tagadnánk, hogy nem voltak ilyenek. Voltak. Csak általában lényegtelenné szürkültek a művészet forr- pontjai mellett, mely ezt az előadást jellemezte. És a viszonyítás, a mű és annak színpadi megalkotása kibírja a próbát. Ez jó, az megnyugtató. Még akkor is, ha lehetne kifogásunk, akár egy-két szerep kiosztása, akár a nem biztos, hogy szükséges robusztus (és ezért lassan felépíthető, előadást megnyújtó) díszletek miatt és azért is talán, mert a recenzor (ha módja lenne ilyesmire) többet áldozott volna a kosztümökre — ezek azonban j szintén csak a jobbítás igényének megjegyzései és nem az értékelés lényegi vonásai. Miller nagyszerű drámáját játszani nemcsak művészi tett, hanem, művészi alázat kérdése is. Máté Lajos vallomásában a mégoly nagyszerű eszmék vak- ’ hitté válásának tragikumát em- j líti a Saiemi gondolatiságának | fő töltéseként, és nem vitás (ki vitathatná?!), hogy igaza van. Az író történelmi drámát írt, 4 1910. OKTÓBER 14. John Proctor és Elisabeth Proctor, két kitűnő alakítás — Demeter Hedvig és Simon György. (Demény Gyula felvétele) (ez pedig Miller vallomása va- | lahol:) „Teljesen felszabadított a kor, amelyről írtam. Több ! mint három évszázad válasz- [ tott el tőle... Sohasem láttam ! ilyen tisztán, hogy egyes kük- ! kék elképzelései hatalmukba \ kerítik az embereket és magukkal sodorják őket, mintha elérkezett volna a világ vége.” A salemiek is azt hittek, hogy a világ vége érkezett el és más korok emberei is úgy érezték, hogy az embernek embertől való rettegése korszakában mindig a Világ vége elérkezésének "hideg vihara zúg át a Földön, megállíthatatlanul. Az ember | emberségének elpusztíthatatlan- sága azonban újra és újra reményt és még újabb reményt költöztet a szívekbe: van kiút, van menekülés, van és lesz szebb, igazabb, őszintébb, emberibb élet. Mert az ember jóra és örömrfe hivatott. Nem pusztulásra, nem arra, hogy önmagából kivetkőzve, vakbuzgósággal ölje sajátmagát. meg világosan, míg a hatalom gőgös-torz-önámító képviselőjét, Danforth főbírót Kátay Endre alakítja némi egyenetlenséggel, végül mégis erőteljesen. Nagy meglepetéssel és a művésszé érés szép pillanataival ajándékozza meg a nézőt Kalmár Zsuzsa Mary Warren alakításával; nemegyszer hosszú percekig rá kell figyelni, ijedt arcán, dermedt tekintetében az egész dráma tükröződik. Agárdy Ilona Abigailt, Szentirmay Éva Rebecca Nurse-t, Cseresnyés Rózsa Titubét, a néger asz-, szonyt, Cserényi Béla Gilles Corey-t formálja meg jó eszközökkel, rutint kerülve. Még egyszer: élő színház'volt ezen az évadnyitón a békéscsabai, ezt várjuk egész évadjától. A Saiemi előadása, értékei a törekvés, az út helyességét igazolja. Sass Ervin A Budapesti Műszaki Egyetem dísztermében mintegy 400 fő részvételével rendezték meg október 12-én a Szovjetunióban diplomát szerzett egyetemisták és aspiránsok első; országos találkozóját. Á találkozón megjelent Tyitov elvtárs, a Szovjetunió magyarországi nagykövete, dr. Orbán László, művelődésügyi miniszter első helyettese, Gyenes András külügyminiszter helyettese, Óvári Lajos MSZMP KB osztályvezetője, Nagy Mtória MSZBT főtitkára, é® dr. Folinszky Károly művelődésügyi miniszterhelyettes, valamint Szofinszkij miniszterhelyettes által vezetett szovjet küldöttség. Megnyitót Perényi lm, re rektor tartott — aki 40 évvel ezelőtt diplomáját a Szovetunió- ban szerezte. Ezután Nagy Mária, az MSZBT főtitkára hozzászólásában elmondta, hogy a Szovjetunióban végzett volt ösztöndíjasok nagy segítséget nyújtanak az MSZBT munkájában. Dr. Polirwzky Károly vitaindító előadást tartott, melyben ismertette. hogy mintegy 2500 hallgató végzett ösztöndí jasként a Szov_ jetunióban az elmúlt 20 év alatt. A kint végzett diákok közül mintegy 80 százalék munkás- paraszt szülök gyermeke. A vcg_ zettek közül 20 százalék a mai napig is aktív kapcsolatot tart fenn továbbra is a szovjet tudósokkal, professzorokkal. Hazatérésük után itthon hasznosítják a kint tanultakat, s a hosszú évekig tartó kintlét ellenére is helytállnak az itthoni munkákban. Hozzászólt Szofirwzkij, a szovjet küldöttség vezetője: ismertette a Szovjetunió felsőoktatási intézményeinek legújabb fejlődését, eredményeit. Elmondta, hogy jó lenne, ha — az itthoni szokás szerint, — 5 évenként a diákokkal találkozót tarthatnának. Ezután jutalmakat osztottak ki az MSZBT keretein belül azoknak, akik legjobban segítették annak munkáját. Így megyénkből Glózik Jánco szarvasi tanár is elismerést kapott tevékenységéért. Megyénket héttagú küldöttség képviselte a megyénkben dolgozó ég Szovjetunióban végzett ösztöndíjasokat, köztük Murányi Miklós, a Növényvédő Állomás igazgatója, aki tájékoztatta lapunkat a jól sikerült találfi Legfelsőbb Bíróság ítélete a mohai vonalösszelítközési ügyben A Legfelsőbb Bíróság fellebbezés folytán ítélkezett a Mohán helytelen váltóállítás miatt bekövetkezett vonatösszeütközés ügyében. Szili József, 42 éves váltókezelővel a forgalmi szolgálattevő közölte, hogy Moha-rakodó felől szerelvény érkezik. Szili tudta, hogy a második vágányon egy tolató szerelvény várakozik, ennek ellenére ezt a váltót nem állította be helyesen, s telefonon azt közölte a szolgálattevővel, hogy az érkező vonat számára szabad a bejárás, ás a jelzőt is ennek megfelelőén állította be. Csak akkor jutott eszébe, hogy a váltót helyes állásba hozza, amikor az érkező vonat már kö_ zeledett, így az átállításra nem volt lehetősége. Az érkező Diesel-mozdony vezetője észrevette, hogy ’ a váltó kitérőben áll, nyomban gyorsfékezést alkalmazott, de a távolság már kicsi volt, a szerelvényt nem tudta megállítani, s az belerohant a várakozó tehervonatba. A Diesel-mozdony vezetőjének és a vonatvezetó- nek — súlyos sérülések árán — sikerült leugrania, de a várakozó mozdony fűtője, s a mozdony mögötti szerkocsiban tartózkodó három vasutas életét vesztette. A vasúti pályában és a két szerelvényben egymillió forint kár keletkezett. A Legfelsőbb Bíróság helyben, hagyta az ügyben első fokon eljárt székesfehérvári megyei bíróság ítéletét, amellyel Szili Józsefet ötévi szabadságvesztéssel sújtotta és öt évre eltiltotta a váltókezelői foglalkozástól. Kissé kozmikus végkövetkeztetések ezek, de csak annyira azok, amennyire a Miller-dráma is az. A vihar mozdulatlan pontját érezzük a színpadon, amikor Proctor minden nyűgétől szabadulva, szabadon választja az egyedül becsületes utat és a halálba indul. Hős és nem mártír ez a férfi, bár halála iszonyú intés és jajkiáltós minden erőszak eluralkodása ellenében. A dráma csúcsa ez, ahonnan messzire belátni az emberiség világába, a történelem szövevényei közé és a sejlő jövő derengése is látható innen. A csúcs, ahová eljutni az egész együttes törekszik, ahol a művészi munka értéke lemérhető. Szép pillanat volt, kimunkált, jól előkészített. Néhány egészen kiemelkedő szerepalkotás- iól született. John Proctor lőssé emelkedő alakjai Simon jyörgy ritka művészi erővel íllította elénk, a második és a lármádik felvonásban kivételesen döbbenetes-erejű, iszonyú oelső drámája minden mozdu- atában, szavában. tartásában ott van. világosan, tisztán. Eli- íabeth Proctor megindító emberségből, asszonyiságból formált alakját Demeter Hedvig játszotta művészi alázattal. Ez az asszony a halált választó Proctor méltó társa, igaz, nagyszerű ember. Az igazságra cjöb- benég rettenetes útját járja be Hale tiszteletes szerepében Lengyel János, az önző és kapzsi Parris tiszteletes összeomlásét Körösztös István által értjük I Pefrovácz István Szambáira péntek Regény 21. Mert ha mindenképpen ténykednünk kell, eszeljünk ki valami hasznos dolgot. Menjünk be felderítésre a városba. Vagy csomagoljuk össze a legszükségesebb holmikat, s induljunk el a front felé. Szökjünk át az oroszokhoz. Jöjjenek velünk Bakos bácsiék is! Amíg itt ülünk ölbe tett kézzel, nincs lehetőségem bebizonyítani. mit tudok, mit érek valójában. Pedig anélkül én nem megyek haza! Rám Jóska ne mondhassa még egyszer: csak az Andris! Radnai állandóan nyúz. hogy menjünk el horgászni Dini pé- ká talán bele le egyezne, de nekem semmi kedvem hozzá. — Esőben nem harapnak a halak — mondtam Radnainak, s ő elhitte. Pedig ugyancsak ránk férne megint a friss hús. Tartalékaink a héten alaposan megcsappantak. Tegnap Jóska fogott hurokkal egy varjút, egész este főzte, a hús mégsem puhult meg. A leve viszont répával, zöldséggel, korpagaluskával" nagyon finom volt. Ma este újra feltesszük a húst paprikásnak. Hogy holnap mit eszünk, nem tudjuk. Annyi biztos, én -nem ülök ki horgászni. Menjen Jóska Radnaival. Inkább őrséget vállalok. Dini pákának azt mondtam reggel, hogy az elmúlt három hónap történetének talán a felénél tartok. Ez, persze nem igaz. Tulajdonképpen mindent .eírtam, ami fontos volt az életünkben. Egyetlen esemény maradt már csak, amiről nem hallgathatok. Valamikor augusztus végén történt, ha jól emlékszem, augusztus huszonharmadikán. Radnai szabadsága előtti reggelen. Éppen én őrködtem. Csendes volt az éjszaka, s hajnalra lehűlt a levegő. Egyik percről a másikra puha, vattás köd ereszkedett a földre. Itt, közel a Körösökhöz, gyakori a köd. Hirtelen jön, s ugyanolyan hamar el is őszük. Felszívja a délelőtti nap. Fél öt lehetett, legfeljebb háromnegyed öt. Mocorgást hallottam a konyhából. Nyílt az ajtó és kisétált a tornácra Bőrösök. Szabályosan jelentkeztem, s gondoltam, megy a dolgára. De nem, Lelült az ügyeletes! asztalhoz a székre. Megkerültem a tanyát s éppen visszatértem a tornác felé, amikor a szomszéd tanya előtt két vagy három alak kivált a ködből, átfutott az úton s eltűnt a kukoricásban. Káprázott a szemem, gondoltam, de abban a pillanatban már mögöttem hallottam Bör- csök zihálását. Nyomott le a földre. — Figyelte? — kérdezte halkan. Böresök rém hivatalos tudott lenni. Szolgálatban mindenkit magázott, még engem is. — Uhüm — mondtam. — Valami állat. Ment a tanya felé. — A tanya felé? — Böresök homlokán összeszaladtak a ráncok. — Én a tanyából láttam kiosonni két alakot. — Csak egy volt. És a tanyába tartott — füllentettem lelki- ismeretfurdalás nélkül. — Mindegy. Riadóztassa az őrsöt! Felugrottam, s a tehénkolomp. hoz rohantam. — Megőrült? — kiáltotta utánam Böresök. — Csendes riadó! De akkor már csengett-bon- gott a kolomp. Mint a 'élekua- rang az éjszakában. Széles, Radnai, Beleznai álmosan vakarództak az ajtóban. — Riadó, mit ólálkodnak itt? — fortyant rájuk Böresök. — Szöges bottal sorakozó! Egymást lökdösve szaladtunk a botokért. Közben Dini is felébredt. — Örs parancsnok úr! Széles harmadikossal szállja meg a tanyát! — osztogatta a parancsot Böresök. — Radnai, Beleznai, Varga, utánam! S futólépésben átvágott az úton.
