Békés Megyei Népújság, 1970. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-08 / 210. szám
Az idegenek jobban ismerik Gyomét? Gyomáról nagyon sokan keveset tudnak. Leginkább a nyomdaiparral és az irodalommal foglalkozók ismerik, akiknek valami közük van a könyvnyomtatáshoz, ugyanis itt működig az a nyomda, melynek tulajdonosai világhírnevet szereztek szépművű könyveikkel, A Kner család emlékére és a könyvnyomtatás történetének bemutatására éppen a napokban nyílt meg a nyomda- múzeum, mely szépségével, »gazdag anyagával a község egyik büszkesége. Erről a múzeum megnyitásakor részletesen beszámoltunk. Van azonban Gyoménak egy másik nevezetessége is, s a négyholdas, gyönyörű parkban létesített gyógyvizű fürdő. Egyes lokálpatrióták szerint az idegenek jobban ismerik, mint a gyomaiak. A gyógyvíz — mint ahogyan azt az Országos Közegészségügyi Intézet szakemberei megállapították — kitűnő a különböző betég^ggek utókezelésére. A fürdő rendszeres látogatói erről is csodáA fürdő dót vehetik igéfiybe. A statisztika is ezt bizonyítja, ugyanis a fürdővendégeknek csupán 30 százaléka helybeli. Vajon miért van ez? Egyesek szerint, mert a gyógyvíz megtalálható az utiátképe. rik eléggé azt a kincset a község lakói, ami úgyszólván az ölükben van. Ügy hisszük, ez a legtalálóbb. Valóban nagyobb propaganda kellene a helybéliek között is. A községi tanács vezetői tervezik, hogy a nagy idegenforgalom miatt továbbfejlesztik a fürdőt. Még egy 50 személyes sportuszodát építenek a meglevő négy medence mellé. Ebben télen is lehetne fürdeni, a sportolóknak tréningezni, hiszen összekötnék a fedett gőzfürdővel. Az idegenforgalom tette szükségessé azt is, hogy a helyi ÁFÉSá többet törődjön üzleteivel, vendéglátóipari egységeivel, ugyanis korábban igen, igen sok baj volt az ellátással. Éppen ezért új vendéglátóipari egységeket is létesített, többek között a fürdő közvetlen közelében egy Halászkertet, a fürdő területén pedig büfét, presz- szóval. Kedvelt és látogatott hely a legújabb, a Vadászkürt- étterem is, mely ízléses berendezésével nagy vonzást gyakorol a látogatókra. Külön dicséretre méltó, hogy esténként, zenekar ís szórakoztatja a vendégeket. Mivel az érdeklődés igen nagy, a tanács tervezi, hogy a fürdő közelében levő területet parcellázza, ahol víkendháza- kat építhetnek a tulajdonok, így a Körös-part is kedveit kirándulóhellyé válhat. Kasnyik Judit (Fotó. Veress Erzsébet) A Vadászkiiil belső helyisége. kát regélnek, akár a gyulai vízről. Alkotórészeiben nagy mennyiségben megtalálható a hidrogéncarbonát, a kálium, a nátrium, a klorid és még számos más ásvány. Aki egyszer fürdött benne, az máskor is visszatér — ez az általános vélemény. Fel is keresik nagyon sokan a Gyoma környéki községekből, az ország távolabbi tájairól és külföldről is. Endrőd, Dévaványa, Mezőberény, Mezőtúr lakói törzsvendégek. Az idén Csehszlovákiából háromszázan jártak itt, ismerik ki-' tűnő vizét a jugoszláv és cseh sportolók is, akik többek között három hetet töltöttek Gyo- mán. A Szolnok megyei Homok Gyógypedagógiai Intézetének 120 lakója 5 éven át minden nyáron itt tölt el boldog két hetet. Volt már olyan nap, amikor kitehették volna a „Telt ház” táblát, ugyanis a fürdő 3 ezer személyes és 3 ezer 400-an tartózkodtak e festői környezetben. És a gyomaiak? A fürdő vezetőjének véleménye szerint alig, alig jönnek néhányan, inkább csak télen látogatják, amikor a fedett fürcán, a község központjában levő kútnál. Így aztán csöbrökben, vödrökben hazaviszik és ott élvezik hatását. Mások szerint, mert kívül esik a községen, ezért nem mennék. A józanabbak viszont azt mondják, kevés a propaganda, nem ismeKner Nyomda Múzeum. Tehetségvedelem és társadalmi A tehetségvédelem a szocialista társadalom legfőbb érdekei köaé tartozik. Mégpedig úgy is, mint társadalmi, politikai kérdés, s úgy is mint a tudományos, technikai és műszaki haladás záloga. A tehetségekkel való törődés ugyanis megértésre taial az emberek széles körében, s erősíti a társadalmi rendszerünk igazságosságában vetett hitet. S közben növeli fejlődésünk ütemét, hiszen társadalmi- gazdasági szempontból egyáltalán nem mindegy, hogy a legtehetségesebbek, a legrátermettebbek tanulrtak-e tövább. s kerülnek irányitó posztokra, felelős beosztásokba, avagy a középszerűek. Mindez olyan igazság, amivel nehéz lenne vitába szállni. Ám jóval nehezebb azt megállapítani — mégpedig a serdülőkorban —, hogy ki a tehetséges a tanulásban. Talán az, aki Jó jegyeket szerez az iskolában? Kétségtelen, hogy a tanulásban mutatkozó tehetség egyik tófeje, zője, a tanulmányi előmenetel, az osztályzat. De nem teljes kifejezője. A tanulásbeli és az értelmiségi képességeket akkor lehetne megbízhatóan a jegyek alapján összehasonlítani, ha egyrészt mindenütt azonosan osztályoznának, másrészt minden gyereknek egyforma lenne a starthelyzete. Csakhogy az osztályzásnál, annak természeté, bői következően, sok a szubjektív elem, az otthoni és az iskolák közti színvonalbeli különbségekből eredően gyakran elválik egymástól a tehetség és a jó tanulmányi átlag Ahpi jó az iskola, ahol a szülők tudják és akarják is segíteni gyereküket, ott a viszonylag gyengébb képességűek Is nagyobb tárgyi tudást és jobb jegyeket szerezhetnek, míg ellenkező esetben rejtve maradnak a kiváló tehetségek is. H ogy mindez milyen nagy horderejű kérdéssé válhat, az akkor tűnik ki igazán, ha társadalmi méretekben vizsgáljuk. íme, egyetlen adatsor: az idén végzett általános iskolások 78,9 százaléka fizikai dolgozó gyereke, azaz olyanok, akik többségükben gyengébben felszerelt kültelki ég falusi iskolákba jártak, s otthon sem kaphattak különösebb segítséget a tanuláshoz. Nos, ezeknek a gyerekeknek csak 29,2 százaléka pályázott középiskolai továbbtanulásra, mégpedig elsősorban a gyengébb tanulmányi eredmények miatt, míg az összes végzett 21,1 százalékát kitevő, nem fizikai dolgozók gyerekeinek 74,5 százaléka. Ez mindennél világosabban bizonyítja, hogy a tehetség mértékének csak akkor lehet többé-kevésbé hű kifejezője az osztályzat, ha megközelítően azonos körülményeket biztosítunk minden gyereknek a tanuláshoz, hiszen senki sem feltételezheti, hogy a munkások és a parasztok gyerekei tehetségtelenebbek, mégpedig olyan nagy arányban, amilyent a továbbtanulási szándékok közti különbségek mutatnak. Ebből adódik, hogy a tehetségvédelem bonyolultabb dolog, mint amilyennek az első pillanatban tűnik. Látszólag, csak arról van szó, hogy minden jó tanulmányi eredményt elérőnek biztosítsunk szabad utat az érvényesüléshez, de a probléma mélyén az a jogos igény rejlik, hogy minden fiatal számára teremtsük meg a feltételeket a képességek kibontakoztatásához, mert ezt követeli a társadalmi igazságosság. A minden gyereket érintő azonos tanulási feltételek biztosítása persze hosszú időbe telik. Ha megtehetnénk — ami a valóságban képtelenség —, hogy az oktatás fejlesztésére fordítható költségvetési összeget egyik napról a másikra megtöbbszörözzük, akkor is évtizedek kellenének az ideális állapotok edigazsagossag éréséhez. S még nem is beszéltünk a sikeres tanulás és továbbtanulás másik feltételéről, arról, ami szintén alapvétő kérdés: a családok anyagi és kulturális színvonalának megközelítőén azonos szintre hozása. Ezért a mindén gyerek számára olyannyira kívánatos egyenlő tanulási feltétélek megteremtésének feladatát — legalábbis átmenetileg — külön kell választaná a közép- és felsőfokú tanulmányokra alkalmas tehetségek istápolésától. Mert arra, hogy a legkiválóbb képességű- eknek jó feltételeket teremtsünk a tanulásban, többnyire már ma is megvannak a lehetőségeink, s ott ahol hiányoznak, mielőbb meg kell teremtem. M indenekelőtt azon a szem leleten kellene változtatni,' hogy a tehetséget kizárólagosan a jegyekkel lehet mérni. Különösen a jobb iskolákba és a tagozatos osztályokba való felvételeknél lenne szükséges, hogy jobban mérlegeljék azokat a körülményeket, amelyek közepette addig tanultak a megfelelő készséget mutató fiatalok. Ha ez sikerülne, nem lenne minden évben visszatérő gond, hogy ezekben a tanintézményekben kevés a tehetséges munkás, és parasztfiatal. A legjobb persze az lenne, ha a tehetséges diákok egyben jó osztályzatokat is tudnának felmutatni. Ehhez mindenekelőtt kollégiumokra, mégpedig színvonalas kollégiumokra lenne szükség. Sajnos azonban a középiskolások számának növekedésével nem tartott lépést a kollégiumi hálózat fejlesztése, s így adódott, hogy amíg 1953—54-ben a tanulók 28,5 százaléka kapott kollégiumi elhelyezést, addig 1960—61-ben már csak 20 százaléka, tavaly pedig mindössze 16,8 százaléka. Mindez a tehetség* gondozás ellen hat. S a helyzetet aligha javította az a kapkodás, amit az utóbbi időben lehetett tapasztalni a munkás- és parasztgyerekek segítése körül. Szülte politikai sikk lett, hogy mindenki tegyen valamit az érdekükben, s a következmény az egyik oldalon társadalmi idegesség lett, — mégpedig nemcsak a nem fizikai dolgozók, hanem a munkások és a parasztok, valamint a gyerekek között is — a másikon pedig a sok bába között csaknem elveszett a gyerek, mert a különböző kísérletek, a mutatós, de kellően át nem gondolt kezdeményezések gyakran egymás hatásfokát is rontották. E kérdés kezelésében, a sok jó szándék mellé, nagyobb higgadtság és tapintatosabb propaganda szükséges. Mert nem arról van sző, hogy visszaszorítsuk a nem fizikai dolgozók gyerekeinek tanulási kedvét, hanem arról, hogy felszítsuk a munkás- és parasztszülőkben gyermekeik taníttatásáért érzett felelősséget, a fiatalokban pedig a magasabb szintű ismeretek utáni vágyat. Mindenekelőtt a tehetségesekben. Pontosabban: minden tehetséges fiatalban, mert ha a tehetséget jól értelmezzük, nem lesznek a társadalmi osztályok és rétegek szerint oly nagy aránybeli különbségek a legjobbak kiválasztásakor. H a tehetségvédelem valóban a2t fogja jelenteni, amit jelenteni kell, akkor összhangba kerül a társadalmi érdekkel és Igazságossággal. Ezt az állapotot időben az is közelebb hozná, ha a tehetséget nemcsak a tanulásban, hanem a munkában. az élet minden területén elismernék. T. Li. 3 1970. SZEPTEMBER 8.
