Békés Megyei Népújság, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-08 / 106. szám
Termelés Kiváló Vállalat színvonalon — Dicsérő oklevél Víztorony épül Vésztőn Jövőre befejezik a község vízművesitését Magas kitüntetésben része- j sóit a Békés megyei Mezőgazda- sági Gépjavító Vállalat: 1969 : évi igen eredményes munkájával elnyerte a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, vala-; mint a MEDOSZ Elnökségének dicsérő ofclevletót. Az ünnepsége* tegnap, csütörtökön délután tartották a vállalat békéscsabai központjában, melyen Samyad Ferenc, a MEDOSZ Békés megyei bizottságának titkára a vállalati központ dolgozóinak és a vidéki üzemek vezetőinek, valamint politikai és érdekképviseleti szervesnek jelenlétében átadta aa oklevelet. Tavaly igen jelentős gazdasági feladatot valósított meg a gépjavító «áBáLat. A termelésben profilváltásra került sor, mivel a mezőgazdasági gépek javítása, karbantartása tőlük elkérni* a termelőszövetkezetekbe. így a dolgozok foglalkoztatására új munkalehetőséget kellett teremteniük. Törekvéseiket siker koronázta, mert 350 millió forint árbevételre tettek szert. Eves tervüket 1968-hoz t képest 4,9 százalékkal túltel jesítették). Termelékenységi mutatóik igen kedvezően alakultak, mivel az egy állományi létszámú dolgozóra jutó termelési érték a tervezetthez képest 109,2 százalékra növekedett. Bátran hozzányúltak a részesedési alap növeléséhez és évközi ösztönző fel- használásához. Összesen batifaj- ta új géptípust készítettek elő sorozatgyártásra alkalmas állapotúra. Köztük szerepel a mező- gazdasági és ipari üzemek belső anyagmozgatását szolgáló korszerű gépcsalád kifejlesztése Az égboltra ezernyi, különféle színű rakéta kúszott fel. E jel után 140, kétszáz méterenként elhelyezett fényszóró gyulladt ki. 100 millióidnál több gyertyafény világította be a harcteret, elvakítva az ellenséget és kiszakítva a sötétségből harckocsijaink és gyalogságunk rohamának objektumait. Ez a kép oly erős hatással volt rám, amelyhez foghatót életemben soha nem tapasztaltam. A tüzérség fokozta tüzét. Az együttműködésben támadó gyalogságot és harckocsikat erős kétszeres tűzhenger kísérte. Mire megvilágosodott, csapataink leküzdötték az első állást, s megkezdték a harcot a másodikért. Jóllehet az ellenségnek Bérűn körzetében sok repülőgépe volt; de a sötétben nem tudta őket hatásosan alkalmazni. Reggelre pedig már rohamozó lépcsőink oly közel álltak az ellenséghez, hogy pilótáik nem merték bombázni elöl levő egységeinket, nehogy saját csapataikban tegyenek kárt. A hitlerista csapatokat a szó szoros értelmében elárasztottuk tűzzel és acéllal. Áthatolhatatlan láng- és füsttenger borította a harcmezőt, úgy hogy helyenként még a fényszórók erős sugara sem tudott áthatolni rajta. Repülőink hullámokban jelentek meg a harcmező fölött. Éjszaka néhány száz bombázó a tüzérség által el nem érhető célokra inért csapást. A többiek is. Ezek mellett bővítették kapcsolataikat a Budapesti Mezőgazdasági Gépgyárral, a Szeilő- zőművekkel, az IKARUSZ Autóbuszgyárral, sőt nemzetközi kapcsolatokra is szert tettek. Rendszeresen gondot fordítottak a szocialista munkaversenyre, a szellemi ás fizikai döLgozók szakmai felkészültségének növelésére. Gazdálkodási eredményük elérte a Kiváló Vállalat termelési színvonalát, s így a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, továbbá a MEDOSZ Elnöksége méltán ismerte el munkájukat. Az elmúlt napokban Lököshá- zán az MSZMP községi bizottsága megbeszélésre hívta össze a különböző társadalmi szervek aktivistáit, hogy megvitassák a község életével kapcsolatos időszerű kérdéseket. Először a véradónap szervezésével kapcsolatos tennivalókról volt szó. Kiss Sándomó, a gyulai járási Vöröskereszt titkára beszélt a véradás fontosságáról, életmentő szerepéről. Elmondotta, hogy az elmúlt évben csupán a gyulai kórházban 840 liter vért kellett felhasználni, viszont a járás területén 354 liter vért gyűjtöttek. Idén, az eddiginél jobb szervezéssel, szeretnének minél több egészséges embert a véradók táborában látni, Lökösházán május 23-án rendeznek véradónapot, s ezzel az akcióval kapcsolatos szervezési feladatokat beszélték meg a község vezetői. A községben működő termelőszövetkezet és állami gazdaság, a vasút, a vám- és határőrség dolgozóinak aktív részvétedével, valamint a reggel és nappal együttműködtek a csapatokkal. Az ütközet első napjaiban a repülőerők több mint 6550 felszállást hajtottak végre. Az első napon csak a tüzérség számára 1 millió 196 ezer lövést terveztünk. A valóságban 1 millió 236 ezer lövést adtunk le. Tehát 2450 vagon lövedék, vagyis csaknem 98 ezer tonna acél zúdult az ellenségre. A7 ellenség védelmét 8, helyenként 10— 12 kilométer mélységben lefogtuk, illetve szétzúztuk. Április 16-án reggel csapataink az egész arovonalon sikeresen nyomultak előre. Az ellenség azonban „magáihoz tért” és ellentevékenységbe kezdett a seelowi magaslatok irányából, Berlin felől pedig megjelentek első bombázó csoportjai. És minél jobban megközelítették csapataink a seelowi magaslatokat, annál inkább fokozódott az ellenség ellenállása. Ezek a magaslatok uralkodtak a környező terep fölött, lejtőik meredekek voltak és minden tekintetben komoly akadályt je; lentettek a Berlin felé vezető úton. Erős falként emelkedtek csapataink előtt, s lezárták azt a fennsíkot, amelyen ki kellett bontakoztatnunk a Berlin elleni közvetlen támadást. Itt, a dombok lábainál akarták a németek megállítani csapatainkat. Ehhez óriási mennyiségű erőt és eszközt központosítottak. (Folytatjuk) Vésztőn tavaly 2 mélyfúrású kút létesült, amely a régivel együtt napi 1600 köbméter vizet ad. így a nyári hónapok legnagyobb vízigénye is kielégíthető lesz. A község vízművesítése keretében az idén 2 és fél millió forint költséggel elkészül a 300 köbméter víz tárolására alkalmas., 47 méter magas víztorony és 35 kilométeren fektetik le a vezetéket. Ezzel egyidejűleg vezetik be a vizet a lakásokba. Jövőre 20 kilométer vezeték építésével az egész község vízművesítése befejeződik. A 3300 család közül több mint a fele a fürdőszobás lakásába bevezetteti a vizet, más helyeken pedig udvari kifolyó csap lesz. lakosság legszélesebb rétegeinek bevonásával sikeresnek ígérkezik az idei véradónap. A hétfői tanácskozás másik fontos programja az óvoda bővítésének ügye volt. Köves lm- re vb-titkár ismertette azokat a terveket, amelyek megvalósításával még ebben az évben korszerűsíthetnék, jelentősen bővít- hetnék a lökösházi óvodát. Különösen a dolgozni akaró kisgyermekes anyák sürgetik a bővítést, ezért is került most napirendre ez a program^ Az előzetes tervek szerint mintegy 700 ezer forint értékben konyhát, ebédlőt és egyéb helyiségeket építenek a kicsinyeknek. A járási tanácstól kapott anyagi segítség és a községfejleszlési alapból felhasználható összeg alig több 400 ezer forintnál, ezért a vb-titkár a községben működő társadalmi szervek segítségét kérte. Farkas Sándor, az állami gazdaság kerületvezetője elmondta, hogy az építkezéshez szükséges homokot biztosítani tudják. Az önkéntes tűzoltók társadalmi munkát ajánlottak az építkezéshez. A termelőszövetkezet fogatat, járművet bocsát majd rendelkezésre a közös munkához. Az iskolai szülői munkaközösségek a lakosság részéről történő társadalmi munka szervezését vállalták. A meglevő anyagi fedezet és a megbeszélésen tett ígéretek alapján a helyi tanácsi építőbrigád máris hozzákezd a munkálatokhoz, hogy széles körű társadalmi összefogással még ebben az évben elkészüljön az új óvoda. Andótly Tit>or ( Tudósítónktól) A tanácstagi beszámolókon Körösladányban 187-en tettek közérdekű bejelentést és javaslatot. Többen kérték új járdák építését, illetve a régiek rendbehozatalát, a csapadékvíz-elvezető csatornahálózat tisztítását, a belterületi földutak rendbehozatalát. Sokan javasolták egy fogászati rendelő létrehozását, öregek napközi otthonának építését, a villanyhálózat bővítését, a község központján át vezető út felújítását, a közvilágítás korszerűsítését. A kéréseket, javaslatokat a községi tanács a lehetőségekhez mérten igyekszik teljesíteni. Ezenkívül már megépítették a sportpályát, s a szabadtéri színpad is elkészült. Intézkedtek a jó ivóvízellátás biztosítása érdekében is. N. S. Társadalmi összefogás óvoda építésére II mi érdekünkben AZ UTÓBBI ÉVEKBEN több száz fajta növényvédőszer került hazai forgalomba. Ezek egy része „Méreg” jelzéssel ellátott, másik részén nincs ugyan ez a jel, de hatásában mérgező lehet. A Szakszervezetek Megyei Tanácsánál nyilvántartják azokat az eseteket, melyek a munkavédelmi szabályok megsértése miatt mérgezéssel végződtek. Tavaly halálos eset fordult elő Medgyesegyházán. A tsz-tagot megbízták a méregraktár felseprésével/ Nem viselte az egyéni védőfelszerelést. Belélegezte a mérgező port s ez az életébe került. Sorolhatnánk tovább az ilyen eseteket. A napokban a csorvási Kossuth Tsz-ben fordult elő mérgezés-gyanú. Vizsgálják. A halálos baleseteket és a mér- gezéses megbetegedéseket jegyzőkönyvek őrzik. Mementók ezek, s belőlük olyan következtetés vonható le, hogy az ember, aki saját érdekének szolgálatára létrehozta ezeket az igen hatékony és mérgező szereket, jobban gondoskodjon önmaga egészségének védéséről. Szükség van erre, mert ebben az egész növényvédőszer-ügyben napjainkban nagyon sok az avatatlan kéz. Közegészségügyi szerveink kimutatták, hogy a növényvédő- szer használói milyen káros megbetegedésbe eshetnek, amennyiben vegyszerezés előtt két nappal és utána két napon belül szeszes italt fogyasztanak. A szesz olyan kapcsolatba kerül a méreggel, hogy azt a szervezet legeldugottabb részébe is eljuttatja a vérárammal. Az előbb említetteken kívül azért szükséges beszélni a növényvédőszerek szakszerű használatáról, mert nagyüzemeinkben korszerűtlenek a növényvédelmi gépek, felszerelések, sok helyen nem tartják meg azokat az előírásokat, melyek a raktározással, a méreg kezelésével, a védőfelszerelések karbantartásával kapcsolatosak. A KÖJÁL rendszeresen ellenőrzi a nagyüzemek növényvédelmi munkáit, gyakran előír bizonyos óvó rendszabályokat, azután megvizsgálja, hogy ezeket milyen módon ültették át a gyakorlatba. A tapasztalat — legtöbb esetben — a nem megfelelővel egyenlő. Az üzemi vezetők többsége nem tekinti a növényvédőszereket veszedelmes mérgeknek! Emiatt a méregraktárak tárva-nyitva áll. nak. A raktárban nem különítik el egymástól a kevésbé? és a nagyon veszélyes mérgeket, a csomagoló anyagot pedig a raktár mellett dobják el, s azt a hetedik határba fútjhatja a szél. ILYEN ELŐZMÉNYEK után egyáltalán nem lehet véletlen, hogy megyénk kórházaiba egyre gyakrabban csengetnek emberek mérgezett tünetekkel. De nemcsak a mezőgazdaság dolgozói keresik fel a kórházakat az előbb említett módon, hanem a városban lakók is. A tövény- védőszerek szakszerűtlen használatát végsősoron a fogyasztó érzi meg, lényegesen nagyobb számban, mint a növényvédőszer felhasználója. Talán éppen ezekért lenne fontos, hogy mezőgazdasági üzemeinkben az eddigieknél nagyobb figyelmet fordítsanak a növényvédőszerek tárolására. használására, a méregraktárak és a gépek tisztítására, ápolására, a védőöltözet előírásos mosatására, a dolgozók étkeztetésére, valamint jó ivóvíz ellátására. A KÖJÁL a növényvédőállo. más és az SZMT most közösen fogott össze, bevonva a Vörös- keresztet is, hogy mennél gyorsabban megelőzhető legyen a növényvédőszer-ártalom. Ezért most olyan előírásokat léptettek életbe, hogy minden munkacsoportban — amely növényvédőszer felhasználással foglalkozik — legyen elsősegélyhez értő ember. Álljon rendelkezésére növényvédelmi mentőláda és egészségügyi mentőláda. Ez különben törvényes előírás Is, csak meg kellene tartani. A törvény írja elő a dolgozók kötelező alkalmassági vizsgálatát is. melyet most tovább egészítettek azzal, hogy a növényvédelemben dolgozóknak speciális munkakönyvét rendszeresítettek, melybe az üzem vezetője köteles beleírni, hogy a munkavállaló mely napokon, milyen hatóanyagtartalmú •növényvédőszerrel dolgozott. Fontos, hogy ezt a kis könyvecskét a dolgozó tartsa állandóan magánál, munka közben és munka után egyaránt, mert ha véletlenül a munka befejezése utáni napokon jelentkeznek a mérgezés tünetei, akkor a kis könyvecskébe jegyzett adatok alapján az elsősegélynyújtó orvos vagy a kórházi orvos nyomban a biztos ellenszer adagolásához nyúlhat. Az utóbbi időben számos kezdeményezés tapasztalható a növényvédőszerek mind szakszerűbb felhasználására. Ez év telén hozták létre a Magyar Agrártudományi Egyesület Békés megyei Szervezetének Növényvédő Szakosztályát. A szakosztály munkája iránt igen nagy az érdeklődés. Példának említhetjük a legutóbbi növényvédelmi bemutatót, melyet Gyulán, a Munkácsy Tsz-ben rendeztek. Hetven érdeklődőt vártak és 210- en jötték el. Meggyőződésünk: ez embereket nemcsak a vegyszeres gyomirtás iránti kíváncsiság vitte Gyulára, hanem az is, hogy meggyőződjenek a sokfajta növényvédőszer tárolásáról, fel- használásának szakszerűségéről. KEDVEZŐ TAPASZTALATOKAT szerezhettek. Ez a termelőszövetkezet pontosan eleget tesz a törvényes előírásoknak. A növényvédőszerek használatát, jóval az alkalmazás elkezdése előtt bejelenti, s így lehetőséget biztosít arra, hogy a körzeti orvos és a városi tanács vb egészségügyi osztálya ellenőrizze a so- ronlevő munkákat. A növényvédőszerek szakszerű használata az ember egészségvédelme érdekében most széles körű társadalmi mozgolódás tapasztalható. Mtegemlítjük, hogy a Vöröskereszt 280 Békés megyei alapszervezetéhez írásos anyagot küldött ezzel kapcsolat, ban. Ezenkívül az állami gazda, ságok és termelőszövetekezeték egészségügyi felelőseinek egyhetes tanf olyamot szerveztek tavaly is és szerveznek az idén is. Ezeken jelentős oktatási teret kapott és kap a növényvédelem és az egészségvédelem. Folytathatnánk a sort azzal, hogy a mezőgazdaságban dolgozó növényvédelmi szakirányítóknak még ebben a hónapban egynapos továbbképzést tartanak — járásonként — az állami közegészségügyi felügyelők és a toxiko- lógus gyógyszerészek. Ugyancsak májusban a Vöröskereszt alapszervezeti titkárainak értekezletén szintén napirenden szerepel a növényvédőszer-ártalmak ismertetése. A Vöröskereszt kezdeményezésére a tisztántúli megyék mezőgazdasági egészség- ügyi felelőseinek májusban egy. napos megbeszélést tartanak Békéscsabán. A NÖVÉNYVÉDÖSZEREK használata, raktározása körül tehát mind nagyobb a köz érdeklődése, igényessége. Érthető: senki sem akar mérgezési tüne. tekkel kórházba kerülni. Meg lehet előzni a bajt! Ennek azonban egyetlen feltétele: a növényvédőszerekkel kapcsolatos munka, és egészségvédelmi előírások szigorú megtartása. A KÖJÁL, a növényvédő állomás, a Szakszervezetek megyei Tanácsa és a Vöröskereszt ennek keresztülvitelére vállalkozott. Nem lesz könnyű munkájuk, ha egyedül csinálják. De ha közösen, az üzemi vezetőkkel egyetértésben kerül napirendre e téma, akkor rövid időn belül átütő siker várható, Dupsi Károly