Békés Megyei Népújság, 1970. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-24 / 120. szám
r----------------------------------——^ M agazin- - ^ „Haj Csík, Gyergyó..." A gitáros népdalénekes Kevesen tudjak, hogy a televízió páratlanul népszerű „Röpülj páva” nép dalversenyének gyulai résztvevője is volt. Amikor harmadik fellépésekor ™eljelent a Soproni Művelődési Ház színpadán, már tekintélyt vívott ki a rangos döntő mezőnyében. Kiváló produkciójáért egyhetes külföldi utazást nyert. Halmos Béla, a gitáros népdalénekes ugyanis Gyuláról szármázik. Külön öröm, hogy egykori szűkebb pátriája nevében, volt osztálytársamat köszönthetem most. Béla már az általános iskolában eljegyezte magát a népdalokkal. Zenészcsaládból származik. Egyik nővére Cegléden zeneiskolai ta.nár. Emlékszem, dr. Tóth Zsigmondné énektanámönk mindig öt kérte fel egy-egy új dal bemutatására. S Béla énekelt — felszabadultan, tisztán. Mellesleg hatéves kora óta hegedül is. Hatvannégy óta Pesten lakik, jelenleg a műszaki egyetem végzős hallgatója. A szép sikerű „Röpülj páva” óta Sebő Ferenc évfolyamtársával és jó barátjával Berek Kati műsorában gyakran fellépnek az Egyetemi Színpadon. József Attila megzenésített verseit és bolgár, román, szlovák, orosz népdalokat adnak elő két szólamban. Jól ismerik már őket a Műszaki Egyetem Eötvös-klubjában. Vass Lajossal Székesfehérváron és Tápiósze- csőn is énekeltek már oz elmúlt hónapokban. A legtöbb időt persze diplomamunkája foglalja el. Ha végez, Budán, a Fővárosi Tanács városrendezési osztályán, a lakásépítkezési műszaki és esztétikai kérdéseivel foglalkozik majd. Igazi amatőr énekes, egy pillanatig sem gondol arra, hogy a hivatásosok táborába lépjen. Ha hívják, szívesen fellép bárhol. Dalait mindig a székely népdalokkal kezdi, ezeket szereti a legjobban; a Haj Csik, Gyergyót és a többieket. Bizonyára szülővárosában is szívesen vennék vendégszereplését. Ahogy Bélát ismerem, biztosan elfogadná a meghívást. Fábián István Csaknem egy éve ismerem már és erre a beszélgetésre a* adott okot, hogy a KISZ által rendezett Jubileumi Társadalom- tudományi vetélkedőn 120 ezer résztvevő közfii a legjobb 16 közé jutott. Aki csak felszínesen ismeri, azt mondja róla: Izgága ember Középiskolai káderlapjára többek között ezt írták: cinikus, destruktív, kozmopolita. Talán ennek a néhány szónak tudható be, hogy — bár 18 pontot kapott a felvételin —, nem kerülhetett be a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemre Jelentkezett a pécsi főiskolára, ahol egy évet töltött, majd Debrecenbe került, ahol a Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem—orosz szakán szerzett diplomát Ennek csaknem egy éve. Azóta a békéscsabai Munkácsy Múzeumban dolgozik. Különös ismertetője nincs, hacsak az nem, hogy neki nehezebb volt a sorsa, mint a mai átlag 25 éveseknek. — Körösnagyharsányi vagyok. A szegénynél is szegényebbek voltunk. Anyám tanítónői oklevéllel könyvelő a tsz-ben. Apám... Ha az apjáról szól, eäkomoro- ctík. — ötvenegytől ötvennyolcig nem dolgozott. Alkalmi munkát vállalt. Beteg volt, félreállt, félreállították. A temetése napján tüntették ki... Az ő sorsa, élete a felkiáltójel minden mondat végén; Elmosolyodik. — Általános iskolás koromban Marx-kötetekből kellett egy-egy fejezetet elolvasnom és megértenem. Apám aztán visszakérdezte. Ezt soha sem írtam bele az önéletrajzomba, mert túl szépnek, túl romantikusnak tűnik. Nem is beszélek erről. Visszahúzódó típusnak tartanak. Joggal. Nem járok protokoll-rendezvényekre, kocsmáiba. Én egy lapra tettem fel mindent; Történész szeretnék lenni. Jó történész... Itt volt ez a vetélkedő. Kíváncsi voltam, maré vagyok képes. Eddig sikerült. Jó költő lehet valaki gyerekfejjel is. De történész csak 50-en túl. Köteles Lajos a két pesti döntőn is túljutott. Június 12-én a tv képernyőjén találkozhatunk vele. — Örülsz? — Persze. De nem ez a lényeg. Kíváncsi voltam, mit tudok. De — és ezt nem győzőim elegeit hangsúlyozni, szerencsém is volt. Mindig érdekelt a politika, minden újságot elolvasok. Szeretek vitatkozni; — Azt mondják, izgága vagy! — Lehet. De csak azért, mert — hogy finoman fejezzem ki magam —, az eddig ért kellemetlenségek megedzették. És saját bőrömön éreztem; rrri az, hogy politika... Nem, nem vagyok párttag, de kommunistának tartom magam. Ha elnéző vagyok magammal szemben* eltűröm, él kell tűrnöm, hogy másokat is luftbalonnak nézzenek. Én emberszámba veszem magam. 25 évesen is! És elönt az indulat, ha taknyos, rövidnadrágos gyereknek titulálnak. Köteles Lajos jelenleg a doktori disszertációján dolgozik. A kapitalizmusba való átmenet sajátos útjait választotta témául, különös tekintettél a körösnagyharsányi agrárviszonyokra. — Furcsa, senki mással össze nem té veszthető emberek élnek itt. Kemények, nyakasok. Gyakran járok haza. Csak a munkám köt Békéscsabához. Legutóbb előadást tartottam Harsányban a község múltjáról. Vagy nyolcvan ember hallgatott meg. Ez nagy szó egy 1200 lakosú faluban. — Mit kérnél, ha kívánságodat egyik percről a másikra teljesíteni lehetne? — Lehetőséget! Lehetőséget, hogy dolgozzak. És némi pénzt Tisztán havi 1400 forintot keresek. Nem iszom, nem dohányzóm és az új szállóban is csak akkor voltam, amikor a megyed verseny szünetében megebédeltettek bennünket. Nem vagyok anyagias, de legyen egy ruhám, amelyet szégyenkezés nélkül felvehetek és egy zug, ahol meghúzhatom magam. Most filléres gondjaim vannak. Kinek jó az, ha esténként azon töröm a fejem, hogy másnap miből fogom kifizetni az edédet?! Huszonöt éves vagyok. Ilyen anyagi viszonyok mellett nem is gondolhatok a nősülésre. Lelkesedéssel nem lehet villanyszámlát fizetni. — Elégedetlen vagy? — Ha a jogos igény amsrak számít; igent! De — és ezt szögezzük le — a látszat ellenére sem vagyok izgága ember. Nem is ismernék, nem mutogatnak rám az utcán. És inkább vállalom a középiskolából vitt jellemzést, mint azt, hogy kényelmesnek, elégedettnek tartsanak. Mit mondhatnék még róla? Talán csak azt, hogy mindenképpen bizonyítani akar, mert — és ezt ő is jól tudja — a Megyei Művelődési Osztály „nagy kockázatot vállalt”, amikor az egyetemről hozott, cseppet sem hízelgő jellemzés ellenére munkát és némi lehetőséget adott néki a múzeumban. Brackó István A Magyar Eszperantó Szövetség 2. számú területi bizottsága az alábbi levelet intézte a Vietnami Demokratikus Köztársaság Eszperantó Szövetségéhez, az amerikai légitámadások felújítása alkalmáéi»: e Vietnami Békét védő Eszperantó Szövetség SS — fcy Thuong Klet H a n -o i Vietnami Demokratikus Köztársaság Kedves Eszmetársak! Mély felháborodással értesültünk a rádió adásaiból, hogy az amerikai agresszorok újra légitámadást intéztek* a Vietnami Demokratikus Köztársaság területei ellen és minden aljasságra készen, bombázták a békés lakosságot Is, Mi, a Magyar Eszperantó Szövetség 2. számú Területi Bizottságához tartozó eszperantisták mélységesen elítéljük az amerikai imperializmusnak ezt a barbár cselekedetét! Fogadják, Eszmetársak, rokonszcnvünk és együttérzésünk szívből jövö kifejezését és nagy-nagy tiszteletünket és csodálatunkat az agresz- szorok ellen vívott hősies harcukért! Erősen hisszük, hogy az önök felszabadító harca győzni fog és — nehéz küzdelmek után — a hős vietnami nép szabadon építheti fel szeretett hazáját! Kívánunk önöknek, mindnyájaknak erőt és kitartást a küzdelemben és sok boldogságot a békés építő munkában! Magyar Eszperantó Szövetség -■ számU Területi Bizottsága nevében Kovács Gyula, békemozgalmí felelős közeli MTK-klub lyábe jártam, A kezdet. Hogyan lettem népitáncos? 19S8- bsn történt. Budapesten laktam a Hegedűs utcában. Ismerkedtem a műszerész- szakmával, szabad időmben a birkózó szakosztá- ölös energiámtól megszabadulni. Egyik este a Bölcsész karra járó volt osztálytársammal találkoztam. — Szevasz, öregfiú, hogy vagy? — vágott hátba úgy, hogy majdnem orra estem. — Fájó nyakkal és huBa fáradtan — nyögtem, mivel edzésiről bandukoltam hazafelé. — Jobb gyötrést ajánlok, gyese népitáncosnak — mondta —, van egy csomó csinos lány is — tette még hassá, hogy nagyobb kedvet érezzék eme kemény sporthoz. (Akkor még nem tudtam, hogy művészet!) Kővetkező próbán már én is ott esetlenkedtem a többi kezdővel, az EL TE tánccsoportjában. Akkor alakult. Emlékszem, nagyon szégyellem magam a lányok előtt, bakugrásszerű tánclépéseim miatt. Később megszoktuk egymást. Ok seen voltak érdemes művészek ebben a műfajban; Mostoha körülmények között próbáltunk. Hol itt, hol ott. A csoportot (csak később, pár év múlva lettünk együttes) Gyapjas István vezette és vezeti ma is. Szó szerint az történt, hogy 6 fütyült Ä mi táncol- I tunk. Még egy rozzant zongoránk sem volt. Hiába, minden kezdet nehéz! Do táncoltunk lelkesen és készültünk az első fellépésre. Milyen volt? Nekünk csodálatos, a rokonok, ismerősök szerint jó, más inkább nem mondok semmit. De azon az előadáson eljegyeztem magam a tánccal. Magam sem hittem, mennyi szépet kapok. Egyszóval, megérte; Aki azt hiszi, hogy egy év alatt lesz belőle népitáncos, az nagyon téved, legalább akkorát, mint én. Sajnos, rá kellett jönnöm, hogy más eljárni egy táncot és más eltáncolni. Az utóbbihoz évek, kemény munka és nem kevés tehetség kell. Es lassan megszerzi az ember az úgynevezett rutint a táncban. Mit jelent a rutin? Körülbelül a kővetkezőket: várja a közönség! Kispestre kaptunk meghívást. Az egyetemen öltöztünk be és indultunk a fellépésire — villamossal. KI melyikre fért föl, azzal; — Már húsz perce áll a mŰSOr, magukat — fogadta az első pár embert a műsor főrendezője; — Azonnal a színpadra! — De még nincs itt a csoport — tWakoztunk kétségbeesetten. — Nem baj, majd bekapcsolódnak — tuszkolt föl bennünket ellenkezést nem tűrő bangón a színpadra Mit volt ntít tenni? A zongorista velünk volt, felmentünk. Olyan improvizálást életemben nem csináltam. Elsöprő sikerünk volt. Mire a csoport utolsó emberei befutottak, vége lett a műsornak. A megvendé- geüés elől azért becsülettel megléptünk. Pár nap múlva elismerő levelet hozott a postás. Tényleg kivágtuk a rezet. Jetének bajos Dudor9 a rettenetes Éppen egy hete, hogy nem. hallottam Dudorról és ez főleg arról jutott eszembe, hogy ma megláttam az utcán Dudor bácsit, aki a Dudor papája. Nagyon szomorú veit, lógott ae orra, úgy húzta maga után a főidőn és fekete gyászszalagot viselt a jobb karján. „Jézus, mondom magamnak, tán bíz nem a Dudor miatt gyászol7” És nyúlok. a telefon után. Tárcsázok, meg minden és már berreg is a telefonos kisasszony. Egyszer, kétszer, háromszor... akkor végre félveszik a kagylót. — Halló, Dudor-lakás? — Ght, glu, gtuglughigtu mondja, valaki. — Te vagy az, Dudor ? — Eb — mondja kicsit hát- hús hangon. — Mi a fenéért gargtdizáisz? — Éb deb gargalizáiok, az a Jónás volt, a bacska. — És miért gargalizál a macskátok? — kérdem kissé, idegesen, de ez mindig így van, ha ezzel a május elsejei léggömbbel beszélek. — Az seb gargalizál, csak nyávogás helyed csinál így, ha benne vab az akváriumban. — Az akváriumban? — kérdem türelmesen —; és mondd, kisfiam, miért van a Jónás az akváriumban? — Bert ide akard jönni hozzáb. — Hozzád?! — kérdem rikoltva és a fejemen a szőr a plafon felé mutat. — Hát hol vagy te tulajdonképpen? — Ahoi “ bacska. Az akváriumban. — Igen — mondom kicsit me. lankólikusan, de nagyon szelíden, mert tudom, hogy a primitív népek a hülyéket szenteknek tartják. — Persze, persze. Az aranyhalak meg az erkélyen? — Honnan tudod.'..? Bég kicsit vizesek ugyan, de nebsoká- ra begszáradnák, mert kisütött a nab. — Te persze azért vagy az akváriumban, hogy ki ne hüljön a víz, amíg a halacskák napoznak? — mondom a tőlem telhető legvidámabb hangon, pedig világos, hogy Szatymaz után újabb áldozatokat szedett az érettségi időszak. — Deb. Ha tudni akarod, a Dudort áztatob. — Á Dudorkát? — gügyögöm, öt áztatod? — Deb öt, hanem azt. Amit « papa csinált. — Hehe... Már te is hallottad, hogy nem a gólya hozza a gyereket? — Bilyen gólya? Ez a papa cipője volt, attól van a dudor, én bég áztatob, bért sajog. — Csak nem a matematika. oktató gép miatt? — De. Bert hiába kereste azon a magnószalagon az Ella Fitz- geráldot, bindig csak azt hallotta, hogy áperbé egyenlő szinusz alfa per szinusz béta. A végén már kívülről tudta és három szólamban énekelte a szinusztételt. De akkor lejött a harmadik emeletről a Tihamér és félháborodva azt kiabálta, hogy a papa csak ne akarjon véle konkurrálni, pláne ha nincs is cédulája. Vagy van diliflepnije? Van, vagy nincs? Bert ha nincs, akkor a papa biért rontja itten a bolondok renoméját... ’! — Jaj — mondtam és letettem a kagylót. Itt a vég. Most papírt keresek meg plajbászt és írok a KÖJÁL-nak és a miniszternek. Vagy a járványt irtsák ki vagy az érettségit! B. Mát»
