Békés Megyei Népújság, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-04 / 79. szám
/I§ÍD (ífin ilw H ^TCO^A-to J~ Munkásőr Idei Tanács a k n avefősö k Helvécia dombjai között nap- i lényben fürödtefc a tanyáik. A | szőlőtőkék hosszú sora között i embereik hajladoztak, az úton traktor dohogott, kínlódva a '< — Géppuskára...» Hármas töltet... ! Irányzóik... — Gyakorolnak az elvtársak — jegyezte meg kísérőm, Bálint Sándor, a munkásőrség megyed parancsnokságának munkatársa, akivel a három megyéből továbbképzésen itt levő munkásőröket látogattuk meg. Az aknavető alegységek parancsnokhelyettesei, rajparancsno* kai elevenítik fel évenként más-más megyében egy alkalommal az aknavetőkiképzéssel kapcsolatos tudnivalókat: a lőelemszámítást, a szögmérést, a műszer- és lövegismere- teket. Benecz Gergely al- egységparancsnok- helyettes a jánoshalmi Jókai Tsz gépműhelyvezetője öt éve a munkásőrségnél ismerkedett meg ezzel a második világháborúban rettegett fegyverrel. — A mi alegységünk zöme a tsz-ben dolgozik — mondta Benecz Gergely, aki 12 éve hordja a munkásőrség szürke egyenruháját. — A legutóbbi lövészeten jó eredményt értünk el, s most elvtársa- t immal azon fáradozom, hogy elérjük a kiváló szintet. Ami nagyon nehezen megy, az a megosztott irányzás, szögmérés, tájolás megértése. Az aknavetőt azonban egy perc húsz másodperc alatt tűzkésszé tudjuk tenni. Remélem, az alegységnél, otthon az itt tanultakat sikerrel hasznosíthatom. Székely János, a békéscsabai Tégla- és Cserépipari Vállalat művezetője ugyanolyan beosztásban van a munkásőrségnél, mint Benecz Gergely. Különbség annyi közöttük, hogy Székely János alegységének munkásőrei kiváló lőeredménnyel dicsekedhetnek. tengelyig érő homokkal. Békés,, munkás volt a táj. Az egyik' domb mögül hirtelen parancsszavakat röpített felérik a feltá-' madó szél. elnöke «olt Benecz Gergely jánoshalmi és Székely János békéscsabai alegységparancsnok-helyet- teseb az aknavetővel tüzelésre készen. Fekete László foglalkozásvezető szegedi alegységparancsnok Piszmán Ferenc jánoshalmi rajparancsnoknak a tüzérségi távcső használatát magyarázza. — Szabad időben sokat beszélgetünk az eredmények elérésének módjairól, családi dolgokról, s összehasonlítjuk alegységeinket. A kiképzésen túl itt is szerzünk tapasztalatokat, s közösen gyakoroljuk a lőelméletet. Szívesen jöttünk Bács-Kiskun megyébe, hiszen jól ismerjük a parancsnokokat, az aknavetős munkásőröket. Az ilyen jellegű továbbképzések azt eredményezik, hogy minden évben magasabb szinten tudjuk ellátni a harcfeladatunkat. Fekete László alegységparancsnok, Szegeden a Téglaipari Vállalatnál technikus, ö a továbbképzés gyakorlati és elméleti előadója. — Jól tudom hasznosítani korábban a néphadseregben szerzett tüzértiszti képzettségemet. Bámulatos, hogy a magasabb matematikát nem ismerő munkásőrök, raj. és alegységpa- rancsnok-helyettesek milyen szívóssággal tanulják meg a megosztott irányzás lőelméletét és a tűzszolgálatot. A három megyebői itt tanuló munkásőrök olyat jól elsajátították már a szüksé " ges tudnivalókat, hogy képeseií lennének egységkötelékben vég rehajtani a lövészetet. Ügy ir mondhatnám, hogy sikerül mái közös nyelvet beszélnünk, brt;' Néhány perces szünet után folytatódott a munkásőrség .aknavetős parancsnokainak kiképzése. A gyorsaság, a szakértelem, a lőelemek pontos kiszámítása és a gyakorlati feladatok végrehajtása azt bizonyította, hogy a munkásőrség ,.tüzér a! egységei” szükség esetén nem-' csak alkalmasak feladatuk végrehajtására, de sikeresen is vív nák meg harcukat. Gémes Gábor külterületén, a Kastélyszőlőkben meghúzódó kis ház konyhájában ülünk egymással szemben. Ebéd utáni kzuriÉükálásában zavartam meg. Nehezen indul a beszélgetés. *Kiszély András hosszan elgondolkozik. Magas homloka mö- emlékek sokasága suhan. ä>k szeme csillog a nagy idők lékeitől. — A Don-kanyarből jöttem j 1944. tavaszán. Csak néhányunknak sikerűit úgy adódott, hogy nem hívtak be. Ha volna? Nem. Elegem Esténként ösz- nun- perazok, akiket nem in- az úri hatalom. Jús beszél a város felszabadulását megelőző hetek, majd a "közvetlen napok történéseiről. Arról, hogyan gyűltek össze más-más utcákon menve, Bób- roczkiéknál. hogy esténként meghallgassák a moszkvai rádió magyar adását. Miként beszélgettek a munkásokkal, az emberekkel a közelgő szovjet hadseregről, arról, hogy vége lesz az úri világnak, közben terjesztették a Pestről kapott, háborúellenes röplapokat. így érkezett el 1944. október 5-e. Erről a következőket mondja: V- Estefelé már hallani lehetett távolról a Sztálin-orgoná- kát, vagyis a Katyusákat. Bo- ty^nszki András — meghalt már szegény— beszélt oroszul. Hatodikéin hajnalban itt, a Lencsé- si^útón jöttek be a kozákok. A magyar katonaság egyik alakulata a csatorna árterébe húzódott. Mondom nekik: mit akartok. A németek elvesztették a háborút. Gyertek, öltözzetek át, ne harcoljatok. Ketten közülük ot$ haltak meg a tűzharcban. Nem bírtunk rajtuk segíteni. ■Orvost nem találtunk. Nagyot sóhajt az öreg harcos ■eskyitatoan rámnéz, hogy vajon értem-e, érzem-e, amit mond. " *•“* Rá egy napra. 7-én összejöttünk szakszervezetünkben a Széchenyi utcában. Elhatároztuk hogy gyűlést szervezünk. Ügy is léft. A szovjet katonai parancsnok, Rajszin őrnagy egedélyez- te. A Trefort utcai Munkás Otthonban tartottuk meg. — Mi volt a gyűlés célja, Bandi bácsi? — vetem közbe. — A város úri vezetői elmenekültek. Át akartuk venni a vezetést. Ügyis történt, ott a gyűlésen megalakítottuk az Ideiglenes Tanácsot. — Mikor volt ez? ■ — Október 8-án. Másnap aztán bementünk a városházára és mivel engem választottak tanácselnöknek, átvettem az irá- ftyítást. — Mint polgármester — próbálom kiigazítani az idős harcost. De tagadólag rázza a fejét. — Nem. Csak jóval később, én Utánam lett polgármester Lip- ták András. Októbertől, ha jól emlékszem, 1945. májusáig tanácsirányítás volt Békéscsabán. Csak a koalíciós harcok változtatták meg ezt a formát — Mi a legemlékezetesebb ebből az időből, mint az ország első tanácselnökének? Mert úgy hiszem, valóban az első volt... — Igen, azt hiszem én is, másutt még nem lehetett városi tanács. Nagyon sok intézkedésem 'volt. de talán a legemlékezetesebb, amikor a városparancsnok elrendelte, hogy az utánpótlásként átvonuló szovjet katonáknak biztosítson a város elhelyezést és evőeszközöket. Ennek a szervezése. A másik dolog, amire szívesen emlékszem, hogy kétszer beszélgettem Malinovszkij marsaitól. Első alkalommal, amikor Békéscsabára jött a hadseregparancsnok, magához hivatott. A tolmács, Botyánszki Bandi volt, akit már említettem, hogy meg-| halt, és Rajszin őrnagy jött velem. A volt Schwarcz-féle házban szállt meg a tábornok. Leültetett, aztán rámvetette a szemét és kitartóan nézett. Közben mondta, hogy mit kíván a szovjet hadsereg a várostól. Hallottam én, amit a tolmács fordított. de nem igen értettem. Közbeszóltam, hogy ismételné el Malinovszkij. — Már elmondtam — válaszolt a marsall —, meg vagy tán ijedve, hogy nem érted? — Nem vagyok én — válaszoltam —, csak szeretném fel-f írni, nehogy kimenjen a fejemé bői. Megveregette erre a vállamat, úgy, barátságosan. — Látom, te meg akarod csinálni, amit én kérek. Nagyon jól van. — Ha emlékezetem nem csal, úgy másfél órán át beszélgettünk. A harcok akkor még Gyo- ma alatt voltak. Később, talán másfél hónap múlva ismét találkoztunk Békésen Malinovszkij helyettesénél, egy le- ningrádi orvosprofesszornál, aki a háború alatt ezredesként szolgált. Ekkor gratulált a tábornok, hogy amivel megbízott, mindent becsületesen megcsináltam. Emlékszem néhány mondatára: Vigyázzatok! Ne bántsátok a tanult embereket, tartsátok rajtuk a szemeteket. Szükségetek les ■ még rájuk. S folyik a szó, a város és jóllehet az ország első volt tanácselnökének szájából. Emlékezik a régi időkre, arra, hogyan indult az élet a kommunisták vezetésével a felszabadult városban és később a megyében. Ma már történelem, amit mond. Fehérre fakult haját simogatja néha, s még nem tudja beszélgetésünkkor, hogy a kormány magas kitüntetéssel jutalmazza a holnap hetvenéves Kiszely Andrást. A Munka Érdemrend bronz fokozatával tüntették ki hazánk fel- szabadulásának 25. évfordulóján. Botyánszki János „Szabad hazában — Lenin útján’ Úttörők látogatása egy idős harcosnál Barnácz Ágota, Knyihár Ágnes szorgalmasan jegyzik Nagy Károly visszaemlékezéseit. Nagyon szép kezdeményezésnek voltunk tanúi az elmúlt napokban Békéscsabán. A békéscsabai III. sz. Általános Iskola 8. c osztályának Dobó Katica úttörőcsapatából az Olimpia őrs négy tagja; Petri Miklós, Sicz János, Barnácz Ágota és Knyihár Ágnes meglátogatták otthonában Nagy Károly elvjársat, volt országgyűlési képviselőt, nyugdíjas munkásmozgalmi veteránt. A találkozásra azért került sor, mert az úttörők a „Szabad hazában — Lenin útján” című mozgalom egyik feladatául tűzték ki, hogy felkeresnek egy veteránt és albumban örökítik meg a beszélgetést. A választásuk jól sikerült, hiszen ismeretes, hogy Nagy Károly elvtárs volt a megyei földosztó bizottság első elnöke is. Az úttörőknek, mintegy követendő példaként említette meg, hogy Gyulaváriban is sok fiatal vett részt az 1944-es sorsdöntő harcokban és maguk is követelték, hogy kommunista párt alakuljon a községben. A hosszan tartó beszélgetés során Nagy Károly elvtárs annak a reményének adott kifejezést, hogy minden bizonnyal más úttörőcsapatok is követik ezt a szép példát. Erre van lehetőség, mint mondotta: „Rajtam kívül él még jó néhány harcban, munkában megöregedett elvtársi
