Békés Megyei Népújság, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-24 / 70. szám
Uj könyvek a könyvesboltokban A könyvesboltok kirakatában megjelentek a legújabb kötetek. A tavasai könyvvásár néhány érdekes művére olvasóink figyelmét is felhívjuk. Az első ÉLETÜNK Huszonöt esztendő legjellegzetesebb riportjait gyűjti egybe ez a kötet, mintegy, tükröt tartva közelmúltunk sorsfordulatai elé. Nem is annyira az aktuális események, mint inkább az egyes időszakok hangulatának visszaidézésévél emlékeztetnek ezek az írások a felszabadulás óta eltelt esztendők örömeire, gondjaira, különösképpen a kezdet leküzdheteüennek tűnő neTARTOZIK Üjabb irodalmunk sokat ígérő tehetségeként jelentkezett egyszerre két művével: egy no- vellagyű j töménnyel és egy regénnyel a fiatal írónő, s e kötetével immár a beérkezett írásművész rangjával igazolja a sikeres kezdetet. Egy jellegzetesen mai ifjú pár szerelmi idillnek induló történetében mutatja meg az egymással ellentétes lelki alkatok kibékíiketejtlen összeütközését és elkerülhetetlen csődjét A regény hősnőjét neANGYALFÖLDI Angyalföld felszabadulásának 25. évfordulójára készült ez a dokumentumregény-szerű kötet. Egy magyar munkáscsalád históriáján keresztül mond el eseményekben gazdag krónikát a főváros legnagyobb munfcásfce- rülete életének alakulásáról. Rácz János malomgépész Pozsonyból indul útnak Budapest felé. Itt a messzi külterületen vier tanyát a Rákos patak kietTÜKÖKBEN hézségeire, majd a felemelkedések és megtorpanások örömteli vagy válságos napjaira. Nem volt könnyű feladat 25 esztendő gazdag terméséből kiválogatni a legsokatmondóbb írásműveket, amelyek összességükben valóban híven tükrözik a történelmi változásokat. A Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg. Izgalmas problémát boncol Jókai Anna új műve, a ÉS KÖVETEL héz gyermekkora nevelte ridegen célratörő jellemmé, míg párját a könnyebb ellenállás, a gyengébb akarat sodorja megoldhatatlan konfliktusok felé. A színpadi irodalomban is sikeresen bemutatkozó írónő e régé- nye is bővelkedik drámai helyzetekben, színpadra kívánkozó fordulatokban. Kiadója a Szépirodalmi volt. Sokakat érdekelhet Fülöp János új könyve js, az KRÓNIKA len környékén, a későbbi Angyalföldön. Itt emelkednek később az első gyáraik, itt tengődnek, küszködnek, harcolnak a vityillókba, bérfcaszámyákba zsúfolt proletárok ezred. A Rácz- család 100 éves krónikájának lapjain az ő történetük pereg le, a világháborús megpróbáltatásokon át egészen a felszabadulásig. A Kossuth Kiadó jelentette meg. Műsor as irodalomtanítás gazdagítására A Békés megyei Jókai Színház KISZ-alapszervezetének fiatal művészei az iskolai irodalmi tananyag élményszerűbbé tétele érdekében különböző műsorösszeállításokkal segítik az cár- tatást. A KISZ-szervezet tagjai elsőnek Petőfi Sándor és Arany János költői munkásságát dolgozták fel. A műsor* 1970. március 25-én délután 3 órakor mutatják be először Békéscsabán, az Ifjúsági Ház tanácskozótermében, melyre az iskolák igazgatóin kívül a város hivatásos népművelőit is meghívták. A műsorban Kalmár Zsuzsa, Gsernák Árpád és Gonda György működik közre. 00121 I—VI. 200,— 00571 1—VI. 100,— 00931 I—VI. 100,— 01091 I—VI. 100,— 01140 I; 5000,— 01140 I—VI. 100,— 01610 L 1000,— 01610 I—VI. 100,— 01623 I—VI. 200,— 02505 I—VI. 100,— 02703 V. 1000,— 02703 I—VI. 100,— 03761 I—VI. 100,— 03824 I—VI. 200,— 04432 L 2000,— 04432 I—VI. 100,— 04449 I—VI. 100,— 04783 I—VI. 200,— 04871 I—IV. 200,— 05260 I—VI. 100,— 05544 I—VI. 100,— 05772 I—VI. 100,— 06091 I—VI. 100,— 06735 IV. 1000,— 06735 I—VI. 100,— 06770 I—VI. 100,— 06881 I—VI. 100,— 07189 TV. 5000,— 07189 I—VI. 100 — 07839 I—-VI. 100,— 08125 I—-VI. 200,— 08680 I—VI. 200,— 09316 VI. 1000,— 09315 I—VI. 100,— 09397 I—VI. 100,— 09686 I—VI. 100,— 09741 IV. 2000,— 09741 I—VI. 100,— 10346 V. 2000,— 10346 I—VI. 100,— 10878 I—VI. 100 — 11060 I—VI. 100,— 11586 I—VI. 100,— 11998 I—VI. 200,— 12119 I—VI. 100,— 12349 IV. 1000,— 12349 I—VI. 100,— 12378 I—VI 100,— 12544 I—VI. 100,— 12724 I—VI. 200,— 12884 m. 1000,— 12884 I—VI. 100,— 13595 I—VI. 200,— 13668 I—VI. 100,— 14888 I—VI. 100,— 15532 I—-VI. 100,— 15579 I—VI 100,— 16375 I—-VI. 100,— 17247 I—VI. 100,— 17575 I—VI. 100,— 17578 I—VI. 100,— 17599 I—VI. 100,— 17777 I—VI. 100,— 17855 V. 1000,— 17855 I—VI. 100,— 18043 I—VI 100.— 18254 I—VI. 100,— 18882 I—VI. 100,— 18952 I—VI. 100,— 19352 I—VI. 200 — 20863 I—VI. 200,— 21401 I—VI. 100,— A Sserencse- tárgysors játék nyereménylistá ja A Magyar Újságírók Országos Szövetsége által rendezett SZERENCSE tárgy sorsjáték nyereményeit az alább felsorolt szárpú sorsjegyek nyerték. A nyertes sorjegy ek az itt jelzett forintösszeg erejéig vásárlásra jogosultak. Az 1000, 2000, 5000 forint összegű nyereményeket, valamint a főnyereményeket azok a sorsjegyek nyerték, amelyeknek számuk és római számmal megjelölt sorozatuk is megegyezik a nyereményjegyzókben közölt számokkal. Az azonos számra kihúzott 100 forintos nyeremény ezeket a sorsjegyeket nem illeti meg. A főnyeremények a sorszám növekvő sorrendjének megfelelő helyen találhatók. 21755 III. 2000, 21755 I—VI. 100, 21766 I—VI 100, 21930 1—VI 100, 22124 I—VI. 200, 22180 I—VI. 100, 29791 I—VI. 200, 22235 I—VI. 200, 22449 XX. 1000, 22449 I—VI. 100, 22575 VI. 2000, 22575 I—VI. 100, 22702 I—VI. 200, 22891 I—VI. 100, 22944 I—VI. 100, 23186 I—VI. 100, 23311 1—VI. 200, 23331 III. 1000, 23331 I—VI. 100, 23341 I—VI. 100, 23680 X—VI. 200, 24164 I—VI. 100, 24259 I—VI. 200, 24535 I—VI. 100, 24816 I—VI. 200, 26374 I—VI. 100, 26398 I—VI. 200, 26641 I—VI. 100, 26722 I—VI. 200, 26863 I—VI. 200, 26994 X—VI. 100, 27181 I—VI. 500y 27429 I—VI. 100, 27499 I—VI. 200, 28008 I—VI. 100, 28256 I—VI. 100, 28460 I—VI. 200, 28559 I—VI. 200, 28790 I—VI. 200, 28970 I—VI. 100, 28975 1—VI. 200, 29201 I—VI. 100, 29216 I—VI. 100, 29554 I—VI. 200, 30162 I—VI. 100, 30679 I—VI. 100, 30928 I—VI. 100, 31153 I—VL 100,— 31186 I—VI. 100,— 31459 I—VI. 100,— 31470 I—VI. 100,— 32339 I—VI. 200,— 33017 I—VI. 100,— 33309 I—VI. 100,— 33640 I—VI 100,— 33722 I—VI. 100,— 34196 I—VI. 100,— 34202 I—VI. 100,— 34931 I—VI. 200,— 35406 I—VI. 100,— 35501 I—VI. 100,— 35732 II. 2000,— 35732 I—VI. 100,— 36166 I—VI. 200,— 36512 I—VI. 100,— 36766 I—VI. 200,— 36814 I—VI. 100,— 37206 I—VI. 500,— 37443 I—VI. 100,— 37468 I—VI. 200,— 37971 I—VI. 100,— 38808 I—VI. 100,— 38903 I—VI. 100,— 39040 I—VI. 100,— 39678 I—VI. 200,— 39688 I—VI. 100,— 39791 I—VI. 200,— 39906 VI. 1000,— 39906 I—VI. 100,— 39911 I—VI. 100,— 40008 II. 1000,— 40008 I—VI. ^íoo,— 40180 I—VI ' 100,— 40291 I—VI. 200,— 40593 I—VI. 200,— 40747 I—VI. 500,— 40974 I—VI. 200,— 41130 I—VI. 200,— 41322 I—VI. 200,— 41363 VI. Trabant Limousine sz. gépkocsi 41363 I—VI. 100,— 41721 I—VI. 200,— 41904 I—VI. 100,— 42185 I—VI. 100,— 42308 I—VI. 200,— 42365 V. 5000,— 42365 I—VI. 100,— 42618 I. 1000,— 42618 I—VI. 100,— 42792 I—VI. 100,— 42859 I—VI. 100,— 42871 I—VI, 200,— 42859 I—VI. 100,— 43087 II; Személygépkocsi értékben 75 000 Ft 43087 I—VI. 100,— 43335 I—VI. 100,— 43374 I—VI. 200,— 43527 ú—VI. 100,— 43907 I—VI. 200,— 44129 I—VI. 500,— 44377 I—VI. 100,— 44417 I—VI. 100,— 44611 II. Wartburg de Luxe sz. gépkocsi 44611 I—VI. 100 — 44616 I—VI. 200,— 45479 I—VI. 200,— 45536 I—VI. 200,— 45926 I—VI. 100,— 46190 III. 5000,— 46190 I—VI. 100,— 46289 I—VI. 100,— 46745 I—VI. 100,— 46764 I—VI. 500,— 47870 I—VI. 100,— 47944 VI. 5000,— 47944 I—VI. 100,— 48161 I—VI. 100,— 48766 I—VI. 100,— 49718 I—VI. 100,— 49951 II. 5000,— 49951 I—VI. 100 — 49960 I—VI. 200,— 49979 I—VI. 100,— ■■■■■■■■■■•■■■■■■«•■■■•■Mii HM Milyen a jó titkárnő? — ön szerint, kedves igazgató, főmérnök vagy osztályvezető elvtárs, milyen a jó titkárnő? — Művelt, szorgalmas, ügyes, rendes, figyelmes, nem feledékeny, precíz, ápolt, érti a munkáját, érdekli amit csinál, felelősséggel ... — Elég, elég! — Hogy ennyi követelménynek, igénynek eleget tegyen, ön, kedves titkárnő, mit tesz? — Beiratkoztam a TIT Titkárnőképző Kollégiumára; — És mit ér ez a tafolyam? — Nagyon sokat. Hiszen csupa olyan tárgyú előadást hallgatunk, amely gyakorlati munkánk során szükséges. Magyar nyelvet és stílust, gazdasági ismereteket, ügyvitelt, levelezési ismereteket, jogot, kulturált magatartást. Az érettségizettek egy, nem érettségizettek két év alatt. Hallottam, 2 éves kísérleti tanfolyamot indítottak a gép- és gyorsíró' iskolai tanulók számára is. A TIT József Attila Szabad- egyetemén tíz éve kezdődött meg a titkárnők továbbkép>zése. A mai formában 1967. óta működik. Változatos témákkal ismerkednék, gyakorlati tanácsokat kapnak a hallgatók. Ügyelnek arra, hogy az órák ne legyenek fárasztók — hiszen hetente kétszer, 3—3 órára munka után jönnek a titkárnők és a leendő titkárnők. Több csoportban, 200-nái többen iratkoztak be a tanfolyamra — sok közöttük a gyakorló titkárnő, de bőven van gyorség gépiró, adminisztrátor, technikus, előadó. Járnak saját elhatározásukból és munkahelyük javaslatára. Néhányuknak a vállalat fizeti az évi 600 forintos részvételi díjat. Akadt olyan is, akinek a tanfolyam elvégzése után térítették meg költségeit, mert észrevették, — megérte. Járnak vidékről — Vácról, Százhalombattáról, Monorről, Maglódról. Sőt, még a kecskeméti TÜZÉP is küldött egy hallgatót, természetesen útiköltségét, szállodáját is fedezik. Néhány vállalat a fővárosban és vidéken kihelyezett titkárnő továbbképző tanfolyamat rendezett, így a Pamutnyomóip>ari Vállalat, a2 Ózdi Kohászati Művek, ezenkívül Egerben, Szegeden, Debrecenben van hasonló tanfolyam. Kis- és nagyvállalatok, szövetkezetek, irodák, intézmények, tudományos intézetek titkárnői ülnek a padokban. Az OR.ION- ból, az Általános Épülettervező Vállalattól, az Április 4. Gépgyárból, a Magyar Kábelművekből, az ÖTP-ből, a Csep>eli Szerszámgépgyárból, az Országos Meteorológiai Intézetből, a Kőbányai Textilművekből. Végighallgattam egy-egy órát magyar nyelvből, ügyvitelből és kulturált magatartásból. Az előbbin nyelvtan, helyesírás, stílusgyakorlatok szerepeltek. Éppen a rokonértelmű szavakról, a szólásokról* a közmondásokról és az idegen szavak írásmódjáról és kiejtéséről esett szó. Az ügyvitelórákon olyan témákkal foglalkoznak, mint a vállalati igazgató szerepe, az alsó szintű vezetők önállóságának jelentősége, a titkárnő és a vállalati ügyrend, az aláírási jogok, meghatalmazások és a titkárnő ezzel kapcsolatos feladatai, vagy a vezetők postájának, tárgyalásainak, utazásainak előkészítése, időbeosztásának nyilvántartása. A kulturált magatartás című tantárgy a hallgatók véleménye szerint is a legérdekesebb. Hiszen ennek keretében p«szicho- lógiai ismereteket sajátítanak el. De olyan témák is napirendre kerülnek, mint a munkaegészségügy, az emberekkel való bánásmód korok és nemek szerint, a pihenés és a munka pszichológiája. Különóráin kapnak kozmetikai és ddvaittanácsot s útbaigazítást arra is, hogy mit olvassanak. A résztvevők pxxlig kérdeznek, tanácsot várnak. Egyikük megkérdezte: „a főnököm kilenc ismeretlen embert fogadott, viszem a kávét, kinek adjam először?” „Minisztériumi osztály- vezető és vöröskeresztes szerve- zőtitkámő várja a főnökömet. Melyiket vezessem be előszar?” ■■■■■MaaMMMSIIHM»aMa«HaMMMBMMMWfl A többi tantárgy is hasonló, érdekes, hasznos tudnivalókat tartogat. Posch Károlyné dr., aki maga is tanít levelezést és ügyvitelt s lelke, szervezője a tanfolyamoknak — mondja el —, hogy rendszeresen megkérdezi, miről hallanának még szívesen, mire kíváncsiak. S az utolsó órát önfényképezésre használja — leíratja valamennyi hallgatóval egy-egy napját, mit csinálnak és hogyan. — Minden órámat szemléltetéssel, gyakorlati példával kezdem. Újsághírt olvasok fel, a kezdőknek megmutatom, milyen az ablakos-boríték, a bizonylat. Azt szeretnénk elérni, hogy szinte játékosan könnyedek legyenek az órák, tapasztalatcserével oldjuk meg a problémákat. Még én is tanulók tőlük. — Látogatási jegyet vezetünk, s aki szorgalmasan hallgatta az órákat, elsajátította az ismerete, két, azoic munkahelyére a TIT a tanfolyam befejeztével levelet ír. Többen kaptak már e levelek révén jobb, megfelelőbb beosztást. Olyan főnök is akadt, aki maga kereste fel levelével a tanfolyamot, hogy elmondja, nagyon hasznosnak találja, titkárnője gondosabb, hozzáértőbb lett. — A fiatalok sokszor még túloznak, az idősebbek, gyakorlottabbak tudják, a munka a fontos. — Ön szerint milyen a jó titkárnő? — Aki legalább 30 százalékban tehermentesíti főnökét. Kádár Márta A nyertes sorsjegyek beváltási rendje: A 100—5000 forint értékkel kihúzott nyertes sorsjegyek egyben _vásárlási utalványként szolgálnak és a nyereményösz- szeg erejéig — vidéken bármelyik állami áruházban vagy földművesszövetkezeti üzletben: Budapesten a Lottó Áruházban (VII., Rákóczi út 36.) vásárlásra felhasználhatók. A főnyereményt nyert sorsjegyek nyereményutalványát a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (Budapest, VI., Népköz- társaság útja 101.) szolgáltatja ki a sorsjegy bemutatójának. A nyertes sorsjegyek 1970. áp>- rilis 6-tól május 16-ig válthatók be. Háztáji gazdaságok versenye A mezőkovácsházi járási nőtanács bensőséges ünnepség keretében értékelte az elmúlt évi baromfitenyésztési versenyt. Az első helyezést Szíjártó Istvánná battonyai háziasszony kapta, s őt illeti az 1500 Ft-os vásárlási utalvány. Második helyre özv. Szekeres Pálné medgyesbodzási, a harmadikra pedig özv. Kiss Sándorné gábortelepi lakos került. Ök 1200, illetve 900 forintos utalványt kaptak. A mezőko^ vácsházi járásban a felszabadulás 25. évfordulójára az idén még szélesebb körben versenyeznek a baromfitenyésztő háziasszonyok. o. ^