Békés Megyei Népújság, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-24 / 70. szám
A földkéreg „mozaikja” A földkéreg még erősebben megrepedezett, mint gondoltuk, Mentette ki két amerikai geológus, a miami Atlantic Oceo- uagraphic and Meteorological Laboratories két munkatársa: Paul Grim és Walter Sproll. A legfrissebb geofizikai elmélet, a „tábla-tektonika” teóriája szerint, a földkéreg a nagy táblák mozaikjából áll, amelyek kölcsönhatása (összenyomódás, kinyúlAs, súrlódás) adja a magyarázatát a vulkánok működésének, a földrengéseknek és a kontinensek mozgásának. Hány ilyen tábla van? Xavier le Pichcm francia oceanográfus megközelítőleg hatra becsülte a számukat. Paul Grim és Walter Sproll nem vonja kétségbe ezt az „alapszámot”, de úgy gondolja. hogy kell lenni szerényebb méretű tábláknak is, amelyek mozgása a nagyméretű „alaptáblákhoz” képest magyarázatot A Felsőnyomási Állami Gazdaság eladásra felkínál nagyobb mennyiségű olasz nyár-suhángot. Érdeklődni mindennap, Elekes István erdésznél. x Házhely eladó. Békéscsaba, Urszl- nyi Dezsőnó utca S3. Érdeklődni: helyszínen. 4156 Gyulán Kenyérsütő utcában 180 négyszögöl házhely eladó. Érdeklődni: Budrió lakótelep 1-es tömb, B n/7. 4152 Békéscsabán, Kulich lakótelepen 2 szoba összkomfortos lakásomat elcserélném gyulai fél házra vagy lakásért. .,3129” jeligére a békés- csabai hirdetőbe. _______________144131 M ély gyermekkocsi eladó. Gyula, Vár U. 23.______________________162604 A gyulai Munkácsy Mg. Termelőszövetkezet a város közelében levő galbácskerti legelőből 40 kát. holdat bérbe ad. A legelő jő minőségű, az állatok itatására kút van. Érdeklődni lehet a tsz H. üzemegységének irodájában (volt Népköz- társaság Tsz). 162611 Férfiak részére bútorozott szoba kiadó. Gyula, 48-as utca 15, 162603 Sélmer ének 2 darab, 25 W-os új és I Marma német gitár eladó. Gyula, j Kerecsényl 20. __________________162612 j B udapesti két szoba, összkomfortos I belvárosi lakásomat elcserélném gyulai másfél szobás vagy egy nagyobb szoba, összkomfortos lakásért. Érdeklődni: Kohánné. Gyula, Eszperantó tér 1. Húsvétkor, Karácsonyi U. 4. 162614 ad bizonyos regionális jelenségekre. Ügy vélik, hogy két ilyen táblát fedeztek fél az „Ooeo>- nagrapher” nevű hajón tett kőrútjuk során, egyrészt Panamától és Costa Ricától délre, másrészt Columbiától nyugatra, a Csendes-óceánban. Az első ilyen. .,plakettet” — amelyet „Kókusz-táblámak” kereszteltek el, északon a Mexikó, Guatemala, Nicaragua és Costa Rica partja mentési húzódó közép-amerikai árok, míg a „Naz- ca-táblát” Panama és Kolumbia határolja. Geológusaink szerint a „Kókusz-tábla” észak felé halad a panamai törésvonal mentén és a közép-amerikai árkon keresztül süllyed bele a földkéregbe. Mint tudjuk, az óceán közepén fekve gerincekből kikerülő kisebb táblákat a földkéreg a tengermély nagy árkain keresztül nyeli el. Apróhirdetések Zasztava eladó, 0 km. Azonnal átvehető. Gyula, Április 4 tér 8, n/9. 162615 A gyulai Munkácsy Mg. Termelő- szövetkezet értesíti az állattartó gazdákat, hogy a gulyára, csordára a szarvasmarhák kiírását megkezdi április 2-án reggel 7—12 óráig és ezt követően minden kedden és pénteken, a tsz n. üzemegységének — volt Népköztársaság Tsz — irodájában. 162611 Gyopárosfürdő, liget sor 1 számú összkomfortos, 4 szobás beköltözhető villa eladó. Közület és vállalat részére is alkalmas. 94577 A Békési Építőipari Szövetkezet (Szarvasi ét 42) azonnalra felvesz 2 fő bádogos és 1 fő vasszerelő szakmunkást. Fizetés megegyezés szerint. x Az Univerzál Kiskereskedelmi Vállalat kirakattisztftót keres felvételre. Jelentkezés a vállalat központjában, Békéscsaba, Szt. István tér 9. 144176 Söripar) Vállalat felvesz nőket fizikai munkára. Vidéki lakosok részére munkásszállást biztosítunk. Otikőltség- bozzájárulást. munkába állás esetén felutazáal költséget térítünk. Jelentkezés: Munkaerő- gazdálkodás, Budapest, X_ Maglód! ét 1" 2336 Lányokat 15 év felett, fonó- szövő átképzésként, férfiakat festődébe és kikészitöbe betanított munkásként felveszünk. Levélben! jelentkezésre részletes tájékoztatást adunk. Oj- pesti Gyapjúszövőgyár, Budapest, IV., Berni út 1. 9738 A Felsőnyomási Állami Gazdaság állandó munkakörbe felvesz vízvezetékszerelő szakmunkást. Jelentkezés a gazdaság építésvezetőjénél. x A Békés megyei Növényvédő Állomás növényvédelmi szakmérnököt, agrármérnököt keres megyei karantén felügyelői és határkirendeltségi munkakör betöltésére április 1. belépéssel. Jelentkezés Békés megyei Növényvédő Állomás, Tarhos, Petőfi n. 1—2. 144188 köszönetnyilvánítás Fájó szívvél mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, Ismerősöknek, szomszédoknak, akik felejthetetlen feleségem, édesanyánk, nagymamánk, KANALAS LÖRINCZNE szfil. Kanalas Eszter temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Külön köszönetét mondunk a városi tanács vehetőinek, a BM dolgozóinak. A gyászoló család Angol mechanikás zongora éladó. Érdeklődni: Gyula, telefon 71. __________________________________162613 S zövőmester feleségével, 10 éves gyakorlattal állást változtatna. Szövetkezethez bárhová. „Azonnal” jeligére a békéscsabai hirdetőbe. ___________________________________144186 Moszkvics 407-es, Pannónia T—5-ös eladó. Adám György, Magyarbán- hegyes, Tanya 1. Géppark mellett. ___________________________________144178 öt külön bejáratú szoba kiadó, meleg folyóvízzel, stranddal. Esetleg üresen. Balatonszabadi, Akácos 5. ____________________________________7812 S zarvasi Építőipari és Lakáskarbantartó Szövetkezet villanyszerelő-, bádogos-, lakatos- vízvezetékszerelői munkát vállal. Címünk: Szarvas. Bajcsy-Zs. út 1. x Cössön ÉLETBIZTOSÍTÁST ! Kellemes lesz a húsvétja, ha modern bútort, lakástextilt, háztartási gépeket, ünnepi ruhát és cipőt nálunk vásárol. Most keresse fel szaküzleteinket. GYOMAI ÁFÉSZ. Fia- és vasiparban jártas anyaggazdálkodót és férfi segédmunkásokat keresünk felvételre. Jelentkezni Sehet a GYULAI FA- ÉS FÉMBÚTOR SZÖVETKEZET-nél Gyula, Zrínyi tér 2. 162598 Gyors- és gépírót azonnal ’ felvesz a TIT. BÉKÉSCSABA, Szent István tér 8. 144184 Televízió BUDAPEST: 17.58 Hírek. 18.05 Hamis recept. 18.35 Esti mese. 18.45 Család és társadalom. 19.05 Leonard Bernstein a muzsikáról. 20.00 Tv- híradó. 20.20 Don Quijote vagy Don Quijote? Tv-játék. 21.45 Tv-hiradó. — 2. kiadás. 22.05 Jégkorong-világbajnokság : Csehszlovákia—Svédország. (felvételről.) BUKAREST: 17.00 Gyermekek világa. 17.30 Gazdasági ankét. 18.20 Mit kell tudni az emberről? 18.45 Lear király. Shakespeare tragédiája. 21.00 Jégkorong VB: Csehszlovákia—Svédország. Közvetítés Stockholmból. BELGRAD: 17.50 Rajzfilm. 18.05 Kis világ. 18.30 Telesport. 19.05 Népi muzsika. 19.20 Tv-poeta. 20.35 Ballada a kőolajról — Dokumentumfilm. 20.45 Sportélet — angol játékfilm. 22.35 A Csehszlovákia—Svédország jégkorongmérkőzés 2. és 3. harmada felvételről Rádió KOSSUTH RADIO: 8.20 Népzene. 8.39 Muszorgszkij: A szorocsinci vásár. Háromfelvonásos opera. Közben: 10.05 Műszeres ellenőrzés — üzembiztonság. 11.00 Iskolarádió. 11.35 Két versenymű. 12.30 Melódiakoktél. 13.45 Mezőgazdaság-tudomány. 14.00 A húsvéti tojások... stb. 14.36 Ifjúkommunisták Budapestért. 15.09 Rádióiskola. 16.05 Olasz dalok. | 16.18 A Szmolnij folyosói. 17.05 Tallózás a világsajtóban. 17.20 Lemezek közt válogatva. 18.00 Mi közöm hozzá? 18.28 Könnyűzenei híradó. } 19.25 A Szabó család. 19.55 Zenés est négy tételben. 21.03 Kilátó. 22.20 Komoly zene, könnyűzene? 23.20 Népzene. PETŐFI RADIO: 8.05 Vivaldi-mű- vek. 8.39 Táncdalok. 8.55 Külpolitikai figyelő. 9.10 Kiváncsiak klubja, 11.45 Fenyő László emlékezett. 12.00 Zenekari muzsika. 13.03 Törvénykönyv. 13.20 Bruno PrevertU operafelvételeiből. 14.00 Fúvószene. 14.10 Pol-beat. 14.18 Zongoramuzsika. 14.35 Tánczenei koktél. 15.20 Operarészlet. 15.33 Mai témák — mai dalok. 15.42 Liszt: XIX, magyar rapszódia. 15.52 Mozart: D-dúr szerenád. 16.05 Tánczene, 16.15 Hangverseny a stúdióban. 16.33 Csúcs- forgalom. 18.10 Földes Andor zongorázik. 18.42 Iparágak, melyeket a tudomány teremtett. 19.07 Uj könyvek. 19.10 Jó estét, gyerekek! 19.20 Beethoven összes zongorás triói I. Kb. 21.00 Sopoti Dalfesztivál n. Kb. 21.30 Gondolatok, népdalok. 22.20 Nomád népeik vándorlása. 22.30 Operettrészletek. 33.15 Schön berg-müvek. SZOLNOKI STUDIO: A 222,38 Dl hullámhosszon 18—19 óráig: Alföldi krónika. Válaszol a jogász Nyereség hozta tervek. Könnyűzene. Üt- törőhíradó. Zenés ki, mit kér. Színház Békéscsabán, március 24-én, este 7 órakor: ÉN ES A KISÖCSÉM Kondoroson, március 24-én, este fél 8-kor: JÁTÉK A KASTÉLYBAN Mozi Békési Bástya: Maga tetszik nekem. Békéscsabai Brigád: Utánam, gazfickók 1 Békéscsabai Szabadság: A veréb is madár. Békéscsabai Terv: A 24—25-ös nem tér vissza. Gyulai Erkel: My Fair Lady I., n. Előadás kezdete: csak fél 6 órakor. Gyulai Petőfi: My Fair Lady L, n. Előadás kezdete csak 5 órakor. Mezőkovácsházi Vörös Október: Sirokkó. Orosházi Béke: Estély habfürdővel. Orosházi Partizán: A hekus és azok a hölgyek. Szarvasi Táncsics: Bolondok hajója. Szeghalmi Ady: Ködös éjszaka. Hz IskolaKedd, március 24. 9.00 Környezetismeret (ált isk. 1—2 .oszt.). 9.55 Történelem (ált. isk. 7. oszt.). 11.55 Számtan-mér- tan (ált. isk. 7. oszt-). 14.00 Környezetismeret (ism.). 14.55 Történelem (ism.). 16.00 Filmesztétika (középisk. II. oszt.). 16.40 Számtan-mértan (ism.). Csütörtök, március 26. 8.10 Földrajz (ált. isk. 5. oszt.). 9.00 Környezetismeret (ált. isk. 4. oszt.). 11.05 Kémia ált isk. 8. oszt.). 11.55 Földrajz (ált. isk. 7. tv műsora oszt.). 13.10 Földrajz (ism.). 14.00 Környezetismeret (ism.). 15.50 Kémia (ism.). 16.40 Földrajz (ism.). 17.25 Irány az egyetem! Matematikai előkészítő (III. o.). Péntek, március 27. 8.25 Orosz nyelv (középisk. II. oszt.). 9.05 Földrajz (ált. isk. 6. oszt.). 11.55 Francia nyelv (középisk. III—IV. oszt.). 14.05 Földrajz (ism.). 17.10 Pedagógusok fóruma. Hogyan tanítok televízióval? Az inggomb. Angol nyelv a gimnázium II. o. ÉRDEKESSÉGEK A NAPFOLTOK HŐMÉRSÉKLETE Makita japán professzor a napfoltok spektrumában furcsa vonalakat fedezett fel, amelyek a Nap más részeinek színképében nem jelentkeznek. Megállapítot. ta ezekről a vonalakról, hogy titánoxigénből származnak, amely magas hőfokon bomlik. E tény alapján nem volt nehéz levann- nda azt a következtetést, hogy a napfoltok hőmérséklete nem haladhatja meg a 3020 Celsius fokot, azaz jóval alacsonyabb, mint eddig gondolták. EGY TITOKZATOS ANYAG Francia tudósoknak sikerült egy rendkívül érdekes anyagot kiválasztani abból az afrikai bo. gyóból, amelyet a bennszülöttek „csoda-bogyónak” neveznek. Egy milligramm mennyiség ebből az anyagból teljesen megváltoztatja az ember ízlését: a savanyú ízt édessé változtatja. Ha például a citromhoz adják hozzá ezt az anyagot, akkor citromot úgy lehet enni, mintha alma lenne. A preparátum hatása egy-két óráig tart. A jelenség okát egyelőre nem sikerült kideríteni. MŰANYAG ALKALMAZÁSA A REPÜLŐTEREKEN Az egyik holland repülőtéren a kifutópályát két milliméter vastag poliuretánréteggel vonták be, hogy a startoló repülőgépek okozta rongálástól a pályafel- szint megóvják. A motorok szívóhatása ugyanis rongálta a betonpálya felszínét, ami gyakran a motor megsérülésével járt. Mielőtt a betonpályát a poliuretánréteggel bevonták, a beton egyenetlenségeit ugyanazzal a poliuretánnal egészítették ki. A pálya megfelelő érdességének biztosítása érdekében a pályafelszínt kvarchomokkal szórták tele, amely erősen beleragadta polimer masszába. /