Békés Megyei Népújság, 1970. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-12 / 60. szám
JnHifeoiiii verseny az olajfaányászofcHái 12 ezer méter mélyfúrás — 63 millió forint bevétel terven felül Országos szőnyegszövő verseny Hazánk felszabadulásának ünnepét az alföldi olajipari dolgozók mindig valahogy még külön is saját ünnepnek tekintették, mert a felszabadulás napja egyben az alföldi szénhidrogénbányászat születésnapját is jelenti. Talán ezért is tudott annyira kiszélesedni a verseny is, amit a 25. évforduló tiszteletére indítottak, A jubileumi verseny indulásának körülményeit vizsgálva két litografált versenyfelhívást is kezünkbe adtak. A vállalat igazgatója és az szb-titkár írták alá közösen. Nemcsak az aláírás volt közös, hanem a verseny célkitűzéseiben is teljes akarategység alakult ki a gazdasági és a szakszervezeti vezetés között. Ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a munkaverseny vállalati és üzemi szinten egyre növekvő érdeklődést váltson ki. Üzemek, osztályok, csoportok, műhelyek tesznek vállalásokat határidők lerövidítésére, a termelési tervek túlszárnyalására. De a sokrétű vállalások között az emberiesség megkapó példáival is lehet találkozni. Ezekből csupán egyet ragadunk ki. Az RD—23 számú fúróberendezés munkáját irányítja Vad János főfúrómester, aki úgyszólván az alföldi szónhidro- génkutatás minden eddig ismert helyét végigjárta. Szocialista brigádjával most nemcsak 300 óra társadalmi munka végzését vállalta, hanem egy teljesen árva gyermek nevelését is. A vállalás szerint a neveltetés gondjait a gyermek 7 éves korától 18 éves koráig kö- j zösen viselik. A Nagyalföldi Kutató- és Feltáró Üzemnél még a múlt év októberében megtörtént a versenyfelhívás a jubileumi évre. Alig egy hónap alatt 55 brigád és kisebb kollektíva jelentette be csatlakozását. Azóta is tovább szélesedett a mozgalom és most már száznál több kollektíva versenyét tartják számon. A versenyző szocialista brigádokban 2400-an dolgoznak. Vállalkozásaik főbb tartalma: több mint 12 ezer méter mélyfúrás és 51 rétegvizsgálat elvégzése terven felül. A fenti számok az egyes fúróbrigádok vállalásaiból tevődnek össze. Az RD—12 számú fúróberendezéssel dolgozó brigád 2000 méter terven felüli fúrást vállalt. Ugyanennyit vállalt Mihály Gergely, Palu- kity Ferenc és Tóth Gyula főfúrómester birgádja is. A Horváth István főfúrómester vezette 18-as lyukbefejező berendezésnél nyolc terven felüli rétegvizsgálat elvégzésére tettek felajánlást. Szerepel a felajánlások között 3—4 százalékos önköltségcsökkentés is az előző évihez képest. A munkafegyelem megszilárdításával pedig elejét veszik a műszaki baleseteknek. A Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat munkaversenyfelhívása kettős jellegű volt. A vállalatnak kicsi a törzsgárdája az összlétszámhoz viszonyítva, így az adott tehetőségeken belüj a versenyt is fel akarják használni a törzsgárda kialakításának ■ gyorsítására. A verseny másik célja náluk is a termelési és eredményességi előirányzatok túlszárnyalása. A verseny termelési célkitűzéseinek elérését nehezítik az ez év februárjában megemelt tervszámok is. A konkrét vállalások szerint a megemelt 1,3 millió tonnás kőolaj tervüket 50 ezer tonnával, a 3,2 milliárd köbméteres fiöldgáztermelési tervüket pedig 50 millió köbméterrel akarják túlteljesítem. Ez több mint 63 millió forintos bruttó árbevételt jelent a vállalatnak. A létszámfelfutás egyébként is lelassul ebben az évben és 4600 körül lesz. Lehetőséget keresnek további létszámmegtakarításra is. E komplex vállalások hatásaként az egy foglalkoztatottra vetített termelési érték- növekedés éléri a 11,6 százalékot. A teljesítések feTtételeit biztosítja a múlt évben kiadott vállalati munkaverseny-sza- bályzat is. A munkásállományú dolgozók 70 százaléka, az adntü- nisztratívóknál pedig 20 százaléka vesz részt a munkaver- seny-mozgalomban. Itt kell megemlítem a fentieken tűi a fiatalok termelést segítő mozgalmát is. Az Alföldi Olajipari KISZ-bizottság külön verseny- felhívást adott ki a jubileumi évvel kapcsolatban.- - - F. 1. Nem véletlenül rendezték meg Békésszentandráson az első országos szőnyegszövő-vensenyt. A szövetkezet már komoly hírnevet szerzett kiváló termékeivel, szervezte Békesszentandráson. A nagy napra — az elődöntők után —, március 10-én került sor. Négy szövetkezet — Csong- rád. Mezőtúr, Békéscsaba és Tel egói Valéria, a a zsűri előtt. melyek öt világrész, 50 országába jutnak el, s köztük — mint érdekességet említhetjük meg: — a perzsaszőnyegek hazájába is. Ausztria és Ausztrália éppen- úgy megrendelői közé tartozik, mint Kanada, Kuwait, vagy Franciaország. Legutóbb éppen Párizsban, egy világkiállításon szerepelték a szövetkezet perzsaszőnyegei. A hazai elismerés is jelentős — ez megmutatkozik a keresletben — hiszem a Kiváló Áruk Fóruma éppen az elmúlt ősszel a szövetkezet perzsáit kiváló termékeknek nyilvánította, s ettől kezdődően viselhetik ezek az áruk a megtisztelő arany emblémát. A feiszabadülasüfvk 25. évfordulója és a Lenin-centenárium tiszteletére rendezett verseny országos döntőjének színhelyét a HISZÖV bizonyára éppen ezért Vb előtt az állattenyésztés A közelmúltban a Mezőkovácsházi Járási Tanács Végrehajtó Bizottsági ülése a járás termelőszövetkezeteinek állategészségügyi helyzetevei foglalkozott. A járás állatlétszámának alakulásáról megállapították, hogy az 1968-as évhez viszonyítva némi csökkenés tapasztalható a szarvasmarha a sertés, a ló és a juh számát tekintve. Kiemelkedően nagy fejlődés egyedül a baromfinál tapasztalható. Egy év alatt közel 40 000-rel lett több a baromfi a járásban. Örvendetes az is, hogy jelentősen növekedett a háztáji gazdaságok sertésállománya. Az állattenyésztés egyik fontos alapja a bőséges takarmány- ellátás. Ez a mezőkovácsházi járásban jónak mondható, amit az is bizonyít, hogy az 1968—69-es évben négy termelőszövetkezet vette igénybe az állami támogaBékésszentaadrás — tő szőnyeg- szövője két kategóriában — perzsa csomózott és torontáli szövött szőnyegkészítésben versenyzett az első három helyezésért. A szigorú zsűrinek — melyBencsik Pálné a perzsasaövés első helyezettje. telekről és fogásokról. A gyakorlati versenyen a kézügyesség, a. gyorsaság és pontos mi», tatervezés volt a döntő. Az eredményhirdetésre délután öt órakor került sor, s a békósszentendrásiak nagy örömére csaknem teljes helyi győzelemmel zárult a verseny. Az első helyezést és az ezzel járó serleget, Valamint kétezer forint pénzjutalmat a perzsa- szövésben Bencsik Pálné békésA két győztes — jobbról és balról —■, örül a serlegnek. (Fotó: Csapó Lászlói írek tagja volt dr. Pillis Pálné, a HISZÖV elnöke is —, nem volt könnyű dolga. Mind az elméleti, mind a gyakorlati versenyen kiváló tudásukról adtak tanúbizonyságot a résztvevők. Az elméleti két részből állt: be kellett számolni a szőnyegszövés történetéről, forrásairól és hazai hagyományairól, valamint a szakmai módszerekről, feltészentandrási versenyző nyeste el. Második Telegdi Valéria békéscsabai, harmadik Boros Fe- rencné csongrádi versenyző lett. A torontáli szövésben Szirom Katalin békésszentandrási, Csatári Erzsébet, valamint Wiszner Andrásné lett. A HISZÖV kü- löndíját Juhász Jánosné békés- szentandnási dolgozó nyerte. K. .1 Már mos! gondoljon rá a kedves háziasszony, hogy egész évben olcsón láthatja el családját libahússal, ha a saját fogyasztásra szánt hízott libák máját gyárunknak értékesíti. I. o. libamáj felvásárlási ár: 360,— Ft/kg II. o. libamáj felvásárlási ár: 280,— Ft/kg III. o. libamáj felvásárlási ár: 180,— Ft/kg IV. o. libamáj felvásárlási ár: 100,— Ft/kg Felvásárlás egész évben A BOV OROSHÁZI GYÁRÁNÁL. Vidéki felvásárlás szeptember 28-tól a kijelölt helyeken. Telefon: 371 Baromfiipari Országos Vállalat Ünnepre készülnek A vakok és csökkentlátók belast, az elmúlt évben viszont minden termelőszövetkezet megtermelte a szükséges abrakmennyiséget. \ A takarmánygazdálkodás problémái a betakarításban és tárolásban jelentkeznek. Ez különösen a lucemaszéna készítésében mutatkozik meg. Mire az állatok elé kerül a lucemaszéna, a helytelen tárolás miatt alacsony tápértékűvé, sőt állategészségügyi szempontból is károssá válik. Pedig ez súlyos veszteséget okozhat az állattartásban. A dombegyházi Petőfi Termelőszövetkezetben az elmúlt év végén éppen a romlott takarmány miatt hullott el 12 borjú. A járás egészségügyi helyzetét vizsgálva a vb elé készült jelentés megállapítja, hogy az az elmúlt évben kedvezően alakult. Ezt bizonyítja az is, hogy az állatelhullásokból mindössze 4 százalék vezethető vissza fertőző betegségekre. késcsabai csoportjánál elkészült az idei év munkaterve. Ebben kiemelkedő helyet foglalnak el a közelgő jubileumok megünneplése. Április 2-án a szlovák gimnáziumban ünnepi tagösszejövetelt tartanak, ahol megemlékeznek Lenin születésének 100 éves és hazánk felszabadulásának 25 éves évfordulójáról. Ünnepi beszédet Ungi Imre, beszámolót pedig Vantara András titkár tart. Utána kultúrműsorral szórakoztatják a megjelenteket. A munkatervben szerepel még májusban a kultúrcsoport vendégszereplése a békéscsabai szociális otthonban, majd júliusban a nagyszénási szociális otthonban. Nagy segítséget jelent az eddig is jól működő kuítúr- csoportnak, hogy a közelmúltban kaptak egy zongorát, amit felhasználnak műsoraik rendezésénél. Nemrégen alakult meg az öttagú szociális bizottság, amelynek feladata, hogy rendszeresen felkeressék a tagokat és segítséget nyújtsanak szociális és egyéb ügyeik intézéséhez Már készülnek a háromévenként sorra kerülő és most esedékes vezetőségválasztásra, ahol megválasztják majd a helyi csoport új vezetőségét és a küldötteket, akik a békéscsabai csoportot képviselik majd az ősszel sorra kerülő országos vezetőség- választáson. A jól működő természetjárócsoport az idén két kirándulást tervez. Az elsőre még májusban sor kerül, amikor felkeresik a budai hegyekben levő pálvölgyi turistaházat. Egy később meghatározandó időpontban pedig a kultúrcsoport látogatna ed egy más megyében levő csoporthoz, vendégszereplésre.