Békés Megyei Népújság, 1970. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-10 / 34. szám
% A több órás kutatás sem hozott eredményt Még nincs meg Petőfi kardja Az elmúlt napokban nagy tömeg lepte el Gyulán, az Ifjúsági -presszó mellett folyó Élővíz-csatorna két partját és a hidat. A Kiörösvidéki Vízügyi Igazgatóság két könnyűbúvára, Gilányi Sándor és Diószegi József öltöztek be búvárruhába, hogy megpróbálják megkeresni Petőfi kardjának letört részét. Először Gilányi Sándor merült víz alá, de több mint egyórás kutatása nem járt sikerrel. Néhány fémhulladék került elő csak kutatópálcája nyomán. Száztizenegy évet dolgoztak a MÁV-nál (Tudósítónktól) Nemrég három dolgozót búcsúztattak nyugdíjazásuk alkalmából a Békéscsabai MÄV Pályafenntartási Főnökségén. Par- di Zsigmond 40 évig szolgálta a vasutat Szeghalom VII-es szakaszán. Szorgalmas és hűséges munkájáért Kiváló Dolgozó jelvényt kapott. Cs. Szabó Ferenc 35 éven át látta el a szolgálatot Mezőtúr I-es szakaszán. A harmadik búcsúzó M. Szabó Ferenc Békéscsaba XVIU-as szakaszán 36 éven keresztül dolgozott becsületesen, de amellett igen sok fiatalt tanított a szakma szeretetére és szívesen foglalkozott is velük- Csendes és szorgalmas magatartásáért dolgozótársai is nagyon szerették. — ZENEKAR ECSEGFALVÁN. A községi tanács 20 ezer forint támogatást ad az ecsegfalvi kultúrotthon részére egy zenekar szervezésére. A leendő zenekar tagjai Dévaványán sajátítják el a szükséges ismereteket. Aztán Diószegi József szállt vízbe és folytatta a kutatást, amíg oxigénje tartott. Sajnos, sikertelenül. A kudarc nem szegte kedvét a vállalkozóknak, akik későbbi időpontban újra mepróbál- ják a leitört részt felszínre hozni. Fotó: Demény — CIGÁNYBAL BÉKÉSEN. Február 16-án rendezik Békésen a már hagyományos cigánybált. A rendező bizottság az idén 700 résztvevőre számít a hét határra szóló mulatságon. Nemcsak a megyéből, hanem a hajdúsági és a csongrádi falvakból is várnak vendégeket. — KANADÁTÓL . — ÜJ-ZÉ- LANDIG. Nemzetközi újság készül Pécsett a „Pioníro” című eszperantó lap, amelyet a Szabó István Űttörőház ad ki. Jelenleg 25 európai és tengerentúli országba küldik el a havonta megjelenő lapot. Köszönetnyilvánítás Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik felejthetetlen férjem, drága jó édesapánk, nagyapánk, testvérünk, apósunk, MEDGYESI ANTAL ny. rendőr ft. temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, soha el nem múló fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Országos sörfejtési verseny Békéscsabán Tíz város brigádjai vetélkednek Az Országos Söripari Vállalat minden évben rendez sörfejtési versenyeket, s ez alkalommal Békéscsabán mérik össze tudásukat a vállalat kirendeltségeinek hattagú brigádjai. A versenyre 3000/órás palackfejtő gépsorán kerül, sor, ez azt jelenti, hogy a gépsor óránként 3000 palackot tölt meg, dugaszol és címkéz. Az értékelésikor figyelembe ve. — AZ ELMiÜLT HÉTEN lapunkban cikk jelent meg a József Attila Tüdőgyógyintézet nővérszállásáról. Sajnálatos hiba folytán egy adat tévesen jelent meg, a helyes mondat a következő: „A nővérszálláson 13 szobában 26 személy helyezhető el, a szállásért fizetendő térítési díj személyenként havi 50 forint”. — A MEZÖKOVÁCSHÁZI JÁRÁSI TANÁCSTAGI BESZÁMOLÓKON az elmúlt évben 207 közérdekű javaslat, bejelentés hangzott el. Legtöbb, szám szerint 25 a törpevízművel és ivó- vízellátással foglalkozik. — SARKADON egyre inkább szükség van a szennyvíz elvezetésére. A gyulai járási tanács ebben az évben 2 millió forintot biztosít a szennyvízhálózat építésére. — A HARMADIK ÖTÉVES TERV időszakában Eleken, Geszten, Lökösházán, Méhkeréken és Újkígyóson alakult vízműtrásulat. Ezek közül három községben már befejeződött a vízműhálózat építése. SÚLYOS VASÜTI SZERENCSÉTLENSÉG Vasárnap a késő esti órákban Komárom és Nagyigmánd között — az eddigi megállapítások szerint valószínűleg síntörés miatt — kisiklott a Pápa felé haladó teherszerelvény. A töltésről a több méter mélységű vízlevezető árokba zuhant 13 vagon, meg- rakottan szénnel, olajjal, cementtel. Szerencsére személyi sérülés nem történt, a kár azonban jelentős. A baleset okainak megállapítására, a kár pontos felmérésére vizsgálatot indítottak. ÖNGYILKOSSÁG A PADLÁSON Vasárnap a déli órákban eltűnt lakásáról dr. Bondár Imre békéscsabai lakos, a gépjavító állomás jogtanácsosa. A családtagok egész estig keresték, de Heti totótá|ékoztató 13 találatos, amely egyben 13 plusz egy találatos is, egy darab, a 'nyermény és a jutalom együttes összege 689 918 forint. 12-es 51 darab , 6581 forint, lles 752 (darab, 446 forint, 10 találatos 5654 darab, 89 forint. sank azt, hogy egy-egy brigád másfél órán át mennyi sört fejtett, és szabvány szerint töltöt- ték-e meg az üvegeket. Végeredményben a hat versenyző együttes munkáját értékelik a tapasztalatcsere jellegű brigádversenyen. \ Egy pillanatra \ Eladó és vevő között ; szorosabb lesz a kapcsolat, i ■ a mosolycsekk használata I már eddig is erre mutat. ■ Sajnos, tadom, — szól egy ifjú, ; ; már eddig is gondot adott, ; hogyan építhetnék — „Eggyel” • ■ még szorosabb kapcsolatot. : : —o— | ■ ■ iiiMiimiitiMmiiamHiiiimnmnN Mai névnap: Elvira A név spanyol, illetve nyugati gót eredetű. A spanyol „alvare” jelentése fennkölt. Egyes névmagyarázók „élénk, vidám, jókedvű, eleven” jelentést tulajdonítanak a névnek. Granada közelében találhatók a Pireneusi félsziget római hódoltságának idejéből származó „Illibe- ris” város romjai. Ebből az eredetileg keltiber névből lett azután a spanyol „Elvira” nevű városnév. Mint női név először a spanyoloknál szerepel, hozzánk német közvetítéssel jutott éL nem találták. Tegnap a délelőtti órákban a ház egyik lakója felment a padlásra és ott találta felakasztva az eltűnt férfit. A rendőrségi megállapítás szerint öngyilkosság történt, aminek okát vizsgálják. KÖZSÉGI TŰZOLTÓPARANCSNOKOK BÉKÉSCSABÁN Tegnap egyhetes, bentlakásos tanfolyam kezdődött Békéscsabán, a megyei tűzrendészet! parancsnokság szervezésében. Ezen három, Békés, Csongrád és Szolnok megye községeinek tűzoltóparancsnokai és helyettesei vesznek részt, akik még nem végezték el ezt a tanfolyamot. A programban elméleti és gyakorlati feladatok megoldása szerepel. — A GYULAI JÁRÁSBAN jelenleg hét szakmunkás, 59 betanított munkás és 18 méregkam- ra-kezelő látja el a növényvédelmi munkákat. Ennél jóval több szakemberre lenne szükség, és ezért nagy gondot fordítanak a szakmunkás-utánpótlásra. Jelenleg 17 növényvédelmi szakmunkás, 3 betanított és 3 növényvédő gépész-szakmunkás tanul különböző iskolákban. jjf Világ proletárjai, & egyesüljetek! NÉPÚJSÁGb Felhős idő Várható időjárás ma estig: A délutáni és éjszakai órákban erősen felhős idő, több- ..... felé, főként északon kisebb esőkkel. Kedden napközben nyugat felől csökkenő felhőzet, egy-két helyen futó esővel. Átmenetileg élénk, néhány helyen erős délnyugati, nyugati, majd északnyugatira forduló szél. Az enyhe idő tovább tart. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1, plusz 4, legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 5, plusz tíz fok között. Évforduló 1810. február lQrén — 160 évvel ezelőtt — született Barabás Miklós festőművész, akipek nevét, művészetét a magyar képzőművészet úttörői között tiszteljük. Barabásnál ösztönös a reális ábrázolásra, a természethűségre való törekvés, s elmondhatjuk, hogy arcképeiből egy egész század társadalma, minden számottevő tagjával együtt — ha kissé mosolygósán is, de elevenen — lép elénk a múltból; a XIX. századnak szinte nincs egyetlen kiváló egyénisége, akinek voná- , sai elvesztek volna számunkra. Barabás művészettörténeti érdeme elsősorban az, hogy szinte egyedül vágott neki a nehéz útnak. amelyen azután Munkácsy, Paál, Szinnyey, Ferenczy, Ripl- Rónai és a többiek követték. — TÖBB MILLIÓ FORINT KÁRTÉRÍTÉS. Az Állami Biztosító orosházi járási fiókja a múlt évben jelentős összegű kártérítést fizetett ki Tótkomlós mindhárom közös gazdasága részére. A Viharsarok Tsz-nek kifizetett kártérítés összege több mint négy, a Haladásban több mint három millió forintot tett ki. — VB-ÜLÉS ZSADÁNYBAJXH A közelmúltban tartotta soron következő ülését Zsadányi Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Ezen többek között Kesztyűs Lajos, az általános iskola igazgatója számolt be az intézmény első félévének munkájáról. Nagy Istvánná vb-titkár fi községben végzett népszámlálási munkát értékelte. — GYAKORLOTT^ építészmérnök állást keres Gyulán vagy környékén. Ajánlatokat: '„Konkrét” jeligére a gyulai hirdetőbe. 162524 Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17. III. emelet. Télefon: 12—196, 12—296. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, II., Tanácsköztársaság útja 5. Telefon: 11—021, 11—051. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20,— Ft. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba, Index: 25 051 /