Békés Megyei Népújság, 1970. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-08 / 33. szám
Meskó Anna és Páka György kamara-kiállítása a Népújság Szerkesztőségében Váratlan, kellemes meglepetést okoz a fiatal gyulai művész-tanárházaspár kamara-kiállítása. Tavasz közeledtét jelzik a falra került képek, opálragyogás, virágok és üde színfoltok tárulnak a látogató elé. Tavasai zsongás és tavaszi öröm árad a képekből, úgy érezve, mintha muzsika szólalna meg. A virágok áhítata és a zenélőszínek egy pillanatra ünneppé varázsolják hétköznapjainkat. Meskó Anna miskolci, Póka György hajdúszobosz- lói születésű, mindketten a szegedi Tanárképző Főiskolán szereztek diplomát. Mű- vészetszeretetük Cs. Pataj Mihály és Vinkler László irányítása alatt vált alkotó, erővé és a gyulai bemutatkozásuk, budapesti kisgra- fikai kiállításuk után rövid idő alatt harmadszorra lépnek önállóan a nyilvánosság elé. Közben tucatnyi hazai és külföldi ex libris kiállításon szerepelnek könyvjegyeik. Akadályt és fáradtságot nem ismerő szervezéssel oldják meg ismert és kevésbé ismert grafikusművészek részvételével követésre buzdító, méltán népszerű klubtárlat-so- rozatukat „Művészet az ifjúságért, ifjúság a művé- önönérzéssel telítődünk, szetért” címmel, melynek a amely tovább fokozódva gyulai Jókai Művelődési nagy mesterek szimfóniáit Ház adott állandó otthont, juttatja eszünkbe. Anyai Póka György képei életközelségről tanúskodnak. Ilyen a „Halászbárka” realitása vagy az ódon hangulatú gyulai „Várudvar” — amelynek egy változatát a közelmúltban láthattuk a múzeumi tárlaton. Kissé szerényen küldi névjegyét a „Tokaji utca”, jelzésként egy távolabbi tájról és nyá_ ri emlékről. Ismert grafikai technikák szerencsésen keverednek újszerű megoldásokkal. Póka zománc ■ napraforgói egyszerre adják a népi ihletésű témában a halált és megnyugvást, a múlandó! és maradandót. Megfigyeltem, hogy az első nap látogatói ezt a képet legszívesebben magukkal vitték volna — közvetlen közérthetősége mögött titkok rejteznek s a látogató elsősorban ezt szeretné megfejteni, mert a zománcnapraforgókkal egy kicsit mindenki rokonnak érzi magát Ám nemes hatással bírnak a Meskó Anna-jelezte képek is. Az ifjú művésznő több síkon tárja fel önmagát, benső világát. Költőd szépségű virágképeit látva, melegség árad a gótikus kompozíciójú „Madonna” és a játékos „Játék” című metszetekről. Itt kell megemlítenünk a Póka-házas- pár műveiben újjáéledő szecesszióm zmust, az egykori „Jugendstil” szdmbólu. mokkái keveredő modern változatát. A képek a Népű jság Szerkesztőségének előcsarnokában tekinthetők meg, a zer- kesztőség kamaratárlat-so- ozatának újabb kiállításaként. Balogh Ferenc Szűts László: Sorsom a végtelené Cgy élek én, mint aki most már ezer alakban létezik, mint aki feloldódott végleg a legutolsó sejtekig, feloldódott a Lét karjában, szétoszlott négy égtáj fele, tengereké a háborgása, tekintete egy gyermekét Mint áramkörbe kapcsolt gépek, lakások, utcák, üzletek, olyan énnekem már az élet — és benne úgy keringhetek, hogy ugyanazon pillanatban, mikor a fényem felragyog, aki abba a fénybe bámul, az is, az is csak én vagyok. Leteszem a gondjaim este és a városba sietek, együtt sodródom velük s bennem sodródnak mind az emberek; valaki elkopog mellettem, ing-leng a szoknya a csípőn, utána nézek s azt gondolom: íme, itt megy a szeretőm. Valaki a parkban egy pádon üldögél, elszunnyadt talán, botja lecsúszott, mellé teszem, — íme, itt pihen az apám! Valahol felsír egy csecsemő, harmat a hajnali úton, rohannék hozzá, csörgőt vinnék, — a lányom sir, érzem, tudom. Nem számlálható változatban, számtalan szálon fíievék én, mint az Ür esillagmiUiárdja az égbolt bársony függönyén; feloldódtam a Lét karjában, szóródtam négy égtáj felé, magam törvénye szerint élek, da sorsom a Végtelené. Pókű Zyőrgy Noprdfc jók Meskó Anna Madonna Új Rezsőt Végakaratom* Sokan jöttek Ide a sírhoz —i melynek partján borongva állok — évek fogán tépődőit vének, s rózsás arcú ifjak, lányok. Aki az ok, kiért e gyász ver, se lát, se hall, nem érez — nincs már. A tfiz kihunyt, megállt a gőzös, semmibe fut az üres sínpár. De eljöttek, de körülállják a nagy csendet ■— halált az ölet — és omlanak a holt fülébe szívvel, gonddal formált beszédek. Míg élt, marták, avagy szerették, de ily szépen nem szóltak róla. Mi haszna már szegény fejének a szép beszéd, s fejfán a rózsa... V — Már eközben nem is a holtra, önmagára gondol az ember — így jönnek majd öregek, s ifjak frissen ásott síromhoz egyszer. Mit tettem én? Miféle érdem enyém, melyért ígyVmegfizetnek; fél délutánt áldozva némán, mozdulatlan, kihűlt tetemnek? Honnan tudnám, kik lesztek akkor ott, de jöttök, eljöttök, érzem, — Kedves ismeretlen barátok elérzékenyülök egészen .., Engedjétek, hogy csordult szívvel megköszönjem előre nektek azt, hogy egyszer szeretet, illem érzésétől felkerekedtek s kikísértek a temetőbe. — Mert nagyobb tett, mint gondolnátok, gyászfeketét ölteni, s csendben odahagyni a délutántok élet ezer Izével ízes, forrón szives, harsogó gondját, s nyelni a gyászt bús platán alján, amíg másutt rikkantva ropják tüzes táncuk lányok, legények, s ínycsiklandó ételek gőze étvágykeltő nagy öleléssel karol bele a levegőbe. Felmentek hát mindenkit. Nem kell temetésem gondját cipelni. Vessétek el a cécós terhet, minek miattam útra kelni és síromnál bús képet vágva, könnyel bosszantani az arcot, hallgatni a búcsúztatókat, fizetni a fekete sarcot, vagy kajánul élvezve nézni, hogy örökre befogtam számat. —■ Kellenek is oly gyászvitézek, akik gúnyos mosollyal szánnak. Induljatok haza. Vagy legjobb, ha maradtok, ha el se jöttök. Majd megássák, kiknek ez tisztük, s betemetik csendben a gödröt. Nos, hát egyezzünk meg barátok, s ellenségek szép értelemmel eme ügyben. Az szánjon, s jöjjön, ki okosabb játékra nem lel. Mert egyébként nem mondhatok mást; legszebb végtisztesség felettem az, ha élni, élni szerettek, s úgy szerettek, ahogy szerettem! * 1970. február 6-án hunyt el Üj Rezső költő, lapunk munkatársa. Ez a költeménye 1964, november 15-én jelent meg először kulturális mellékletünkben.
