Békés Megyei Népújság, 1969. december (24. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-24 / 298 szám
1W*. december 24. 2 Szerda Békés vagy katonai megoldási választanak Közel-Keleten? Közep-európai idő szerint hétfőn, valamivel éjfél után ért véget a rabati csúcstalálkozó második munkanapja. Az államfők és a kíséretükben levő személyiségek mintegy hat órán keresztül tanácskoztak. Velük egyidejűleg ülésezett a záróközleményt szövegező bizottság és kétórás eszmecserét tartottak a külügyminiszterek Is. Az Arab Liga titkársága hétfőn este közleményt adott ki, amelyből kitűnik, hogy az államfők tanácskozásán egyidejűleg mind a három napirendi pont megvitatásra került. Más hivatalos tájékoztatás híján a hírügynökségi jelentések a delegációk köréből vagy a delegációkhoz közelálló forrásoktól közölnek értesüléseket. A UPI és az AFP hírügynökségek Rábáiból keltezett jelentései szerint a csúcsértekezlet résztvevői általában egyetértenek abban; hogy áldozatokat kell hozniuk az Izraellel közvetlenül szemben álló országok, mindenekelőtt az Egyesült Arab Köztársaság és Jordánia javára. Ügy tűnik, vannak bizonyos ellentétek a résztvevők között a tekintetben, hogy a csúcskonferencia végleg elvesse-e a közel- keleti válság politikai rendezését vagy ellenkezőleg: az arab országok az erő pozíciójából kénvszé- rítsék ki Izraeltől a politikai rendezést. A UPI forrásai szerint a többség, Nasszer elnökkel az élén, a békés rendezés eddigi csődje ellenére is a politikai megoldás mellett szállt síkra. Vannak ezenkívül olyan értesülések, hogy egyes arab államok a politikai megoldás elvetéséhez kötik a harcoló országoknak nyújtandó — elsősorban — katonai támogatást. A jóslások a Nasszer-képvisel- fce álláspont kifejeződését várják a közös közleménytől. Továbbra is nyitott kérdés: milyen mértékű lesz az az anyagi támogatás, amelyben az arab államok a palesztinai ellenállási mozgalmat részesíteni fogják. Bizonyosra vehető, hogy az arab államfők között megegyezés született arra vonatkozóan, hogy az iraki és algériai megbízottakból létesített békéltető bizottság Szaud-Arábia és Dél-Jemen Határára, tehát a két ország konfliktusának színhelyére utazik, és ott folytat majd tárgyalásokat az érdekeltekkel a válság elsimítására. Az Al-Wadeia oázisra egyébként, mind a két ország továbbra is igényt tart Péter János Moszkvában Kedd délelőtt a szovjet külügyminisztérium Alekszej Tolsztoj utcai villájában megkezdődtek Péter Jánosnak, a Magyar Népköz- társaság külügyminiszterének és Andrej Gromikónak, a Szovjetunió külügyminiszterének tárgyalásai. A hivatalos megbeszélések tárgyköre felölei a két ország közötti kapcsolatok témáját, valamint a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit, ezen belül az európai biztonság és az össz-európai biztonsági értekezlet ügyét. (MTI) Támadás rakétákkal és aknavetőkkel Kennedy: Fontosabb e sör, mint a sebesült? Növekszik az izraeli veszteség - személyi cserék a hadseregben Az egyiptomi hadsereg-főparancsnokság közleménye szerint hétfőn, a késő esti órákban izraeli repülőgépek jelentek meg a vörös-tengeri Sza- faga térségében. A támadókat az EAK légvédelme elűzte. Tel Aviv ezzel szemben azt állította, hogy hétfőn éjjel izraeli különleges alakulatok ! keltek át a Vörös-tengeren és j az egyiptomi partszakaszon tűz 1 alá vették a Szafaga kikötője közelében levő haditengerészeti támaszpontot. NEW YORK Joseph Tekoah, Izrael ENSZ- nagykövete hétfőn felkereste U Thant főtitkárt és beszámolt arról, hogy az elmúlt négy hét ! során száz százalékkal nőttek | a Szüezi-csátorna íerségében : az Izraelt ért veszteségek. A növekvő- egyiptomi harci I tevékenységet és az izraeliek ! nagyarányú veszteségeit ' a | nagykövet ezúttal- arra hasiz- ' nálta fel' ürügyként, hogy á nagyhatalmak tárgyalásai eile» intézzen kirohanást. Tekoah szerint ugyanis a decemberben Befejeződött a honvédelmi miniszterek tanácskozása Moszkvában kedden folytatódott a Varsói Szerződés tagállamai honvédelmi miniszteri bizottságának ülése — jelentették be hivatalosan a szovjet fővárosban. A részvevők folytatták a szövetséges hadseregek felkészültségével összefüggő kérdések és a VSZSZ-országok honvédelmének megerősítésével kapcsolatos intézkedések megvitatását. Az ülés baráti légkörben, az együttműködés és a teljes egyetértés szellemében zajlott le. Lapzártakor jelentették, hogy a tanácskozás kedden befejeződött, melyről közös közleményt adtak ki. (MTI) Népi egység Chilében A chilei nemzeti kongresszus (parlament) szenátusának épületében sa j tóértekezleten bejelentették, hogy a baloldali vagy másképpen a népi erők koalíciójába tartozó politikai pártok, a kommunista párt, a szocialista .párt, a radikális párt, a szociáldemokrata párt, valamint az egységes népi akciómozgalom pártja és a független népi akció párt — 1 meghirdette a népi egység prog- I ramját. j A sajtóértekezletet A. Rodri- I guez, a Chilei Szocialista Párt Központi Bizottságának főtitkára I nyitotta meg, aki aláhúzta, hogy I az ország baloldali erői helyeslik 1 ezt a programot és vele indulnak I a jövő évi elnökválasztásokon. A program mindenekelőtt ki- . mondja, hogy a jelenlegi rendszer nem felel meg a nép várakozásaidnak. A népi forradalmi erők tehát ' összefogtak, hogy kiragadják a hatalmat az uralkodó csoportok kezéből és átadják azt a falu és a város dolgozóinak. (MTI) felújított négyhatalmi tárgyalásokra hárul a felelősség a történtekért. Ezek a tárgyalások — jelentette ki Izrael képviselője — „ellentétben állnak az egyesült nemzetek alapokmányával, különösképpen pedig az ENSZ-ben egyesült országok szuverén egyenlőségével". Röviddel azelőtt, hogy az U Thant—Tekoah találkozóra sor került, a világszervezet főtitkára egy sajtóértekezleten hangot adott annak a reményének, hogy január vége felé a négy nagyhatalom olyan megegyezésre jut a közel-keleti kérdésben, amely elegendő Gunnar Jarring ENSZ-külön- megbízott közvetítő küldetésének felújításához. TEL AVIV Változásokat hajtottak végre az izraeli hadsereg vezetésében. Ezer Weizman tábornokot David-Elézar-vezérőrnagy váltotta fel a hadsereg hadműveleti főnőkének tisztében. (Weiz- man miniszteri tisztet kapott az új kormányban.) Ariel Sáron vezérőrnagyot a déli övezet (Sinai-félsziget és Szuezi- csa torna) főparancsnokává, Mordehaj Gur brigádtábornokot pedig az északi övezet főparancsnokává nevezték ki. Saijon A dél-vietnami szabadságharcosok keddre virradó éjjel mintegy tíz amerikai és dél-vietnami kar tonai állást támadtak rakétákkal és aknavetőkkel — jelentették kedden a saigoni amerikai parancsnokság szóvivői. Hozzátették, hogy ezenkívül elszórt csatározások folytak a hazafias erők és az 1 amerikai, illetve dél-vietnami csa- ' patok egységei között a Kambodzsával határos Tay Ninh és Phuoc Long tartományokban és az ország északi részén, valamint a Mekong deltájában. Mindamellett a szóvivők az utóbbi na- ! pok katonai tevékenységét cse- | kélynek minősítették, amit a ka- | rácsonyi tűzszüneti nqpok köze- I ledtével magyaráztak, j A DNFF rádiója egy hétfői adá- | sában összefoglaló jelentést kő* i zölt, amely szerint a legutóbbi j 11 hónap folyamán a szabadságharcosok harcképtelenné tettek 31034 ellenséges katonát, köztük 3733 amerikait Ezenkívül lelőttek 330 ellenséges repülőgépet, elsüly- lyesztettek vagy felgyújtottak 225 hadihajót és elpusztítottak 711 katonai járművet és 75 tüzérségi lö- veget az említett időszak alatt Washington Edward Kennedy szenátor hét- j főn kijelentette, hogy egészen a legutóbbi időkig az amerikaiak Vienamban nagyobb fontosságot tulajdonítottak a sör-szállításnak, mint a sebesült polgári személyek orvosi ellátásának. Kennedy a többi között ezzel a kijelentéssel válaszolt Dole köztársaságpárti szenátornak, ciki kifogásolta, hogy Kennedy egy korábbi beszédében azt állította, hogy Dél-Vietnam- ban a háború több mint egymillió polgári személy halálát követelte, a ezeknek legnagyobb része az amerikai, illetve a dél-vietnami katonák áldozata. Dole azt mondotta, megkérdezte a Pentagont, hogy a dél-vietnami polgári személyek halálával kapcsolatban azonos adatokkal rendelkeznek-e, mint amelyeket Kennedy közölt A Pentagon azt válaszolta, hogy a hivatalos adatok kisebb számokról szólnak. Kennedy válaszában elmondotta, hogy értesüléseit nem a Pentagontól, hanem a nemzetközi fejlesztési ügynökségtől szerezte, mert annak pontosabb adatai vannak a kórházak munkájáról. Hoz_ zátette, hogy a statisztikák lényegesen kisebb arányokat tüntetnek fel. „Minden feltüntetett sebesült mögött ott van egy másik fel nem tüntetett is” — mondotta a szenátor. (MTI) Káosz Olaszországban Az olaszországi vasutasok 48 órás sztrájkjának — amelyhez a városi közlekedési dolgozók is csatlakoztak — második napján a legsúlyosabb forgalmi káoszba süllyedt az olasz főváros,, amilyet csak emberemlékezet óta tapasztaltak. Két szicíliai városban, Ali Ter- mé-ben és Nizza Di Sicíliában, az Észak-Olaszországot Siracusával összekötő fő vasútvonal mentén a vonatközlekedés zavarai miatt felbőszült utasok megtámadták az állomásépületeket, betörték az ablakokat, tönkretették a bútorzatot, mielőtt a rendőrségnek ide. je lett volna közbelépni. A december 12-én elkövetett római és milánói merényletek ügyében folvó vizsgálat során letartóztattak egy 17 éves fiatalembert Bariban. A fiatalember, Aniello D’ Errico állítólag ismerte az őrizetbe vett és a vizsgálat ideje alatt öngyilkosságot elkövetett Giuseppe Pinellit és a Rómában bebörtönzött Piero Valpredat. (MTI) mwMitwww» az orosházi állami gazdaság felvesz villanyszerelőket és mezőgazdasági gépszerelőket Jelentkezés az állami gazdaság központi irodájában, a személyzeti előadónál, Orosháza, Zöldfa utca 1. 94129 Wesselényi Miklós: Fordul a történelem... o Dokumentum-sorozat Budapest körül karácsony napján zárult be az ostromgyűrű. Ezután néhány ködös nap következett, a légitevékenység szünetelt és a gyalogság sem tevékenykedett. De ünnepek után kiderült, s a városra vészes, vihar előtti csend borult. A fővárosban körülzárt náci és nyilas erők nem voltak jelentéktelenek. Hitler nyíltan megmondta, hogy Budapesten Bécset védi s ezért Berlinben kiadták a parancsot a végső ellenállásra. A szovjet hadseregnek azonban nemcsak saját katonái, de a város lakóinak élete sem volt közömbös, s így azt cselekedte, amit minden más becsületes és felesleges vérontást kerülni akaró ellenfél is cselekedett volna. A december 28-ról 29-re virradó éjszaka a körülzárt város főútvonalainál megszólaltak a szovjet állások mögött felállított hatalmas megafonok és bejelentették, hogy másnap, december 29-én reggel parlamenterek viszik át a vonalakon a szovjet parancsnokság ultimátumát, mely a kilátástalan helyzetre való tekintettel a náci és magyar csapatokat kapitulációra szólítja fel, tisztességes megadási feltételekkel. A közleményt német és magyar nyelven felolvasták, a parlamenterek menetirányát és az indulás idejét pontosan megjelölték. Ezt a közlést a hangszórók egész éjjel, még reggel is szüntelenül ismételték. Azokon az arcvonalszakaszokon, ahol a parlamentereknek el kellett haladniuk, megszűnt minden harci tevékenység Reggel 11-kor Kispest külvárosában megjelent egy személy- gépkocsi nagy fehér zászlóval. Az autóban a parlamenter tiszt, Steinmetz kapitány és a tolmács ült. A kocsi áthaladt a szovjet vonalakon és a német állások felé közeledett. Szovjet oldalról száz és száz szempár kísérte őket aggódó figyelemmel. A német oldalon is néma csend honolt, sehol egy embert nem lehetett látni. Csupán az autó motorjának berregése törte meg a feszült csendet. Ahol a németek védőállásainak vonala kezdődött, hatalmas épület emelkedett, kapuját és ablakait téglákkal rakták be. A szovjet parlamenterek autója kikerülte az úttesten tátongó gránáttölcséreket és lassan közeledett ehhez az épülethez. Már majdnem odaért, amikor lángcsóva tört elő az épü'et egyik téglás lőréséből. A láng és a füst pillanatok alatt elborította a gépkocsit és az ágyúlövés robaja egybeolvadt a lövedék robbanásának dörejével. Az álcázott német ágyú tehát közvetlen közelről tüzelt a fehér zászlós szovjet gépkocsira. Nyomban utána egy tucatnyi újabb robbanás hallatszott és minden irányból megszólaltak a géppuskák is. Amikor a füst szertefoszlott, az utca közepén ott hevertek a gépkocsi roncsai, a megfeketedett holttestek és a vérrel átitatott fehér zászló. Pillanatnyi dermedt csend támadt, amíg a szovjet oldalon megértették, hogy a nácik meggyilkolták a szovjet parlamentereket. Az ostrom elkezdődött, bár a szovjet hadvezetőség még ezek- után is kímélte Budapestet. Nem használt nehéz tüzérséget, mert bevetése a földdel tette volna egyenlővé a fővárost. A háború után született nemzedék természetesen már nem emlékszik az ostromra, a piszoknak, szennynek, éhezésnek, fázásnak és halálfélelemnek arra a szűnni nem akaró sorozatára, mely hatalmába kerítette a főváros lakosságát. A pesti oldal háromheti, majdnem szakadatlan bombázások és utcai harcok után szabadult fel január 19-én, ekkor érték el a szovjet csapatok a Duna vonalát. Budán azonban, ahol végül is a Várhegyre és közvetlen környékére zsugorodott a né_ metek által tartott terület, február 12-ig folytatódott a teljesen esztelen ellenállás. Végül is a nácik kitöréssel próbálkoztak, aminek logikusan az lett a következménye. hogy a kitörni készülő sereg báromnegved része elveszett. A többi, ha tudott, elmenekült vagy foaságba esett. A parancsokot, Pfeffer-Wilden-