Békés Megyei Népújság, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-13 / 263. szám

1!XS#. november 13. 3 Csütörtök Jól halad a kukorica felvásárlása A Békés megyei Gabonafélvá- sárló és Feldolgozó Vállalat fel­vásárló osztályvezetőjének tájé­koztatása szerint az idei kukorica felvásárlása rendkívüli helyzet elé állította a vállalatot. A sok évinél jóval magasabb termésho­zam elhelyezésével kell számol­niuk. A felvásárlási szakemberek becslése szerint 1969. december 31-ig összesen 7500 vagon kuko­ricát vesz át a vállalat megyénk mezőgazdaságától májusi mor- zsoltban számolva. Ebből 3600 va­gon a takarmánytápcsere. Szabad­felvásárlás keretében pedig mint­egy 3500 vagonnal számolnak. Szerződött mennyiségük 400 va­gon lesz. Ennek a rendkívüli nagy meny- nyiségnek elhelyezése, tárolása komoly gondot okoz. Az elhelye­zést csak a mezőgazdasági üze­mekkel közösen tudják megolda­ni. A mezőgazdasági üzemeknek a vállalat 10 ezer folyóméter úgy­nevezett szükséggóró építéséhez szükséges anyagot adott ki. A ter­melőszövetkezetek és gazdaságok ebből az anyagból saját területü­kön építik meg az ideiglenes tá­rolókat. Ezzel a módszerrel meg­gyorsul a kampánymunka, hiszen a szállítási távolságok pillanatnyi­lag csökkennek. Miásik jelentős gond a szárító­kapacitás hiánya. A vállalat két állandó szárítóüzeme még a fel­vásárolt rizst dolgozza fel, má­sik két szárítója pedig a magas víztartalmú napraforgómagot. Jogos tehát a vállalatnak az a kérése, hogy a mezőgazdasági üzemek — ahol jelentős a szárító- kapacitás — helyezzék üzembe ezeket. A várható mennyiségből októ­ber 31-ig már 3500 vagonnal vá­sároltak fél. Ebből 1600 vagont tápcsere címén, a többit szabad- felvásárlásban. Autóalkatrész-raktár és -bolt épül Békéscsabán Hét és fél millió forintos költ­séggel autóalkatrész-raktár építé­sié kezdték meg Békéscsabán, a Szabolcs utcában. Az építkezés gazdája az Autó- és Alkatrészke­reskedelmi Vállalat. Havas Dezső, a vállalat békéscsabai kirendelt­ségének vezetője arról tájékoz­tatta lapunkat, hogy az épülő rak­tár 1206 négyzetméteres lesz. A Békés megyei Állami Építőipari Vállalat ígérete szerint az új lé­tesítmény 1970. augusztus 31-ig elkészül. Ez azt jelenti, hogy a megye autóval rendelkező üzemei­nek, gazdaságainak nem kell Bu­dapestre utazniuk egy-egy, jelen­leg a szűk raktározás miatt nem kapható alkatrészért. A tájékoz­tatás szerint a magánfogyasztók boltja is elkészül a jövő év végéig. Ez a bolt a Kun Béla utca sarkán épül majd, 370 négyzetméternyi területen. Amit a gázszolgáltatásról és a gázkészülékekről tudni kell Beszélgetés Fodor Gésával, a Dél-Alföldi Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat kirendeltségvesetőjével Sokáig örvendeztünk a jó idő­nek. A hosszúra nyúlt vénasszo- nyok nyara kellemes meleggel kímélte a férjeket, háziasszonyo­kat a tüzelőbeszerzés, tüzelőbe- hordás, fűtés ezer gondjától. De mint minden jónak, az enyhe időjárásnak is vége lett egyszer — megérkeztek a hideg napok. Békéscsaba 720 lakásában az idén nem kellett gondoskodniuk a lakóknak a téli tüzelőről, s bár jó egynéhányuk lakásában még jelenleg is szerelik a gáz­csöveket, készülékeket, hamaro­san elég lesz csupán egy moz­dulat s kellemes meleget árasz­tanak a konvektorok, etázsfűté- sek. 1968 január elseje 1084 gáz­tulajdonosával szemben ez év december 31-ig megközelítőleg lSOO-ra nő a vezetékes gázszol­gáltatásban részesülők száma. Gyakorlatilag 8 ezer gázkészü­lék szolgálja kényelmüket, a jól temperált szobát, a fürdéshez, mosdáshoz nélkülözhetetlen me­leg vizet és gondoskodik a gyors főzésről. Azt írtuk: ennyien várják gondtalanul a telet. De, hogy nem teljesen így van, elég csak találkoznunk egy új gáztulajdo­nossal, aki ezeregy kérdést intéz a régebb ideje gázos lakásban lakó ismerőséhez. A kérdések özöne mellett legtöbbje — mi­helyt a fűtésre terelődik a szó — rögtön megjegyzi: Én azért nem adom el az olaj kályhámat (vil­lanymelegítőmet, hordozható cse­répkályhámat stb.), hiszen soha­sem lehet tudni, mikor marad ki a gáz, mikor van csőtörés, vagy más efféle, és. addig sem akarok fagyoskodni. Fodor Géza, a Dél-Alföldi Gáz- szolgáltató Vállalat Békés me­gyei üzemegységének vezetője mosolyogva bólint: "ismerős, sok­szor hallott mondatok. Csak egy szót fűz hozzá: „felesleges”. In­dokol is: „Semiféle pótfűtő-be- rendezésre nincs szükség, mert a gázszolgáltatás folyamatos, gáz­kimaradás nem fordulhat elő. Bárminemű üzemzavar elhárítá­sát a szolgáltató vállalat a gáz­szolgáltatás megszűnte nélkül végzi el,' még csőtörés esetén is. Sok jót hallottunk az etázsfű- tés tisztaságáról, precízségéröl. A lakásokba mégis konvektorokat szerelnek. — Valóban, kedveltebb és kul­turáltabb az ÉTI gázkazános fű­tés, vagy ismertebb nevén etázs. Meg kell azonban jegyez­nem, hogy a gyakorlatban csak az idén terjedt el, ezért sokkal drágább a beruházási költsége, mint a konvektoroké. A Békés­csabai Ingatlankezelő Vállalat az idén még konvektorokat igényelt, de a Bánszki utcai lakótelep 32 lakásába — a városi tanács vb döntése alapján — kísérletkép­pen etázsfűtés biztosítja majd a meleget. A gyakorlati tapasztala­tokat majd jövőre hasznosítják. Sok lakásban még jelenleg is vésik a falakat, s a lakók meg- 1 lehetősen felfordult lakásban várják a gázkészülékek üzembe helyezését. De reméljük, hama­rosan mindegyik lakásba bekap­csolják a felszerelt készülékeket. A lakások vízmelegítőinek, tűz­helyeinek, hősugárzóinak, kon­vektorainak, ÉTI gázkazánjainak működése pedig szakszerű keze­lést, elővigyázatot, meghibásodás esetén azonnali intézkedést igé­nyelnek. jünk arra, hogy a villariyesengőt se nyomják meg. A jövendő gázfogyasztók szám­talan problémája között a leg­nagyobb gyakoriságú a „vajon, mennyit kell majd fizetnem?’’ kérdés, azaz a lakás rezsiköltsé­gének jelentős megemelkedésétől való félelem. — Említettem, hogy a készülé- ; keket csak rendeltetésüknek megfelelően szabad használni. Kétszeres érdeke ez a fogyasz­tónak: nemcsak meghosszabbo­dik a készülékek élettartama, de elfogadható összegű lesz .a gáz­számla is. Ha mégis adódnának problémák (főleg a konvektorok „túlfogyasztását” sérelmezik), szí­vesen adunk tanácsot a Készülé­kek gazdaságos használatához mind a fűtési időtartamra, mind a fogyasztás mértékének meg- határozásárá vonatkozóan. L. J. A MÁV ojóndéko Bosszúság november 12-én — Bár a felszerelt készülékek között csupán a vízmelegítőn van feltüntetve a használati utasítás, a gázszolgáltató vállalat szerelői a készülékek üzembe helyezése­kor tájékoztatják a fogyasztókat azok helyes használatáról. Az alapszabály: a készülékeket csak rendeltetésének megfelelő­en használjuk! Azaz, a tűzhely nem fűtésre, hanem főzésre va­ló, a vízmelegítőket pedig — ha csökken a víz nyomása, s meleg víz helyett csupán gőz jön a cső­ből— azonnal csökkentsük a gáz­lángot is. A készülékek meghi­básodása esetén pedig azonnal értesíteni kell vállalatunkat, amely az esetleges hibákat — hétköznap, ünnepnap egyaránt — 24 órán belül, fűtési idényben 12 óra alatt, reggel 7-től este 9-ig javítja. Gázömlési ügyeletünk éj­szaka is a fogyasztók rendelkezé­sére áll. Ritkán ugyan, de előfordulhat gázszivárgás is. Mivel a vezeté­kes gáz megfelelő mértékben sza- gosított, azonnal észrevehető. Eb­ben az esetben azonnal el kell zárni a mérőóra előtti főcsapot, s a lakást alaposan kiszellőztetni. Addig pedig tilos gyufát gyújta­ni, sőt — ezt kevesebben tud­ják: — óvakodjunk az elektro­mos szikrától is, azaz ne kap­csoljuk fel a villanyt és figyel­A bosszúságra előre felkészül­ni nem lehet, az jön mindig va­lahonnan, „mint derült égből a villámcsapás”. Az álmoskönyv ugyan azt állítja, hogy ha vala­kinek az orra viszket, bosszúsága lesz. Nem tudnám megmondani, hogy november 12-én a reggel 5.53-kor induló Orosháza—Bé­késcsaba között közlekedő Tili- toli kocsi utasai közül mennyi­nek viszketett az orra. Egy tény, hogy még az indulási idő után sem volt mozdony a szerelvény előtt, sem hátul, így sem húzni, sem tolni nem volt mivel. Igaz, hogy mi, több száz munkába in­duló, megpróbáltuk volna tolni a szerelvényt, de akkor hogyan utaztunk volna? De félre a tréfával. Olyan sza­vakat görgettünk mondataink­ban, hogy azt leírni azért nem merném, mert a nyomdászok úgysem szednék ki. A papír is nyögne alatta. Ilyen szavakkal fűszerezve tölthettük kora reg­geli időnket a fűtetlen kocsik­ban; vártuk epedve a mozdonyt. Hogy miért nem volt Orosházán üzemképes vontató, arra majd csak választ kapunk! Tény, hogy egyórai késéssel érkeztünk Békéscsabára. Ha ezt a munkában elvesztett időt ki­számolnánk és ha megfizettet­nénk azokkal, akik felelőtlenek voltak, aligha bírnák ki. Az, akin múlott, velünk nem uta­zott! (rocskár) Közrend, közbiztonság: Rendőreink a becsületes emberek szolgálatában Ä lakosság segít a bűnösök késre kerítésében — Elssomorító statisstika a köslekedési balesetekről ll/|int a világ valamennyi or- szagában — így nálunk is — általában a városokban leg­gyakoribbak a közrend, a közbiz­tonság ellen elkövetett bűncselek­mények, kihágások, szabálysérté­sek, garázdaságok, közlekedési balesetek. A minap éppen ezekről adott tájékoztatást Békéscsaba város rendőrkapitányságának ve­zetője a helyi tanács végrehajtó bizottságának. Éppen az ott el­hangzottak alapján csokrosítjuk kérdéseinket: biztonságban va­gyunk-e, nyugodtan hajthatjuk-e álomra fejünket, mehetünk-e az utcán bátran, magabiztosan? A válasz így sűrűsödött össze: Békéscsaba város közrend-, köz- biztonsága szilárd. E színvonal fenntartása, további növelése biz­tosítottnak látszik. És most szük­séges a tényekből néhányat tanú­ként hívni, hogy valóban mit is tettek a mi rendőreink a becsületes emberek érdekében, védelmében. Ha abból indulunk ki — már pedig ebből kell kiindulni —, hogy a közrend, közbiztonság to­vábbra is szilárdnak mondható, akkor rendőreink munkáját di­cséri. hogy 1968-ban 481 bűncse­lekményt elkövető személyt nyil­vánítottak terheltté. Közülük 341 esetben vádemelésre került sor. A többi személy esetében a nyo­mozás megszüntetése vagy fi­gyelmeztetés történt. Voltak, akiknek ügyét társadalmi bíróság tárgyalta vagy fegyelmi bizott­ság, megint mások ügyét sza­bálysértési eljárásra adták át. Nagyon sajnálatos, hogy a vád­emelésre kerültek között 137-en 14—25 év közötti életkorúnk vol­tak. Tehát nem „blabla” az — ahogy egyesek mondják —, hogy a fiatalok nevelése egész társa­dalmunk ügye. Hiszen náluk legtöbb esetben a garázdaság, sú­lyos testi sértés, erőszakos nemi • közösülés, magánlakás-sértés so­rakozik bűnlajstromukon. Ezeknek a számát az említett évben talán a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett bűncselekmények múlták felül, ami összesen 177 esetben történt. A lenyomozott ügyekben legtöbb­ször a mélyreható ellenőrzés és a bizonylati fegyelem elmulasztása segítette elő a visszaélés, a sik­kasztás elkövetését. Sok esetben ’az ügy felgöngyölését gátolja az is, hogy az illetékes gazdaságve­zetők, ellenőrök stb. késlekednek a már észlelt bűncselekmény el­követőjének feljelentésével. Eb­ből is adódott, hogy több mint j félmillió forint kárt tudtak okoz­ni a társadalmi tulajdonban egye­dül Békéscsabán. A cselekménye­ket pedig munkahelyeiken követ­ték el! Változatlanul sok még a munkahelyeken elkövetett kisebb lopás (alkalmi) és a kerékpárlo­pás, valamint a jogtalan kerék­párhasználat. Ezek számát a fo­ganatosított sok rendőri intézke­dés ellenére sem sikerült leszorí­tani. Célszerű lenne az is, ha úgy, az első, mind a másodfokú bíró­ság jobban élne a gyorsított bíró­sági eljárás lefolytatásával. Ezzel az a látszat is megszűnne: „Bű­nöző, mégis mindig szabadon jár”. A szabálysértések száma sem nagyon megnyugtató. Ez év első felében a közlekedési szabályt 369-en, a közrendet 258-an(?!) sértették meg Viszonylag magas az ittasan elkövetett szabálysér­tések száma. Ennek csökkentésé­hez változatlanul hiányzik Békés­csabán a kijózanító szoba. Elszomorító a közlekedési sta­tisztika, nem csupán a száma mi­att, hanem amiből adódik: az it­tas vezetés, a KRESZ be nem tar­tása, figyelmetlenség stb. De nézzük a táblázatot: Dékéscsaba város területén 1968 évben összesen 253 közlekedési baleset történt. A balesetekből: halálos 6, sú­lyos 42, könnyű 103, sérülés nél­küli 102. Balesetet okozó jármüvek sze­rint: személygépkocsi 62, teher, gépkeosi 27, motorkerékpár 72, vontató 8, fogatolt jármű 10, ke­rékpár 60, autóbusz 9, különleges gépek 3, egyéb 2. A baleset okai: elsőbbség meg nem adása 43, gyorshajtás 26, műszaki hiba 5, szabálytalan át­haladás 13, szabálytalan előzés 28, gondatlan vezetés 29, követési tá­volság 16, szabálytalan tolatás 3, ittas vezetés 5, szabálytalan ka­nyarodás 54, szabálytalan kitérés 1, szabálytalan kikerülés 3, sza­bálytalan gyalogátkelés 2, egyéb 20, kivilágítatlan közi. 5. A balesetekből több mint 450 ezer forint anyagi kár keletkezett. Most, 1969. év első felében 80 közlekedési baleset történt, mely­ből kettő volt halálos. A balesetek okainál változatla­nul gondot okoz a Tanácsköztár­saság útjának korszerűsítése — bár ez rövid időn belül megoldó­dik, s a KRESZ követelményei­nek megfelelően biztosítja a köz­lekedést. Ezenkívül tervbe veszik a Szent István tér—Gyulai út ke­resztezés kiképzését. A balesetek további csökkentése érdekében a Szarvasi út és a Bartók Béla út teljes hosszában kerékpárutat építenek. Indokolja ezt az is, hogy 1968-ban 60, ez év szeptemberéig pedig 36 kerékpáros közlekedési baleset történt, A felsoroltakkal egyidőben a városban a megfelelő és a szükséges helyekre útbaiga­zító táblákat helyeznek el. Összegezve: A fentebb jelzett eljárások magas száma nem a közrend és közbiztonság romlá­sát. hanem éppen annak megszi­lárdítására tett helyes intézkedé­seket tükrözik. Az URH-szolgála- tával több rendzavarás került és kerül felderítésre. Ezzel párosul az önkéntes rendőrök és a lakos­ság odaadó segítése a bűnözők kézre kerítésében. Az az elismerés, melyet a városi tanács végrehajtó bizottsága jegyzőkönyvben rögzí­tett, mely a városi rendőrkapi­tányság jó munkáját idcséri, úgy érezzük, szól minden lakosnak, vállalatnak, intézménynek és mindazoknak, akik segítettek és segítik, hogy nyugodtan járhas­sunk munkába, nyugodtan szóra­kozhassunk, pihenhessünk. Rocskár János Antikvár könyvfelvásárlási napokat tartunk Orosházán, a könyvesboltban, november 14—15-én. Vásárolunk régi és új ifjúsági, szépirodalmi, tu­dományos és egyéb műveket. CSAK KÉT NAPIG! KÉSZPÉNZZEL FIZETÜNK! 531 l

Next

/
Oldalképek
Tartalom