Békés Megyei Népújság, 1969. november (24. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-11 / 261. szám
1969. november 11. 2 Kedd Jugoszláv—algíri közös közlemény Algír Algírban, vasárnap közös közleményt hoztak nyilvánosságra Joszip Broz Tito jugoszláv elnök algériai látogatásáról és Huari Bumedientiel, az algériai forradalmi tanács elnökével folytatott „tárgyalásairól. A közös közlemény a többi kö- ;;zött hangsúlyozza: a két állam- > fő nyugtalanságát juttatja kife- jezésre a nemzetközi helyzet kedvezőtlen alakulása miatt és a vi- tás nemzetközi kérdések békés -rendezését sürgeti. ' A közel-keleti helyzettel kap- ' csolatban a jugoszláv fél szük- ‘ségesnek tekinti, hogy az ENSZ, ’a nagyhatalmak és az egész nemzetközi közösség még határozottabb lépéseket tegyen olyan igazságos és tartós megoldás érde- , kében, amely szavatolná az arab ■népek, köztük a palesztinaiak „ törvényes jogait. c Jugoszlávia és Algéria — mu- s-tat rá a közlemény — teljes szolidaritásáról biztosítja az amerikai imperialista agresszióval szemben küzdő vietnami népet. A Dél-Vietnamban tartózkodó amerikai és szövetséges csapatok feltétel nélküli kivonása elengedhetetlen feltétele annak, hogy a vietnami nép szabadon határozhassa meg jövőjét és önállóan döntsön belső problémáiról. A közlemény leszögezi, a vietnami kérdés békés megoldása csak a VDK kormánya és a Délvietnami Köztársaság Ideiglenes Forradalmi Kormánya által előterjesztett javaslatok alapján képzelhető el. Tito és Bumedien támogatja az el nem kötelezettségi politikát és állást foglalt az ei nem kötelezett országok Csúcsértekezletének összehívása mellett. Bumedien, az Algériai Forradalmi Tanács elnöke elfogadta Tito elnök meghívását, hogy látogasson el Jugoszláviába. A látogatás időpontját később határozzák meg. Szovjet—Szudán i együttműködési terv P- Moszkva jt A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége és a szovjet kormány hétfőn villásreggelit adott Dzsafar Numeirinek, a 'Szudáni Demokratikus Köztársaság forradalmi tanácsa és minisztertanácsa elnökének tiszteletére. A villásreggelin részt vettek a szudáni elnök kíséretének tagjai, szovjet részről pedig NyikaLaj Podgomij, Alekszej Koszigin, Kirill Mazurov, Andrej Gromiko ,tés más hivatalos személyiségeik. A szudáni vendégeket üdvözölve, . Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió [Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének j elnöke a többi között hangsúlyoz- ! ta, hogy Szudánban ez év máju- \ sában lezajlott forradalmi események, a fejlődő országokban végbe menő nemzeti-felszabadító folyamat legyőzhetetlenségéről tanúskodnak. A szovjet államfő üdvözlő szavaira Dzsafar Numeiri válaszolt. * Moszkvában hétfőn aláírták a Szovjetunió és a Szudáni Demokratikus Köztársaság közötti, az 1970—1971. évekre szóló kulturális és tudományos együttműködési tervet. (MTI) Vita az arab erők mozgósításáról Decemberben összehívják a csúcsértekezletet Jeruzsálem—Kairó Zalman Sazar izraeli elnök ismét Golda Meirt kérte fe] az új kormány megalakítására. Mint ismeretes, az eddigi miniszter- elnök munkáspártja a két héttel ezelőtt tartott általános választásokon nem tudta megszerezni az abszolút többsége A 7i éves politikus-asszony a megbízatást azonnal elfogadta. , Tel Aviv-ban bejelentették, hogy hétfőn reggel izraeli vadászbombázók a Szuezi-öbölnél elhelyezkedő egyiptomi katonai állásokat bombázták Az izraeli szóvivő azt állította, hogy a bombázók „sértetlenül visszatértek támaszpontjaikra”. Kairóban az arab védelmi tanács hétfőn folytatta a vitát az arab erők mozgósításáról. A délelőtti ülés egyik napirendi pontjaként a küldöttek az arab országok csúcsértekezletének ösz- szehívásáról tanácskoztak. Rifai, jordániai miniszterelnökhelyettes hangoztatta, a Közel-Keleten kialakult új helyzet szükségessé teszi az ilyen értekezlet összehívását és azt, hogy külön-külön rögzítsék az arab országok feladatait az izraeli agresszor ellen vívott harcban. Kairó Az AFP a MENA hírügynökségre hivatkozva gyorshírben jelenti: az arab védelmi tanács úgy döntött, hogy december közepére összehívja az arab országok csúcsértekezletét. (AFP) A TELEFONGYÁR felvételre keres A GYULAI ÜZEMEGYSÉGÉBE üzemgazdasági és számviteli vezetői munkakörre iparvállalati gyakorlattal rendelkező munkaerőt Követelmény: mérlegképes könyvelői oklevél, nagy szakmai gyakorlat (számviteli, pénzügyi, bér- és munka- erőgazdálkodási szakterületen). Besorolás: kollektív szerződés szerint: 2800—3100 Ft-ig. Jelentkezés: GYULAI VÁROSI TANÁCS MUNKAERÖ- GAZDALKODÁSI OSZTÁLYÁNÁL. Részletes önéletrajz és eddigi működési leírás benyújtásával. 97379 Kádár János és Fock Jeni) fogadta Le Thanh Nghi-t Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, hétfőn fogadta Le Thanh Nghi-t, a Vietnami j Dolgozók Pártja Politikai Bízott- ságának tagját, a Vietnami Demokratikus Köztársaság minisz- . terelnökhelyettesét, aki kormányküldöttség élén tartózkodik j hazánkban. A baráti eszmecserén részt vett Erdélyi Károly külügyminiszter- helyettes és Hoang Luong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság j budapesti nagykövete is. (MTI) Hír Bandádból Bagdadban hétfőn hivatalosan bejelentették, hogy az alkotmány- módosítás értelmében egy kézben összpontosítják az iraki forradalmi parancsnokság tanácsának, a köztársasági elnöknek, a miniszterelnöknek és a fegyveres erők főparancsnokának tisztjét Megfigyelők véleménye szerint az alkotmány ilyen értelmű módosítása jelentősen megerősíti A1 j Bakr államelnök helyzetét. A forradalmi parancsnokság tanácsának elnökhelyettesévé Szi- I dam Takritit, az iraki Baath-párt központi bizottságának főtitkár- helyettesét nevezték ki. Nyugatnémet válasz az atomsorompá- egyezményről A bonni kormány hétfőn nyilvánosságra hozta válaszát a CDU —CSU kérdéseire az atomsorompó-egyezmény aláírása ügyében. Az uniópártok azonnal egy sor kérdést intéztek a kormányhoz. ! amint az közzétette szándékát, hogy* hamarosan csatlakozni kíván a szerződéshez. A CDU—CSU kérdéseit és a kormány válaszát szerdán a Bundestag megvitatja. írásbeli válaszában a kormány igyekszik a CDU—CSU „aggályait” csitítani. Így például hangoztatja, hogy az NSZK biztonságát a NATO-szerződés megvédi. A Brandt-kormány azt is hangoztatja, hogy Moszkva és Bonn politikai kapcsolatait nem csupán az atomsorompó-szerződésre szándékozik korlátozni. Célja az is, hogy egyezményt kössön a Szovjetunióval az erőszakról és az erőszakkal való fenyegetésről való lemondásról. Ami a békés célokra szolgáló atomenergia fel- használásával kapcsolatos nyitott kérdéseket illeti, a kielégítő megoldást az aláírás csak megkönnyítené — állapítja meg a bonni kormány válasza. (MTI) „Éberségi csoportok’ Kongóban Brazzaville-ben a nemzeti forradalmi tanács hétfőn bejelentette, hogy különleges bíróságot hoztak létre a rendszerellenes támadások kivizsgálására és éberségi csoportokat állítanak fel, amely az uralkodó nemzeti forradalmi mozgalom pártnak lesz alárendelve és a népi milícia keretén belül működik. Néhány személyi változást is bejelentettek. Brazzaville katonai kormányzója, Yombhi őrnagy váltja fel Goma Silvain századost a hadsereg vezérkari-főnöki tisztségében, míg az utóbbi hadügyminiszter lesz. Asse Mekang külügyminisztert, aki Raoul miniszterelnök társaságában Romániába repült hivatalos látogatásra, a legfelső bíróság elnökévé nevezték ki. Államelnökünk Indiában Losonczi Pál. a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és kísérete hétfőn reggel magas szintű megbeszélésekre utazott Űj-Delhibe. Az indiai tárgyalások újabb állomást jelentenek a rövid idő alatt igen sok politikai és gazdasági eredményt felmutató, gyümölcsöző magyar—indiai kapcsolatok történetében. Magyarország és India között 1948 óta van diplomáciai kapcsolat és kezdettől fogva a politikai rokonszenv szilárd alapja vólt India ragaszkodása a pozitív el nem kötelezettség alapjaihoz. Ez azt jelentette, hogy India céljai és a szocialista országok alapvető nemzetközi törekvései között számos érintkezési pont volt kezdettől fogva. A nemzetközi élet legveszélyesebb konfliktusaiban az indiai politika értékes kezdeményezésekkel segítette a kibontakozást. Mindez alapot teremtett a fokozatosan bővülő, erősödő politikai és gazdasági kapcsolathoz. Mindkét ország természetesnek tekintette, hogy a szocialista világon kívül eső államok közül India az elsők között volt, amellyel a diplomáciai kapcsolatokat nagykövetségi szintre emeltük. Ez 1959-ben történt, s két év múlva a magyar kormány akkori elnöke, dr. Münnich Ferenc Nehru miniszterelnök meghívására már látogatást tett Indiában. Kapcsolataink történetében ettől kezdve meggyorsult a fellendülés üteme. 1963-ban ötéves kereskedelmi megállapodást kötött a két ország, 1961-ben parlamenti küldöttségek cserélődtek. 1956-ban az indiai tervügyi-, művelődésügyi- és külügyi államminiszterek látogattak Magyarországra. E fellendülés csúcsát 1966 februárjában a Kállai Gyulai miniszterelnök által vezetett magyar kormánydelegáció látogatása jelentette. Ez volt egyébként az első szocialista kormányküldöttség, amely Nehru utódjának, Sasztrinak hirtelen és tragikus halála után beható tárgyalásokat folytathatott Indira Gandhival, India mai miniszterelnökével. Akkor a magyar—indiai tárgyalások során három új egyezmény született: 1970-ig kiterjesztették az 1963-ban kötött ötéves kereskedelmi megállapodást: műszaki-tudományos egyezményt és légügyi egyezményt kötöttünk. A magyar kormányküldöttség útjának eredményei jelezték, hogy a két ország kapcsolatában a gazdasági tényezők döntő gyakorlati jelentőségűek. A magyar külkereskedelem természetesen felismerte India fontosságát és a fővárosban. Delhiben működő magyar kereskedelmi kirendeltségen kívül még három helyen, Bombayban, Kalkuttában és Madrasban is szerveztek kereskedelmi kirendeltséget. A gazdasági munka eredményeként India évenként több mint 50 millió dolláros forgalommal a fejlődő országok sorában az első helyet foglalja el Magyarország külkereskedelmi partnerei között. A fejlődés ütemét jellemzi, hogy 1957-ben a teljes külkereskedelmi forgalom még a négymillió dollárt sem érte el. A politikai kapcsolatok megélénkülésével, 1960—1962 között, két év alatt, 30 millió dollárra emelkedett a két ország külkereskedelmi forgalma. A magyar kormányküldöttség látogatását követően 1968-ban Zakir Húséin, India azóta elhunyt államelnöke volt vendégünk Magyarországon. A vt- szontlátogatásra utazó Losonczi Pált indiai tárgyalásaira kísérő magyar küldöttségben magas szintű gazdaságpolitikusok és külügyi szakértők is helyet kapnak. Ez jelzi, hogy mód nyílik a két baráti ország gazdasági és politikai kapcsolatainak további fejlődésére. E kapcsolatok még szorosabbá tételére megfelelő alapot nyújt, hogy a nemzetközi élet legsürgősebben megoldásra váró kérdéseiben, Vietnam, i Közel-Kelet ügyében országaink álláspontja azonos. A magyar—indiai kapcsolatok története és eddigi pozitív tapasztalatai alapján joggal remélhetjük. hogy az Elnöki Tanács elnökének látogatása ebben a hatalmas, világrésznyi országban új eredményeket hoz majd a mindennapos politikai és gazdasági kapcsolatokban — mindkét nép javára Mindenfelől KAIRÓ A kairói lapok vezető helyen méltatják a haditengerészetnek a Sinai-félsziget Izrael által megszállt északi partvidéke ellen végrehajtott támadását. Az A1 Ahram rámutat arra, hogy az egyiptomi torpedórombolok és rakétavető hajók támadása meglepte az ellenséget. A csapatösszevonások körzetében lángba borultak a lőszer- és üzemanyagraktárak, romba dőltek a parancsnoki állások, amikor az izraeli légierő megtámadta az egyiptomi hajókat. Az utóbbiak légvédelme két gépet lelőtt Az A1 Gumhurija ki. emeli, hogy a sikeres tengeri hadművelet megdöbbenést keltett Izraelben és hogy Dajant a minisztertanács elé idjézték. A lap vezércikke szerint az EAK folytatja a felőrlő háborút szárazföldön, tengeren és levegőben; mind. addig, amíg fel nem szabadítja megszállt területeit MOSZKVA A TASZSZ tudósítója jól tájékozott forrásokra hivatkozva arról számol be, hogy Vlagyimir Szemjonov szovjet külügyminiszterhelyettes lesz annak a szovjet küldöttségnek a vezetője, amely részt vesz a szovjet—amerikai —mindenről elözeles tárgyalásokon Helsinkiben. A stratégiai fegyverek korlátozásával kapcsolatos kérdésekkel foglalkozó tárgyalások várhatóan november 17-én kezdődnek. (MTI) BERLIN NDK kormányküldöttség utazott hétfőn Szudánba, dr. Werner Ti telnek, a minisztertanács elnökhelyettesének vezetésével, a küldöttség a gazdasági és műszaki-tudományos együttműködés kiszélesítéséről fog tárgyalni. BONN Helmut Schmidt bonni hadügyminiszter hétfőn Washingtonba repült, hogy részt vegyen a NATO nukleáris tervezöcsoportj áriak egynapos ülésén. Schmidt pénteken tér vissza Bonnba — jelentette a nyugat-német hadügyminisztérium szóvivője. BECS Ion Ionita vezérezredes, a román fegyveres erők minisztere az osztrák hadügyminisztérium meghívására hétfőn megérkezett Becsbe. A román miniszter auszt. nai tartózkodása során katonai létesítményeket látogat meg es megtekinti a „Medvemancs” fedőnevű hadgyakorlatot.