Békés Megyei Népújság, 1969. október (24. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-10 / 235. szám
M69. október 10. 4 Péntek ARC-áruház — Élelmiszer kombinát — Gyermekruházati bolt nyílik Békésen — Van már konkurrencia bútorban A megyei irányító szervek szerint községeink közül Békésen a legkorszerűbb, legkielégí- tőbb a kereskedelmi és vendéglátóipari hálózat. A „legkielégí- tőbb” mögött az rejlik, hogy még van fejleszteni való. Annál is inkább, mert az egyik kielégített igény nyomban másikat vagy többet is szül ebben a húszezernél több lakosú községben. Hogyan születik meg a határozat egy-egy boltegység létesítésére, helyének kijelölésére? — tettük fel a kérdést a napodban a fogyasztási szövetkezet néhány vezetőjének; Hevesi Kálmán alapszervezeti párttitkárnak, dr. Varga Imre igazgatósági elnöknek és Nagy László kereskedelmi főosztály- vezetőnek. Részletes megnyugtató választ kaptunk. A lakosság jogos és megvalósítható igényét, s a kivitelezés módját, helyét rendszerint megtanácskozták a községi pártbizottság és a tanács vezetőivel. Esetenként a járási pártbizottság és tanács vezetőivel is, hiszen körzeti fogyasztási szövetkezetről van szó. Gyakran kész elgondolásokkal, tervekkel állnak elő. A hálózatfejlesztést ugyanis saját ügyének tekinti a 41 tagú pártalapszervezet. A hol, mit és hogyan-t rendszerint megvitatja külön-külön az öt pártcsoport, aztán együttesen a párttaggyűlés is. A párttagok fóruma a kezdeményezések többségét javaslatként terjeszti a szövetkezet igazgatósága elé. Nemrégiben ilyen előzmények után döntött az igazgatóság a Békésen, a Fáy utcában létesítendő ABC-áruházról. Az épület ugyan állami beruházásból épül, de a költségekhez hozzájárul a szövetkezet is. A Fáy utca körzetében ugyanis sok a „részvényes”, vagyis a szövetkezeti tag. Szükségleteiket ők is, és a „kívülállók” is két kis vegyesboltban szerezték be, már annyi- re azt az áruválaszték megengedte. Amint a ABC-áruház megnyílik, a két kis boltot megszüntetik. és mindent egy helyen vásárolhatnak a könyék- beli lakók. így fogadták el azt a tervet is, hogy a tanácsháza kertjében, az OTP-vel közösen, egy élelmiszer-kombinátot nyitnak. Vagyis egy olyan boltot, ahol bő választékhoz jutnak a fogyasztók zöldségfélékből, tejtermékekből, még poharas tejből is. Ez azért lesz jelentős, mert a község központjában eddig nem volt valamire való zöldségesbolt. Hasonló tanácskozás és elhatározás után született meg a terv, hogy a mozi mellett egy vas-műszaki boltot létesítenek. Ebben a rádiótól kezdve, a különféle villamossági cikkekig, motor- és kiskerékpárokig, mindent megtalálhatnak a vásárlók. Közvetlen a műszaki bolt mellett egy férfi-, női ruházati bolt is nyílik. Ilyen feltételek mellett hatásosabb az a reklám, hogy „Ne töltse idejét utazással! Mindent megvásárolhat a helyi szövetkezet boltjaiban!” Hallották is, olvasták is elégszer eddig ezt a felhívást a békési szülők. Ám, ha gyermekeiknek ruhát akartak vásárolni, akkor jó részük kénytelen volt Békéscsabára utazni. Amikor hat évvel ezelőtt megszüntették Békésen a vonatjáratot, a község központjában levő kisállomás-épületet azzal a feltétellel adták át a kiskereskedelmi vállalatnak, hogy csak gyermekruházati boltot nyithat benne. A kisker. mégis maradékboltot nyitott, annak ellenére, is, hogy már volt egy ilyen a községben. Most, a mintegy hat éve gyakran ismételt kívánságot a fogyasztási szövetkezet teljesíti, azaz nyit egy gyermekruházati boltot. Már régebben is megvalósíthatta volna ezt. Ugyanis azóta egy ruházati, egy lakberendezési boltot, egy korszerű borozót, strandvendéglőt, egy iparcikk- és egy élelmiszerboltot, továbbá egy hatalmas bútorraktárt létesített a szövetkezet. Ennél a raktárnál érdemes egy kicsit elidőzni. Egyrészt azért, mert eddig évente átlag 15 millió forint forgalmat bonyolított le. Az árut egymaga a bútorértékesítő vállalat szállította s alaposan kihasználta egyedüllétét, azaz monopolhelyzetét. Több esetben indokolatlanul felárakat számolt fel. A bútorokat viszont nem csomagoltatta be gondosan a vagonba rakás előtt és közben, emiatt a bútor jó része sérülten érkezett meg. Ráadásul az esetek jó hányadában nem azt küldte, amit a vidéki lakosság igénye szerint a szövetkezet megrendelt, 'hanem, amit más helyen nem tudott értékesíteni. Most már megszakadt a bútor- értékesítő monopolhelyzete. A békési fogyasztási szövetkezet pártszervezete és igazgatósága tavaly ősszel olyan javaslattal kereste fel a megye több nagyobb mennyiségű bútort forgalmazó szövetkezetét, hogy alakítsanak egy beszerzési társulást. A békésiek ekkorra már kipróbálták ennek az előnyeit. Tavaly ugyanis már 5 millió forint értékű bútor szállítására kötöttek szerződést a megye kisipari szövetkezeteivel. Többek között a mezőberényi, a békéscsabai, a battonyai és az Orosházi Faipari Vállalattal. Azóta belépett a társulásba a tótkomlóst. a gyomai, a vésztői és a sarkadi fogyasztási szövetkezet is. Erre az évre 10 millió, jövőre pedig 26 millió forint értékű szerződést kötöttek az említett ktsz-ekkel. A szerződéskötésnek több kölcsönös előnye van. Az is, hogy a ktsz-ek sorozatgyártásra Rendezkedhetnek be a megrendelések alapján. Az is, hogy a szövetkezetek közvetlen szállítás útján, felárak és számottevő sérülés nélkül kapják meg a megrendelt bútort. A vásárlók előnye pedig az, hogy egyre nagyobb a választék és az. hogy az eddigi 14—16 millió forint évi forgalmat figyelembe véve, szűkén számolva is legalább negyedmillió forint marad csupán a békési vásárlók zsebében. Kukk Imre Tudósítóink jelentik a felszabadulási ünnepségekről MAGYAR—BOLGÁR BARÁTSÁGI NAP okAnyban Október 7-én a község lakosai a magyar—bolgár barátság jegyében ünnepelték Okány fel- szabadulásának 25. évfordulóját. Ugyanakkor megemlékeztek Bulgária negyedszázados szabadságáról is. A járás és község vezetői meleg szeretettel köszöntötték az ünnepségen részt vevő Rumen Gercsev elvtársat, a Bolgár Kultúra igazgató-helyettesét és Lengyel Károly elvtársat, az intézmény munkatársát. Az általános iskola tantestülete és úttörői meghatóan szép és kedves ünnepséget rendeztek az évforduló tiszteletére. A kedves vendégek a nap folyamán meglátogatták a község intézményeit, termelőszövetkezeteit. Az esti órákban barátsági esten Házi Albert, a Hazafias Népfront községi elnöke tartott ünnepi megemlékezést, majd Rumen Gercsev méltatta a két nép évszázadok folyamán kialakult őszinte, testvéri barátságát, mely az eltelt 25 évben még bensőségesebbé vált. Az ünnepség után a „Napfényes Bulgáriáról” vetített filmet tekintették meg. FÜZESGYARMAT A község zászlódíszbe öltözött, s lakói egész napos ünnepségen emlékeztek meg a megye felszabadulásának negyedszázados évfordulójáról. Az ünnepségen részt vett a Szovjetunió nagykövetségének első titkára Prohov Jurij Pavlovics. A megyei, járási, községi párt-, állami és gazdasági vezetőivel együtt ő is elhelyezte a megemlékezés koszorúját az elesett szovjet hősök emlékművén. A koszorúzás után a szovjet vendégek baráti beszélgetést folytattak a Vörös Csillag és az Aranykalász Tsz tagjaival. Az ünnepség este a zsúfolásig megtelt művelődési ház nagytermében folytatódott, ahol Szőke István, a községi tanács vb - elnöke mondott beszédet. Vidéken is ci tüzelőolaj árusító hálózat Évről évre. a téli tüzelési szezon kezdetén, egyre több szó esik az olajtüzelésről, az olajkályha és a tüzelőolaj beszerzéséről. Néhány év alatt ugyanis jelentős tábort hódított meg a korszerű és tiszta olajtüzelés. Az április elsejei árrendezés azáltal, hogy a háztartási tüzelőolaj árát 2,20 Ft-ról 1,50 Ft-ra csökkentette, az olajtüzelést a fűtési költségeket tekintve is versenyképessé tette a többi tüzelőanyaggal szemben. A régi fa- vagy szén- tüzelésű kályhákat sokan már korábban kicserélték olajkályhára, elsősorban a tisztaság és a kényelem miatt, bár ez a csere néhány száz forint többletköltséget jelentett. Ma már ez a kiadás szinte jelentéktelen. Az olajtüzelés 1 millió kcal-ra számítva csak 15 forinttal drágább a hagyományos tüzelőanyagoknál, ezzel szemben az olaj- kályha-tulajdonosok mentesülnek a tüzelőanyag-felhordás, az aprítás, a kormozás és a begyújtás fáradságától. Az olajtüzelés előnyei kétségtelenül vonzóak. Az elmúlt hét év alatt az ÁFOR-nál a háztartási tüzelőolaj-forgalom megtízszereződött, és ma már a háztartások több mint tíz százaléka fűt folyékony tüzelőanyaggal. Néhány éve még sok helyütt panaszkodtak a vevők az olajellátásra. Különösen vidéken okozott gondot a tüzelőolaj beszerzése, mivel ÁFOR-telep, kút vagy kirendeltség még nem mindenütt működik. A fővárosban a házhoz szállítás okozott gyakran bosszúságot, a nehézkes nyilvántartási rendszer miatt. Az idei fűtési szezonra az ÁFOR a korábbiaknál alaposabban készült fel. Az előző évek korlátozásai teljes mértékben megszűntek, és az elmúlt évben, illetve idén, nyáron az ellátó és viszonteladói hálózatot bővítették. Budapesten, az 1. számú AKÖV-vel kötött szerződés értelmében minden fővárosi fuvarvállaló irodában fel lehet adni megrendelést a háztartási tüzelőolajra, és ezt legkéMjon RoSarat I amiben őeí-zeggűjtKetem. awt^fcife mert egy kg tiszta háztartási pamutrongyért vagy öt kilogramm vegyes háztartási rongyért az ellenértékén felül ajándéksorsjegyet is ad a '(MÉM, a rongygyujto hetek alatt, október 1-től november 9-ig. Ezernél több értékes nyeremény! Főnyeremény SKODA 1000 MB személygépkocsi! 857 sőbb a második napon szállítják is. Ebban a Sütési szezonban már több mint 1000 helyen árusítanak az olajkályhákhoz olajat. Száznegyvenhat ÁFOR-kirendelt- ségen, több mint kétszáz benzinkútnál és mintegy nyolcszáz viszonteladó helyen szerezhetik be a kályhatulajdonosok az olajat. A budapesti ellátást javítja az idei fűtési idényben az is, hogy 25 TÜKER-eladóhelyen is árusítanak háztartási tüzelőolajat. De nemcsak Budapesten várja a fűtési szezont ilyen jól kiépített olajellátó-hálózat. A vidéki városokban a helyi szállítási vállalatokat vonták be az ellátásba, a falvakban pedig a különböző szövetkezeteket. Természetesen a kutaknál és az ÁFOR-telepeken készpénzért is megvásárolható a háztartási tüzelőolaj. Békés megyében például az idén már hatvanöt helyen, közöttük 42 viszonteladónál vásárolhatnak olajat, sőt olyan kis helyeken is megoldották az ellátást, mint Kaszaper, Mágor, Gabonás és Hunya. A fűtési előkészületek során szólni kell még egy közérdekű témáról : tavasz óta a háztartási tüzelőolaj színe pirosra változott. Ez sok fogyasztóban azt'a gondolatot keltette, hogy ezzel a színezéssel a tüzelőolaj minősége is megváltozott vagy a festék zavart okoz. hat a kályha működésében. Mint az ÁFOR-nál elmondták, az olaj színe vagy színárnyalata változhat, ez azonban sem a hályha működését, sem a fűtőértéket nem befolyásolja. Az Ásványolajforgalmi Vállalat minden háztartási tüzelőolajellátással kapcsolatos kérdésben a fogyasztók rendelkezésére áll. Miost, a tüzelési szezon kezdetén azonban azt kéri a fogyasztóktól, hogy mindenki a hozzá közeli és területileg illetékes ÁFOR tájegységi telephez forduljon. A tájegységi telepek címét és illetékességi területeit az alábbiakban közöljük: I. SZÁMÚ TÁJEGYSÉGI TELEP, Budapest, XI., Budafoki út 61—63. Telefon: 457—523. (Nagy-Budapest, valamint Bács, Nógrád és Pest megye). n. SZÁMÚ TÁJEGYSÉGI TELEP, Székesfehérvár, Ady Endre út 8. Telefon: 26—33. (Fejér, Veszprém, Vas, Komárom és Györ-Sopron megye). III. SZÁMÚ TÁJEGYSÉGI TELEP, Kaposvár, Noszlopi Gáspár u. 4. Telefon: 12—188. (Somogy, Tolna, Zala és Baranya megye). IV. SZÁMÚ TÁJEGYSÉGI TELEP, Szolnok, Verseghy utca 3. Telefon: 131—59. (Szolnok. Csongrád és Békés megye). V. SZÁMÚ TÁJEGYSÉGI TELEP, Miskolc, Baross Gábor u. 13 —15. Telefon: 35—942. (Heves, Borsod, Hajdú és Szabolcs megye). Piakálragasztól és kifusófiút vesz fel a MAGYAR HIRDETŐ Békéscsabai Kirendeltsége.