Békés Megyei Népújság, 1969. október (24. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-31 / 253. szám
1969. október 3t. 2 Péntek Kádár János befejezte kétnapos Szolnok megyei látogatását Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára — mint már jelentettük — kétnapos látogatást tett Szolnok megyében. A párt első titkárát —akit útjára elkísért Bálint József, a KB osztályvezetője, Somogyi Sándor és Katona István, a KB osztályvezető-helyettesei — változatos, eseményekben gazdag program várta. Érkezésekor — szerda délelőtt — Csáki István, a párt Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Fodor Mihály, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke és Gál Gyula, a Hazafias Népfront megyei bizottságának elnöke köszöntötte a kedves vendéget, aki ezután a Szolnokon levő tiszaligeti KlSZ-vezetőkép- ző táborban a vendéglátók szélesebb körével — a megye járásainak és városainak vezető párt- funkcionáriusaival — is megismerkedhetett. A tábor főépülete előtt Váczf Sándor és Zagyi János, a megyei pártbizottság titkárai, továbbá Fehér József, a KISZ megyei bizottságának első titkára szívélyes szavakkal, úttörők és KISZ-fiatalok virágcsokrokkal fogadták Kádár elvtársat. Az üdvözlések után a központi épület tanácstermében a kialakult baráti beszélgetés során a párt első titkára részletesen tájékozódott Szolnok megye helyzetéről, iparának és mezőgazdaságának fejlődéséről, a városok és községek lakóinak életéről, gondjairól. Csáki István, a megyei pártbizottság első titkára ismertetőjében kiemelte a IX. pártkongresszus határozatainak alapján kidolgozott iparfejlesztési és telepítési program végrehajtásának eredményeit. Kádár elvtárs figyelemmel és érdeklődéssel hallgatta végig az alapos, részletes ismertetést,' s — megköszönve a vendégszerető fogadtatást, a tájékoztatót — kijelentette: a számok, adatok hűen szemléltetik azt a szorgalmas, kitartó munkát, amelyet a megye dolgozó népe, egész' lakossága szukebb hazája gyarapításáért, általános fejlődéséért végez. Mint mondta, szívesen látogatott Szolnok megyébe, mert a megye kommunistáinak, dolgozó embereinek fontos szerepük volt a munkáshatalom kivívásában, megtartásában, ugyanúgy, mint jelenleg a szocializmus építésében. Kifejezte meggyőződését, hogy minden bizonnyal a jövőben is készek nagy feladatok vállalására. A párt első titkára szerdán a délutáni órákban Tiszaföldvárra látogatott, hogy találkozzék a Lenin Tsz dolgozóival, s megtekintse gazdaságukat. A községi pártbizottság székházában Nádas József, a szolnoki járási pártbizottság első titkára üdvözölte Kádár elvtársat. Bódi Imre, a helybeli Lenin Tsz Állami-díjas elnöke ismertette a mintegy hétezer-ötszáz holdon gazdálkodó szövetkezet munkáját, eredményeit, majd elkalauzolták vendégeiket a fontosabb termelőegységeikbe. A központi üzemegységben is jártak a vendégek. Kádár elvtárs bement a gépműhelybe, szót váltott a dolgozókkal, érdeklődött munkájukról, családjukról, majd beírta nevét és jókívánságait a Béke szocialista brigád naplójába. A korszerű sertéshizlaló telepet is megnézték a látogatók. A termelőszövetkezet gazdaságában látottakról, hallottakról folytatódott a beszélgetés a községi tanács épületében. Itt már a körzethez tartozó tsz-ek területi szövetségeinek vezetői is bekapcsolódtak az eszmecserébe, s szövetségük munkájával összefüggésben vizsgálták a közös gazdaságok helyzetét, problémáit. A beszélgetésbe Kádár elvtárs is bekapcsolódott. Bevezetőben megerősítette azt az elhangzott véleményt, hogy hazánkban győzött a szövetkezet eszméje. Ezt bizonyítja a termelőszövetkeze- j zat, majd a testvérvárosról, Tal- tek anyagi ereje, a szövetkezeti linnról elnevezett lakókörzetet, parasztság megváltozott gondol- ! az itt kialakított ezerkétszáz la- kodása és életmódja. A dolgozó j kásos új települést, osztályok együttműködéséről, kö- [ A városnézés után a Tisza zös feladatairól szólva rámuta- ; menti Vegyiművekben folytató- tott: a munkásosztály sohasem j dott a program. Az üzem bejá- csak a saját érdekében cselek- rátánál Bán László igazgató és szik, hanem más dolgozó osztályok, rétegek sorsát is a szívén viseli. A parasztság felismerte ezt, s legfőbb szövetségese lett a munkásosztálynak. Lényegében az egész állam politikai alapja a munkásosztály és a parasztság összefogása, tartós szövetsége — mondta Kádár elvtárs. Kitért a gazdaságirányítási reform néhány kérdésére. A reform alapelvei jók, a' gyakorlatban azonban jobban érvényre kell juttatni azokat — mondotta. A gyakorlati tapasztalatokat természetesen időről időre össze kell vetni az elvekkel, és ha szükséges, a gyakorlatot korrigálni kell. Ezt md meg is tesszük. Részletesen foglalkozott a jövedelmezőség prob- j Lukács Gyula párttitkár fogadta Kádár elvtársat, majd a tanácsteremben Bán László ismertette a gyár tevékenységét. A tájékoztató után a vendégék — a gyár műszaki vezetőinek kalauzolásával megtekintették a fontosabb üzemrészeket. Az üzemet elhagyva rövid séta következett a szomszédos lakótelepen. Ács Sándor villanyszerelő, szocialista brigádvezető meghívta otthonába Kádár elvtársat, aki szívesen eleget tett a kérésnek, és elbeszélgetett a vendéglátó családjával. Délután a másik nagy szolnoki üzemet, a járműjavító vállalatot kereste fel Kádár elvtárs. A központi épület előtt Já- | vor Nándor igazgató, Szabadkai lémáivaL Hangsúlyozta, hogy a termelés minden ágában jőve- ! W UZemi Partmkar es mäs delmezőségre kell törekedni, nyereségérdekeltségi rendszer I serkenti erre is a vállalatokat, j Egyes gazdasági vezetők azonban í a fogyasztók kárára, a minőség i rovására az árakkal manipulál- i nak, ily módon igyekeznek nö-. vélni a nyereségüket Ez számunkra elfogadhatatlan. A jövedelmezőség növelésének a társadalom számára elfogadható módja: a termelési lehetőségek jobb kihasználása, az előállítási költségek csökkentése, a jobb munkaszervezés.' Kitért a társadalmunkban érvényesülő érdekek — az országos, a helyi, a csoport- és az egyéni érdek — kérdésére is. Kifejtette, hogy az egész ország, az egész nép érdekeit érintő legnagyobb, legalapvetőbb kérdésekben ezek az érdekek természetesen egybeesnek. Nem ritka azonban, hogy más kérdésekben viszont a négyféle érdek nem mindenben egyezik meg egymással. A felelős vezetőknek minden szinten az a kötelességük, hogy minden fontos problémát gondosan mérlegeljenek, s a szocialista elvek I helyi vezetők fogadták Kádár A [ Jánost, aki ezután a gyári tanácsteremben találkozott a vállalat műszaki vezetőivel, a szocialista brigádok képviselőivel. A párt első titkára mintegy félórás eszmecserét folytatott velük a különböző munkahelyek problémáiról, megismerkedett az üzem munkájával, tájékozódott a vállalat terveiről, feladatairól. „Kádár elvtárs ezután a mozdonycsarnokban gyűlésen találkozott a munkáskollektíva tagjaival A gyűlést, amelyen 10—12 ezren vettek részt, Sipos Károly, a Szolnok városi pártbizottság első titkára nyitotta meg. majd Vigh Béla, a mozdonyosztály* marós és esztergályos szocialista brigádvezetője szólalt fel. Ezután Kádár János, a párt Központi Bizottságának első titkára tolmácsolta a Központi Bizottság üdvözletét Szolnok város és a megye lakosságának, tájékoztatta a gyűlés résztvevőit az időszerű belpolitikai és nemzetközi kérdésekről. A nagy tapssal, tetszéssel fogadott beszéd után a lelkes hangulatú munkásgyűlés az Internacionálé hangjaival ért véget. Kádár elvMegkezdődött a külügyminiszteri tanácskozás Prágában Prága A csehszlovák főváros közelében fekvő Lany-kastélyban csütörtökön, röviddel délelőtt 11 óra előtt, megkezdődött a budapesti felhívást aláíró hét szocialista ország külügyminisztereinek tanácskozása. *•* A budapesti konferencia óta az európai biztonsági értekezlet gondolata világszerte tért hódított és aligha lehet vitás, hogy az aláíró országok mostam, magas szintű megbeszélése: újabb jelentős állomás a magyar fővárosban kitűzött cél megvalósítása felé vezető úton. „Az európai biztonsági értekezlet megtartása a jelenlegi időpontban nemcsak kívánatos, na- nem reális lehetőségnek tűnik” — Libanoni—egyiptomi tárgyalások Kairó Kairóban csütörtökön megkezdődtek a libanoni és az egyiptomi vezetők tárgyalásai. A libanoni küldöttséget Emile Busztani, a libanoni hadsereg fő- parancsnoka vezeti. Az egyiptomi küldöttség tagjai között van Mahmud Riad külügyminiszter, hangoztatja a Rudé Právőban megjelent cikkében Jan Marko csehszlovák külügyminiszter, aki a továbbiakban megállapítja: még sok akadályt kell elhárítani, de az európai szocialista országok mindent megtesznek ezért Hasonló, rendkívül pozitív visszhangja van a találkozó megkezdésének a lengyel fővárosban. Varsóban nagyra értékelik a finn kormány állásfoglalását, amely szerint kész közreműködni a konferencia előkészítésében, sőt vállalja annak megrendezését is. Lengyel körökben emlékeztetnek arra, hogy a finn memorandumra eddig 22 ország igenlő válasza futott be. Új amerikai kémrepülőgépek Tokio Az amerikai haditengerészeti erők Acugi légitámaszpontjára (nem messze Tokiótól) megérkeztek a legújabb, P—3—B mintájú, elektronikus berendezéssel felszerelt felderítőgépek — közli Japán vezető lapja, az Asizahi Simbun. A lap emlékeztet arra, hogy erről a légitámaszpontról repült fel a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság felett idén áprilisban lelőtt EC—121 típusú amerikai kémrepülő is. Az acugi támasz- Mohamed Favzi hadügyminiszter J ponton pillanatnyilag egy repü- és Hasszán Szabni el Kholi, Nasz- j lőszázad vár bevetésre gépenként szer elnök megbízottja. (MTI) 1 30 főnyi legénységgel. (MTI) Terjed az olaszországi sztrájk szerint igyekezzenek összehan- I társ kétnapos Szolnok megyei lá- golni és kielégíteni az igényeket. togatása ezzel befejeződött,” (MTI) Ha nem így cselekednénk, an. .................................. nak az egész társadalom Róma Az általános sztrájk csütörtökön hat újabb olasz városra terjedt át A magas lakbérek és megélhetési költségek miatt folytatott sztrájk megbénította Asti, Ascoli, Piceno, Macerata, Bene- vento, Mantova és Novara városok életét. dobtak a helybeli szakszervezeti iroda bejáratához. Sebesülés nem történt és az anyagi kár sem jelentős. A sztrájkhullám csupán Milánóban enyhült, ahol 16 000 városi alkalmazott ismét munkába állt és ezzel véget vetett a közszolgálA rendőrség szerint erőszakos tatásokat, a közlekedést, sőt még cselekményre csupán Asti ban a sporteseményeket és temetése- került sor, ahol csütörtökön reg- i két is megbénító sztrájknak, gél egy száguldó autóból bombát l (MTI) kárátf vallaná. Utalt arra, hogy ebben í a szellemben kell foglalkozni az X olyan — a beszélgetés részvevői által is szóba hozott kérdésekkel is, amilyen például a mezőgazda- sági építkezésekhez nyújtott állami dotáció. A felvásárlási ár, a szociálpolitika kérdése és sok más hasonló, sokakat érintő té- ma> A nagy közösség érdeke például megkívánja a parasztoktól, hogy nagyobb erőfeszítéseket tegyenek a húsellátás javítására. A párt és a kormány olyan politikát folytat, amely egyaránt megfelel a munkásosztály, a parasztság és minden dolgozó érdekeinek. Népünk nemegyszer világosan kifejezte, hogy egyetért ezzel a politikával, támogatja törekvéseinket, s mi ezt a segítséget kérjük mindenkitől a következő időszakban is — mondotta Kádár elvtárs. A beszélgetés befejezésével a vendégek visszatértek Szolnokra, ahol a Hazafias Népfront megyei bizottsága vacsorát adott tiszteletükre a tiszaligeti KlSZ-vezető- képző táborban. Csütörtökön városi mai folytatódott Szolnok megyei látogatása, a párt első titkára délelőtt Szolnok város párt-, tanácsi és tömegszervezeti vezétőivel találkozott. Sípos Károly, a városi párt- bizottság első titkára tájékoztatójában ismertette Szolnok fejlődését. majd városnézésre hívta meg Kádár elvtársat. A több mint félórás séta kintették Dr. Bencze János: a mezőgazdasági tsz-ek belső ellenőrzése Amint az előző fejezetekből kitűnik, a külső — állami, társadalmi — szervek ellenőrzése kizárólag felügyeleti jellegű, így termelési, gazdálkodási kérdésekre 1968. munkájába, a szövetkezet adott helyzetébe. Egyidejűleg, részben önszorgalomból, másrészt a vizsgálatot végző külső szerv segítségével vizsgálati módszereket sajanuár 1-től már nem terjed ki. játíthat el. Nem utolsósorban Ennek ellenére mégis jelentős segítséget nyújthatnak a termelő- szövetkezeten belüli ellenőrzéshez és ezáltal a jobb munkához. Ha csupán abból indulunk ki, hogy ezek a szerveik kivétel nélkül nagy múltra tekintenek visz- sza, munkamódszereik kialakultak. J Ezzel is segítségére lehetnek a ter♦ melőszövetkezeteknek. A törvény * ugyanis kimondja, hogy: „A kül- 2 só szervek által a termelőszövetprogram- * kezeiben végzett vizsgálatban és ^á-á,r,_Janos£ ellenőrzésekben az ellenőrző bizottság részt vehet. A külső szerv evégből köteles az ellenőrző bizottságot a vizsgálat (ellenőrzés) előtt értesíteni és közreműködését lehetővé tenni.” („R” 26. § helyi ismeretek birtokában — segítheti is a külső szerveket munkájukban. Mint ismeretes, nem kevés azon külső szerveknek a száma, amelyek hatósági, felügyeleti jogkörrel rendelkeznék. Ezek munkája, ellenőrzési programja általában nincs kellően koordinálva. Ebben elsősorban a járási, városi és megyei szintű tanácsszervek nyújthatnának jelentősebb, az eddiginél még fokozottabb segítséget. Ennek módját meghatározni azonban igen nehéz. Vannak olyan ellenőrzés-elméleti alapok, amelyek felvázolása feltehetően gondolatokat, további elképzeléseket ébresztenek az érdekelt tanácsszerveknél. Mindenekelőtt: odahaza során megte- a Zagyva parti paneles lakásépítést, a közelben magaso2. bek.) A törvényes rendelkezések be- az ^ellenőrzés napjain tartása több szempontból előnyös, tartózkodjanak. Mindenekelőtt: az ellenőrző bi- Célszerű az ágazati szakható- zottság betekintést nyerhet a spe- sági jogkörrel felruházott szervekamely kiindulópontja lehet egy tervszerűbb, koordinálható külső ellenőrzésnek. Több éves tapasztalat alapján külön lehet választani az évenként szinte gyakorlattá vált ellenőrzési feladatokat. A jellegüknél fogva is tervszerűsí thető ágazati ellenőrzésekre, ha kísérletképpen is, hasznos lenne éves ellenőrzési kerettervet kidolgozni, amely negyedéves vagy egyhónapos munkaprogramokban realizálódna. A tervszerűsített külső ellenőrzés képes csak megteremteni azt az egészséges és az élet által felvetett gyakorlatot, amely lehetővé teszi a belső és külső ellenőrzés kölcsönös kapcsolatát, nem utolsósorban a belső ellenőrzés elvi és módszertani segítését. Áttekintve mindazokat a gondolatokat, amelyek e cikk kereté, ben elvi, módszertani vonatkozásokban rendszereződtek, találkoznak a TOT elnökségi ülésén elhangzott véleményekkel. A cikknek nem volt és nem is lehetett célja, hogy a termelőszövetkezetek belső ellenőrzésének minden kérdésére kitérjen. Ügy gondolom, hogy a mondanivaló tükrözi azokat a mindennapi A termelőszövetkezeti vezetők közös gondokat, megfontolásra dó tizennyolc emeletes lakóhá-1. ciális kérdéseket vizsgáló szervek kel közös megbeszélést tartani* érdemes feladatokat, amelyek realizálása jelentős mértékben segítheti az előrehaladást, a gyorsabb és hatékonyabb munkát. (Vége)