Békés Megyei Népújság, 1969. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-22 / 219. szám
19M. meptember 21, Baráti kézfogás Vasárnar A szabadság hajnalán | „Légoltalom, vigyázz! Légoltalom, vigyázz!“ II fasiszta rendszer utolsó hónapjai Békés megyében Mem mindennapi eseményről adtunk számot, amikor arról tu. dÓ6Ítottunk, hogy a népfront által rendezett magyar—csehszlovák barátsági nap ünnepségeire csehszlovák vendégek látogattak megyénkbe. Kellemes érzés volt tudni, hogy a szomszédos Csehszlovák Népköztársaság budapesti nagykövete is megyénkbe látogat. Azt sem tartjuk véletlennek, hogy Frantisek Dvorsky szívesen időzött a 220 éves Tótkomlós községben, ahol az egy- nyelvűséghez párosult egész megyénk baráti fogadtatása. Meggyőződhetett róla, hogy a község vezetői minden igyekezetükkel mutatták be azt a valóságot, ami a nemzetiségi politikánk őszinte folytatásából tevődik össze. Ha csak a községi tanácselnök által elmondott tájékoztatásra utalunk is, érzékelhető, hogy a szlovák népi hagyományokat igyekeznek gondozni. Ez a község Is rendelkezik szlovák nyelvű általános iskolával, a szlovák népi kultúra hagyományainak ápolására nemzetiségi tájmúzeum létesítését tervezik. És sorolhatnánk mindazokat a készülő létesítményeket, melyek a két nép barátságát hivatottak ápolni. Ám, amikor a barátsági napok eseményeit próbáljuk összegezni — mindenekelőtt arról is szólnunk kell, hogy a jelenlegi világhelyzetben Csehszlovákia közélete különösen érdekes téma. Élénk érdeklődést keltenek reagálásai a nemzetközi problémákra. A rossz jósok — főként a szocialista táborral nem szimpatizáló körök — valamiféle változást vártak a csehszlovák nép belső életében csak úgy, mint nálunk 1956-ban. Azért is örvendetesek Frantisek Dvorsky nagygyűlésen elmondott szavai: „A közeljövőben helyre kívánjuk állítani a marxista—leninista párt vezető szerepét, mellyel párosulnak olyan következetes intézkedések, amelyek eredményeiként stabil népgazdaságot hozunk létre. Szilárd törekvésünk, hogy elsősorban a Szovjetunióval, valamint valamennyi szocialista országgal, testvérpárttal megfelelő kapcsolatok jöjjenek létre.” Ezt mi úgy értelmezzük, hogy ez az új helyzet még a korábbinál is jobban megköveteli az együttműködést és az összehangolást a szocialista országok között. Ebben az időben még inkább meg kell erősödnie a szocialista közösség egységének. Már csak azért is szükség van erre a szorosabb egységre, mert, ahogy Klaukó Mátyás élvtárs pohárköszöntőjében is utalt rá: a szocialista országok ellen szervezett imperialista aknamunka is árnyaltabb lett, igyekszik alkalmazkodni az egyes országok új helyzetéhez. A mai nemzetközi helyzetben tehát a haladás összes erőinek éberségére, aktív fellépésére van szükség. A szocialista országok együttműködése, összehangolt külpolitikai fellépése a szocialista országok érdekein túl, minden nép javát szolgálja' Miéi* érdemel különös figyel, met ez a téma? Azért, mert egy ilyen találkozás — bár apróbb mozaik ez a világ életében — a baráti szó, kézfogás forrasztóeszköze lehet a szilárd együttműködésnek. Erre nagy szükség van, hiszen amellett, hogy szorosabban együttműködve, jobban kihasználhatjuk a szocialista rendszer előnyeit országaink felvirágoztatására, közös erőnk és tekintélyünk is megnő. Csakis így léphetünk fel hathatósan az imperializmus ellen. Az a reményünk, hogy a búcsúzás pillanatában összeforrott baráti kézszorítások tartósak lesznek a két nép bcrlogulásáért. Rocskár János E zek a nap mint nap, sőt olykor naponta többször is felsírt kísérteties szavak adják fő jellegét akkori zord időszakunknak. Világháború van, s benne áldozatként szenved népünk, hazánk. A közvetlen harc is már közeleg, megyénk felé tart... Negyedszázad távlatából éljük át hát főbb eseményeinket! Emlékezzünk! 1941. június 22-én kezdődött a véres lavina: német parancsszóra, német érdekekért háborúba lépés a szovjet nép ellen. És zord folytatásként német megszállás lett a „barátság” vége. Ennek beharangozása cáfolattal indult. íme a bizonyság megyénk korabeli sajtójából: „A minap az egyik külföldi lap dobta a nemzetközi közvéleménybe azt a hírt, hogy Magyarországgal szemben a németek követelésekkel léptek volna fel. A követelés az lett volna, hogy Magyarország engedje meg az átvonulást a német csapatok számára . .. ennek a külföldi lapnak a hírét nyomban erélyesen megcáfolták a legilletékesebb magyar helyen. Kijelentették, hogy a híresztelés teljesen légből kapott, „a legcsekélyebb” alapja nincs ... (Körösvidék. 1940. május 15.) „Legcsekélyebb” alapja valóban nem volt, mert nagyon is súlyos alapja volt, mint azt 1944 március Í9-e, a megszállás tényével napvilágra hozta. S. míg a közvélemény félve latolgatta, mit hoz ez ránk nézve, addig a felső körök az elaltató porhintést eszelgették ki következőképpen: „A Magyarországot fenyegető veszélyre való tekintettel a führer és Horthy tengernagy Magyarország kormányzója által kötött megállapodás értelmében, 1944. március 19-én a baráti Magyarország-a német csapatok vonultak be. A német csapatokat mind a magyar honvédség, mind a polgári lakosság barátságosan és készségesen fogadta. A német katona Magyarországon vendég, vendégjogot élvez. Fellépését ez a vendégjog kell. hogy irányítsa...” Nem tudom, de valahogy áz volt az érzésem, amint rövidesen látnom kellett itt, Békéscsabán, mint kísérik be a rendőrségre a munkásmozgalom ^kiszemelt tagjait, hogy ebben ez az „irányító vendégjog” működhetett közre. Na és a gettózás? (békéscsabai tömörítéssel.) p rre ugyan az volt a hiva- *"• talos előírás a „Német véderők tagjainak magatartása” címén, hogy: „A zsidókérdés szabályozása Magyarországon, belföldi ügy és nem a német véderők feladata. Kihágás nélküli eljárást zsidókkal szemben, zsidó lakosok jogtalan el- fogatását el kell kerülni, ilyen önkényes eljárás éppen úgy alkalmas a német katona tekintélyének csorbítására, mint a magyar lakossággal szembeni magatartás.” És mi történt mindezekkel ellentétben? A zsidókérdésnek gettózással való szabályozása „véletlenül” (?) éppen csak a német megszállás idején, sőt ezen is túl: zsidó honfitársaink Németországba hurcolása é' ott intézményes pusztítása: hát belföldi ügyünket is már ott intézték?! És a zsidó lakosok teljes kifosztása, s a bútorok Németországba szállítása nem a német katona tekintélyének csorbításával történt? Kérdések kérdése —, de mindez megtörtént. A német maszlag mellett az angol áfium is kikezdte a gyenge idegzetűeket, s adták szerte a hírt Békés megyében is: még mielőtt a szovjet haderő határainkhoz érne, angol ejtőernyősök szállják meg majd Magyarországot. Így szólt a csalfa hír — jobboldali körök nem kis örömére. Ámde az angol megszállás propagálóinak 1944. szeptember 21-e megadta a kegyelemdöfést Békéscsaba megbombá- zásával. Bombák, ejtőernyősök helyett, bombák a kapitalista rendszert mentő angolszázok helyett! Hja, a háborús tűzzel nem lehet a „tetszik — nem tetszik” módra komédiázgatni! Az viszont elgondolkoztató volt. hogy a stratégiai célpont (a vasútállomás és laktanya környéke) kivételével csak a jellegzetesen munkásnegyed, Erzsébethely kapta a halálos záport, s az „úri” belső város még egy szikrányit sem! Ez így semmiképpen sem volt a „véletlen” műve. Csak „így'’ értelmezte ezt a közhangulat, másképp nem lehetett. Kapitalista gyilkok proletáréletek ellen, ez volt a meggyőződés, más nem is lehetett! És a szörnyű mérleg: a köny- nyebben sérültek sokaságán felül száznál is több halott, s százötven kórházba szállított súlyosan sebesült. A bombázás nyomán jött a teljes pánik. Pánik a mentésben, pánik a megfelelő gépi eszközök hiányában rejlő tehetetlenségnek szörnyű tudatában. (Békéscsaba ugyanis mint B- sorolású város nem kapott „kőfúrókat”, amelyek nélkül a vasbeton épületromoknál a mentési munkák végleg elakadtak.) P ánik városszerte, látva azt, hogy a karhatalmi alakulatok — a szovjet hadsereg bevonulására számítva — Békéscsaba elhagyására készülődtek. Így állt le maga a tűzoltóság is: a városháza udvarán vesztegelve tétlenül, amikor éppen a legtöbbet kellett volna tennie a mentőszolgálatban. Mindezeknek láttán: pánik a légiószázadban is. amelyből végül is annak teljes felbomlása következett be. A felbomlasz- tásban döntő hatású volt az a szörnyű plakát, amely ellent mondásos szövegezésében a „menni vagy nem menni” kétségbe ejtő választás elé dobta, különösen a hadköteles korú (a leventék legidősebb csoportjába tartozóktól kezdve, 60 éves korig) a férfinemzedéket. Ez észbontó körülmények közepette pokollá vált a családok élete: és annál is inkább, mert a családok egészére is fenyegetőként indult el a „Hirdetmény” a következőképpen: „A legfőbb katonai vezetés a harctéri helyzetre való tekintettel kénytelen a keleti határ mentén húzódó sávnak önkéntes kiürítését elrendelni" — azzal a „mentség nincs” értelmű folytatással, hogy — „mielőtt arra a hadihelyzet rákényszerítené a terület lakosságát.” Tehát. mindenképpen csak menni kell!! Erre azután megbénult az élet. Dermesztő tanácstalanság lett úrrá a mitévőség tekintetében. És hozzá a rémhírter- jesztgetés a szovjet hadsereg jöttét illetően! A lelkiismeretlenség legfelső fokával vitték rémületbe — a nem tudom honnan és kik — Békéscsaba már úgyis túlfeszített idegzetű szerencsétlen népét. A katonaság, rendőrség, tűzoltóság elvonulása után lett is „menekülés”, kocsikon, kerékpáron, sőt gyalogosan is. S azután az események sorrendjében — mivel a szovjet hadsereg nem vonult be — a „visszaszivárgás” gyászos jelensége következett be. Szinte rossz volt- látni a visszalopa- kodókat, mint szimatolóztak: milyen lett a helyzet. Ennyit az angolszászokban való reménykedésre kapott „légi válaszról” és következményeiről! M ajd jöttek a záró hadiesemények hátrálással és vereséggel. Mert mit kereshettek mást. mint vereséget például a Békés megyeiek is az első világháborúban kimustrált válfegyvereikkel Arad térségében?! Vagy nem öngyilkos kísérlet volt-e Dénesfalvy ezredes részéről „vadászpuskás vadászokkal, . pisztolyos pénzügyőrökkel. leventeoktatókkal és rendőrökkel” próbálni útját állni a Gyula—Végegyháza vonalon előnyomuló szovjet páncélos erőknek?! Bizony a valóság az volt, amit vezérkari tisztek leplezetlenül tártak fel titkos jelentéseikben. mint maga Jány hadseregparancsnok is: „Az oroszok elleni háborúra nem volt a lélek felkészülve. Idegen érdeknek tűnt fel:’ S ugyancsak Jánytói máshol: „A bolsevizmus elleni harc sem otthon, sem itt (t. i. a harctéren) nem tudott eszmévé fejlődni. Sem otthon, sem itt nem rendelkezünk olyan tömegekkel, amelyet a propaganda fanatizál és az eszméért képes volna önszántából meghalni.” Avagy Mező őrnagy bizalmas parancsából: „Lelkes, az ellenséget gyűlölő beállítottságról nem is beszélhetünk.” Igen ez volt az igazság! A magyar tömegeket nem a „bolsevizmus” elleni harc lelkesítette, hanem az, amit a megyénkbeli vésztől földmunkás-nagygyűlés a következőkben sorakoztatott fel: független, szabad, demokratikus Magyarország, béke és rad;kális földreform. Ez pedig éppen szemben volt a fasiszta rendszer védelmével ugyanakkor, amikor a szovjet katonákról meg ilyeneket jelentettek: „ ... vakmerő, kitartóan harcol... fegyvereit jól kezeli. Nem adja meg magát, stb” (Vitéz Major Jenő vezérőrnagy) Vagy éppen német részről: „A szovjet katona mai típusa a bolseviki eszmétől teljesen áthatott, a védelemöen szívós és ügyes, a támadásban pedig áldozatkész(Wittich katonai teorétikus.) T ehát a hadifelszerelésbeli * egyenlőtlenségen túl a két „szellem” erőkülönbsége alapján is megérett az ideje annak, hogy a szovjet hadigépezet megyénkbe vonulásával végett vessen a már hosszúra nyúlt várab^zásbeli idegfeszültségnek. Dr. Szgkmáry Gyula De hát most nem is a tánc a.z érdekes, hanem a dolgok tisztázása. Tegnap, hosszas belső tusakodás után elmondta Tuca, hogyan tört be Kővágóékhoz, s ott mi történt. Azt se tartotta tanácsosnak elhallgatni, hogy indulatában meg is toldotta a valóságét. Félrevezette őket, azt állítva, hogy Andris és ő — együtt élnek. Holott ebből egy szó sem igaz. Persze, ő, Tuca — nem restellné, szívesen vállalná a „pógárok” megszólá- sát. Egynémely MADISZ-es pár már meg is tette ezt, esküvő nélkül élnek együtt. A legnagyobb hűségben s szerelemben, de a „pógárok” egyenes puk- kasztására, — vadházasságban. Divat lett az ilyesmi, a civilek megbotránkoztatása — bármi áron. Tuca meggyőződése, hogy az ő kapcsolatuk is ide kanyarodott volna előbb-utóbb, ha Kő- vágóék haza nem állítanak váratlanul. Hogy volt pofájuk... Tuca minden vére a fejébe száll most is a gondolatra, hogy ezek a levitézlett herék — rendre- sorra képesek hazajönni, holott' tudva tudják, büntetés vár reájuk. Kővágó se úszhatja meg. de a díszes család se, talpnyalásuk, bűneik az égre kiáltanak... Tuca tudja, hogy nyers volt, szinte esztelenül „apolitikus” — ahogy Andris mondja —, s az is igaz, hogy indulatában egy csomó valótlanság is a szájára tódult, pedig életében nem hazudott ezelőtt. De annyira gyűlöli őket, s annyira szereti Andrist, annyira félti, épp most, hogy megint kezdték érteni egymást, — és annyira meggyőződése, hogy a fiút neki rendelték, hogy nem bírt magával. Ezt meg kell j érteni. Andris mégsem érti. Este is, ; ahogy őszintén elmondott min- • dent, Andris csak hallgatott. : Nem' dühöngött, nem tört ki, ; csak szívta a cigarettát és hall- j gatott. Nem is nézett a lányra. : Egyszer aztán megfordult, és s lassan, szó nélkül hazaballagott. ■ Tuca nem futott utána. Nem S teheti — gondolta önérzetesen. ; — pukkadj meg, ha nem érted.” ■ De ma már bánja, hogy nem ! ment Andris után, s nem szed- | te ki a véleményt a fiúból. Hát ! csak van tán véleménye Andris- ■ nak. És ez a vélemény — Kő- • vágóékról — nem lehet „eltérő”. : Nem lehet más, csak amit Tu- ■ ca mond, amit a munkások ■ mondanak az ilyen piócákról. • Egyszerre elsápad Tuca, hogy • aztán annál inkább elöntse a j vérhullám. Andris tűnt fel az ; ajtóban. Ez nem igaz! Kővágó ■ Máriába karolva közeledik... • Mária feltűnő jelenség fehér ; kisbundában, s kackiás, fehér • kis kucsmában merészkedett ide, ■ a MADISZ-házba. Kővágót. : délelőtt látta Tuca: legkopot- : tabb felöltőjében járt, akár a hasonszőrűek mind, igyekeznek : kimutatni, hogy ők a prolikhoz” • húznak, ugyebár. Kcvágónén is • a legócskább pongyolája volt, : de Marikát így hozza Andris, a : legszebb ruhájában... Látszik, ■ hogy Marika bizonytalanul lép- ! ked, Tucát meglátva vissza is : torpan, s bizonyosan megfor- j dúlna, de Andris nem engedi. ! Andris keményen fogja a kezét, j acélmarokkal viszi egyre bel- ! jebb, kisbundában, báli cipőben, : mint egy hercegkisasszonyt. (Folytatjuk) *
