Békés Megyei Népújság, 1969. július (24. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-09 / 156. szám
wes. július 9. 3 Szerel. Egyesülő falvak, egyesülő tanácsok Szerelik a Lábatlani V ékonypapírgyárat Az 1970. májusában beinduló papírgyárat a 21. számú Állami Építőipari Vállalat építi. Az építkezés előrehaladása lehetővé tette, hogy megkezdjék a technológiai szereléseket is. Képünkön: beemeléshez készítik elő a tartópilléreket, a háttérben az új irodaház. (MTI fotó — Hadas János felvétele) Július elsejével jelentős változás következett be hazánk köz- igazgatásában. Az Elnöki Tanács határozatai alapján 14 községet 7 községbe egyesítenek, valamint hat községet városokkal vonnak össze. A másik, nagyobb terjedelmű határozat a közős tanácsck sorának szervezéséről intézkedik. Eszerint Baranya megyében nyolc településből három közös tanács alakul, Borsodban 65 község, bői 25, Fejérben kettőből egy, Győrben 12-ből 5, Komáromban kettőből egy, Nógrád megyében 10 egységet vonnak össze 4 közös tanácsba, Fest megyében 16-ot 7 egységbe. Somogybán 88 településből alakul 27 közös tanács, Szabolcsban, 55-ből 21, Tolnában 30-ból 12, Veszprémben 71-ből 24, végül a legjelentősebb változás Zala megyében következik be, ahol 95 község tanácsa olvad ösz- sze 29 közös tanácsba Békésben Mezőkovácsháza és Református- kovácsháza kerül közös közigazgatás alá. A két határozatról és ezek kihatásairól beszélgettünk Dr. Kiss György elvtárssal, a Minisztertanács Tana csszervek Osztálya csoportvezetőjével. — Mi a különbség a háromféle változás; az egyesítés, az összevonás és a közös tanácsok szervezése között? — Az első két eset annyiban hasonló, hogy itt közigazgatási egységek szűnnek meg, tehát falunevek tűnnek el a térképről. A különbség annyi, hogy egyesülni általában hasonló nagyságú községek szoktak és ilyenkor egy új, közös nevet választanak. Az összevonás esetében pedig tulajdonképpen arról van szó', hogy egy közeli község beolvad egy városiba, amelynek gazdasági életébe már eddig is szervesen beletartozott. Ennek legszembetűnőbb példája annak idején Nagy- Budapesit kialakítása volt. Közös községi tanácsok szervezése esetén á térkép nem változik. A táblák az országúton megmaradnak. Egy csoport falunak egy székhellyel csupán egy tanácsháza, egy végrehajtó bizottsága, egy tanácsa, egy apparátusa lesz, azonban bizonyos formában a csatlakozott községek is önálló egységek maradnak. — A két határozat 475 községet, tehát falvaink közel egy- hatodát érinti. Az ember ebből arra következtet, hogy valamiféle kampány folyik. — A arány a valóságban nagyobb. Az idén január elsején ugyanis megjelentek már hasonló határozatok és a két csoport együttesen csaknem minden harmadik községünket érinti. Kampányról még sincs szó. Már az 1954-es tanácstörvény lehetővé tette a községek összevonásét, erre azonban gyakorlati példa évekig legfeljebb elszórtan akadt. Az első nagyobb mozgás 1962-ben kezdődött Baranyában. Ott vált tömegjelenséggé a közös tanácsok szervezése. Ezt sokan elhamarkodottnak tekintették, de az idő a baranyaiakat igazolta. Éppen az ő példájukra indult meg hasonló erjedés 1965-ben Borsodban és Veszprémben'. Ez a folyamat fejlődött tovább most. — Mi indokolja ezt a nagyarányú átszervezést? — Az önállóság jogos igénye alulról és az önállóság biztosításának szándéka felülről. Itt gondolok a politikai és társadalmi, de a községi tanácsok szorosan vett gazdasági önállóságára isi. Ezt mindannyian, akarjuk, azonban ennek gyakorlati megvalósításához megfelelő méretű gazdasági és társadalmi egységek és megfelelő felkészültségű vezetők kellenek. Az önálló községi partner lesz a közigazgatásban, a politikában és a gazdasági életben is. De hogyan legyen partner egy 400 lakosú falu? És hogyan legyen partner az a tanácselnök1, akivel szemben magas minőségi mércét már csak azért sem alkalmazhatunk, mert jövedelme talán, ha eléri egy tsz brigádvezető keresetét. Ha azonban az egyesülések alkalmával 6—8 személy közül lehet kiválasztani a legalkalmasabb kettőt és a megtakarítások révén ezek fizetése is javítható lesz, akkor más mércét alkalmazhatunk. — Hogyan történik egy ilyen döntés előkészítése? — A megyék távlati fejlesztési terveik elkészítése során sokoldalú mérlegelés alapján választják ki a közös tanács szervezésére alkalmas községeket. Legdöntőbb szempont általában az, hogy ugyanazt a körzetet egy termelőszövetkezet fogja át. tehát a gazdasági egység már valóságos legyen. Ezenkívül vizsgálják azt is, milyen létesítmények vannak a már kiválasztott községekben, milyenek a távolsági és domborzati viszonyok, de még azt is, hogy milyen nemzetiségek laknak az érintett községekben, A döntések nem mindig bizonyulnak helyesnek. Előfordul, hogy nem azok a tsz-ek egyesülnek, amelyekre számítottak, vagy kiderülhet, hogy két, egyébként valóban csaknem összeépült község között olyan társadalmi ellentétek feszülnek, amelyek az egyesülést megakadályozzák. Ezért a megye elméleti döntését két próba követi, a demokráciáé és a gyakorlaté. A javaslatot mindig megtárgyalják a lakossággal és a csatlakozásról szóló döntést a tanácsok külön-külön hozzák meg. Persze így is előfordulhat, hogy az Elnöki Tanács döntését elégedetlenség, tiltakozás követi, azonban ilyenkor rendszerint a kisebbség véleményéről van szó. Az is meglehet, hogy a gyakorlat nem igazolja a már meghozott döntést. — Mit jelent a lakosságnak a nagyobb közigazgatási egység? — Az emberek általában attól félnek, hogy majd „elviszik a pénzüket”. Valóban élőfordulhat, hogy a csatlakozott község anyagi erejét egy iskola építésére használják fel, amely a közös tanács egy másik egységében lesz. Azonban a pénz gyakorlatilag megmarad, hiszen a gyerekek az összes egyesült községekből abba az iskolába járnak majd. A falvak külön-külön, talán tíz év múlva se lettek volna képesek iskolát építeni. Hasonló lehet a helyzet a patikával, orvosi körzettel, stb. Ezenkívül az egyesült erő nagyobb erő is, mert a kisebb apparátus jelentős megtakarítást eredményez. Tanácsi kirendeltség minden faluban marad, tehát az ügyek intézésével általában nem kell messzebbre járni. Sőt, a közös tanács megkaphatja a nagyközség rangot is és ez esetben még olyan ügyeket is helyben lehet majd elintézni, amelyek miatt eddig a járási székhelyre kellett utazni. — A választópolgárnak mégsem mindegy, hogy a járdát az ő utcájában építik-e vagy öt kilométerre onnan, egy olyan csatlakozott faluban, ahol ő soha nem jár. — Ilyen eset valóban előfordulhat. Többek között ennek elhárítását szolgálja az, hogy a ki- rendeltségek mellett bizottságok alakulnak az illető község tanácstagjaiból. Ezek a tanácstagok nem általában a közös tanácsú községben laknak, hanem egy csatlakozott faluban, tehát annak érdekeit képviselik Ezenkívül nem minden társadalmi testület olvad össze. A népfrontbizottságok pl. általában úgy döntöttek, folytatják önálló tevékenységüket akkor is, ha a közös tanácsú község hat faluból áll. Lesz tehát egy kis „önálló parlament” is, amely a valóban előbukkanó külön érdekeket védi amellett, hogy a nagy egység fejlődését is figyelemmel kíséri. F. B. Társadalmunk sikeres építése minden tisztességes állampolgár ügye. Az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem, a pénzügyi és kulturális feladatok végzésében azonban az egyes állampolgár lehetősége nem azonos. A vezető tisztségben levőnek, mert beosztottjainak munkája is nagyrészt tőle függ, a szerepe az átlagosnál sokkal nagyobb. Ez az oka annak, hogy a vezető nagy társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális szerepéről érdemének megfelelően az utóbbi időben gyakorta beszélünk. Elvárjuk, hogy aki rendszerünkben irányi, tó tisztséget vállal, az rendelkezzék a vezetés készségeivel; legyen a szocialista haza törvényeit tisztelő polgára, magas fokon ismerje szakmáját, és rendelkezzék azzal a képességgel, amely az emberek szervezéséhez, összefogásához szükséges. A vezetési feltételek meghatározása aránylag egyszerű dolog. Amivel naponta szükséges törődni, az a feltételek mindegyikének betartása és fejlesztése. Az ember — a vezető is — szubjektív lény, és ezért az irányítói tevékenységére környezetének jó vagy rossz tulajdonságai egyaránt igyekeznek hatni. A mi társadalmunk építői között még akadnak, akik arra törekszenek, hogy kipuhatolják vezetőjük gyengéjét * és ilyen módon sikereket akarnak elérni. Néha a legjobb — írásba foglalt — javaslat is a szemétkosárba tud kerülni, mert egy vagy néhány rosszindulatú fülbesúgó meg tudja téveszteni a vezetőt. A fogyatékosság másik, de még károsabb oldala az, amikor a vezető javaslatait, állásfoglalásait a kollektíva jóindulatú kritikája ellenére is minden körülmények között elfogadtatja. Az ilyen légkör szin'e táplálja azt a vezetőtípust, aki nem veszi észre, hogy a dicsőség felfelé vivő lépcsőin is lehelnek olyan csorbák, amelyeken el lehet bukni. A marxizmus—leninizmus klasszikusai azt tanácsolják a szocialista társadalom vezetőinek, hogy az eszmei hűségükkel és irányító készségükkel ne akarjanak aszerint értékelni, hogy ki mit gondol. Az ember szavai már többet számítanak. Am, ami igazán eldönti, hogy ki mit ér, az a cselekedet. A mindennapi hétköznapi élet igazolta leginkább, hogy a nagy hangú frázisok, a fogadkozások a valóságban mit sem érnek. Van, akj csak beszél a szép és pontos munkáról, és máris mind a két markát tartja... A másik — szerencsére a többség — nem használja a nagy szavakat, hanem inkább szorgalmasan, hozzáértő tettekkel végzi megbízatását é* teljesíti feladatát. A vezetőnek az általa irányított kollektívában valóságos, a közösség ügyét szolgáló sikereket kell elérni, nem szabad m megtévesztő kétszínű szavak útvesztőjébe kerülnie. Hogyan kerülheti ezt el? Semmi esetre sem úgy, hogy elzárkózik munkatársaitól, beosztottjától. Ellenkezőleg. A közvetlen kapcsolat, a nyílt és őszinte vita az, ami leginkább el tudja választani az ércet a salaktól. Ahol a dolgozók a tények alapján is meggyőződhetnek arról, hogy szavaiknak, észrevételeiknek, kezdeményezéseiknek van értelme, ott a talpnyalók. a hízelgők legfeljebb csak kísérletezhetnek, de sikert nem érhetnek el. Az ember, mint ahogy már erre utalás történt, szubjektív lény. Ilyen érthető módon a vezető is. Az ő életére erőteljesebben próbálnak hatni a társadalmunktól idegen hatások is. Elsősorban a vezetőn múlik, enged-e e hatásnak. Sok nagyszerű tény, határozat a társadalom ügyét szolgáló cselekedet igazolja, hogy a vezetők többsége képes a helytállásra. Ló nyal Sándor ' VVWwVWWWVi/yV>WWA/\A/VWVAyWWWWV\AWW^ trópusi világa. Szépségét %sak a néhány napra odavetődött idegenék értékelik. A szigetlakók — Bikini száműzötted — sorsa mindennapos kemény küzdelem a létért, a megélhetésért. A faluban a nők és a gyermekek alig-alig jutnak húshoz, csak kókuszfejjel ízesített rizst fogyasztanak. Megélhetésük fő forrása a kólkuszpál- ma termése, a kókuszdió, amely saját táplálékukat is biztosítja (kókusztej) és csereeszközül is szolgál. A szigetlakok életében a legnevezetesebb esemény a negyedévenként érkező hajó, amelynek tulajdonosa felvásárolja a kókuszrostot (kefe-, kötél- és szőnyegkészítés kiváló alapanyaga), és a korpát (a kókuszdió megszárított zsírban gazdag, belső részét)- amelyből a kókuszzsirt sajtolják. Ez kitűnő, könnyen emészthető ételzsír és gyógyászati célokra is alkalmas. Ünnep a hajó érkezése, hiszen a szigetlakok ekkor vásárolhatják meg a közszükségleti cikkeket is. A szigetlakok nem érzik otthon magukat Kilin, vágyódnak ősi földjük után. A visszatérés reménye 1958-ban csillant fel először, amikor hírül vették, hogy Bikinin nem fognak többé atombombákat robbantani. Kimondhatatlanul nagy volt az öröm, amikor a múlt év őszén bejelentették; Bikinin nincs többé sugárveszély és hamarosan visszatérhetnek a szigetre; A száműzöttek újra szülőföldjükre léphetnek Huszonkét év után — 1968. őszén — érkezett el a régen várt pillanat: kilencen az elüzöttek közül újra szülőföldjükre léphettek. Az amerikai főbiztos hajóján katonatisztek, atomfizikusok, etnológusok, fotó- és filmriporterek, újságírók utaztak a szigetre. Megrendítő volt a szigetlakók találkozása szülőföldjükkel. Megkeresték őseik sírjait, de csak néhány összezúzott síremlék maradványait találták meg. Miután a szigetlakók lerótták tiszteletüket őseik előtt, az USA Atomenergia Bizottságának küldötte ezüstláncon függő ezüst érmeket (feliratúik: Bikini, 1963.) akasztott a száműzöttek nyakába. Emlékül, vigasztalásként vagy kárpótlásként? De mivei és hogyan lehet kárpótolni az elűzöt- teket 22 évi szenvedésért, szülőföldjük elrablásáért és tönkretételéért? Luxusszálló, turistaparadicsom? Miként 1946-ban, úgy ma sem törődnek a szigetlakók érdekeivel. Huszonhárom esztendővel ezelőtt a katonai érekek döntötték el az őslakók sorsát, napjainkban az üzleti érdekek dominálnak. Az amerikai főbiztos ígéretet tett ugyan a bikjnieknek, hogy az elpusztított szigetet lakhatóvá teszik, de úgy hírlik, amerikai vállalkozók — jó üzletet szimatolva — luxusszálloda építését tervezik. Ügy gondolják, az egykori „atom_ halál-sziget” ellenállhatatlan erővel vonzza majd a jó pénzű amerikai turistákat. Lamoren lakóinak ősi földjét most az üzletemberek akarják elrabolni, hogy pénzt csináljanak a sziget „múltját” felhasználva. Lehet, hogy felépül a luxusszálló, lehet, hogy néhány év múlva vízisízők és halászok paradicsoma lesz az atoll, de Bikini sohasem lesz a régi. A világ békeszerető népeinek emlékezeté, ben úgy maradt meg, mint amilyen jelképpé vált az elmúlt két évtizedben. K. J.
