Békés Megyei Népújság, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-27 / 146. szám

újabb eső Falukrőnikákat írnak rrt, Várható Idő­járás ma es­tig: időnként felszakadozó felhőzet, ke­leten esők. Élénk, helyen­ként erős északnyugati, északi szél, viha­ros lökésekkel. Az évszakhoz képest hűvös idő. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmérsék­let 10—15, legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 10—21 fok között. — ŰJ LOBOGOK A VÄR FO­KÁN. A közelmúltban meg­kezdték a Jókai Színház mű­szaki dolgozói a Gyulai Vár­színház színpadának építését. Kicserélték a vár fokán lobogó megtépázott lobogókat, és mo^ új zászlók hirdetik a közelgő várszínházi előadásokat. Megle­pően nagy az érdeklődés, amit bizonyít, hogy az idegenforgal­mi hivatalban sokan jelentkez­tek máris jegyekért. A szabad­téri próbákat a jövő héten kez­dik el. — FÉNYESI GYEREKEK LEN­GYELORSZÁGBAN. Hosszas viszontagságok után végre el­hárult minden akadály a fénye­st iskola tanulói elől, akik el­utaztak Lengyelországba, hogy vakációjuk egy részét ott tölt­sék. A tv műsorából Érdekes tv-játékot „játszha­tunk” ma este 20.20 órai kezdettel a televízióban. Bodrogi Gyula já­tékvezető irányításával „Kereszt- rejtvény” műsorban vehetünk részt. Akik nem fejtik meg, azok is nyernek, meri vidám, zenés, szórakoztató kabaréműsort is lát­nak, amelyből a komoly zene és a paródia sem hiányzik. Gondos­kodik erről: Hlatky László, Kibédi Ervin, Kállai Ilona, Horváth Ti- vadar, Alfonzé, Hajdú Júlia, Ke­res Emil és a képen látható Pécsi Ildikó is. A gyulai járás községeiben a Hazafias Népfront kezdeménye­zésére a lelkes aktívák falukró­nikákat írnak. Erre részletes tervet dolgozott ki az MSZMP és a Hazafias Népfront. A kez­deményezés a “honismereti mun­kában úttörő jellegű és követés­re méltó. A tervben különböző kérdések szerepelnek, melyek segítséget adnak az adatgyűjtés­hez. Többek között nagy gonddal gyűjtik majd a felszabadulás előtti élet gazdasági, politikai, történelmi és kulturális helyze­téről szóló adatokat. Ezenkívül a munkásmozgalmi emlékeket. A honismereti aktívák feldol­gozzák a falu fejlődését bizonyí­tó dokumentációkat is. A ku­tatás kiterjed az ifjúsági mozga­— ALIG VÉGEZTÉK EL AZ ISKOLÁT, máris elhelyezked­tek a gyulai szakmunkásképző- intézet növendékei, összesen 339-en végeztek és valamennyi­en a megyében és a megyén kívül kaptak szerződést. — KÉTNAPOS HELYTÖRTÉ­NÉSZ KONFERENCIÁT ren­deznek július 1-i kezdettel Orosházán. Napirenden A Gyulai Járási Tanács napok­ban megtartott ülésén Telekgeren­dás fejlődéséről, és a tanács mun­kájáról volt szó, dr. Mucsi Imre vb-titkar beszámolója alapján. Az ülésén többek között tárgyaltak a helyi Vörös Csillag Termelőszövet­kezetről is, amely a járás egyik legjobb szövetkezete^ Hiányosság­ként vetették fel, hogy a szolgál­tató tevékenység, bár a községben 23 kisiparos dolgozik, még mindig nem kielégítő, nincs elég cipész, bádogos és bognár, s a helyzet ja­vításáról a községi tanács végrehaj­tó bizottsága intézkedett. Szó volt a művelődési munkáról is, s megálla­pították, hogy három szakkör és két klub jól működik. Az ifjúsági nemrég nyerte el a „Kiváló Ifjúsági Klub” cimet. Megtárgyalták a ta­nácstagok munkáját is. Ezt követően dr. Csaba Mihály járásbírősági elnöknek a népi ülnö­kök választásáról szóló beszámolóját vitatták meg. A gyulai járásban 40 ülnök jelölésére került sor. s ezek S3 százaléka a régiekből tevődik ki, akik példásan heiyt álltak, s teljesítették megbízatásukat. A ta­nácsülésen megvitatták a n. félévi munkaterveket is. (Ormosé) lom és a tömegszervezeti élet eseményeire is. A falukrónikák szerkesztésében és az adatgyűj­tésben közreműködők neveit megörökítik ezekben a kötetek­ben, melyeket felszabadulásunk 25. évfordulójára könyvalak­ban szándékoznak kiadni. S ■ ■ Egy pillanatra | ■ Hatéves lett a Várszínház, ; ■ Gyertya lobog ím, a tortán, J Születésnapját ünnepli* ■ A várágyú a vár tornyán. 5 I 5 A kanócot stílszerűen; 5 Meggyújtja egy bajszos vitéz; ■ I Nagyot dörren, aztán csendben, i ■ Megdagad tíz szúnyogcsípés... ;; — NÉPITÁNC-TANFOLYAM. Gyulán rendezik meg a Jókai Művelődési Otthonban a me­gyei tanács művelődési osztály rendezésében az egyhetes bent­lakásos néptánc-továbbképző tanfolyamot, amelynek vezetője Bőm Miklós. — statisztikát készített az elmúlt öt év eredményéről a kétegyházi Béke Termelőszövet­kezet vezetősége. Ebből kiderül, hogy bár a tagok száma 1964- ben 953 volt, 1968-ban 956. De az egy családra jutó jövedelemi az akkori 10 539 forintról 17 855 forintra emelkedett. — VIZSGÁZTAK a Marxista- Leninista Esti Egyetem harma­dik évfolyamát végzett hallga­tói. A vizsgán Egyedi G. Sán­dor, a megyei pártbizottság tit­kára elnökölt. Az évfolyam osz­tályfőnöke, Arany Tóth Lajos, a Gyulai Járási Pártbizottság első titkára osztotta ki az. ok­leveleket és a bizonyítványokat. — TŰZVÉSZ ZALAEGERSZE­GEN. A zalaegerszegi gyanta­gyárban csütörtökre virradó éj­jel eddig ismeretlen okból tűz keletkezett. A tűzoltók még a kora délelőtti órákban is nagy erőfeszítéssel végezték mentési munkálataikat. Gátolta és ne­hezítette az oltást, hogy a gyár­ban kizárólag gyúlékony, tűzve­szélyes nyers- és készárut tá­rolnak. Ennek következtében a tűz az egész gyárra kiterjedt. Szerencsére emberéletben nem esett kár. A DOROGI SZÉNBÁNYÁK IGAZGATÓSÁGA keres föld alatti bányamunkára, csillés mun­kakörbe 18—45 év közötti férfiakat, valamint külszíni szerelési munkához: villanyszerelő, épület- és szerkezeti lakatos, villany és autogén-hegesztő, valamint esztergályos szakmunkásokat Kereseti lehetőség havi 2000—2200,— Ft-ig. Szezonális munkarend. Ingyen munkaruha és lábbeli. Családfenntartónak havi 5 q szén, 164,— Ft értékben. Hűségjutalom és nyereségrészesedés az előírt feltételek teljesítése esetén. Munkásszállás és étkezés térítés ellenében. Jelentkezés, illetve bővebb felvilágosítás a járási és városi tanács munkaügyi osztályán a fogadónapo­kon és Dorogon, a Dorogi Szénbányák Munkaügyi Osztályán, szóban vagy írásban DOROGI SZÉNBÁNYÁK IGAZGATÓSÁGA Kajakozok Szanazugban Fotó: Demény Évforduló Százhetven éve, 1799. június 27-én született Kiss Ernő hon­védtábornok, a tizenhárom aradi vértanú egyike. Fiatal korától hivatásos katona, ténylegesen hazafi volt. Már a függetlenségi harc első napjaiban a hc<ivédség fejlesztésére adományozta csa­ládi ezüsneműjét és vagyonának egész jövedelmét. Első nagy győzelmét a délvidéki harcok­ban, a perlaszi ütközetben érte el. Bovasrohamai során maga vezette huszárait és az élen ron­tott mindig az ellenségre. A honvédség tábornokká léptette elő, majd mint főhadikormány- zó, a kormány mellett ő irányí­totta a magyar haderő szerve­zését. 1849 tavaszán egy ideig a hadügymindszteri teendőket is ellátta. Komoly része volt a honvédség kifejlesztésében és iiymódon abban, hogy a császá­ri hadsereg egymagában nem volt képes a magyar szabadság- harc lelkes magyar seregeit le­gyűrni. — ÜNNEPLŐ OROSHÁZA. A 225. évfordulóját ünneplő Oros­házán nemrég átalakított és korszerűsített Szántó Kovács János Múzeum öt földszinti ter­mében Nyolc nemzedék élete Orosházán címmel állandó ki­állítás készül, amely a város életét mutatja be 1744-től a Ta­nácsköztársaságig. — LABDARŰGÖ-MÉRKÖZÉS HALOTTAKKAL. A törökor­szági Kirikaleban két alacso­nyabb osztályú labdarúgó-csa­pat mérkőzésén csata tört ki a szurkolók között. A „harctéren” három halott és 60 sebesült ma­radt. Pénzügyi dolgozók továbbképzése (TudósítónktóB A gazdasági irányítás új rendszere szükségessé tette, hogy a tanácsok pénzügyi dol­gozói együttesen vitassák meg az ezzel kapcsolatos feladatokat, problémákat. A szeghalmi járás községi tanácsai az intézmények és a költségvetési üzemek, szak­osztályok pénzügyi dolgozói ré­szére Szeghalmon 2 napos to­vábbképzést tartottak. Ezen szó volt a bérgazdálkodásról, a pénz­tárnyilvántartásról, a költség- vetésekről. és egyéb feladatok­ról. Az előadók: Kurucz József, Kele József és Eke Lajosné jól felkészültek erre a tanfolyamra, így a hallgatók részletes tájé­koztatást kaptak a további teen­dőkről, s ezt a gyakorlatban jól tudják majd hasznosítani. — ÉPÍTS MAGADNAK LA­KÁST! A lakásépítés meggyor­sítására új módszert vezetett be a Komárom megyei Állami Építőipari Vállalat Félkész há­zakat épít, de a különféle épü­letgépészeti, asztalos, víz- és egyéb szerelési munkákról a megrendelő gondoskodik. Az idén 200, a negyedik 5 éves tervben pedig évenként ezer félkész lakást adnak át — ROVAR- ÉS RÁGCSÁLÓ­IRTÁST közületnek és egyének­nek vállalok. Veres György, egészségügyi gázmester, Gyula, Damjanich u. 31/a. 69630 Miben járunk holnap? Ez a kérdés « azt hisszük feles­leges hang súlyoznunk —, mindenkit érint és érdekel. A textilipari nyers­anyagok választéka a legutóbbi évek­ben ugyan*^ viharos gyorsaságú fej­lődésen ment át. Megjelentek az 55:4S százalék arányban kevert gyapjú-müszálas szövetek és a kö­töttáruk felhasználási hányada meg- növekedett, mégpedig igen jelentős mértékben. Erről ad nagyon érdekes áttekin­tő képet a TECHNIKA legújabb, jú­liusi száma. S a holnap textilgyár­tási irányzatait bemutató cikk mel­lett megtaláljuk vezető textilgyára­ink és konfekcióipari üzemeink tá­jékoztatóját: mit gyártanak; mi kapható ma, vagy a legközelebbi jövőben asz üzletekben? Lapozzunk tovább a gazdag tartal­mú júliusi TECHNIKÁ-ban. Nem kelt már a Corvin-áruház homlok­zatán elhelyezett PUBLICOLOR el­nevezésű újszerű reklám-fényújság „titkain” vitatkozni. A TECHNIKA elárulja az ötletes, mozgó fényábrás megoldás működési elvét. Választ ad a lap arra is, hogyan lehet láthatat­lan sugarakkal különböző tárgyakon elhelyezkedő hajszálnyi fémrétegek vastagságát megmérni. Repülés- technikai szimulátorokról, a nép­szerű Steyr gépkocsiról, s nem utol­sósorban a moszkvai Automatizá­lási kiállításról olvashatunk, •« TECHNIKA legújabb számában. Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17* m. em. Telefon: 12—156, 12—296. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 5. Telefon: 11—021, 11—951. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy nőnapra 30,— Ft Békés megyei Nyomdaipari Vállalat. Békéscsaba. Index: 95 651

Next

/
Oldalképek
Tartalom