Békés Megyei Népújság, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-28 / 147. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCSLAP JA M6®. JÚNIUS 88., SZOMBAT Ára: 1 forint XXIV. ÉVFOLYAM, 1«. SZÁM országos tanácskozása Egymást segítve Biztosan ezt gondolta az a három igazgató, amikor a múlt év októberében vállalata nevében aláírta az együttműködési megállapodást. Senki sem kényszerítette erre őket. Legfeljebb az az idejében felismert szükségszerűség, hogy mindegyik vállalat csak jól járhat, ha vezetője a hajdani hivatalos kereteken túllépve, ily módon is segíti egymás munkáját. Azóta is érvényben van a Békás megyei Tanácsi Tervező Vállalat, a Békés megyei Beruházási Vállalat és a Békés megyei Tanácsi Építőipari és Tatarozó Vállalat között megkötött „vérszerződés”. Nincsen abban semmi rendkívüli, s talán éppen ezért nyújt megfelelő alapot az együttműködés fejlesztéséhez. Nyolc pontból álló, tömör rövidséggel megfogalmazott feladatainak mindegyike a kölcsönösségen alapszik, s így egyidőben szolgálja az egyes és az együttes érdekeket A három vállalat egymásra van utalva. A beruházó, a tervező és a kivitelező munkája fogaskerék módjára kapcsolódik egymáshoz. Ezt is hangsúlyozták a megállapodás bevezetőjében, ahol azt írják, hogy a folyamatos munka- ellátottság és termelés szükségessé teszi az olyan vállalatok szoros együttműködését, amelyek tevékenységükkel segíthetik, illetve hátráltathatják egymás működését. Ez az alapgondolat vonul végig a megállapodás pontjain, amelyek meghatározzák az együttműködés területeit és módjait. Érdemes itt egy kicsit elidőzni, mert a feladat meghatározások és vállalások nagyon jól szemléltetik azt, mennyire megfontolták ezeket, mielőtt papírra vetették. Miben segítenek egymásnak? Elsősorban abban, hogy a három vállalat vezetője az eddiginél sokkalta jobban összehangolja a munkáját, kői-, csönösen tájékoztatják egymást a különböző gondokról, s szükség esetén egyeztetik álláspontjukat. Ezt szervesen kiegészíti a folyamatos munkaellátottságot eldöntő piackutató módszerek alkalmazása és fejlesztése, a vállalatoknál ezzel kapcsolatban rendelkezésre álló információk kicserélése. Érdekes és követendő elhatározás továbhá, hogy minden egymásközti vitás ügyet — mielőtt azokkal döntés céljából a gazdasági döntő bizottságot megkeresnék — megkísérlik békésebb úton megoldnai, s csak akkor terelik jogi útra, ha végképp nem tudnak megállapodni. Nem kétséges, hogy ezzel sok bosz- szúságot és időt takaríthatnak meg, ami mindig pénzt jelent. Az együttműködési megállapodás rövid múltra tekint visz- sza, hiszen nyolc hónapja sincs, hogy a három igazgató aláírásával szentesítette. Azóta azonban összehasonlíthatatlanul jobb lett az együttműködés, alaposabban megismerték és megértették egymás gondjait, bajait. És nemcsak hogy megértették, hanem ahol lehet, ott segítettek és segítenek egymáson. A tervezők éppen a napokban határozták el, hogy a jövőben talajmechanikai szakvéleményezéssel bővítik szolgáltatásukat. Ez azonban csak egy a sok közül, mivel éppen azért kötötték meg az együttműködési megállapodást, mert rájöttek arra, hogy együtt, egymást segítve, többre mennek. Ez mindegyik vállalatnak hasznos, s még inkább az lesz majd, ha kezdeményezésük újabb követőkre ta- M P. P. Fokozódik a közszükségleti cikkek importja, választékcseréje Borsos László miniszterhelyettes tájékoztatója 1968-ban a belkereskedelemben forgalomba hozott áruknak 11,2 százaléka származott külföldről. Az importcikkek értéke elérte a 12,5 milliárd forintot — mondta pénteken a Belkereskedelmi Minisztériumban tartott tájékoztatóján Borsos László miniszterhelyettes. A továbbiakban hangsúlyozta: a lakosság áruellátásában nagy és növekvő szerepe van az importnak nemcsak azért, mert sokféle itthon nem termelhető vagy nem gyártott áruféleségről, mint például kávéról, kakaóról, citromról és egyéb gyarmatáruról kell gondoskodnunk, de az áruválaszték bővítésében nagy szerepe van az iparcikkek behozatalának is. A külföldi áruk beszerzésének három forrása van. Egyik legfontosabb a szocialista országokból a szokásos külkereskedelmi kliring- forgalom, amelyet éves és hosz- szúlejáratú államközi megállapoCsaknem 170 film, 31 kiállítás és még 100 féle szolgáltatás Több mint 100 féle szolgáltatással segíti a szakemberek és a lakosság építő és építőanyagipari információ ellátását az építésügyi tájékoztatási központ, amelynek igazgatója Kékesi Nándor pénteki sajtótájékoztatóján ismertette ezt a sokrétű munkát. A hazai építésügyi ágazat műszaki fejlesztéséhez évente mintegy 25 ezer ötletet adnak a szakmai folyóiratok cikkeiből, a dokumentációkból és tudományos dolgozatokból készített tartalmi kivonatok közreadásával. Ezt az információs adatrengeteget pedig csaknem kétszeresére bővíti az a külföldi értesüléshalmaz, amelyet 57 országnak mintegy 200 intézményétől kapnak cserébe a magyar anyagért. Ezenkívül az utóbbi időben 350 szakmai tanulmányút tapasztalatairól összeállított jelentésről küldtek másolatot az érdekelt szakembereknek és 25 nyelvből fordították le magyarra a fontos külföldi műszaki és tudományos eredményekről írt beszámolókat. A hazai műszaki szakemberek és munkások továbbképzését segíti a vállalat saját filmstúdiója, amely tavaly 49 szakfilmet forgatott és 29-et fejezett be. Így a külföldi cserefilmekkel együtt majdnem 170 féle filmbeszámolót, Ismertetőt kölcsönöznek ve- tísére az ágazat vállalatainak, s egy év alatt több mint egymillió néző tanult ezekből a filmekből. Az ágazati vállalatok eredményes gazdálkodásához nyújt segítséget a tájékoztatási központ számos újabb rendszeres kiadványa, mint az Építőipari vállalkozások lapja, az Országos újítási értesítő és a Városgazdálkodási tájékoztató. Ezenkívül a vállalatok megbízásából egy év alatt 1825 különféle kiadványt nyomtattak ki több mint 12 millió példányban. A lakosság építésügyi informálásán túlmenően különösen sok segítséget nyújtanak az olcsó típustervi műszaki dokumentációk terjesztésével, összesen 102 féle hétvégi ház, nyaraló-, családi és társasház típustervéről tavaly 36 358 teljes műszaki dokumentációt. vásároltak olcsón az építtetők. Az építő és az építőanyagipar legújabb eredményeit ismertetik a kiállításokkal is. Az idén már tíz kiállítást rendeztek és további 21 bemutató megnyitására kerül sor az év második felében. (MTI) dósok is alátámasztanak, így érkezik az importcikkek 50 százaléka, a közszükségleti cikkek importjának 10 százalékát a belkereskedelem közvetlen választékcseréje adja. míg az importcikkek 40 százaléka tőkésországokból származik. Bár a választékcsere másfél millárd forintos évi értéke sem lebecsülendő, de számunkra elsősorban azért rendkívül fontos, mert ily módon olyan áruféleségeket is a lakosság rendelkezésére tudunk bocsátani, amelyeket egyébként más módon nem tudnánk beszerezni. Véleményünk szerint az importnak a kiskereskedelmi forgalomnál gyorsabb ütemben kell emelkednie. 1968-ban az előző évhez mérten a kiskereskedelmi forgalom 6,6 százalékkal, az import pedig csupán 4 százalékkal növekedett. Ebben az évben 12 százalékkal kívánjuk növelni a beho-1 dapesti zatalt. I (MTI) Apró Antal Moszkvába utazott Apró Antal, a Minisztertanács elnökhelyettese pénteken Moszkvába utazott, ahol részt vesz a magyar—szovjet gazdasági és műszaki tudományos együttműködési kormányközi bizottság VIII. ülésszakán. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent dr. Gál Tivadar, a Minisztertanács titkárságának vezetője és N. N. Szikacsov követtanácsos, a Szovjetunió bu- idedglenes ügyvivője. A 110 ezer vegyipari dolgozó épségére vigyázó 12 ezer munkavédelmi őr közül 180-an gyűltek ösz- sze pénteken délelőtt a vegyipari dolgozók szakszervezetének székházában, az első országos vegyipari munkavédelmi őrtanácskozáson. összehívását az tette időszerűvé, hogy kereken tíz esztendeje alakult meg a munka- védelmi őr-mozgalom. (MTI) Beérett az őszi árpa a Hidasháti Állami Gazdaság III-as számú üzemegységében. Tegnap kora reggel elindultak a kombájnokkal. Holdanként 22—23 mázsa termést takarítanak be. ^ Demény MA; Első félévi gyorsjelentés a kötöttárugyárból (3. oldal) Két évtized a gyomai Dózsa Tsz-ben (4. oldal) Mini Magazin (6. oldal) Jövő heti rádió- és tv-műsor (10. oldal)