Békés Megyei Népújság, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-27 / 146. szám
um. linfm rr. 7 Péntek m • Vízen a szarvasi flotta Másfél évvel eaeiött mutattuk be az olvasóknak a szarvasi kajak-kenu szakosztályt Beszámoltunk a Sándor Tamás vezette, lelkes kis kollektíva készülődéséről, gondjairól. A szarvasiak annak idején az úttörőház színeiben készültek. Jó szereplést várok tőlük! — Milyen versenyekre készülnek? — A serdülők és az ifik szorgalmasan készülnek a Körös Kupa és az Országos VidékbajnokSzarvasi hajók a Körösön. versenyeztek, majd náluk is felvetődött a „lenni vagy nem lenni” kérdés. Szerencsére — a MEDOSZ Sportkör jóvoltából — problémáik megoldódtak. — Most már egyenesben vagyunk — újságolta nemrégiben Sándor Tamás edző. — A MEDOSZ SK-hoz tartozunk, remekül elláttak bennünket hajóval (Fotó: Apáti György) ság küzdelmeire, melyeket Békés- szentandráson rendeznek meg. Nem vagyok túl optimista, de úgy vélem, fiataljainknak esélyük van egy-két számban a dobogóra kerüléshez is — mondotta befejezésül az edző. A magunk részéről nagyon örülünk annak, hogy a Szarvasi MEDOSZ-nál otthonra találtak a lapáttal. Sportkörünk hat Pk—1; kajak-kenu szakosztály tagjai. műanyaghajót vásárolt, s a me-' Biztosra vesszük: a támogatást fonri csapat érkezik majd a fel gyei KISZ-bizottságtól is kaptunk hálálni. Schiri Ua Szegedre fut Nemrégiben, Lengyelország felszabadulásának tiszteletére Záhonytól Varsóig futott Schirilla György, a Vasas szuperma- ratóni futója. Most újabb nehéz vállalkozás előtt áll. Szombaton délután 4 órakor Budapesten, a Lánchídtól indul Szegedre és futja végig Szeged város 50 éves évfordulójának tiszteletére a közel 200 km-es távot. A híres futó vasárnap délutáp a Vasutas Stadionban megrendezendő ünnepségre fut be. Schi- rillát kerékpáron elkíséri útjára Vass József 82 éves szegedi maratoni futó barátja is. Szeged környékén csatlakoznak hozzájuk a szegedi hosszútávfutók és mara- tonisták, majd az utolsó szakaszon — a vasutas stadion környékén — pedig a város veterán- maratoni futói, valamint a Szegedi VSE serdülő labdarúgó-csapatának tagjai, s így mintegy 40 Az atlétikai Béke Kupáért: Kellemes meglepetést okozott férfiválogatottunk Schtrilla György ■— jó eredményekkel fogják meg- évszázados jubileumi ünnepség két hajót. Rendeltünk nemrégiben egy Pk—2-est. Szépen berendezett kis csónakházunk van, amit a gyerekek szinte második otthonuknak tartanak. — Hány tagja van a szakosztálynak? — Versenyző-létszámunk 36- ra gyarapodott, nagyrészük — főként az úttörők és a serdülők — nagyon szorgalmasak, lelkesek, olyanok, akikkel érdemes foglalkozni. — Milyen versenyeken vettek részt? — Tavaly az úttörőolimpia szegedi, területi döntőjén Védő Pál egy második helyet szerzett. Akkor ez volt a legjobb eredményünk. Most, június 8-án ugyancsak Szegeden, a területi döntőn a Pk—1 500 m-es futamában Bencsik Jáno6 az első, Tóth István a harmadik helyen, míg a lányok hasonló versenyszámában Tmyik Katalin az első, Gálát Erzsi a második helyen végzett. Bencsik Jani és Tmyik Kati így az országos döntőre készülhetett. A két területi bajnok számára alapos edzéstervet dolgoztam ki. A nagy versenyre heti hat edzéssel színhelyére. Kiesett a bajnokcsapat a labdarúgó MNK-ból... Szerdán Tatabánya 2:1, Ózd—Komlló 1:0, folytatódott az MNK küzdelemso rozata — vaskos meglepetésekkel. Az NB H-es VOLÁN SC 2:l-re legyőzte a bajnoki cím védőjét, a Ferencvárost. Továbbá eredmények : Szombathelyi Haladás— Honvéd—Egri Dózsa 8:0, Pécsi Dózsa—Savaria Cipőgyár 1:0, MTK—Váci SE 5:0. NB I-es bajnoki mérkőzésen az TJ. Dózsa 5:l-re verte a Rába ETO-t. Gyulán rendezték meg az atlétikai Béke Kupa középső csoportjának versenyét, melyen Bács, Békés,' Csongrád, Fejér, Pest, és Tolna megye férfi csapata vett részt. Meglepetésre a pontversenyt a nagy esélyes Csongrád előtt Békés megye válogatottja nyerte. Az atléták a 19 versenyszámban hatalmas küzdelmet vívtak, kiemelkedő eredmények azonban nem születtek, ami a felázott pálya rovására írható. Eredmények. 100 m. 1. Nahóczki (Békés) 11 0. 2. Takács (Pest) 11.5. 3. Fejős (Tolna) 11.6. 200 m. 1. Tóth (Pest) 22.8. 2. Allamm (Fejér) 23.1. 3. Döme Dezső (Csongrád) 23.2 400 m. 1. Szöny (Csongrád) 50.5. 2. Lánczi (Békés) 51.7. 3 Horváth (Pest) 53.0. 800 m. 1. Lánczi (Békés) 109.8. 2. Szekeres (Fejér) 2:01.4. 3. Somodi (Csongrád) 2:03.8. 1500 m. 1. Kocsis (Bács) 4:12.7. 2. Simonies (Csongrád) 4:14.5. 3. Korcsok (Békés) 4:16.8. 5000 m. 1. Oláh (Békés) 16:18.4. 2. Sablyán (Fejér) 16:20.8. 3. Novák (Csongrád) 16:32.0. 10 000 m. 1. Huszár (Csongrád) 32:56.0. 2. Paszternák (Fejér) 34:01.5. 3. Széli (Pest) 41:32.6. 110 gát. 1. Szabó (Tolna) 15.1. 2. Ferenczi (Pest) 16.3. 3. Medovarszki (Békés) 16.3. 400 gát. 1. Süli (Csongrád-) 58.6. 2. Kristóf (Pest) 59.2. 3. Landauer (Tolna) 60.5. 3000 m akadály. 1. Mersch- dorf (Békés) 10:17.4. 2. Radnóti (Pest) 10:29.9. 3. Molnár (Csongrádi 10:46.9. Magas. 1. Kullai (Bács) 192. 2. Medovarszki (Békés) 186. 3. Béres (Pest) 186. Távol. 1. Puczkó (Békés) 679. 2. Da- nyi (Pest) 674. 3. Simon (Csongrád) 659, Hármas. 1. Béres (Pest) 14,13. 2. Steigerwald (Békés) 13,95. 3. Kékesi (Fejér) 13,08. Súly. 1. Si. pőcz (Csongrád) 13,70. 2. Czmar- kó (Pest) 12.66. 3. Erdei (Békés) 12,27. Gerely. 1. Varga (Pesti 63,86. £ Márity (Bács) 61,68. 3. Rédli (Békés) 59,14. Diszkosz. 1. Erdei (Békés) 46,58. 2. Tóth (Tolna) 45,10. 3. Neményi (Csongrádi 42,72. Kalapács. 1. Tóth (Tolna) 53,94. 2. dr. Nokolasev (Csongrádi 50.66. 3. Dudás (Pesti 44,42. Rúd. 1. Kullai (Bács) 346. 2. Marksteiner (Békés) 320. 3. Veress (Tolna) 280. 4X100 váltó. 1.' Pest (Tóth, Takács, Horváth, Da- nyi) 44.4. 2 Csongrád (Döme, Gulyás. Süli, Szőnyi) 45.7. 3. Fejér (Kiss, Allmann, Seres, Juhász) 45.7. 4. Békés (Nahóczki, Kliszek, Lánczi, Bandur) 45.8. 5. Tolna (Fejős, Landauer, Deme. Szabó) 46.0. 6. Bács (Pesti, Sajdik, Halmos, Orosán) 46.8. Pontversenyben. 1. Békés 87. 2. Pest 81. 3. Csongrád 76. 4. Fejér 54. 5. Tolna 51. 6 Bács 46 ponttal. A Labdarúgó Volán Kupáért: Gyulai VOLÁN—Székesfehérvári VOLÁN 1:0 (0:0) Teke-híradó Még nincs döntés az S. Kinizsi-Bcs. VISK mérkőzés ögyében A Gyulai Lendület néhány évvel ezelőtt elhunyt tekézőjének, Apród Péternek az emlékére páros versenyt rendeztek a Lendület tekézői. A verseny meglepetés-e volt, hogy a házigazda éldobói a várakozáson alul szerepeltek és a győzelmet a MEDOSZ fiatal Wengeter testvérpárja szerezte meg. Eredmények: 1. Wengeter I — Wengeter II. (Gy. MEDOSZ) 857 (401+456), 2. Frolyó—Kövesi (Gy. MEDOSZ) 838 (426+421) 3. Csonka II.—Varga (Gy MEDOSZ) 812 (416+396). 4. Czinkóczki—Jevuczó (Gy. Lendület) 795 (397+398). 5, Fi czere I —Tölcsér (Gy. Lendület) 769 (398+371). 6. Perei I.—Nagy (Gy MEDOSZ) 725 (364+361). A megyei összevont bajnokságból elmaradt Gyulai MEDOSZ B Mezőberény Textiles mérkőte 6:2 (2395:2302) arányban. Dobók: Varga 395, Csonka II. 366, Csete 370, Wengeter II. 425, Wengeter I. 434, Scher I. 405, 111. Wagner 392, Vogel 379, Bimbó 376, Makai 426, Schupkégel 345, Várhegyi 384 fával. A labdarúgó NB Ül. Dél-keleti csoportjában a fegyelmi helyzet az utolsó fordulóig kielégítő volt. Általában . , , hetente csak egy Játékost állítottak ! zest- ? MEDOSZ B-csapata nyer- ki a játékvezetők, a XIII. és XIV. fordulóban például senkinek sem kellett idő előtt elhagynia a játékteret — fegyelmezetlenség miatt. A tavaszi utolsó fordulóban azonban öt kiállításra került sor. A fegyelmi ügyek közül szerdán Szegeden, a Csongrád megyei labdarúgó szakszövetségben csak hármat tárgyaltak. A Sarkad! Kinizsi-Bcs. VTSK mérkőzésen történteket, Szarvas és Román ügyét, a félbeszakadás körülményeit — mivel a bizonyítékok még nem érkeztek be — csak július 2-án, a jövő hét szerdáján tárgyalják. A fegyelmi bizottság Kronfeid Miklóst (Kun Béla SE) egy, Bácskai Györgyöt (SZAK) és Terhes Sándort (Kossuth SE) 2—2 mérkőzésről tiltotta el. Július 6-án Békéscsabán, a Spartacus-pályán rendezik meg az 1969. évi Körös Kupa küzdelmeit, melyen négy csapat vesz részt. A kupa védője a Gyulai MEDOSZ NB Il-es csapata. * A battonyai községi szakszervezeti tekebajnokság nyolcfős válogatottja kétfordulós mérkőzést vív a B. MEDOSZ csapatával. Az első fordulóban a MEDOSZ győzött 3207:3064 arány; ban. Legjobb dobók: Bagi 430, Klemm 416, Ludály 416, Zámbó 412, Molnár 409, ifj. Dobra 407 fával. A második fordulót 28-án, szombaton játsszák le. * Bcs. Erzsébethely—Bcs. Város 5:3 (2428:2375). A közelmúltban rendezték meg a már hagyományos Bcs. Erzsébethely—Bcs. Város barátságos találkozót. Helyenként színvonalas küzdelemben, igen jó egyéni eredmények mellett az erzsébethelyiek szerezték meg a győzelmet. Legjobb dobók: Gyeraj 426. Kovács 413, illetve Molnár 412, Szabó 409 fával. Gyula, 600 néző. V: Ungi. Gyula: Juhász — Gyulai, Sail, Szabó, Kiss, Molnár, Nagy. Kádár, Császár, S zalai, Kalló. Edző: Bakó Lajos. Székes- fehérvár: Tarlós — Szabó (Varga), Kovács, Fekete, Lenes, Pápai, Horváth (Virágh), Csáder, Suralik. Ur, Velecz. Edző: Papp Károly. Nagy lendülettel kezdett a Fejér megyei csapat és már a 2. percben szöglethez jutott. Később belelendültek a gyulaiak. A 17. percben Kádár hatalmas lövését szögletre mentette a vendégek kapusa, két perccel később Kalló 5 méterről a kapusba lőtt. Szünet után elfáradt az addig nagy erő- bedobással játszó vendégcsapat, egyoldalú lett a játék. A 60. percben Kádár 10 m-es jobblábas bombájától Tarlós rövid ápolásra szorult. A 70. percben született meg a gyulaiak győztes gólja. Nagy jó labdát kapott Császártól, lefutotta a védelmet, s a kiinduló kapus mellett a hosszú sarokba gurított, 1:0. Kalló, a kapufát találta el. majd a 86. percben Kádár gólját les címén nem adta meg a játékvezető. Kemény, férfias küzdelA P RÓ HI R DlElT ÉlSlE K met vívott a két csapat. A gyulaiak főleg kondícióban múlták felül ellenfelüket. Jók: Gyulai. Sail. Császár. Kalló. itt. Tarlós, Szabó, Pápai. .* Bcs. MA V—-Bcs. Építők 2:1 (2:1), megyei I. osztályú mérkőzés. Corvin u., 1O0 néző. V: Gyarmati. MAVs Németh —■ Gaál II, Andó, Gyurkó, Palyusik, Reinholcz, Szilágyi, Szikóra, Gaál I, Okos (Lukácsi), Szajkó. Edző: Gyócsi László. Építők: Zsi- linszki (Kucsera) — Döme, Miklya, Gyurkó. Várai. Hankó, Valyuch, Bó- di, Rieger, Doma. Ronyecz (Pluhár). Edző: Weiner Pál. MÁV-rohamokkal kezdődött a találkozó. Az 5. percben Okos összefutott Zsilinszkivel, a labda Szikorához pattant, aki a hálóba lőtt, i.t). A 18. percben Ronyecz egyenlített, i:l. A 34. percben Szi- kora labdáját Gaál I a kifutó kapus mellett küldte a hálóba, 2:1. Szünet után eleredt az eső. Az 55. percben felhőszakadás miatt a játékvezető félbeszakította a mérkőzést. Az eső elállta után a pálya használhatatlansága miatt nem lehetett tovább folytatni a játékot. Jók: Andó, Reinholcz, Szilágyi, ill. Miklya, Várai, Rieger. Ifjúsági eredmény: Bcs. MÁV—Bcs. Építők 6:2. Szegedi szoba-, konyhás lakást cserélnék békéscsabaira. Érdeklődni: Békéscsaba, 19-esek tere, MÁV épület B. Hl. 11., du. 5—7-ig. ____________67110 60l-es Trabant eladó. Orosháza, gépjavító állomáson, megtekinthető: jú- nius 26-tól július 6-ig. _____________20235 4 07-es Moszkvics sürgősen eladó. Kos- suth Tsz, Csorvás, Kocsis. 67093 Gyula—Remete 26 számú tanya lebontásra is eladó. Érdeklődni: ugyanott, Papp Sándornál.___________________68624 B eköltözhető ház sürgősen eladó. Bé- kés, Dózsa György u. 53,_________67091 V illanyszerelés részletfizetésre. Dévé- nyinél, Gyula, Megyeház u. 3. 68610 Békéscsabán — állomáshoz közel — kertes családi ház eladó. Cím: Kazincbarcika, 2. posta, 225 postafiók. _ _____________________ 47626 S zarvason beköltözhető kétszobás konyha, spájz, kamrából álló ház e!- adó. Tessedik u. 69 __ 17006 407-es Moszkvics eladó. Érdeklődni: a Szarvasi Malomban, Szabadság u. 1790a özvegy ember saját lakással és havi négyezer forint fizetéssel, keresi azt a 23—30 év közötti egyszerű, szép arcú, vékony nő ismeretségét házasság céljából, aki szereti a szépet. Anyagiak nem érdekelnek. Esetleg egy gyermek nem akadály. ,,Nyári házasság” jeligére a békéscsabai hirdetőbe. 67126 500-as Trabant, vizsgázott, eladó. Érdeklődni: június 28—29-én. Mezőberény, Petőfi u. 25. 67107 Gyula, Martinovics u. 12 számú ház és villanytűzhely eladö 68631 Hálószobabútor eladó. Gyula, Epreskert u. 8. 68632 53 éves csinos házias asszony hez menne. Választ „Nyugdíj” férjJeligére, gyulai hirdetőbe. 688634 250 darab melegágyi üveg, 10 000 db tégla, egy jó állapotban levő, üzem- | képes vízszívó motor, új fóliák pál- j cákkal, 600 négyszögöl földdel, vagy anélkül, eladók. Érdeklődni: Gyulán, 1 Ajtósfalva, Hódi utca 29. 68633 Nem írják le többé a nevét Mármint Sekularacnak. a jugoszláv Labdarúgás javíthatatlan fenegyereké- nek, aki nemrég tettleg inzuitált egy sportújságírót Belgrádban. Az eset után a jugoszláv sportújságírók úgy döntöttek, hogy Sekularac nevét többé nem írják le a labdarúgó-mérkőzések tudósítása során, teljesítményét semmiféle vonatkozásban nem értékelik. Mint mondják — Sekularac meghalt a számukra. A magunk részéről csak helyeselni tudjuk a jugoszláv sportújságírók szövetségének egyöntetű állásfoglalását.