Békés Megyei Népújság, 1969. június (24. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-18 / 138. szám
A kommunista és munkáspártok nemzetközt tanácskozásának fő dokumentuma (Folytatás az 1. oldalról) Izraeli Kommunista Párt, s az ország más haladó erői. Az arab népek keményen tovább harcolnak szabadságuk, függetlenségük és nemzeti haladásuk védelmében, összes megszállt területük visszacsatolásáért, a Palesztinái arab nép nemzeti jogainak elismeréséért. A megszállással szembe forduló ellenállási mozgalom egyre terebélyesedik, különböző formákat ölt, s egyre növekvő támogatásra talál. Az arab népek oldalán áll a Szovjetunió, más szocialista országok, a nemzetközi kommunista mozgalom és szolidárisak velük a nemzeti felszabadító mozgalom erői, s a tőkés országok közvéleményének egyre szélesebb körei. Az amerikai imperializmus nem hagy fel a forradalmi Kuba eltiprásának terveivel. Gazdasági blokádot próbál szervezni Kuba ellen, s provokációs és egyéb felforgató tevékenységet folytat ellene. A bátor kubai nép azonban kommu- nistja pártja vezetésével, a Szovjetunió, más szocialista országok, a latin-amerikai haladó erők és az egész forradalmi mozgalom támogatásával állhatatosan védelmezi szuverénitá- sát és szabadságát, s ezzel a szocializmus előretolt állását az amerikai földrészen. Európában működik az északatlanti tömb — az imperialista agresszió és kalandok fő eszköze. Tengelye — Washington és Bonn szövetsége. Az Egyesült Államok, az NSZK és Anglia vezető körei az európai népek akaratával nem törődve, mindent elkövetnek, hogy meghosszabbítsák e tömb életét, erősítsék szervezetét, s fenntartsák az Egyesült Államok „katonai jelenlétét” az európai kontinensen. Főképp a NATO segítségével újjászületett és megerősödött a nyugatnémet imperializmus — a háborús veszély fő tűzfészke Európa szívében. A Német Szövetségi Köztársaságban, ahol a neonácizmus és a militarizmus mindjobban erőre kap, az imperialista vezető körök a második világháború eredményeinek revízióját és •számos európai állam, határainak megváltoztatását célzó re- vansiszta programmal lépnek fel. Ez a politika, amely min- denkelőtt az első német szocialista munkás—paraszt állam — a Német Demokratikus Köztársaság ellen irányul, az összes európai népek biztonságát és a világbékét fenyegeti. A Földközi-tenger térségében a politikai és katonai nyomás állandó eszközéül szolgál az amerikai 6. flotta és a katonai támaszpont-rendszer, amely veszélyezteti a népeket, a béke ügyét ebben a térségben. A ciprusi helyzet többszöri kiéleződése és a görögországi fasiszta puccs az imperialisták műve, akik támogatják az ezredesek juntáját. Délkelet-Ázsia, a Távol-Kelet — az egyik fő térség, ahol az imperialisták az agresszió és a háborús kalandok politikáját folytatják. A SEATO-t, az an- zus-t, az úgynevezett amerikai— japán biztonsági szerződést kiegészíti, hogy az amerikai fegyveres erők tényleges megszállás alatt tartják a Csendes-óceán és az Indiai-óceán délnyugati részét. Ez az egész rendszer mindenek előtt az ázsiai szocialista országok, e térség nemzeti felszabadító mozgalmai, valamint semleges és el nem kötelezett államai ellen irányul. Az amerikai imperialisták változatlanul megszállva tartják Tajvan szigetét, a Kínai Népköztársaság elidegeníthetetlen részét, meggátolják, hogy a Népi Kína megkapja törvényes jogait az ENSZ- ben. Az amerikai imperialisták folytatják fegyveres provokációikat a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ellen, katonailag megszállva tartják Dél-Kó- reát, önkényeskednek, elfojtják az ország szabadságáért és újraegyesítéséért küzdő haladó erőket. Agressziós cselekedeteket hajtanak végre Laosz ellen és provokációkat Kambodzsa ellen, hatalmas katonai támaszpontokat létesítettek Thaiföldön és ezeket szüntelenül bővítik. Erős nyomást gyakorolnak Indiára azzal a céllal, hogy az feladja az el nem kötelezettség és a független gazdasági fejlődés politikáját. Az imperialisták támogatták az indonéziai népellenes puccsot, amelynek során a kommunisták és más demokraták százezreit irtották ki. Indonézia reakciós körei folytatják a véres leszámolást, ami az indonéz forradalom vívmányainak felszámolására vezet, s azzal a veszéllyel fenyeget, hogy az ország elveszti függetlenségét. A dokumentum foglalkozik az afrikai népek felszabadító harcaival, majd így folytatja: Az imperialista agresszió egész politikája, amely fenyegette a világbékét, s a népek biztonságát, valamint nemzeti függetlenséget, a kapitalista országokban — tekintet nélkül a politikai felfogásbeli és világnézeti különbségekre — a munkásosztály, a parasztság, az ifjúság, és a diákság, valamint a legszélesebb tömegek növekvő ellenállásba ütközik. Az Egyesült Államok vietnami agressziója ellen tiltakozó hatalmas mozgalom támogatja az egész amerikai imperialista politika, valamint az ezt támogató kormányok politikája ellen fellépő demokratikus erők harcos megmozdulásait. A vietnami nép hősies harca, Japánban és más ázsiai országokban, kiszélesítette az amerikai katonai támaszpontok megszüntetéséért és az ezeket az országokat a Pentagon politikájával összekapcsoló szerződések felmondásáért indított mozgalmat. Még az Egyesült Államok ban is — magában az agresszió kiindulási pontjában — tömeg- mozgalom indult a háború és a militarizmus ellen. Nyugat-Európában az agresz- szív NATO ellep, valamint az államközi kapcsolatok normalizálásáért és az együttműködés fejlesztéséért, az európai biztonság biztosításáért indított mozgalomba a lakosság egyre nagyobb rétegei kapcsolódnak be. Nyugat-Németországban is nö. vekednek azok az erők, amelyek aktívan fellépnek a revansiz- mus és a militarizmus ellen. Azokban az országokban, ahol amerikai katonai támaszpontok vannak ma is, egyre hangosabban követelik az agresszió e bázisainak felszámolását. A latin-amerikai népek harcolnak az elnyomás, belügyeik- be való leplezetlen amerikai imperialista beavatkozás ellen. A munkások sztrájkmozgalma, a parasztság megmozdulásai, a diákság és más rétegek akciói arról tanúskodnak, hogy a széles néptömegek az egész kontinensen egyre erősebb ellenállást tanúsítanak az Egyesült Államok diktátumával és az amerikai katonai tervekkel szemben. Egyes országokban a forradalmi erők az oligarchia és az imperializmus uralmával szemben a fegyveres harc eszközéhez nyúlnak. A népek nemzeti érzelmei és a gazdasági nehézségek még egyes kormányokat is fontos antiimperialista intézkedések meghozására késztethetnek. Ebből ered a szocialista országokkal, köztük a Kubával való kapcsolatok megtermtésének vagy kiszélesítésének irányzata. A demokratikus és antiimperialista harc élén a kommunista- és munkáspártok állnak. A reakciós kamarillák hiába üldözik őket, bátran és önfel áldo- zóan harcolnak a tömegek követeléseinek kielégítéséért és a forradalmi átalakulásokért. Az ázsiai és afrikai népek nemzeti felszabadító mozgalmának fellendülése erős csapást mért az imperialista pozíciókra ezeken a földrészeken. Az ottani népek a komoly nehézségek ellenére folytatják a harcot a kolonializmus és a neo- kolonializmus ellen, s ezzel kiveszik részüket az általános támadásból az imperializmus eilen. Az utolsó évtized eseményei még erőteljesebben leplezték le az amerikai imperializmust, mint a világ kizsákmányolóját és csendőrét, s a felszabadító mozgalmak engesztelhetetlen ellenségét. Az amerikai monopóliumok befészkelték magukat számos ország gazdaságába. Ezekben az országokban növelik tőkebefektetéseiket, s igyekeznek ellenőrzésük alá vonni a gazdasági kulcspozíciókat. A nyugatnémet imperializmus, miközben növeli gazdasági erejét, hadi gépezetét is kiépíti. Az atomfegyver birtoklására törekszik, fokozott erőfeszítéseket tesz a nyugat-európai hegemónia megszerzéséért. Szembe helyezkedik minden olyan intézkedéssel, amely a leszerelésre és a nemzetközi feszültség enyhülésére vezetne, a neokolonializmus és a terjeszkedés politikáját folytatja az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országokkal szemben. Az élet igazolja — folytatja a dokumentum —, hogy helyes az a marxista—‘leninista tétel, amely szerint az imperialista hatalmak és a kapitalista monopóliumok között harc folyik a befolyási övezetekért. Erősödik az ipari és kereskedelmi konkur- rencia, mind nagyobb méreteket ölt a pénzügyi ég valutaháború. Fokozódik a versengés Nyugat- Európában, beleértve a Közös Piacot is. Európa kapitalista országai és az Egyesült Államok között szintén egyre hevesebb a vetélkedés. A piacokért és a maximális profitért folyó harcba tevékenyen bekapcsolódik a japán imperializmus is. Nemcsak a gazdaság szférájában jelentkeznek ellentétek az imperialisták között. A NATO szintén komoly válságot él át. Reeseg-ropog az Ázsiában létrehozott két agresszív tömb — a CENTO és a SEATO. Nyugat- Európa a tőkés országok viszályainak színterévé válik. Mindez gyengíti az imperialista világrendszert és keresztezi az amerikai imperializmus hegemo- nisztikus terveit. Éleződnek az ellentétek az imperialista országok vezető körein belül is, egyfelől a szélsőséges lépésekre, a háborúra orientálódó legharciasabb csoportosulások, másfelől az olyan cso- csoportok között, amelyek számot vetnek a világ új osztályerőviszonyaival, a szocialista országok növekvő hatalmával, s hajlamosak reálisabban közelíteni a nemzetközi problémákhoz, és ezeket a különböző rendszerű államok békés egymás mellett élésének szellemében megoldani. Egyes országok vezető körei megértik, hogy számolniuk kell a reális helyzettel, amely a háború és a háború utáni fejlődés eredményeként alakult ki. Európában, s kezdik megérteni az NDK elismerésének szükségésségét. Számos állam az amerikai nyomás ellenére elismerte a VDK-t és a KNK-t. A kommunista és munkáspártok, a munkásosztály és az antiimperialista erők számolnak az ellenséges táborban jelentkező ellentétekkel. Igyekeznek elmélyíteni s a béke és a haladás érdekében felhasználni ezeket az ellentéteket. Mindegyik imperialista állam saját céljait követi, ugyanakkor azonban valamennyi az imperialista világrendszer egy- egy láncszeme. A jelenkori imperializmus, amely alkalmazkodni próbál a két rendszer harcának feltételeihez, s a tudományos, műszaki forradalom követelményeihez, néhány új vonással rendelkezik. Erősödik állam-monopolista jellege. Egyre nagyobb mértékben folyamodik olyan szabályozókhoz, amilyen a termelés és a tőke monopolista koncentrációjának állami ösztönzése, a nemzeti jövedelem mind nagyobb hányadának állami újrafelosztása, a monopóliumok hadimegrendelésekhez juttatása, az ipari és tudományos kutatási, fejlesztési programok állami finanszírozása, országos gazdaság- fejlesztési programok kidolgozása az imperialista integráció politikája, s a tőkeexport számos új formája. Ezután a tőkés országok munkanélküliségről ezt mondja: Még a legfejlettebb tőkés országokban is több millió ember szenved a munkanélküliségtől, a nincstelenségtől és létbizonytalanságtól. A „jövedelmi forradalom” és a „társadalmi partnerség” hirdetése ellenére fokozódik a kapitalista kizsákmányolás. A béremelkedés messze elmarad a munkatermelékenység és a munkaintenzitás növe- kedésétőJ, a szociális szükségletektől, s össze sem lehet hasonlítani a monopóliumok profitjának növekedésével. Tovább romlik a kisparasztság helyzete, mind nehezebben él a középrétegek számottevő része. Fokozódott a kapitalista rendszer kiegyensúlyozatlansága. Több országban társadalmi, politikai válságok törnek ki, ami- koris a dolgozók széles tömegei ismerik fel a mélyreható, döntő változások szükségességét. Hogy véget vethessenek az imperializmus bűnös tevékenységének — hangsúlyozza a dokumentum —, amely még szörnyűbb csapásokat hozhat az emberiségre a munkásosztálynak, a demokratikus és foradalmi erőknek, a népeknek — egyesülniük kell és közösen kell fellépniük. Megfékezni az agresszort, megmenteni az emberiséget az imperializmustól — ez a küldetés jutott a munkásosztály, s minden imperialistaellenes erő osztályrészéül, amely a békéért, a demokráciáért, a nemzeti függetlenségért és a szocializmusért harcol. A szocialista világrendszer — az imperialistaellenes harc döntő ereje. Minden felszabadító harc semmi mással nem pótolható támogatást kap tőle és mindenekelőtt a Szovjetuniótól. A szocialista világ most a fejlődés olyan időszakába lépett, amelyben lehetőség nyílik az új rendszerben rejlő hatalmas tartalékok lényegesen teljesebb felhasználására. Ezt előmozdítja azoknak a tökéletesebb gazdasági és politikai formáknak kidolgozása és alkalmazása, amelyek már az új társadalmi szerkezet alapján fejlődő érett szocialista társadalom szükségleteinek felelnek meg. A szocializmus építése és további tökéletesítése a munkásosztály által ösztönzött és vezetett széles néptömegek támogatásán, részvételén és kezdem jnyezésein alapszik. A kommu Ívta párt az egész szocialista társadalom élcsapataként jelentkezik, a dolgozók egyre nagyobb politikai aktivitása, társadalmi szervezeteik öntevékenységének kibontakoztatása, a személyiség jogainak kiterjesztése, a bürokratikus jelenségek elleni kérlelhetetlen harc, a szocialista demokrácia sokoldalú fejlesztése gyarapítja a szocializmus erőit, és előmozdítja az egész nép akarat- és akcióegységét. Minden egyes szocialista ország fejlődése és erősödése az egész szocialista világrendszer előrehaladásának fontos feltétele. Minden egyes szocialista ország népgazdaságának sikeres fejlődése, társadalmi viszonyaink tökéletesedése minden oldalú haladása, egyaránt szolgálja a népnek és a szocializmus közös ügyének érdekeit. A szocialista országok kommunista és munkáspártjainak egyik legfontosabb feladata ezen országok sokoldalú együttműködésének fejlesztése és újabb sikerek biztosítása a két világrendszer gazdasági versed nyének döntő területein, a tudományos és technikai haladásban. A két rendszer közötti harc élesedésének körülményei között ez a verseny megköveteli, hogy a szocialista rendszer — kiindulva a szocialista államok alapivető érdekeinek és céljainak közösségéből, a marxizmus —leninizmus elveiből, amelyeken ezen államok politikája alapszik — mindinkább támaszkodjék a szocialista nemzetközi munkamegosztára és a szocialista országok önkéntes kooperációjára, amely kizárja a nemzeti érdekek mindenfajta csorbítását, biztosítja külön- külön minden ország felemelkedését, és az egész szocialista világrendszer erejének gyarapodását. Szakadatlanul növekvő gazdasági és védelmi erejére támaszkodva, a szocialista világrendszer lebéklyózza az imperializmust, korlátozza lehetőségeit az ellenforradalom exportjára és internacionalista kötelességét teljesítve, növekvő segítséget nyújt a függetlenségért és a szabadságért harcoló népeknek, megszilárdítja a békét és a nemzetközi biztonságot. A szocializmus természetéből hiányoznak a kapitalizmusra jellemző ellentmondások. Amennyiben az eltérő gazdasági fejlettségi fokból, társadalmi struktúrából és nemzetközi helyzetből kifolyólag, illetve a nemzeti sajátosságokkal kapcsolatban ilyen vagy olyan nézet- eltérések merülnek fel a szocialista országok között, ezeket a nézeteltéréseket a proletár internacionalizmus alapján, elvtársi megvitatás és önkéntes, testvéri együttműködés útján sikeresen meg lehet és meg Í6 kell oldani. Az ilyen nézeteltéréseknek nem szabad megbontaniuk a szocialista államok imperialistaellenes egységfrontját A kommunisták látják a szocialista világrendszer fejlődésének nehézségeit. A szocialista rendszer azonban a társadalmigazdasági rend azonosságára, a szocialista országok alapvető érdekeinek és céljainak egybeesésére épül. Ez az azonosság a záloga annak, hogy sikerül majd a marxizmus-leninlzmus, a proletár- internacionalizmus elvei alapján megoldani a fenjv- álló nehézségeket, és még jobban megerősíteni a szocialista rendszer egységét. A kapitalizmus fellegváraiban — amint ezt a legutóbbi idők eseményei is bizonyították — a forradalmi harc, az egész demokratikus, imperialistaelie- nes mozgalom fő mozgatóereje a munkásosztály. A jelenlegi időszakot az jellemzi, hogy a munkásosztály, a széles dolgozó tömegek fokozódó harcot folytatnak nemcsak gazdasági helyzetük megjavításáért, hanem politikai követeléseik teljesítéséért is. A szakszervezetekről többek között ezt mondja a dokumentum: A munkásosztály valamennyi pártjának és szakszervezetének akcióegységét célzó kommunista irányvonal fokozódó támogatásra talál. Az egység irányvonala növeli a munkásmozgalom lehetőségeit. az imperialista-ellenes harcban, lehetővé teszi, hogy bevonják ebbe a harcba a proletariátusnak azt a részét, amely mindezideig szervezetlen vagy a burzsoá pártokat követi. A kommunisták úgy fogják tökéletesíteni a politikai és ideológiai tevékenységüket, hogy megvalósuljon a munkásosztály egysége. A monopoltőke uralma az, hogy a monopolista állam „mezőgazdasági programokat” hajt végre, a kis- és középparasztság mind nagyobb részének elnyo- morodását idézi elő. Az utóbbi időben ez a parasztság fokozódó ellenállást tanúsít ezekkel az intézkedésekkel szemben, tömeges megmozdulásokra vállalkozik, amelyeket a városi dolgozók is támogatnak. A munkások és parasztok szövetségének erősítése — a monopóliumok és hatalmuk ellen vívott sikeres harc egyik alapvető feltétele. A nagytőke semmibe veszi a városi középrétegek többségépek (Folytatás a 3. oldalon)
