Békés Megyei Népújság, 1969. május (24. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-19 / 112. szám

1969. május 18.

7

Vasárnap

„Fejede'mi” vadak kerültek puskavégre

a Körös-vidék vadásztársaságainak területén

Megyénk 34 vadásztársasága igen jó eredménnyel zárta az 1969 tavaszi őzbakvadászatot. összesen 23 külföldi vadászt láttak vendégül a Körös-völgy természeti szépségekben gazdag rezervátumában. A vendégék igen elégedetten távoztak: három hét alatt összesen 124 őzbakot lőttek. A védettség alatt levő túzokkakasokból — külön engedéllyel — két szép példányt ejtettek. Az őzbakok egy része különösen értékes volt. A szarvasi vadásztársaság területén például egy 618 és egy 559 gramm súlyú trófeával ékeskedő „fejedelmi” vad került terítékre. Főként a 618 grammos agancs világviszonylatban is a legszebbek közé tartozik. A szarvasi vadász- társaság a két szép őzbakért 120 ezer forintot kapott. a.

Létrejönnek-e újabb antialkoholista klubok?

A napokban tanácskozást tartottak Szeghalmon az egészségügyi szakemberek, a Vöröskereszt képviselői és aktívái az alkoholizmus elleni küzdelemről. Az értekezleten dri Jánvári Zoltán, járási főorvos tájékoztatta a résztvevőket äz eddig végzett munkáról.

A vitában hasznos kezdeményezések születtek, melyeket a további munkában alkalmazhatnak, s ezzel még szélesebbé tudják tenni az alkoholizmus elleni küzdelmet. A füzesgyarmati tanács vb-elnöke, valamint Nagy István, járási klubtitkár újabb klubok létrehozásának szükségességéről beszélt, s ezek szervezésében segít.

Sz. F.

Honvédelmi rajtverseny a repülőtéren

Kúszás katonamódra. Előadják a fiúk.

A Békéscsabai 611. számú Ipari Szakmunkásképző-Intézet 750 diákja vette birtokba öt napra a csabai repülőtér környékét. Az iskola tanárai és tanulói az új tantárgy, a honvédelmi ismeretek oktatásának keretében honvédelmi rajtversenyt rendeztek, amelyen részt vettek a ruhagyári és kötöttárugyári lányok , is, bizonyítva, hogy ügyességben semmivel sem maradnak el a fiúk mögött.

Az MHSZ segítségével lebonyolított akadályversenyen a résztvevők a következő ügyességi számokban vetélkedtek: lövészet, gránátdobás, tereptani ismeretek, függeszkedés kötélen, kúszás, lő- ' elméleti ismeretek. A fiúk kétezer, a lányok 1500 méter hosszú pályán küzdötték le az akadályo- [ kát. A keddi versenynapon Dénes Lajos raja bizonyult a legjobbnak, csütörtökön pedig Baukó1

Lajos csoportja vitte el a pálmát. A lányok közül Csiesely Anna ruhagyári brigádja érdemel dicséretet.

Papír nélkül

Szerte a világon szinte naponta ismétlődő jelenet. Szokványosnak is'mondhatnám, ha éppen ez, amelyik tollat adott a kezembe nem ütne el az átlagtól. Az előadó ugyanis ma már ritkaság számba menő bravúrt produkált. Közel kétszáz hallgató előtt két és fél órán át beszélt, papír nélkül. Az első sorban ültem, láttam, hogy még vázlatot sem tett maga elé. Egyedül fekete kötésű, de zárt dossziéján Igazított egyet-egyet néha. Biztos vagyok benne, részletes jegyzeteket tartalmazott, (benne pirossal megjelölve a főbb gondolatok), de nem volt rá szükség, legalábbis úgy nem, ahogy előadóink többsége manapság támaszkodik papírjaira. Az ismertetés egyébként a világpolitika főbb összefüggéseit elemezte, formásán kerek mondatokban, frappáns szóösszetételekkel. A nem kevés rektori készséggel megáldott előadó nemcsak tartalmas ismertetésével aratott sikert, hanem nagyfokú beszédintelligenciájával is. Joggal állapította meg egyik felszólaló, hogy „az elvtárs nemcsak szépen, hanem papír nélkül beszélt.”

Igazat kell adnunk neki. Nálunk konokul tartja magát az a gyakorlat, hogy aki nyilvánosan szól, legyen akár nyúlfarknyi is a mondanivalója, papírról olvassa fel azt. Kevés embernek adatott meg a képesség, hogy lámpaláz és jegyzetek nélkül tartson beszédet. Az előbb említett bravúr sem várható el mindenkitől. De akinek jó sorsa „hivatalt” adott, annak számolnia kell a nyilvános szerepléssel is. Az pedig korántsem az előadó magánügye, hogy milyen segítséget vesz igénybe.

Nincs lehangolóbb annál, mint amikor valaki, fel sem pillantva jegyzeteiből, monoton hangon mormolja az előre megírt beszéd többszörösen összetett mondatait. Gazdasági, társadalmi vezetőink ma már egyre inkább szükségét érzik az ékesszólás művészetében való jártasságnak. Sok helyen TIT-tan- folyamok keretében beszédtechnikái oktatás folyik. Ez jó, mert statisztikák híján is megállapítható, hogy a fejlődés egyre inkább az értekezletek, megbeszélések számának növekedése felé hat. Éppen ezért nem mindegy, hogy egy vezető, tartalmas mondanivalóját milyen formában tudja előadni beosztottal előtt. A pongyola fogalmazás, a végeláthatatlan körmondatok papírról citált füzére az érthetőség rovására megy.

Fölösleges azt hangsúlyozni, hogy mindig a mondott tartalom az elsődleges és semmilyen szónoki ékesszólás nem menü fel a hibás, gondolat nélküli beszámolót. De ma már joggal ve. tődik fel a tartalommal egyenrangú, a hallgatóságot lekötő, formailag is kifogástalan szónoklat (és nem felolvasás!) igénye. Aki végig ült már hosszú, monoton beszédeket, tekintetével unalomig pásztázva az előadói pulpitus drapériáját, a falakat díszítő képeket vagy a „felolvasó” jegyzetekbe temetkező arcát; az méltán tapsolhat a hallgatósággal együtt élő, annak minden rezdülését regisztráló előadóval. Nem a színészeket, nem a páratlan orgánuma művészeket hiányoljuk a szónoki emelvényekről, hanem az „érteni és megértetni tudó”, a nagyközönség előtt is természetes hangon beszélő embereket.

Brackó István,

Indul a stopper!

Teceplutás két és fél kilométeren át.

Fotó: Esztergály

Ügy tűzött a Nap, mintha minden egyes sugarán külön anyagi ösztönzést, azaz prémiumot, céljutalmat, és majdan nyár végi nyereség- részesedést kapna. Akik tehették, le is horgonyoztak egy időre az árnyas fák alatti padokra, székekre. Én már harmadiknak telepedtem le a lombsátor alatti pádra. Egyrészt a napsugarak, másrészt az újságok legfrissebb eseményei hajtottak oda. Olvasni azonban nem tudtam. Tanúskodjon ennek okáról az alábbi párbeszéd.

— Te is délutános vagy?

— Szabadnapos. Ámbár az én időm alaposan a délutánba hajlott már.

— Akárcsak az enyém. De fő az egészség.

— Az sem árt. A magam részéről azonban szeretném nyugodtan végigdolgozni a' hátralevő néhány esztendőt, ami a nyugdíjig még hátra van.

— Ilyen kívánságom éppenséggel nekem is van. Éppen azon gondolkoztam, mielőtt idejöttél, hogy hol kezdjem a patáliát. Ugyanis első ízben látogatott üzemünkbe a vállalat új munkaügyise, és távollétemben azt' mondta a szakiknak, hogy engem csak kegyelemből tartanak.

— Ez még az én esetemnél is sértőbb. Ámbár mindenkinek a saját sebe fáj. Velem az történt ugyanis, hogy már régebben megválasztottak az egyik szociaiista brigád vezetőjének. A baj aztán kezdődött, amikor néhány hónapja kinevezték műhelyvezetőnek az egyik szaktársamat, aki most arról igyekszik meggyőzni a vállalat vezetőit, hogy sem koromnál, sem politikai felkészültségemnél fogva nem vagyok alkalmas erre a tisztségre.

— Ne törődj vele. Azok véleménye a döntő, akik megválasztottak, vagyis a brigádtagoké. Ha kifogás lett volna ellened az alapszervezeti párttitkárnak vagy az igazgatónak, akkor már megválasztásodkor szóvá teszik

— Nem volt kifogásuk. Igaz, hogy az igazgató új ember még. Nem eléggé jártas még a szakmában, s kevésbé ismeri az embereket is.

— Én is azért mérgelődök, hogy a megüresedett munkaügyis 'helyére olyan ember ment, aki, azt hiszem, hogy eddig csak kívülről látta üzemünket. Engem is legfeljebb feljegyzésekből ismer, de ő máris kimondta, hogy kegyelemből tartanak.

— Engem azonban nagyon is ismer az új műhelyvezető. Legalább két évtizede melózunk együtt, s anélkül, hogy valamikor is egy görbe pillantást vetett volna rám

— Eszerint ő se sokkal fiatalabb. Nem emlékeztetted rá, hogy néhány év múlva esetleg őrá is azt mondják: alkalmatlan a vezetésre, mert öreg?

— Emlékeztettem volna, ha szóba áll velem, ő azonban csak lót-fut, mint akit megszállott a hatalmaskodási és az uralkodási vágy. Egyébként a mi szakmánkból nem lehet kiöregedni«

Viharos alkonyat ?

legfeljebb csak kihalni, Ha rám volna bízva, én megtartanék mindenkit, akinek bírja egészsége, csupán azért hogy a fiatalokat neveljék, tanítsák.

— Lásd, erre én is jó vagyok az üzemben. Néha, amikor azt mondom, hogy fáradt vagyok már a viháncoló fiatalok tanítgatására, azt válaszolják, hogy ez az idősebb korosztály szakmai kötelessége.

— Én is kötelességtudatból, a brigádtagok unszolására vállaltam el a tisztséget. Szívesen csináltam eddig, mert a műszakban, társadalmi munkában és a tanulásban is úgy hajtottak a fiúk, 'hogy első helyezést értünk el a szocialista címért küzdő brigádok versenyében.

— Akkor milyen jogcímen mondta mégis a művezető azt, hogy alkalmatlan vagy a brigád vezetésére ?

— Korábban nem mondta, csak a legutóbbi brigádértekezlet után, ahol azt mondtam: a szocialista erkölccsel nem fér össze az, hogy ő csak afféle dísztagja legyen a brigádnak, és úgy részesüljön célprémiumban, jutalomban, mint azok, akik verejtékeznek. Azóta állítólag olyan magatartást talált a már régen elhunyt édesapám életében, ami miatt alkalmatlan vagyok politikailag arra, hogy nyugdíjazásomig szocialista brigád vezetője legyek, Pedig 20 év óta vagyok a vállalatnál.

— Nem tagadom, nekem vannak bizonyos gyengéim. Ezek a magánéletemben bukkantak elő. a poharazgatásért néha összecsapok az asz- szonnyal. De a normát mindig becsülettel teljesítem Most is. És mégis ilyesmiket beszél a személyzetis, pedig nem is ismer. Tartsanak valaki mást kegyelemből, én úgy otthagyom őket, mint az a bizonyos szent azt a népet.

— A te helyedben én előbb lehiggadnék, azután megkérdezném a személyzetist, hogy mi kifogása van ellened? Tisztáznám a dolgot vele, a többi vezetővel is, és a kollektívával is. A magam részéről ezt teszem most. Csak akkor lépek ki, ha nem állnak mellém a munkatársaim, ha most nem tudom lemosni magamról, amit rámkentek, hogy politikai analfabéta vagyok. Nem voltam én mindig brigádvezető és még tudnék fizikailag dolgozni jó néhány évig, de az csak olyan lenne ezután, mint a sérült házőrző igyekvése.

— Nekem se idegzetem, se türelmem nincs egy ilyen bizonyítási eljáráshoz. Ha valakinek úgv tetszik, hogy viharos alkonyatot rendezzen számomra, akkor csak kezdje, én majd megadom hozzá ^ megfelelő alaphangot...

Búcsúzkodásuk inkább egy-egy sóhaj volt. Szerettem volna többször is közbeszólni, amint beszélgettek, de nem kértek rá. Látszólag elég erőt, és szilárd erkölcsi alapot éreztek magukban ahhoz, hogy megvívják a maguk csatáját.

Kukk Imre