Békés Megyei Népújság, 1969. április (24. évfolyam, 75-96. szám)

1969-04-04 / 78 . szám

KORO STAJ Őszintén a vidéki színjátszásról Az elmúlt hetek­ben hónapokban sokat írtaik és beszéltek különböző fórumokon a vidéki színját­szásról. Valósággal divattá vált a vidéki színházak eredményeit és nehézségeit ecsetelni. Mi okozza ezt a fokozott érdeklődést? Kezdjük a vitathatatlan tényekkel. Ma már világos, hogy az ötvenes évek végén csökkent a vidéki színját­szás nívója, még a főiskolá­ról frissen kikerültek közül is nem egy tehetséges fiatal művész a fővárosba szerző­dött. A hatvanas évek ele­jétől kezdve azonban foko- . zatosan magára talált a vi­déki színjátszás, legalábbis a művészi erőfeszítések te­rén. Az utóbbi években pe­dig a vidéki színházak jól vizsgáztak a műsorpolitika nehéz tantárgyából is. Tény, hogy az utóbbi évek leg­jelentősebb drámapályáza­tának, az 1966-ban lebonyo­lított országos drámaírói versengésnek legtöbb díj­nyertes művét, összesen nyolcat, vidéken mutatták be. Innen indult el színpadi pályafutása a tehetséges Görgey Gábornak, s vidéki színházakban kaptak újabb bátorítást színvonalas be­mutatók révén Sándor Iván, Gosztonyi János, Révész Gy. István Sa­lamon Pál, Halasi Má­ria és Kerekes Imre. Több más, már nagyobb színpadi múlttal rendelkező és a pá­lyázaton nem szereplő mai szerzőnek is először vidé­ken mutatták be új darab­ját, Gyárfás Johannáját Miskolcon, ugyanott Hubay Karneválját vagy éppen a közelmúltban két egyfelvo- násosát Szegeden, Gáspár Margit két új darabját Veszprémben.. Mindehhez hozzávehetj ük még azt is, hogy eredményesen vittek színre színházaink olyan alkotásokat, amelyek a ma­gyar drámairodalom jelen­tős értékei. Németh László több darabját mutatták be Veszprémben, ugyanott újí­tották fel Illyés Fáklyaláng­ját. A békéscsabai Jókai Színház, magyar évadokat csinált, klasszikus vagy mo­dern magyar drámák soro­zatban történő bemutatásá­val. Jeleskedtek a vidéki szín­házak a klasszikus magyar repertoár felfrissítésében is: Veszprémben került először színre — hosszú feledés után — Madách Mózese, a Gyulai Várszínházban hívták fel a figyelmet a bé­késcsabaiak Szigligeti s Ma­dách elfeledett drámáira. Meg kell itt jegyeznünk, hogy az örömbe némi üröm is vegyült, mert éppen a fellendülés időszakában kis­sé csökkent a magyar klasz- szikus dráma iránti érdek­lődés, mintha a klasszikusok tiszta szolgálata átcsúszott volna a kuriózumok hajszo­lásába; Elismerőleg lehet szólni arról, hogy vidéki színháza­ink általában kellő érdek­lődést tanúsítanak a szocia­lista drámairodalom, ezen belül a szovjet drámairoda­lom legfrissebb vagy mél­tatlanul elfeledett drámai alkotásai iránt. Nemrég ün­nepeltük a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulóját, s a békéscsa­bai, a kaposvári, a győri, a pécsi, a kecskeméti színház új, Magyarországon eddig nem ismert szovjet drámák színre vitelével áldoztak a forradalom emlékének. A vi­déki színházak jól ápolták ebben az időszakban a szomszéd népek drámairo­dalmának ügyét is, például Győrött Soljan jugoszláv szerző, Békéscsabán Ba- ranga román író, Debrecen­ben Petrov bolgár író da­rabjának interpretálásával. E tevék enységü k még sok­kal jelentősebb lehetne, a feladatok éppen a határ­menti színházi városokban ennél nagyobbak és sürge­tőbbek. Nincs mód a műsorpoliti­ka valamennyi ágazatának és eredményeinek áttekin­tésére. Mégis említésre mél­tó, hogy a vidéki színházak a kartárs nyugati drámairo­dalom tekintetében sincse­nek hátul, s nem egy felfe­dezés ezen a területen is ne­vükhöz fűződik. Kísérletez­tek több helyen az új ma­gyar zenés vígjáték kiala­kításával is, eredményeik azonban már hibákkal, sőt, súlyosabb tendenciákkal is keverednek. Az úgynevezett „slágerfesztivál-darabok”- ra gondolunk. Megtörténik, hogy egyik-másik színházán vesznek néhány divatos slágert, hozzáférceltetnek egy librettót, s máris kész az új magyar zenés vígjá­ték, amely persze új is meg zenés is, csak nem dráma és nem játék.;. A műsorpolitikai eredmények nem jöhettek volna létre anélkül, hogy ne formálódtak volna ki vidé­ken is új rendező-tehetsé­gek, ne hoztak volna létre új, egységes stílusban ját­szó színészekkel nagyhatá1 sú, korszerű produkciókat. A kaposvári fesztiválok né­zői már megszokták, hogy ott minden évben akad egy- egy kiemelkedő rendezés, többek között éppen a fiatal Sándor János keze nyomán. A Gyulai Várszínház szín­padán is évről évre színházi- drámatörténeti csemegét, érdekes kísérletezést láthat­tak a lelkes, egyre inkább szaporodó publikum tag­jai. Debrecenben színházi szenzáció volt már több íz­ben is Giricz Mátyás vagy Ruszt József rendezése, a televízió hatalmas nézőtá­bora is meggyőződhetett er­ről. Odafigyelt néző és a szakma egyaránt Bozóky István szegedi főrendező vagy Berényi Gábor szol­noki igazgató-főrendező gondos, kiművelt produk­cióira, együttes játékot ki­alakító törekvéseire, saját műsorpolitikájára. Pethes György kecskeméti rendező már két ízben is igen tehet­ségesen állította színpadra Raffai Sarolta társadalmi drámáit. A szakmabeliek és a kritikusok tudják, hogy a veszprémi Petőfi Színház­ban Horváth Jenő rendezé­sei is figyelmet érdemelnek, kiváló komponáló, és színé­szeket irányító képessége miatt. Magukon hordják rendezőjük intellektuális beállítottságának bélyegét a pécsi Dobay Vilmos rende­zései is, amelyek kitűnnek visszafogott stílusukkal, sallangmentes játékukkal, az értelemre koncentráló jellegzetességükkel. Folytatni lehet a sort né­hány kiemelkedő képességű tervezővel, a hosszú időn át Debrecenben dolgozó Csányi Árpád, a Szolnokon, majd Veszprémben működő Fehér Miklós díszletterve­zőkkel. Mindezekből világosan leszűrhető, hogy a vidéki színjátszás színvonala emel­kedőben van, a vidéki szín­házak újra sokat hallatnak magukról, s ma már az is elmondható, hogy ez a fej­lődés szépen demonstráló- dik a kaposvári vagy deb­receni seregszemléken, az egyre gyakoribbá váló sze­replések alkalmával. Az iz­galmat e fejlődő színjátszás körül mégis az okozza, hogy ellentmondás tapasztalható az emelkedő színvonal és az emelkedés bázisául szolgáló különböző feltételek között. Rögtön a közepébe vágva: A vidéki színházak bemu­tatószóma és előadásszáma túlságosan magasnak mond­ható. Kevesebb bemutató és kevesebb előadás több len­ne; elmélyültebb, alaposabb és főleg nyugodtabb mun­kával járna. Arról van tehát SZÓ, hogy a meglévő­vel jobban, felelősségtelje­sebben gazdálkodjunk, s törődjünk azzal, hogy egy bemutató megfelelő elő­adásszámban, nézőszámmal ..fusson ki”, megfelelő elő­adási körülmények között. Nem mindenütt megnyug­tató a színészlétszám alaku­lása. Veszprémben az évi 291 előadást 26, Kaposvá­rott 394 előadást 27 színész teljesíti, s Békéscsabán is 404 előadáshoz 29 színész áll az igazgatás, vezetés ren­delkezésére. Az arányok többé-kevésbé másutt is ha­sonlóak. Általános a panasz, hogy a vidéki színészek munkája sokkal nehezebb, mint a fővárosiaké, s még az a vigasz sem jut osztály­részükül, hogy legalább anyagiakban megtérül a sok-sok áldozat, tájolás, próba. Nem valami kötelező szemlélet mondatja velünk, hogy persze, az államosítás előtti évi félszáz bemutató­hoz, a kötelező saját ruha­tárhoz, a társadalmon kívül állapothoz mérve, igen sok a változás, az eredmény, nem is szólva a műsorpoli­tikai, tartalmi, művészeti eredményekről. Mégis, látni kell, hogy a fejlődés előtt akadályok vannak, hogy a vidéki színházi konstrukció több szempontból elemző vizsgálatot igényel. Ma már nincs értelme an­nak, hogy egy vidéki együt­tes nagyszínházi produkció­ját tájegysége legkisebb he­lyére is elvigye. Inkább ar­ra van szükség, hogy a nagyszínházakban — kü­lönböző akciók ‘segítségévéi is — mindig telt házak le­gyenek, s legyen közönség abban a néhány járási mű­velődési otthonban vagy ki­válóan felszerelt művelődési házban, ahová kisebb he­lyekről is be lehet menni, ahol a feltételek megköze­lítőleg olyanok, mint az anyaszínházban. Szerte az országban épül­tek és épülnek új megyei művelődési házak, művelő­dési otthonok, tart az ur­banizációs folyamat. A ta­nácsok sokat tehetnek a színházért színészházak épí­tésével, a jobb konstrukció kialakításával, a szervező- munka támogatásával, mely a vidéki színjátszás egyik kulcskérdése is. A színház legyen —- a megyei könyv­tár, múzeumi hálózat, me­gyei művelődési ház mellett — a különböző népműve­lési-kulturális intézmények­kel együttműködve a város, a táj egyik kulturális cent- ' ruma. Bögel József Alexin Andor Romvári Etelka Utcarészlet Szombathelyen d ____________________ J ankovich Ferenc: óda a fővároshoz Szél zuhogásában száz gyerek, árván, szenet szedeget. Sorsuk csupa könny, csupa vér, J se szülő nincs, se kenyér — ' Háború dúlt, mint rég, háború dúlt s elment messzire apjuk, csak a gond, csak a bú, csak az ég havában sivó vidék, csak annyi maradt akkor minekünk — Rég volt, de tudjuk, nem feledünk: mert látva láttuk a bajt, mert nyögve nyögtük a jajt, nagy város, lompos tereiden — így volt, s a szörnyű látomásra mintha a villám szúrna szíven. II. így volt... De nem, már mást mutat a ma: nem véres habot görget a Duna; vashideg árját rengetve alant nyújtózkodik a daliás folyam, a nyers-fényes habokkal csobogó, a négy égtájat vígan befogó, rettentő, hengergö nagy Duna-test — s rajta — a hídjaival — Budapest. — A város és a vadvízű folyam, az nyeregben, ez nyerítve rohan, fitogtatja a terhét — mint huszárt, kinek a lába jó kengyelbe szállt: az egyik Pestet, a másik Budát tiporja, szikra-sarkú csillanón — így együtt, egy világjáró úton, és száz halálon, történelmen át: együtt lobogva, őrzik a Hazát. Gyopárosfürdő

Next

/
Oldalképek
Tartalom