Békés Megyei Népújság, 1969. április (24. évfolyam, 75-96. szám)

1969-04-21 / 89 . szám

I960, április 2fl.

Betű és szellem

Két nap országgyűlés. Belpo- litifeaá programját felidézve: két törvényjavaslat és az igazság- ügyrmniszteri beszámoló meg- tars^alása. Első hallásra eléggé különbőz» témák. Szabadalmak védelme, szerzői jog, törvényhozás-törvényesség. Ha mégis szoros összefüggést fedezünk fel közöttük, legkevésbé sem a kommentár leegyszerűsítésének szándékából fakad, hanem az igen élénk, kritikus hajlandóságú tanácskozás egyértelmű szellemiségéből.

Már a szándék is, hogy újakkal cseréljük föl a találmányok és az irodalmi, művészeti alkotások védelmét, erkölcsi, anyagi honorálását szabályozó háromnegyed, illetve fél évszázados törvényeket, egyazon tőről fakadt. Nevezetesen: úgy kell ápolni és ösztönözni a műszaki és művészi teremtő munkát, hogy az mesz- szemenően megfeleljen a közösséget szolgáló, alkotó ember és a szocialista társadalom érdekeinek. A tanácskozás sokoldalúan rávilágított arra, hogy ezek az érdekek elvileg közösek s harmonikusak, de gyakorlati érvényesítésük során kisebb vagy nagyobb mértékben összeütközésbe kerülhetnek, ha nem hangolja össze őket korszerű s méltányos szocialista törvény, jogi gyakorlat.

Mintha csak az országgyűlési munka egyik legfontosabbika, a törvénykezés próbáját is el kívánta volna végezni a parlament, több évet visza- és előretekintve megvizsgálta saját jogalkotó és jogalkalmazó tevékenységét és — ebből kiindulva — egész rendszerünk jogéletének, törvényességi helyzetének, sőt, a mindennapos ügyintézésnek a tapasztalatait is. Így vált a látszólag szűk érdekességű napirend — most már nemcsak hatását tekintve, hanem tényleges tartalmában is — milliókat, az egész lakosságot érintő, izgalmas üggyé. Mert a jogélethez, a törvényekhez, rendéletekhez

mindenkinek köze van, aki él mozog, tevékenykedik, ás hogy minderről milyen tapasztalat alakul ki benne, az elsőrendű fontosságú az egyes ember és a közösség erkölcsi, politikai magatartása, s ahogy manapság mondani szokás, közérzete szempontjából: ,

Érdekes, hogy a szabadalmi es a szerzői jogi törvényt elemző képviselők, nemkülönben az igazságügyminiszteri beszámolót mérlegelő hozzászólók is egész sor rendellenességet, hibát, gondot említettek föl a vitatott kérdésekben, de az ügy egészéről — legyen az műszaki kutatómunka, írói, művészi alkotás vagy joggyakorlat — nagy elismeréssel s bizakodással szóltak. Ügy is mondhatnánk, bizalmukat az az erősödő meggyőzés is alátámasztotta, hogy jó tapasztalatok közepette lehet, érdemes, sőt kell beszélni a hibákról is, mert így legyőzhetek, megszüntethetek.

A betű ég a szellem — minden törvény értékének kölcsönös m-egpróbálója —, még egyszerűbben, a szó és a tett közelebb van egymáshoz mindegyik említett vonatkozásban, mint bármikor korábban, állapították meg a képviselők. De szocialista igényességünk, amely idáig vezetett, arra késztet, hogy még jobb összhangra törekedjünk. Ami betű szerint jogos, az még nem feltétlenül igazságos — állapította meg mintegy, az egész tanácskozás kicsengéseként az igazságügyminiszter, félreérthetetlenül utalva arra, hogy az állami, társadalmi tevékenység, a közösségi együttélés konfliktusainak megoldása során végül is szocialista igazságérzetünket kell kielégítenünk: legyen szó akár egy találmány, akár egy színdarab s alkotójuk sorsáról vagy a jogát kereső ember bármilyen gondjáról, bajáról. Ezt az igazságot gondozta, fényesítette jóleső szenvedéllyel az országgyűlés.

Tények és tanulságok

»4 cipő csak a vásárló lábál szorítja

„Most érdemes vásárolni! Hétszázezer pár cipő közül válogathat!” — biztat, csábít a hirdetés, amelyet napról napra megtalálhatunk a lapok hasábjain. Az ember persze legtöbbször nem akkor vásárol, amikor „érdemes”, hanem amikor szükségletei úgy diktálják. Ilyenkor viszont megesik, hogy nem azt, s nem arvy- nyiért veszi meg, de hát: nem járhat mezítláb, mint Sandy Shaw a színpadon. Nem azt, s nem any- nyiért? Sajnos, nem ritka vásárlói fiaskó ez. Ám fiaskó ez az iparra, s a kereskedelemre nézve is. Az elmúlt hetekben és hónapokban a sajtó, a rádió — lapunk is — több ízben foglalkozott a „cipőfronttal”. Nem is eredmény nélkül. A fogyasztói panaszok tolmácsolásának erkölcsi kényszere hatott oda, hogy módosítottak szabványrendszeren, készítik a termék használhatóságát a vevőnek tudtul adó kötelező tájékoztatásról szóló rendefkezést, a tudományos kutatóintézet vizsgálatot folytat a női csizmákra tett vásárlói kifogások és panaszok okairól stb. stb. Mégis, a tapasztalatok azt igazolják: ma még a cipő, a rossz cipő elsősorban a vásárló lábát szorítia. a sokkal kevésbé a .gyártó iparét. s a galmazó kereskedelmét.

Okok láncolata

melyet a vásárlói kifogások jelentettek. Sőt, különösebb anyagi kockázat nélkül megtehették azt is, hogy forgalomba hozzanak olyan — grabuskin zsugorított műbőrből készült — csizmákat, melyeket a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet alkalmatlannak ítélt az eladásra. Ha ilyen

s nem kereskedik, A megállapítás a cipőipar-cipőkereskedelem esetében is igaz. Sem a gyárak, sem a kereskedelmi szervezetek még' nem vették komolyan a versenyt, $ erre a gazdasági körülmények sem késztették őket. Igaz, egy-két vállalat már több milliós összeggel — nyeresége terhére —

hasonló esetekben a sajtó, s ezzel űzetett ezért, ám még ma is ineleinte ellenzéssel, félsszel foga- Iák elvtárs, miután a főagronó- dott baromfikombinát is. Egysze- must távozásra késztette a nyug- rűen nagyzási hóbortnak tartották hatatlansága. — Magam is ra- többen is ilyesmire 26 millió fo- gaszkodom hozzá, de a tagok rint költséget fordítani. többsége sem egyezne bele távo- Eddig még nem tudtam ki- zásába. Miután megismerték tuhámozni, hogy miért is kapta dasat, ratermrttseget.nagyrabe- Bordás Mihály a Munka Érdem- csuhk. Reg elfelejtették azt, hogy rend arany fokozatát — jegyeztem kezdetben az állami gazdaságban meg amint egy pillanatra elakadt szokásos „utasítóim, megkövetelem a beszélgetés. hangnemben beszélt velük. Ehe— Azt még én sem tudom lyett most már magyaráz, érvel, pontosan megmondani. Ügy gon- vitatkozik és tanácsokat osztogat, dalom, hogy főleg azért, mert se- Nem akarom túldicsérni, de sze- gítettem bebizonyítani a magyar yjntem nem sok olyan agronómus kukoricafajták nagy teimokepes- van> a|.j annyit időzik a gazdaság

, területén, mint ő. Egyformán

Mik a további tervei? szívügye a növénytermesztés és az

Igyekszünk tovább csiszolni, állattenyésztés. Kora reggeltől ké- finormtani a novenytermeles ed- ^ jön-megy, intézkedik

digi módszereit, s a lehetőségek- , ,,

hez mérten növelni az állatié- tábláról tablara, majorból, major- nyésztés bevételét. Vannak elkép- szinte megállás nélkül. Néha zeléseink a baromfitenyésztéssel, rá-rászólok: él ég lesz már mára a sertés- és főleg a szarvasmarha. Mihály, pihenj egy kicsit. Ám ő tenyésztéssel is. Legfőképpen az, azt válaszolja, hogy a pihenő hogy az eddigi hízott marhán ki- gazda háta mögött könnyen feliül törzskönyvezett tenyeszáltoto- tornyosulnak a bajok. Szóval ..i < í. a következő iiyen „hajtó®” a mi főagronómuEmellett szerény is.

kát is értékesítünk

esztendőkben. sunk

— Ez a hosszabb távú elképze- lés azt jelenti, hogy megtalálta ezt többek között arra mon itt a helyét? dóm, hogy az öt évvel ezelőtt

megszavazott járandóságát soha

— Azt. Annyira megbecsülnek erkölcsileg, hogy

anyagilag és erkölcsileg, hogy egye?™ ffval ffm Az

csak nagyon nehezen tudnának igazgatóság emelte meg tavaly is, innen elcsábítani. az ‘élén is önszántából. Rászolgált,

— Már volt erre egy sikertelen akárcsak a magas kitüntetésre, kísérlet — kezdi magyarázni Zsi- Kukk Imre

A rossz minőségű termék — legyen cipő vagy bármi más — a legritkábban véletlenül létrejött okok következménye. Az esetek többségében okok láncolatának „végterméke”, kifejezője mindazoknak a feszültségeknek és ellentmondásoknak, melyek az ipar egy-egy ágában, de nem egy esetben az ipar egészében rejlenek. 1960-ban 21 millió pár lábbelit gyártottak hazánkban, 1968- ban ennek több mint a másfél- szeresét. A divat következményeként az 1965-ben termelt félmillió pár csizma csupán egyötöde annak, amit a múlt évben a gyárak előállítottak, négy esztendő alatt tehát hatszorosára növekedett a termelés. A mennyiségi emelkedéssel azonban nem tartott lépést sem az alapanyag- gyártó, sem a feldolgozó ipar technológiája és minőségellenőrzése. ,

Tagadhatatlan: a cipőgyárak gondjainak egy része áthárítható a bőr- és kellékanyag iparra. A bőrszín, a kéreganyagok defor- málódása miatti panaszok, a * műbőrök egy részét ért jogos kifogások azt bizonyítják, hogy már a cipőgyárak sem a megkívánt minőséget kapják sok esetben a partnereiktől. Nem kaphatja tehát a vásárló sem? Ne dolgozzák fel a rossz anyagot — érvel a vásárló, s ki vonhatja kétségbe érvelése igazságát? Vagy mégis? Az országban például csak egyféle kéreganyagot állítanak elő. Érthető, hogy az egyféle anyag másként viselkedik a különböző lábbelitípusokban, másként reagál a ragasztott eljárásnál alkalmazott vegyi anyagokra, mintha varrott cipőbe építenék be. A kéreganyagok választékának bővítése, akár import útján is — íme, egyetlen kiragadott példa arra, miként fűződnek lánccá a minőségi panaszok.

Tagadhatatlan ugyanakkor az is, hogy a cipőgyárak — az országban 126 vállalat és szövetkezet készít lábbelit —, maguk is a kisebb-nagyobb mulasztások és hanyagságok sorát követik el, mégha a kifogásolt termékek ara nya nem haladja meg az egy-két százalékot sem. Miért tehetik ezt?

M ellényzsebből ?

A gazdasági reform első esztendeje érthetően még nem bontakoztathatta ki teljes egészében minden elemének hatásos működését, így a gazdasági érdekeltségét sem. A közepes és nagy vállalatok gyakran a mellényzsebből kifizethették azt a „bánatpénzt”,

a nyilvánosság értesülhetne arról, hogy fölléptek a vétkesek ellen, elvonták jogtalan nyereségüket, a felelős vezetők részesedését csökkentették stb. — mert a felügyeleti szerveknek erre joga van —, elégtétellel venné tudomásul, s ugyanakkor a gyárak is a „játék- szabályok” betartására kényszerülnének.

A múlt esztendőben a tervezettkább csak az dívik, hogy mindenki a másikat okolja, ahelyett, hogy — amennyiben ez módjában áll — partnert cserélne!

A cipő nagy- és kiskereskedelem a szó teljes értelmében kereskedjék. Ne vásároljon ott, ahol rossz minőséget sóztak rá, ne elégedjék meg az áruátvétel mai. eléggé laza rendszerével, hanem nél nagyobb nyereség elérése nem í szigorítsa a minőségi követelmékívánt különösen nagy erőfesz! tést az iparvállalatok többségétől, ma már ez nyilvánvaló. Ez is közrejátszott abban a nagyvonalúságban, ahogyan a gyárak a fogyasztói reklamációkat kezelték, s abban is, hogy inkább kilós áruként a MÉH-nek adják el a kifogásolt cipőket, mintsem a gyárba visszaszállítanák. (A Duna Cipőgyár főmérnöke például raktárhiánnyal, s létszámgondokkal indokolja ezt). Nincs mód itt a népgazdasági és a vállalati érdek közötti ellentmondás részletezésére, de vitathatatlan: a gazdasági ösztönzőknek az ellenkező irányba kell hatniuk. Mint ahogy a mai rossz minőség — ha ezt a gyárak még nem is érzékelik eléggé — is hat a holnapi és holnap utáni forgalomra: elriasztja a vevőt! A túlzott nagyvonalúság tehát rossz befektetés. Különösen most, hogy első ízben haladja meg a cipőipar kapacitása az igényeket, s ezzel mód nyílik a kereslet-kínálat közötti, versenyt jelentő mérlegelésre.

A kereskedő — kereskedjék

A belkereskedelmi miniszter szavaival élve: a kereskedelem jószerint még ma is csak eloszt,

nyékét; válogasson! A vevő nem az iparral pöröl, hanem a kereskedelemmel. És napjainkban már a kereskedelem nem takarózhat azzal, hogy neki kötelezően ezt kell átvennie az ipartól, ha tetszik, ha nem. És ugyanakkor: a kereskedelmi vállalatotoknál levő konzervativizmust — az irtózást az új modellektől, a hagyományoshoz való ragaszkodást, a készlet és a választék ez utóbbi rovására történő „rendezését” — is föl kell adni. Mert ez is kö2Xe- játszik abban, hogy a „cipőfront’" hangos, s hogy a vevő bosszankodik.

A cipők minősége volt már témája parlamenti interpellációnak, népi ellenőri vizsgálatoknak, s a legutóbbi hónapokban is sok-sok újságcikknek. Nagyon itt az ideje, hogy téma legyem ott is, ahol alap. és kellékanyagukat készítik, ahol a lábbeliket gyártják, s ahonnét e gyárakat ellenőrzik és irányítják. Téma legyen: műszaki intézkedések, közgazdasági elemzések, kereskedelmi szerződések, de ha kell, büntető kötbérek, érdem esetén anyagi elismerések formáját öltve. Mert csakis így kerülhet le a fogyaszt« panaszok témája a napirendről. Mégpedig végérvényesen.

Segítség a bajban

Az Állami Biztosító Békéscsabai Fiókjában fekete fejkendős asszony áll. Kezében iratcsomót szorongat, szemében csillognak a fájdalom szülte könnyek. Fiát vesztette el, aki mindössze 17 éves volt. Vonatszerencsétlenség áldozata lett. Sajnos, sokan keresik fel a biztosítót ilyen és hasonló ügyekben. Horváth Ká- rolyné a fiát már nem kaphatja vissza, de valamit enyhít a fájdalmán az az összeg, amit a szerencsétlenség után fizetett ki az Állami Biztosító.

Az elmúlt év baleseti krónikája szomorú képet mutat. Csak a városi fiókhoz tartozó ügyfelek közül másfél ezren szenvedtek kisebb-nagyobb balesetet, s ebből három halállal végződött. Emiatt 730 ezer forintot fizettek ki. Az aránylag nagy számok is figyelmeztetnek a fokozottabb óvatosságra, sajnos az említetteken kívül jó néhányan akadtak olyanok is, akik nem rendelkeztek valamilyen biztosítással és ezek számára természetesen nem tudnak segélyt kifizetni. Még most is sokan idegenkednek a vasúti pénztáraknál a jegyre ragasztott biztosítási bélyegektől, pedig a gyakorlat elég szomorúan bizonyított, mint például a közelmúltban több esetben előfordult vasúti szerencsétlenségeknél.

— Nekünk már csak az a szomorú kötelességünk marad, hogy enyhítsünk a fájdalmon — mondja Farkas László, a békéscsabai fiók vezetője. — Egyre több a halálos és csonkulásos baleset ebben a rohanó, technikailag is nagy léptekkel fejlődő korszakban. A biztosító ennek megfelelően és a lehetőségekhez mérten, állandóan keresi, hogyan lehetne a baleset súlyosságát tekintve minél többet fizetni az áldozatoknak vagy a hozzátartozóknak.

Mindinkább népszerűvé válik a már jól ismert és a gyakorlatban is igazolt biztosítási és önsegélyező csoport egy új formája, ami az eddigi 20 forint helyett 40 forintba kerül, de ezért a többletért, hogy csak néhány példát említsek, a biztosított halálakor a régebbi 15 ezer forint helyett 30 ezer .forintot fizetünk.

f i

vagy teljes rokkantság esetén 20 ezer helyett 100 ezret. Ezeken kívül még jó néhány olyan segítséget adunk, amit az előzőnél nem tudtunk nyújtani.

o*t