Békés Megyei Népújság, 1969. március (24. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-20 / 66. szám

A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEG Y E I'TAN ÁCS LAPJA’ 1969. MÁRCIUS 20., CSÜTÖRTÖK Ara 80 fillér XXIV. ÉVFOLYAM, 66. SZÄM Gyümölcsöző erőfeszítés — „A párttagok nemcsak tag­gyűléseken, közgyűléseken, bri­gádértekezleteken, hanem külön- külön is szószólói, támogatói a szövetkezet valamennyi helyes célkitűzéseinek. Nap mint nap látszik rajtuk, hogy nemcsak pél­dát akarnak mutatni, hanem többletet is igyekeznek adni a velük együtt dolgozó, élő embe­reknek és az egész társadalom­nak is.” A szarvasi Dózsa Tsz vezetői fogalmazták ezeket a mondato­kat. Ugyanilyen megállapításra jutnak mindenütt, ahol az em­berekkel, a kommunistákkal együtt élnek, együtt tervezget­nek s együtt igyekeznek mind na­gyobb eredményeket elérni. A si­kerekhez sok minden tartozik: töprengés, ötlet, a célok jó meg­értetése, bátorító és lelkesítő szavak, a reménytelennek látszó, hitet és tetterőt csökkentő ne­héz feladatok, különösen az ele­mi csapások közepette. A párt­tagok jó része derekasan áll helyt megyénkben. Egyszerre ad­ják minden tennivalóhoz fizikai erejüket és érvelő, meggyőző ékesszólásukat. Csak kevés párt­tag: az okkal vagy ok nélkül megsértettek, háttérbe szorítot­tak, a látszólag hiábavaló küz­delem közben elfáradtak, kérde­zik: érdemes-e teljes erőbedo­bással küzdeni? Érdemes. A párttagsági könyv, a kommunista öntudat nemcsak egyes évszakok, évtizedek nagy feladataihoz, sorsdöntő fordula­taihoz követeli a fáradhatatlan­ságot, a mindenki másnál vala­mivel többletmunkát, nagyobb helytállást, hanem a célul tűzött sikerek után is, egy egész életre. Pártunk első, vagyis legrégibb tagjai sem álltak meg a nehéz­ségek, de a kezdeti sikerek lát­tán sem. Azok, akik az élvonal­ban forgatták a fegyvert a Ta­nácsköztársaság idején, akik a fasiszta rémuralom idején sem altatták el elhivatottságukat, akik a felszabadulás pillanatától napjainkig erejüket és tudásuk legjavával bábáskodtak a szoci­alizmus legfontosabb vívmányai­nak életrehívásán és kifejleszté­sén. Nem volt könnyű a harc. Tes­tükön ellenséges csapás, érzel­mükön pedig egy időben lebe­csülés, háttérbe szorítás ejtett fájó sebeket. Mégis mindig újjá­született a munka és harciked­vük. Igen, mert már kezdetben és azóta is egyre jobban látták, hogy nem olyan időket élünk már, amikor Petőfivel szólva: .,talán az élet munkánkért nem fizet semmivel”. A kommunisták helytállása, fáradságos munkája mind bőségesebben fizet. Egyre többet, a romokból kikapart gyárak és az azóta százával épült üzemek. És a föld is, amely úgy lett igazán mindenkié, egyre jobban termővé, hogy elszántot­ták közülük a maradiságba húzó, az örökös civakodást, pereske­dést jelentő barázdákat. Többet értünk el jóval, mint amennyit remélni mertünk, mint amennyihez a kezdetben erővel rendelkezni látszottunk. Mostan­ra bebizonyítottuk, s egyúttal megbizonyosodtunk, hogy tudunk is, akarunk is élni szabadságunk­kal és táguló lehetőségeinkkel. Arról is meggyőződtünk, hogy még sokat lehet és kell tennünk a napok minden órájában, az évek minden napjában, harcos elődeink eltökéltségével és fárad­hatatlanságával egész társadal­munkért, de a népek nagy csa­ládjáért is. I K. I. •• Ünnepi ülést tartott á megyei tanács Kitüntetésben részesültek a megye 19-es veteránjai Tegnap délelőtt ülést tartott a megyei tanács. Ez alkalommal a megyei tanács tagjain kívül részt vettek a Magyar Tanácsköztársa­ság kikiáltásának és védelmezői­nek legjobb élharcosai. Az ünne­pi tanácsülés elnökségében töb­bek között Frank Ferenc elvtárs, a megyei pártbizottság első tit­kára. dr. Szabó Sándor és Zalai György, a megyei pártbizottság titkárai, továbbá Nagy Ferenc, a Hazafias Népfront megyei bizott­ságának titkára és Szilágyi Pé­ter, a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetségének tit­kára foglalt helyet. A széksorok első helyein fog­laltak helyet a megye minden tájáról meghívott egykori vörös­katonák. Csatári Béla elvtárs, a megyei tanács vb elnökhelyette­sének megnyitó szavai után Klaukó Mátyás elvtárs, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke tartott ünnepi beszédet. Legelőször is üdvözölte a Ta­nácsköztársaság egykori élenjáró harcosit és védelmezőit. Megha­tó hangon mondotta el, hogy büszkék vagyunk azokra, akik kiemelkedő szerepet játszottak a Tanácsköztársaság létrehozásá­ban és megvédésében. Köz­tük Békés megye vöröskatonáira, akik a VI: Vörös Hadosztály ge­rincét képezték. Kun Béla, Land­ler Jenő, Münnich Ferenc és a Tanácsköztársaság más politikai katonai vezetői nemegyszer a legnagyobb elismerés hangján méltatták a viharsarki vöröska­tonák hősiességét. Emlékeztetett arra, hogy a munkáshatalom fennállásának 133 napjában mennyi mindent tett a Tanácsköztársaság az új társadalom felépítéséért, többek között törvényesen is és a gya­korlatban is megvalósította a hazánk területén levő nemzetisé­giek teljes egyenjogúságát. A Ta­nácsköztársaság művelődéspoliti­kája megtörte a burzsoázia kul­turális monopóliumát. Lehetővé tette a munkásosztály, a dolgozó nép elindulását a kultúra magas­latainak elsajátítására. Ünnepi beszédének befejezése után Klaukó Mátyás elvtárs ha­tározati javaslatokat terjesztett az ünnepi tanácsülés elé, ame­lyeket a megyei tanács tagjai egyhangúlag elfogadtak. Ezek szerint ünnepélyesen jegyző­könyvben örökítették meg az el­ső magyar munkáshatalom tör­ténelmi érdemeit és a Tanácsköz­társaság védelmében részt vevő harcosok, vöröskatonák helytállá­sát. Határozattá emelte a tanács­ülés az 50. évforduló alkalmából, hogy ezután a megyei tanács minden évben 150 dolgozó gyer­mekének biztosít ingyenes üdül­tetést. A következő példamutató határozat értelmében az 1970-es tanévtől kezdve négy éven át összesen 80 fizikai dolgozó gyer­mekét részesítik 300—300 forint ösztöndíjban gimnáziumi tovább­tanulásuk elősegítésére. Az ünnepi beszéd elhangzása után Klaukó Mátyás elvtárs az Elnöki Tanács nevében hazánk egyik legmagasabb kitüntetésé­ben részesítette az 1919-ben és azután legjobban helytálló ve­teránokat. A Munka Érdemrend arany fo­kozatát kapták: Győri János Békés, Kiss Zol­tán Gyula, Ombódi István Kö- rösladány, Valent György Szarvas, Varga Pál Tótkomlós. A Munka Érdemrend ezüst fo­kozatát kapták: Apáti Nagy Jenő, Békéscsaba, Balogh lmréné Vésztő, id. Bá­lint István Szeghalom, Beleznai Imre Békéscsaba, Cserenyecz Má­tyás Endrőd, Csáti András Pusz­taföldvár, Demeter András Szarvas, Dolják János Puszta- földvár, Elekes István Elek, Gál­lá Mihály Medgyesbodzás, Gye- mengyi Pálné Csorvás, Halász­laki Pál Mezőberény, Hamza Sándor Gyulavári, Köti Kálmán Bucsa, Kovács István Kétegyhá- za, Lengyel Ignác Dévaványa, Magyar István Elek, Mezőfi Ist~ ván Gyula, Nagy Gáspár Gábor Békés, Orbán András Békéscsa­ba, Üjfalusi József Körösladány, Valastyán Pál örménykút, Varjú Lajos Zsadány, Velki Györgyné Szarvas, Vigh Lajos és Voska Béla orosházi lakosokat. Az ünnepi tanácsülés után a megyei tanács végrehajtó bizott­sága fogadást adott a kitüntetett veteránok tiszteletére. Klaukó Mátyás elvtárs újabb üdvözlő szavaira Apáti Nagy Jenő és Magyar Istvánt veterán mondott köszönetét az ismételt megbe­csülésért és kitüntetésért. Lapunk tartalmából: Kitörés (2—3. oldal) • * • Erősödik az influenzajárvány a megyében (3. oldal) A tárgyalóteremből (Békés Dezső tudósítása 4. o.) • • • Meditáció, pásztorbottal (4. oldal) Emlékülések a Tanácsköztársaság tiszteletére A Tanácsköztársaság jubileumi évfordulója alkalmából tartotta meg Békéscsabán, szerdán délelőtt emlékülését a Pedagógus Szak- szervezet Békés megyei Bizottsá­ga, valamint a TIT Békés megyei elnöksége. A Szakszervezetek megyei Ta­nácsa nagytermében megtartott emlékülésen Szalóki Lambert, a Pedagógusok Szakszervezete Köz­ponti Vezetőségének titkára em­lékezett meg az 50 évvel ezelőtt, tör­tént eseményekről. Az ünnepi megemlékezés után az elnökség nevében Szalóki elvtárs emlékla­pot, valamint a Békés megyei mű­velődésügyi osztályok 1000—1000 forintos pénzjutalmát adta át hu­szonnégy, 15 éve funkcióban levő szakszervezeti aktivistának. A TIT Értelmiségi Klubjában dr. Szabó Ferenc, a TIT Történelmi Szakosztályának titkára elevení­tette fel a Tanácsköztársaság or­szágos és helyi eseményeit. Az ün­nepségen közreműködött Major György, a Bartók Béla Zeneiskola tanára, valamint Árvái László a Jókai Színház művésze. Ünnepi kirakat Frank Ferenc elvtárs adta át az Eredményes Pártmunkáért kitüntetéseket Szerdán délután Békéscsabán.; a pártbizottság épületében ben­sőséges ünnepség keretében Frank Ferenc, az MSZMP me­gyei bizottságának első titkára 45, a mozgalomban hosszú idő óta és eredményesen tevékeny­kedő elvtársnak adott át kitün­tetést. A megyei pártbizottság által alapított és most első ízben ki­osztott „Eredményes Pártmunká- ért” kitüntetés díszes plakettjét ezután minden ötödik évben ki­osztják a kiemelkedő társadalmi pártmunka megbecsülésére. Az ünnepségen részt vettek: Zalai György és dr. Szabó Sándor, az MSZMP megyei bizottságának titkárai is. Az „Eredményes Pártmunká­ért” kitüntetést kapták: Ambrus János Gyula, Ábe- lovszki János Mezőberény, Ács Pál Orosháza, Bodoki Gergely Elek, Búzás János Csorvás, Bucsi Imre Gyoma, Boros Sándor Oros­háza, Csányi Pál Békéscsaba, Evanics János Üjkígyós, Fábi Sándor Békés, Fodor Bálint Orosháza, Gácsi József Szegha­lom, Gergely Ferenc Üjvári, Ha- liczki Pál Szarvas, Hódvári Ernő Szarvas, Jeszenszki Judit Békés­csaba, Kiss István Gyula, Kiss András Mezőberény, id. Krnács Pál nagybánhegyes, Kovács Ist­ván Csanádapáca, Kokavecz László Békéscsaba, Kókai István Orosháza, Lehoczki Mihály Tót­komlós, Lipcsei István Békés- sámson, Lukoviczki Pál Békéscsa­ba, Madács Pál Csabacsűd, Má- thé Andrásné Gyula, id. Mojdisz János Medgyesegyháza, Nagy Szklenár András Csabacsűd, Nagy Sándor Vésztő, Püskin György Bélmegyer, id. Popovics Pál Dombegyháza, Paulay Mihály Békéscsaba, Réda János Gerla, Rosza Mártonná Gyoma, id. Sa­ras István Végegyháza, Sánta La­jos Szeghalom, Sebestyén Mihály Gyula, özv. Takó Jánosné Sar­kad, * Tóth Gergely Kunágota, Tripa Karácsony Doboz, Tusjak Mihály Csabacsűd, Vasas Pálné Békéscsaba, Verasztó lmréné Orosháza, Vida János Szarvas. A Tanácsköztársaság 50. évfordulójára készítette ezt a szép ki­rakatot az UNIVERZÁL Kiskereskedelmi Vállalat dekorációs részlege. A Tanácsköztársaság útján levő méteráruüzlet üveg­ablaka mögött a forradalmat idéző plakátok, képek mellett, lát­ható annak a híres páncélvonatnak a makettje is, amely Békés megyében teljesített szolgálatot. Fotó: Demény

Next

/
Oldalképek
Tartalom