Békés Megyei Népújság, 1969. március (24. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-20 / 66. szám
1969. március 20. 4 CsüMSrtSl A tárgyalóteremből: Agyonszúrta fiát A múlt év novemberében általános megdöbbentést keltett Békéscsabán az a hír, hogy a sokak által ismert, idős vasutas. Bagoly Imre szívenszúrta Tibor fiát. Azonnal elindult a találgatás és a legkülönbözőbb feltételezések jártak stójról szájra arról, m; indította a szörnyű tettre ezt a csendes, barátságos természetű embert. A teljesen megtört, remegő kezű és hangú B. Imre semmit sem tagadott a napokban lezajlott bírósági tárgyaláson. Szavaiból a bűn háttereként kirajzolódott az 50 éves férfi kései szerelme, s az a fenyegető elutasítás, mellyel hozzátartozói, ismerősei fogadták „az öreg nr gbolondulását”. Több évtizedes házasság és négy gyerek után, 1965-ben elvált a feleségétől B. Imre. Vallomása szerint főleg azért romlott meg közöttük a viszony, mert az asz- szony 11 évvel idősebb volt nála és az utóbbi időben állandóan fél- tékenykedett. Csütörtökön nyílik: a Békés megyei fafaragók kiállítása Ma délelőtt Békéscsabán a KI- SZÖV bemutatótermében dr. Tábori György, a megyei múzeumi szervezet igazgatóhelyettese nyitja meg a Békés megyei fafaragók első alkalommal megrendezett kiállítását. A rendezők, a megyei tanács művelődésügyi osztálya és a megyei művelődési ház 9, megyénkben élő népművész munkáit viszik a közönség elé. A kiállításon helyet kapnak a régi pásztorművészet mai remekei, a nép- művészeti hagyományokat és régi motívumokat felhasználó nem hivatásos faragók munkái és a Békés megyei népi iparművészet jellegzetes darabjai. Az amúgy is is nagy érdeklődésre számot tartó kiállítást két momentum teszi még érdekesebbé. A KISZÖV bemutatótermében, mintegy kiegészítésképpen kiállítják a Munkácsy Múzeum néhány régi, népi használat; és dísztárgyát. A másik érdekesség pedig, hogy a megnyitón műsort ad a kondorosi citerazenekar, közreműködik Kádár Ferenc népművész, a népművészet mestere és Adamcsik József né népdalénekes. 1 Még ebben az évben ismét meg- j nősült Elvette Tibor fia anyósát, Makorecz Mártát. Tulajdonkép. pen semmi kivetnivaló nem volt ebben a kapcsolatban, hiszen, nem vérrokonok. De az a tény, hogy a szokásostól némiképpen eltérő házasság jött létre, pletykát gúnyolódást szült. Bagoly Tibortól például számtalanszor megkérdezték a szomszédok, ismerősök: „Igaz, hoey a te apád egyben az apósod is?” A munkatársak vallomása szerint Tibor hirtelen haragú, lobbanékony fiatalember. A gúnyos megjegyzések csak fokozták benne az apjával szemben táplált dühöt, akire egyébként is haragudott, hiszen idős fejjel otthagyta édesanyját, s ráadásul még odaköltözött az egyébként is zsúfolt Makovecz-otthonba. Itt lakott ugyanis ekkor már rajta, feleségén és 5 éves kisgyerekén kivül anyósának a másik fia, Makovecz István is a feleségével együtt. Egymás szobáin keresztül kellett átjárniuk a fiataloknak és az újdonsült idős házasoámak. Emiatt napirenden voltak közöttük a veszekedések. Bagoly Tibor szüntelenül unszolta, majd később fenyegette az apját, hogy költözzön vissza első feleségéhez. Sikerült elhitetnie vele még azt is, hogy a második asszony a kórházi kezelése alatt megcsalta. Végül az apa kénytelen-kelletlen hajlott a szóra és visszatért első feleségéhez. De nem sokáig bírták ki együtt, az asszony ott folytatta, ahol annak idején abbahagyta, a féltékeny- kedést, veszekedést. Hosszú gondolkodás, hányattatás után — időközben albérletben lakott és egy harmadik asszonynyal is megismerkedett — Bagoly Imre a múlt év novemberében úgy határozott, hogy végleg odaköltözik második, azaz törvényes feleségéhez Békéscsabára, a Gyöngyösi utcába. Pedig nagyon félt Tibortól, mert az másnak is, neki is szüntelenül hangoztatta: ha még egyszer beteszi a lábát a Makovecz-portára, agyonüti. Az S idős férfi rettegését bizonyítja, hogy költözése élőtt elmondta aggodalmát munkahelyén, majd kéA Forradalmi Ifjúsági Napok megnyitásának napján, március 15-én megkezdődtek a Tanácsköztársasági Művészeti Szemle járási, városi bemutatói. Elsőként Szarvasőbb a rendőrségen is. A rendőrségtől azt a választ kapta, hogy ha Tibor valóban fenyegetően közeledik, akkor telefonáljon vagy üzenjen, és azonnal közbelépnek. November 7-én költözött össze ismét feleségével Bagoly Imre, és november 9-én hazaérkezett vidékről Tibor. Amikor megtudta, mi történt távollétében, dühön- geni kezdett, az öregek szobájához rohant és követelte, hogy en- gendjék be. Miután Bagoly Imre ezt megtagadta, fejszével szétverte az ajtót és „most megdöglesz vén kopasz!” — kiáltással — fegy. vertelen kézzel! — apjának esett. Miközben dulakodtak, az asszony kimenekült az ablakon, s ezt tette Bagoly Imre 15 éves lánya is azzal a céllal, hogy segítséget hív. Tibor — nem derült ki, milyen céllal — utánuk ugrott, ugyancsak az ablakon keresztül. A család többi tagja eddig tétlenül, közömbösen szemlélte az eseményeket, s Makovecz István csak akkor lépett be a szobába, amikor Bagoly Imre egyedül maradt. Lefogta, leteperte a felesége és fia után igyekvő embert. A földön hempergő Bagoly Imrének ekkor kezébe akadt az asztalról odahullott kés. A hosszú pengéjű szerszámot egyébként néhány nappal korábban azért hozta haza munkahelyéről Bagoly Imre, hogy ha megtámadják, tudjon mivel védekezni. Most itt volt az alkalom: négyszer csekély erővel hátbaszúrta Makovecz Istvánt. A szúrások 8 napon belül gyógyultak, de az ijedt fiatalember akkor még ezt kiáltozta: „Megöltek! Gyilkos!” Bagoly Imre megszabadulva támadójától, erősen felindult állapotban kiugrott az ablakon. És ott szembe találta magát Tiborral, aki azonnal felé ütött. Válaszul meglendült a kés, és a nagy erejű szúrás keresztüljárta a 25 éves fiú szívét. Bagoly Imrét a Megyei Bíróság erős felindulásban elkövetett emberölés és súlyos tesi sértés kísérlete miatt 6 évj és 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte. További 5 évre eltiltotta a közügyektől. Az ítélet jogerős. Békés Dezső son léptek színpadra az üzemek, termelőszövetkezetek fiataljai. A művelődési házban 14 vers- és prózamondó, egy népitánc-cso- port és egy irodalmi színpad mutatta be produkcióját. Nagy sikert aratott a gyomai népitánc-együt- tes műsora, és továbbjutott a megyei döntőre. Komoly felkészültségről és tehetségről tanúskodott a Szarvasi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum tánccsoportja, szólistái és kamaraegyüttese is, s ebből mit sem von le az a tény, hogy versenyen kívül indultak. A Tanácsköztársasági Művészeti Szemle első bemutatóján nagy sikert aratott a beérkezett pályamunkákból rendezett képző- és iparművészeti kiállítás. Nem véletlen, hogy a zsűri valameny- nyj alkotást „arany oklevéllel” juttatott be a megyei kiállításra. Csütörtökön a mezőkovácsházi művelődési otthonban a mezőkovácsházi járás KlSZ-szervezetei- nek fiataljai lépnek a közönség és zsűri elé, hogy eldöntsék, közülük kik jutnak tovább az április végi, május eleji megyei döntőbe. Közülefek! Ktsz-ek! Tsz-ek! FIGYELEM! KEDVEZŐ ÁRON 1 db UE 28-as vontató, 2 db RBL— 4-es pótkocsi üzemképes állapotban eladó! Érdeklődni: TÜZÉP VALL.. Békéscsaba, Kórház utca 1. — Telefon: 11—632. Megkezdődtek a Tanácskőztársasági Művészeti Szemle bemutatói Meditáció, pásztorbottal „Korán temettük el mi a népművészetet. Mi: papok, polgárok utódai: abban a feladatban is, hogy kulturálisan ugyancsak magasabb és általánosabb egységet hozzunk létre. Főleg a hangosság volt korai, amely ezt a temetést csaknem győzelemmé avatta”. Pásztort)«tot faragott.. Megindítóan szép, okos cikket közöl Ilyés Gyula az Üj Írás februári számában. Követve gondolatainak kiboruló fonalát elmerenghetünk: „Valamiféle szépérzéket mozdít meg bennünk minden tárgy, amelyet emberi 10 ujj formált ki”. Nem puha, keskeny művész kezek. A szántó-vető, ba- rom-terelgető, szikkadt kezek művészete ez. Az ember sehol, soha másutt nem volt olyan intenzív kapcsolatban a művészettel, mint amikor maga is alkotott. Kőbe, csontba, fába, agyagba álmodta álmait, de az alkotásnak ez a folyamata koránt sem volt ennyire misztikus, inkább gyakorlatias. Ez volt az alapja, kötődése annak, amit ma jól, rosszul népművészetnek nevezünk. Mert a ma múzeumaiban őrzött tárgyak, eszközök nemcsak, és nem elsősorban az esztétikai gyönyörök forrásaként szolgáltak, hanem hasznosságuk, gyakorlati funkciójuk volt. Az ügyes kezű alkotó pásztorbotot faragott, sótartót készített, leheletfinom vonalakkal díszítette kanalát. A szépség és a praktikum együtt, egymás mellett jelentkezett. Erről árulkodnak a népművészek remekei, átmentve a jelennek a régi idők, törekvések mindennapos élet-halál harcát, hiszen: „minden ember használta holtanyagban üzenet van. Minden szerszám beszél”. És hol állunk most? A megmaradt tárgyakon, eszközökön kívül mi maradt meg, mit sikerült átmenteni a népművészetből? A technika, a gazdaság fejlődése, a táj, az ember, az életforma és életritmus gyökeres változása elsöpörte az olyan fúró-faragó embereket, akik saját gyönyörűségükre, a 10 ujjúkkal készítik az őket szolgáló, gyönyörködtető tárgyakat. „A mai közfelfogás népművésze nem támasztható fel”. Talán azért is, mert korán temettük el. Tény az, hogy „a helyett a művészet helyett, amely szinte kultikus erővel szolgálta — a barlangkori időktől fogva — a közösség jó működését, a nép nem kapott semmit. Ezt szigorúan kimondhatjuk. Attól pedig még ízlését: szépre, jóra váló szomját is elvesztette, amivel őt az a kultúrahordozó osztály kínálta, melynek uralma alatt az ő megfosztottsága elkövetkezett”. Mi a Békés megyei kötődése ennek az elmélkedésinek? Néhány héttel ezelőtt a megyei tanács művelődésügyi osztálya és a Megyei Művelődési Ház összehívta az e tájon élő „népművészeket”. Az idézőjel használata ne tűnjön sértőnek, de jobb és közérthetőbb kifejezés híján ezt kell használnunk. írhattunk volna népi iparművészeket is, de ez a fogalom is csak nagy megközelítéssel fedi mondandónkat... Mert igen is dolgoznak, alkotnak nálunk is, többnyire távol a világtól és egymástól is; csak úgy kedvtelésből A megváltozott életforma furcsa, néha szinte ijesztő produkciókat csal élő a mai faragók kése alól; az atomkorszak, a televízió századában élő fazekasok műhelyéből. Nem dicsekedhetünk biztos alapot adó gazdag hagyományokkal, de mentsük, ami menthető, ami még megmenthető. Valamiféle olyan szervezetbe, érdekközösségbe kellene összefogni a megyei népművészeket, ami hasonló a régi céhek közösségéhez. A népi iparművészeti tanácssal kapcsolatban álló faragók — sajnos, ru- ti nmu okát végeznek, rendel ésre és Ősi szomj a szépre s jóra... tucatszámra dolgoznak. Ne a régi értelemben vett népművészek fel- támasztásának szándéka fogja ösz- sze ezeket az embereket, hanem az a törekvés, hogy a jóízlés határain belül maradva, valóban népi, valóban közérthető, valóban sajátosat alkossanak. Március 20-án, első alkalommal, kiállításon mutatkoznak be megyénk fafaragói. Legyen ez a nem mindennapi csemegét ígérő seregszemle első kis állomása annak — a bizony még elméletben sem pontosan feltérképezett — útnak, amely a kollektív művészet kollektív műélvezetéhez vezet; hiszen „az az ősi szomj a szépre s jóra, ez él tovább. Egyre több olyan jelet mutat, melyeket most kellene számba vennünk’. Brackó István
