Békés Megyei Népújság, 1969. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-03 / 1. szám
1969. január 3. 3 Péntek VÁLASZ EGY VÁLASZRA; Az iszapban is kincs a kincs ? Ez az év is jól kezdődik. Ugyanis irulok-pirulok, mert egy rendreutasító választ kaptam Gyomáról december 29-i dátummal, a december 29-i lapszámban megjelent „Kincs az iszapban” című jegyzetemre. A rendreutasítás szerint jegyzetem „nem kellő körültekintés következménye volt”. Nem mtatko- zom a következmény kifejezés jelentésén, végződhetett volna „nem kellő körültekintésem” az. zai is, hogy belecsúszom, vagy beleesem a kritizált vízkivevő hely gödrébe. Azaz bocsánat, idézek: „A szerkesztő egy kissé eltájolta magát és a túlfolyót előléptette vízkivezetőhellyé”. Töredelmesen bevallom, hogy én vízkivevönek ismertem azt a túlfolyót, már hosszú évek óta, s csupán abból kifolyólag, hogy bármikor arra jártam, mindig sokan merítettek onnan vizet. Nem tudtam még eldönteni, hogy egyetértsek-e a rendreutasításnak az alábbi mondataival: „Vannak olyan emberek, akik semmilyen kincsért sem hajlandók várakozni a nem éppen kevés költséggel évekkel ezelőtt biztosított és igen jó betonjárdával ellátott vízkivevő helyen. Nyilván, hogy a túlfolyót nem képeztük ki sem betonnal, sem egyéb anyaggal, mert célját ebben az állapotában is megfelelően betölti. Ezek alapján nem a tanácsot kellene bírságolni, hanem azokat, akik szidják a helyi államhatalmi testületet”. Véleményem szerint sem szabad eltűrni a szidást, de a véleménynyilvánítást esetenként nem árt figyelembe venni, mert azok között a legtöbb esetben jogos igény van. Ez esetben is, és nem is túl költséges. Tény ugyanis, hogy amíg a túlfolyó alá kannát lehet tenni, addig az vízkivevőhely marad, addig nagyon sokan inkább oda járnak, mert várakozás nélkül meríthetik tele edényüket. R. Nagy Lajos, aki pocsék vízkivevő helynek nevezte kerékpármosás közben a túlfolyót, a rendreutasítás szerint „közegészségügy-őr, tehát az egészségügy derék őre, az egészségügyi szakszervezet járási szervezeténeke elnöke, községünk tanácstagja, aki csupán öntudatból és hivatásismeretből mosott ott kerékpárt.” Nekem nem sorolta fal beosztásait, öntudatát sem említette, csupán azt jegyezte meg a víz- kivevőről, hogy az egy pocsék hely. Nyilván ő sem tudta, hogy az csak egy túlfolyó. Bizonyára a többi elítélő véleményt mondó gyomaiak sem így ismerték az „eltájolódott és nem kellő körültekintéssel rendelkező” újságíróval együtt. Arra sem gondoltak, hogy a mostani állapot megírásával az újságíró „nem szolgálja a sajtó jó hírét, s a tanács vezetői ellen hangolja a község lakosságát”. Ártatlanul én is egyszerűen arra gondoltam, hogy sokan hordják onnan a vizet, s valakit előbb-utóbb baleset ér, mert megcsúszik vagy a sárban, vagy az iszapban. Ezzel az észrevétellel kapcsolatosan azért nem mentem az illetékesekhez kérdezősködni, mert a tény akkor is tény maradt volna. Ezen többféleképpen lehetne változtatni. Esetleg úgy, hogy odaállítanának egy megfelelő ékesszólással rendelkező embert, aki meggyőzné az onnan vizet vinni szándékozókat, hogy az csak egy túlfolyó. Esetleg hozzáférhetetlenné is lehetne tenni egy kerítéssel. Vagy pedig a kerítés anyagának, költségének felhasználásával köny- nyen és a testi épség veszélyeztetése nélküli megközelíthetővé. Kukk Imre Vakáció az iskolában Gyorsan repülnek a léli kis- vakáció napjai a gyulai 3-as számú általános iskola tanulói számára is. Karácsony már olyan régen volt, hogy csak az ajándékok emlékeztetnek rá, meg a tűleveleit hullató fenyő, melyen már a legtüzetesebb kutató sem találhat egyetlen szem szaloncukrot,.* A szilveszter-est is szép emlék, s az új esztendő első napja a téli kisvakáció végét jelzi. Néhány nap és benépesülnek az osztálytermek, a tábláról letörlik az ottfelejtett jelmondatot: miféle kapcsolat nincs, még a posta se hoz-visz küldeményeket Mivel az ország egységét mesterségesen szakították ketté, élő vágy az egység megteremtése. De erre jelenleg nem kerülhet sor. Erről mi magunk is tapasztalatokat szerezhettünk. Küldöttségünk ugyanis járt Panmindzsonban. Panmindzson a régi főváros, Keszon közelében található. Itt húzódik a Koreát szétválasztó demarkációs vonal. Szívszorító élményként maradt meg bennem a panmindzsoni látogatás. A fegyverszüneti katonai bizottság koreai fődelegátusa, Pák Csőn Guk tábornok fogadást adott küldöttségünk tiszteletére. Látogatásunk vasárnapra esett. A demarkációs vonaltól 2—2 km-re húzódik a semleges övezet. Amikor elértük, az őrség parancsnoka fogadta küldöttségünket és bemutatta a tárgyalások színhelyéül szolgáló épületeket, ahol a fegyverszüneti megállapodást aláírták; történelmi jelentőségű épület. Ezt is megtekintettük. A ház közepén húzódik a demarkációs vonal, fölötte áll az asztal, amelynek egyik oldalán a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság képviselői, másik oldalán az amerikai katonák ülnek. És sajnos, gyakran kell ösz- szeülniük, mert a fegyverszünet megkötése óta több mint 60 000 provokációt követtek el az amerikai katonák. Ilyenkor kérlelhetetlenül vonják felelősségre az amerikaiakat, s tárják elébük a provokációk bizonyító tényanyagait. Mi is ültünk a híres asztalnál, a terem másik oldalán az amerikaiak figyelték látogatásunkat. Megtekintettük itt azt a múzeumot is, amelynek anyagát a gyakori provokációs cselekedetek ad>-<♦ »♦ * ** » ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ » « »> ♦ ják. Jelenleg is több mint 60 000 amerikai katona van Dél-Koreá- ban, ők helyezkednek el a demarkációs vonal mentén, bizonyítván, hogy az amerikai imperializmus érdekeit képviselik távol hazájuktól, egy kettészakított ország megszállt földjén. A háború, az elmúlt háború késői üzenetével találkoztunk már Korea földjén. Mégpedig megdöbbentő találkozás volt ez, lesújtó és felemelő egyszerre. Jártunk Hamhünben. Hamhün jelentős ipari központ, műszálgyártásáról híres, hiszen itt mészkőből készítik a műszálat. De most a ham- hüni műanyaggyárban tett látogat tásról akarok beszélni. Itt közszükségleti cikkeket gyártanak műanyagból. S ez az üzem a hadirokkantak gyára. Akik visszakapták életük értelmét a munkában, akik ismét hasznos, megbecsült tagjai a társadalomnak. A háború szele érintett meg bennünket, amikor a sok-sok hadirokkant között jártunk. S egyszer csak elénk állott egy forradásos arcú, meggyötört, sokat szenvedett férfi. — Engedjék meg — kezdte beszédét —, hogy külön is nagy szeretettel köszöntsem Önöket, hiszen rám tekintve láthatják, hogy az amerikáiak elleni harcban majdnem életemet vesztettem. Hogy mégis élek, dolgozom, azt egy magyar orvosnak köszönhetem. Már a vezetéknevére nem emlékszem, de tudom, hogy Zoltánnak hívták. Kérem, keressék meg otthon, adják át üdvözletemet, hálás köszönetemet. (Az üdvözletét átadtuk, Győr megyében él a koreai magvar orvosküldöttség szeretettel idézett orvosa). Nincs idő minden látogatás felidézésére. Jártunk a tengernél, gyönyörködtünk e gyönyörű ország természeti szépségében, barátságot vittünk és barátságot hoztunk magunkkal. Nemegyszer koccintottunk a barátságra. S milyen italokkal. Ér demes néhány szót erről is mondani. Elég, ha csak a keszoni ebédet idézem föl. Ittunk rizspálinkát, gyökérpálinkát, amelynek — erre esküsznek a koreaiak — fiatalító hatása van. De ittunk kígyópálinkát is, az üvegben benne volt a kígyó. Ezen a keszoni ebéden 14 csészével tálaltak. Mégpedig a 14 csészét háromszögben rakták ki az asztalra, s aztán sorra kellett mind kóstolgatni. Volt azokban tengeri uborka, tengeri sün. rák, szárított, cukrozott, falevél, meg ki tudná felsorolni mindnek a nevét. És természetesen rizs, amely a koreai ebéd elmaradhatatlan velejárója. S végül és utoljára maradt a leves. De más ízeket is magunkkal hoztunk. A barátság és a szeretet soha el nem múló ízeit. Elhoztuk szívünkben Korea felemelkedésé-; nek dokumentumait, egy olyan ország lelkesítő példáját, amely nagyon mélyből indult el a fel-* emelkedés útján. Húsz éve még* nem volt egyetlen egyeteme vagy főiskolája, ma 96 működik az országban. A múlté lett a 90 százalékos analbafétizmus is. Korea a szocialista tábor megbecsült és sok eredményt elérő országa lett. Jártunk az ezer szépség dombján, körbefutotta szemünk ezt a csodálatos földet, elhoztuk szemünkben és szívünkben a barátságos, sok megpróbáltatáson átment nép örömét és nevetését. Sok-sok barátot szereztünk, soksok barát intett utánunk, amikor a szunáni repülőtérről felszállt a ■’épünk: Mongólia felé. Kovács István A MEDOSZ főtitkára, országgyűlési képviselő „Ünnepélyes ez a nap, feleltetni nem szabad ... !“ Sokan bejárnak az iskolába a szünetben is. A gyulai 3-as- ban a hét napközis csoportból egy alakult és már a délelőttöt is bent töltik. Van játék és jókedv, televíziónézés és olvasgatás. Az úttörőcsapat naplóírói az iskola ifjúsági könyvtárában dolgoznak, szünidő végére ígérték a „Nagy napok naplójának“ elkészítését Simon Györgyné igazgatónőt is az iskolában találtuk, gazdasági ügyeket intézett és benézett a napközisekhez. Négy nap múlva megszólal a csengő, ■ volt-nincs vakáció, folytatódik a tanulás. S az első napon odaírják a füzet tetejére: 1969. január 8-a, szerda; és az első napon a legnagyobb esemény: a félévi bizonyítványosztás. Nem titok, így volt mindig: öröm és szomorúsági kinek-kinek érdeme szerint. S aztán elő a könyveket, tanulás, tanulás... S. E. Szabó Tomi, az építőjáték mestere. Készül a „Nagy napok naplója”. Végvári Aranka csapaititkár és Gellén Vencel, a naplóvezető megbeszélik miről, mit írjanak? (Fotó: Esztergály)
